A tudomány már a 2000-es évek elején bizonyította, hogy nem igaz a korábban futótűzként terjedő rémhír, miszerint a Nap főleg árt, vagyis a napsugárzás számunkra leginkább káros hatást fejt ki. Az UV...
Pécs - Mediterrán szerelem
A város közösségének bevonásával döntöttünk Pécs új szlogenjéről. A pécsiek javaslatai közül először szakmai zsűri választotta ki a legjobb hármat, amelyekről több mint kétezer online szavazat alapján megint csak...
A világ egészségügyi szervezeteinek szakemberei riadót fújtak a majomhimlő miatt. A vírusfertőzés főleg Nyugat- és Közép-Afrikában fordul elő, de jelenleg Európában és másutt is egyre több ilyen megbetegedést tapasztalnak. Tárgyilagosan összefoglaljuk, mennyire...
A nyári szezon megkezdése általában a strandoláshoz, nyaraláshoz szükséges kellékekről való gondolkodással és azok beszerzésével kezdődik. Az üzletek polcai feltellnek színesebbnél színesebb és mindenféle stílusú idei trendeknek megfelelő nyári kiegészítőkkel, amiknek nehéz...
A Magyar Közút tette közzé azt a videót, amin az látszik, hogy egy nő az M1-es autópálya 68-as kilométerszelvényénél, középen, az autópálya elválasztósávja mellett sétál.
...
A világon elsőként Belgium vezetett be kötelező karantént a majomhimlő-fertőzések miatt, amelyek az elmúlt napokban számos országban megjelentek - írja a 24.hu.
A Daily Mail cikke szerint Belgiumban 21 napos kötelező karantén alá helyezik azokat,...
Közel két hónapja börtönben van a 70 éves, orvosként dolgozó J. Johanna, aki Pfizer vakcina helyett sóoldatot adott be több betegének, írja a Blikk.
A Blikk szerint a sóoldatot kapó betegeknek az orvos pénzért állított...
A BRFK a lakosság segítségét kéri egy X. kerületben történt garázdaság ügyében.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=29&v=jx1WvSAr9eM&feature=emb_title
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága 01100/2725/2021. bűnügyi számon garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
A rendelkezésre álló adatok...