A Fővárosi Főügyészség járt el másodfokon abban az ügyben, amelyben két ügyvédet is jogerősen elítéltek rászorulók ingatlanainak elcsalása, illetve ügyvédi visszaélések miatt, egyiküket 4 év börtönre.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden az...
A DELTA Program keretében zajló kábítószer bűnüldözés még hatékonyabbá tétele érdekében szervezeti átalakítások zajlanak. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodán (KR NNI) belül struktúraváltás, míg a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) még...
1959. április 22-én, Barcson született Falusi Mariann. 1977–1980 között elvégezte a Konzervatóriumot, majd a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult. 1983-ban a Ki mit tud? győztese lett dzsesszénekes kategóriában. Ezután a Stúdium Dixieland...
Rekordszintre emelkedett az arany ára kedden a New York-i tőzsde fémrészlegében (Comex).
Röviddel fél hét után a júniusi határidős jegyzés ára 3493 dollárra emelkedett unciánként, ami 1,99 százalékos növekedés.
Tavaly augusztus 20-án a történelem...
Sok háziasszony az ünnepekre igyekszik alaposan, álltában bőséges élelmiszer készlettel készülni. Éppen ezért húsvét után is felhalmozódhat a maradék. Azonban senki sem akar kidobni ételt, legyen szó tojásról, süteményről, vagy esetleg a...
Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás, a sok napsütés mellett többfelé várható zápor, zivatar, a hőmérséklet csúcsértéke pedig 20 és 25 Celsius-fok között alakul. A hét végén csökken a csapadék valószínűsége...
Húsvét az élet diadala, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet ajándéka - olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös, az MTI-hez szombaton...
FRISSÍTÉS! A kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület értesíti az érdeklődőket, hogy a nemzeti gyásznapra való tekintettel az e hét szombatra tervezett Népviseletek Napja elmarad.
A rendezvény új időpontja: május 18. (vasárnap)!
„Mutasd meg honnan...