Siklós Város Önkormányzata pályázatot írt ki a helyi védelemmel érintett ingatlanok homlokzat felújítási munkálatainak támogatására. Siklós Város Önkormányzata a településkép védelme érdekében 2017 óta írhat ki pályázatot helyi védelemmel érintett homlokzatok felújítására.
A...
A siklósi rendőrök eljárást indítottak egy 63 éves férfi ellen.
A nyomozók 2021. február 25-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 63 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint 2020. december 17-én Hegyszentmártonban, egy boltban...
Nem babonából, hanem a koronavírus-járvány jelentette létszámstopp után maradt el a tizenharmadik Ördögkatlan Fesztivál. A 2021-es évben már kijelölték a dátumot, de a rendezvény sorsa még nincs kőbe vésve. Bérczes László a...
Alpár György talán az ország egyik legismertebb polgármestere, holott egy kétszáz főnél is kisebb falut vezet. Mégis neki köszönhetően Drávaszerdahely felkerült a térképre, a polgármester időnként egészen humoros videókkal jelentkezik, ám emellett...
Ahogy az a siklosihirek.hu weboldalán, illetve közösségi oldalán is olvasható Siklós teljes erőbedobással készül a 2021-es nyárra. Többek közt rockmusical előadással, várkert megnyitóval, stand up műsorral, különleges tárlattal és mindezek mellett rock...
A mai nappal megkezdte működését a Villányi Katasztrófavédelmi Őrs.
A „Tűzoltóőrsök kialakítása – Hagyományos őrsök, Tolcsva, Villány” elnevezésű KEHOP-1.6.0-15-2016-00007 azonosítószámú projekt csaknem 217 millió 600 ezer forint vissza nem térítendő uniós támogatásból valósult...
Visszatérő lakói vannak annak a Berzsenyi utcai elhagyatott épületnek, melyet a helybéliek csak szellemházként emlegetnek. A környéket rendszeresen ellenőrzik ugyan a rendőrök, de a házban minduntalan megjelennek a hajléktalannak tűnő személyek.
A kialakult...
Hétfőn hajnalban, Beremenden, a cementgyár egyik helyiségében, zsákokban tárolt fűtő alapanyag gyulladt meg.
Az épületből a zsákokban tárolt anyagok nagy részét a dolgozók targoncával kihozták, az égő anyagot eloltották. A siklósi hivatásos tűzoltók...