Category: Baranya

Megrázó részletek derültek ki az anyját meggyilkoló mohácsi férfi perén

A vádirat szerint röviden: A vádlott személyiségzavarban szenved, mely cselekményei elkövetését segíthette, ugyanakkor a vád tárgyává tett cselekményeit a beszámítási képessége teljes birtokában valósította meg. A vádlott a középiskolai tanulmányait követően több felsőoktatási...

A vita hevében rongálta meg ismerőse autóját a baranyai férfi

A rendőrök befejezték a vizsgálatot a sumonyi férfi ügyében. Rongálás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 42 éves sumonyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. szeptember 23-án délután Sumonyban, a...

Milyen időnk lesz ma? Elmondjuk!

Reggel kezdetben sok lesz a felhő felettünk, majd északnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet -2 és 0 fok között alakul. Délelőtt már sok napsütés várható. Délután a...

a PTE felfüggesztette a fideszes csalás gyanújába került tanársegéd vizsgáztatási jogát

A 444 birtokába jutott az a nyomozati anyag, amelyből kiderül, hogy Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke feltételezhetően kapcsolatrendszerét kihasználva érhette el, hogy bizonyos befolyásos politikai szereplők rokonai és protezsáltjai átmenjenek...

Keresztes László Lóránt: A felsőoktatást a Fidesztől kell megvédeni!

Nem a Fidesz védi meg a felsőoktatást, hanem a Fidesztől kell megvédeni azt - mondta hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján az LMP frakcióvezetője. Keresztes László Lóránt a Völner-ügy sajtóban kiszivárgott nyomozati anyagaival kapcsolatban...

Felborult egy autó Mohácson

A katasztrófavédelem beszámolója alapján Felborult egy gépkocsi Mohácson, a Felső-Dunasor utcában, a Felső Dunasor utca és a Szentháromság utca találkozásának mentén. A járműbe beszorult egy ember, akit a mohácsi hivatásos tűzoltók emeltek...

Két órán belül elfogták a pénteki tolvajt

Mobiltelefont lopott az a fiatalember, akit a komlói rendőrök a bűncselekménnyel gyanúsítanak, és két órán belül el is fogták. Gyanúsítottként hallgatták ki a komlói rendőrök azt a férfit, aki ellopott egy mobiltelefont. A...

Emléktáblát avattak dr. Páter Attilának

Dr. Páter Attila rendőr alezredesnek, a tragikus hirtelenséggel elhunyt rendőrkapitánynak állítottak emléket a Mohácsi  Rendőrkapitányságon. A Mohácsi Rendőrkapitányság aulájában kapott helyet az az emléktábla, amelyet a tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori rendőrkapitány emlékére állítottak....
Most Popular