Category: Baranya

Börtönt kér az ügyészség két baranyai drogdílerre

A Baranya Vármegyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot két férfi ellen. Egyikük nagy mennyiségű drogot tárolt egy raktárban azért, hogy eladja, míg a másik a kábítószerrel kereskedett - írja közleményében...

Konyhakést dobott lakótársába egy komlói férfi, mert elkapcsolta a tévét

Már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott a Pécsi Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki kést hajított a lakótársába, amiért az elkapcsolta a tévét. A törvényszék tájékoztatása szerint az életveszélyt okozó...

Csütörtökön kezdődik a Mohácsi Busójárás

Kisfarsangi programokkal - a többi között busócsoportok, kisbusók és gyermek maskarások felvonulásával és farsangolásával - kezdődik meg a 24 helyszínen mintegy 100 programot kínáló, hat napon át zajló Mohácsi Busójárás csütörtökön. Az idén...

Komlón örök emléket kívánnak állítani Tóth Ferenc karnagynak

Örök emléket állítunk! – írja a Facebook-oldalán Polics József, Komló polgármestere. Nemrégiben elhunyt Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy, a város díszpolgára, sokunk mentora és tanítója. Több alkalommal adóztunk már Feri bácsi emléke előtt, de...

Tovább enyhül az idő

Hétfőn változó vastagságú térben és időben eltérően szakadozó, el-elvékonyodó, majd ismét vastagodó felhőzet lesz a jellemző.Délelőtt többségében borult égbolt, foltokban vékonyodó felhőzet várható. Elvétve jelentéktelen, átmeneti csapadék is előfordulhat, mely az északi...

Vasárnap szélcsendes, nyugat felől felhősödő idő következik

Vasárnap szélcsendes, nyugat felől felhősödő idő következik.Reggel, délelőtt még változó vastagságú, főként a középső és keleti országrész felett szakadozott, elvékonyodó felhőtakaró a valószínűbb szűrt napsütéssel. Majd a nap folyamán, nyugat felől...

Ma 59 éves Lipics Zsolt

Ma ünnepli születésnapját Lipics Zsolt színész, aki a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. 1966 február 22-én született Pécsett. A pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, majd a Színművészei Főiskolán diplomázott 1988-ban. 1988 óta a...

Mohácsi Busójárás 2025

Egy hét múlva, február 27-én indul a 2025-ös Mohácsi Busójárás! Kereplők zaja, busók tánca, farsangi mulatság és hamisítatlan mohácsi hagyomány hangja tölti be a Duna parti város utcáit. 2025. február 27 és március...
Most Popular