Egy nagyon hosszú kényszerszünet után ismét megnyithatta kapuit Kozármislenyben is a közművelődés háza. Programokkal újratöltve indulnak az egyre közeledő nyárnak, és töltik meg színes, kulturális eseményekkel az előttünk álló május végét.
Jelenleg is...
Egészen csodálatos sorozatot produkál a Kozármisleny SE NBI/B női felnőtt kézilabda csapata. Zsinórban a tizenötödik veretlenül megvívott mérkőzésünknél tartanak, szombat délután a kozármislenyi sportcsarnokban a Győri Audi ETO KC U20-as együttesét múlták...
2021 márciusában útjára indult Kozármislenyben az a közösségi költségvetési projekt, amelynek célja az volt, hogy a Kozármisleny Város Önkormányzata költségvetésében külön erre a célra elkülönített 5 millió forint fejlesztési összeg sorsáról a...
Ahogy azt május 4-i írásunkban már korábban közzé tettük új focipálya kivitelezését kezdték meg Kozármisleny központi részén, az általános iskola mellett, ahol a Sportcsarnok, a Stadion, és a műfüves focipályák is találhatóak....
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának Elnöke április 29-én versenyügyi eljárás során megvizsgálta a klubunk által a 2021/22-es bajnoki évre benyújtott NB III-as licenc dokumentációját. A vonatkozó előírások alapján pedig a jövő évi...
Kozármisleny abban a szerencsés helyzetben van, hogy rendezettségével és különleges bájával évek óta vonzza magához a minőségi életre vágyó embereket. Így volt ez akkor is, mikor Áldozó László festőművész, feleségével 1994-ben Sopronból...
Kozármislenyben nem múlhat el neves ünnep a Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesülete megemlékezése nélkül. Természetesen a 2021-es anyák napi vasárnapon is színesítik az online teret. Mégpedig egy hatalmas virtuális szívvel, amibe beletesznek mindent...
Anyák napja tiszteletére május 2-án, 10 órakor szabadtéri istentiszteletet tartottak a Kozármislenyi Református Templom tavaszi pompájában zöldellő kertjében.
Nagy Mariann, a Kozármislenyi Református Társegyházközség lelkipásztora, aki 2009 óta látja el szolgálatát a kozármislenyi...