Category: Kozármisleny

Adventi programok Kozármislenyben

Adventre készül Kozármisleny is. Az ünnepi várakozás jegyében hirdette meg programjait a helyi Művelődési Központ is, ahol pénteken az egyes kezű ünnepi készülődők egy 17 órai foglalkozáson adventi koszorú készítéssel hangolódhattak a...

Advent 2021

2021-ben advent első vasárnapja november 28-ra esik. Az advent a karácsonyt megelőző ünnepkörben a várakozásé, a felkészülésé. A keresztény tanítás szerint ebben a négy hétben az Úr eljövetelét várjuk, de mellette ez az...

Itt jártam: Szank

„Kiskun ember vagyok én, makacs és még vélt jussából sem engedő, nemhogy a maga igazából” – mondta Móra Ferenc díszdoktorrá avatásakor. Szank község a Kiskunságban, az Alföld Duna-Tisza közti részén helyezkedik el. Kiskunfélegyháza...

Jégpályát hoz a Mikulás Kozármislenybe

A szerda esti kozármislenyi lakossági tájékoztatón elhangzottak alapján már tudható, hogy a szezonálisan működő jégpálya a több lehetséges helyszín megvizsgálása után a városi Sportcsarnok keleti parkolójában épül majd fel. A jégpálya működési ideje...

Őrizetben az apját megkéselő kozármislenyi fiatal

Késelésig fajult egy családi vita Kozármislenyben. A rendőrségre 2021. november 23-án este arról érkezett bejelentés, hogy Kozármislenyben egy 19 éves férfi mellkason szúrta az apját. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az ifjú...

Útjára indult a MislenyCsillag közösségi rádió!

A napokban útjára indult Kozármisleny első független rádiója, a MislenyCsillag közösségi rádió. Innentől már a mislenyi csillagokat nem csak nézni, de hallgatni is érdemes. Amennyiben, bárki lemaradt volna a múlt heti első szárnypróbálgatásukról...

A pandémia gyümölcsei Kozármislenyben értek be

2021. november 20-án délelőtt 10 órakor lelkes kis csapat nyitotta meg talpig maszkba öltözködve a Kozármislenyi Művelődési Központban az „Utak és találkozások” című kiállítást, ahol az érdeklődők Lizák Mária, Béres Mária és...

Fejlesztések soha nem állhatnak meg Kozármislenyben

Az elmúlt hétvégén tettem közzé egy nagyobb lélegzetű írást a Kozármislenyi Parkerdő többfunkciós hasznosításáról. Az írás ITT érhető el. A napokban örömmel tapasztaltam, hogy a kutyabarát parkerdőben a kerítés és a kapu, illetve...
Most Popular