Szeptember 4-én ünnepélyesen megnyitotta kapuit a Komlói Kézilabda Munkacsarnok, amely nemcsak a profi sportolóknak, hanem a fiatal utánpótlásnak és a helyi közösségnek is új lehetőségeket kínál. A 1,3 milliárd forintos állami beruházás...
Csaknem 900 millió forintból fejlesztik az óvodát a baranyai Komlón - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
A 889 millió forintos beruházás részeként korszerűsítik és bővítik a városi óvodának helyet adó Tompa Mihály...
Július 26-án szombaton tartják az első Szendrei Ferenc Ökölvívó Emlékversenyt a Komló Városi Sportközpontban.
A verseny 12 órakor kezdődik, fővédnöke Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó lesz.
Szendrei Ferenc Komlón született 1970-ben. Tizenhárom éven át...
Július 27-én, vasárnap "Rock Tarisznya" címmel zenés rockdélutánt rendeznek Komlón a Béke kertben. Az első zenekar, Füles és barátai 17 órakor lépnek színpadra. Őket követi majd Fidrik János "Elvis show" produkciója, majd...
Szeptember 6-án "Bányásznapi szűrőprogram lesz Komlón a Városház téren. A vizsgálat ingyenes, mindössze érvényes TAJ-kártyára van szükség. A szűrés délelőtt 10 órakor kezdődik és este 6 óráig tart. Lesz általános egészségi állapotfelmérés,...
Megújul Komló egyik központi tere, a 48-as tér. A jövő év végéig tartó beruházásra mintegy 517 millió forintot költenek - tájékoztatta a baranyai város önkormányzata az MTI-t.
Azt írták: a "korszerű, élhető és zöldebb...
A Szilvási Általános Iskola 7. osztálya kisfilmjével elhozta a „Legjobbak a jók között” különdíjat a „Barátsággal egymásért!” országos gyerekpályázaton - írja a 7300.hu.
A Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány közleménye szerint a város büszkeségei...
Június 20-át sok diák piros betűs ünnepként jegyzi a naptárban: ma hivatalosan is véget ér a tanév, és kezdetét veszi a várva várt nyári vakáció. Baranya vármegye iskoláiban becsukódnak az osztálytermek ajtajai,...