Kezdőlap Blog Oldal 325

Aprót kértek a pécsi belvárosban, pénzt, bankkártyát raboltak az idős embertől, drogra költötték

0

2025. március 31-én a Pécsi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinek a letartóztatását egy hónapra, akik egy védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt.

Jelenleg a nyomozás eddigi adatai szerint: a gyanúsítottak 2025. március 28. napján, este 20 óra körüli időben, Pécsett, egy belvárosi utcában, egy kapubejáró előtt, a járásában nehezített, idős sértett férfitól aprópénzt kértek parkolásra, majd, amikor a sértett a kabátzsebéből elővette a pénztárcáját, a gyanúsítottak egyike azt kikapta a kezéből, aztán mindkét gyanúsított elfutott a helyszínről.

Az idős pécsi férfi pénztárcájában 20.000 forint, valamint két bankkártya. A gyanúsítottak az eltulajdonított bankkártyákkal még azon az estén két különböző dohányboltban is vásároltak, először 5196 forint, majd 1980 forint értékben, valamint a készpénzből kábítószert is beszereztek.

A Pécsi Járásbíróság közleményéből az is kiderül, hogy mindkét gyanúsított fogyasztott kábítószert a bűncselekmény elkövetését megelőzően, és mindketten büntetett előéletűek, egyikük többszörös és különös visszaeső, és az elkövetett cselekményt is már ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén – figyelemmel a terhükre rótt bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára is – megszöknének, elrejtőznének, összebeszéléssel a büntetőeljárás megnehezítésére, meghiúsítására törekednének, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el.

Mindezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

Az ügyész és a gyanúsítottak a bíróság végzését tudomásul vették, az ülésen a gyanúsítottak védői nem voltak jelen, így nekik az ülés időpontjától számítva három nap áll rendelkezésükre a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, a bíróság határozata ezért még nem végleges.

Forrás: birosag.hu

Kazánból kipattanó szikra okozta a hajnali tüzet Hosszúhetényben

0

Egy családi házhoz épített melléképület égett teljes terjedelmében az elmúlt éjszaka Hosszúhetényen, a Fő utcában. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán található mai közleményben.

Az éjszaki épülettűz vélhetően azok után keletkezett, hogy az ott lakó begyújtott a kazánba és a kazánból kipattant egy szikra, ami meggyújtotta a környezetében lévő éghető anyagokat.

A tulajdonos nem tudta eloltani a tüzet:

A hosszúhetényi épület tulajdonosa egyedül már nem tudta eloltani a tüzet, ezért figyelmeztette a családját, majd azonnal értesítették a katasztrófavédelmet.

Lakóingatlanra nem terjedt át a tűz:

A pécsi és a komlói hivatásos tűzoltókat pár perccel éjfél előtt riasztották, az egység több vízsugárral fékezte meg a tüzet, amely szerencsére a közelben lévő lakóingatlanra nem terjedt át.

Két gázpalackot is kivittek a tűzoltók az égő épületből:

A Hosszúhetényben, műhelyként használt melléképületből a tűzoltók két gázpalackot is kivittek, amelyeket nem ért hőhatás.

Személyi sérülés nem történt:

A katasztrófavédelem hivatásos egységének a munkáját a hosszúhetényi önkéntes tűzoltók támogatták. Az eset során személyi sérülés nem történt. A családi házban élők a villamos hálózat felülvizsgálatáig rokonokhoz költöztek.

Néhány jó tanács tűz esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól!

Menekülési lehetőségek:

  • Családunkkal nézzük meg közösen, tűz esetén merre tudunk a leggyorsabban a szabadba menekülni a házunk (lakásunk) egyes helyiségeiből.
  • Gyakoroljuk a menekülést.
  • Ellenőrizzük, hogy minden nyílászáró nyitható, nincsen-e beszögelve, beragadva. A biztonsági rácsok nyithatók-e belülről. A fixen rögzített fémrácsok megakadályozhatják a menekülést.
  • Tanítsuk meg a családunk minden tagjának, hogy tűz esetén a padló közelében (leguggolva, négykézláb) közlekedjünk, mert itt biztonságosabb. A füst és a hő felfelé száll.
  • Ne pakoljunk semmit a folyosókra, lépcsőkre, kiürítési útvonalakra. Baj esetén a tárgyak akadályozhatják a gyors és biztonságos menekülést.

Tűzveszélyes anyagok:

  • Zárt térben soha ne használjunk benzint, gázolajat vagy hasonló gyúlékony folyadékot.
  • A tűzveszélyes anyagokat csak jól szellőztetett helyen tároljuk, hőtermelő berendezésektől távol.
  • Soha ne dohányozzunk, ne használjunk nyílt lángot, ha éghető folyadékkal dolgozunk.
  • Használat után nyílt téren elhelyezett fémedénybe dobjuk azokat a rongyokat, amelyeket tűzveszélyes folyadékkal itattunk át.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Pécsi művészek koncertje Nemes Marciért

A zene felszabadít, bátorít, kigyógyít! Remélhetőleg ebben az esetben a májusi, pécsi jótékonysági koncert bevételének köszönhetően Nemes Marci közelebb kerül az áhított gyógyuláshoz.

A jótékonysági koncert pécsi művészek közreműködésével, Pécsen a Pécsi Kulturális Központ Apáczai Nevelési Házban, Pécs, Apáczai körtér 1/D szám alatt 2025. május 6-án, kedden 16 órakor.

Nemes Marci Duchenne izomsorvadással született, ami súlyosan korlátozza őt a mozgásban. Nemrégiben szüleitől azt kérte, hogy szeretne szabad lenni, mint a többi gyerek. A Nemes Marciért Jótékonysági Koncert azért jött létre, hogy segítse Marcit ebben a nagy küzdelmében.

Ezért a nemes célért pécsi művészek sora fogott össze, hogy támogassák Marcit a küzdelmében:
2025. május 6-án 19 órai kezdéssel Beck Zoli, Győrfi Anna, Köles Ferenc, Balásy Szabolcs, Kusnyér Anna, Solymosi Péter, Kéméndi Tamás, Baksa Péter, Bánky Géza, Szűcs Péter együtt fognak zenélni Pécsett, a PKK Apáczai Művelődési Házban.

Elővételi és támogatói jegyek hamarosan válthatók 5000 Ft értékben. Figyeljétek eseményeinket a https://www.tartsukmozgasban.hu/event oldalon.

A helyszíni jegyvásárlás /6000 Ft/ regisztrációhoz kötött, kérjük a regisztrációhoz küldjétek el a neveteket az alapitvany@tartsukmozgasban.hu email címre és írjátok meg a venni kívánt jegyek darabszámát.

Több mint 1 milliárdba kerül a pécsi Nemes Marci kezelése!

Az elmúlt időszakban rendszeresen beszámoltunk a Baranya vármegyei Pécsen élő Nemes Marciról, akinek a története az elmúlt időszakban bejárta a helyi, és az országos sajtót. A kisfiúnál egy öröklődő izomsorvadásos betegséget, az úgynevezett Duchenne-féle izomdisztrófiát diagnosztizálták. Ezt a betegséget az idő előrehaladtával súlyosbodó izomgyengeség jellemzi, ami nem csak a mozgásban, de a légzésben és a szívműködésben is korlátozza a beteget.

Marci jelenleg szteroid terápiás kezeléseket kap, aminek jelentősége, hogy lassítsa a betegséget, tovább fenntartsa az izomerőt. Emellett ami még szóba jöhet, az a génterápiás kezelés. Ezek a kezelések jelenleg a világ több pontján is az engedélyezési fázisban vannak. A tavalyi évben az Egyesült Államokban kapott engedélyt 4 éves kortól egy ilyen terápia, ennek költsége ugyanakkor több mint 1 milliárd forint.

Mindenkit szeretettel vár az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány.

Aki nem tud részt venni a májusi koncerten, de adakozni szeretne, azt az alábbi számlaszámon teheti meg:

NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány

Adószám: 19365534-1-02

Számlaszám: 10404302-50527083-75691011

Félmeztelen, magatehetetlen férfi lógott ki Pécsen egy második emeleti ablakból

0
„Nem lehet elégszer megköszönni, amit a rendőrök tettek” – hálálkodott a pécsi férfit megmentő rendőröknek az édesanya.

Megmentették az életét annak a pécsi férfinak, aki második emeleti lakásának ablakából kihajolva lett rosszul. Ha a készenléti rendőrök nem érnek oda időben, ki is zuhanhatott volna. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán található Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleményében.

A Pécsi Rendőrkapitányság illetékességi területén látott el járőrszolgálatot a Készenléti Rendőrség pécsi osztályának két rendőre 2025. március 27-én, délelőtt.

A rendőrségi ügyeletes a pécsi kertvárosba, a Pécs, Maléter Pál utca egyik emeletes lakóházához irányította a párost, miután onnan egy bejelentés érkezett, hogy a kertvárosi második emeleti lakás ablakából egy magatehetetlen férfi lóg kifelé. Az ott lakók és a járókelők próbálták szólongatni, de semmire nem reagált.

A törzszászlós és a törzsőrmester miután megkapták a küldést, két percen belül a megadott címen voltak. Ezek után nem sokkal később a Pécsi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka is a helyszínre érkezett, illetve időközben a mentőket is értesítették.

A helyszínre kiérkező rendőrök először kopogással, majd felszólítással igyekeztek bejutni a lakásba, feltételezve, hogy az ingatlanban a férfin kívül más is tartózkodik.

Miután azonban senki nem nyitott ajtót, és látták, hogy az zárva van, berúgták. Egyből odaszaladtak a konyhába, melynek ablakában meglátták a félmeztelen, magatehetetlen férfit.

A teste deréktól felfele már kinn lógott a párkányon túl. A két készenléti rendőr azonnal behúzta a férfit, majd stabil oldalfekvésbe helyezve lefektették a földre. Légzése ugyan volt, de semmilyen ingerre nem reagált, eszméletlenül feküdt.

Mikorra a mentők is kiérkeztek a helyszínre, a rendőrök addigra már stabilizálták a férfi állapotát, úgy szállították a Pécsi Janus Pannonius Klinikai Tömb Sürgősségi Osztályára.

Feltételezték, hogy a férfi gyógyszert szedett be és alkoholt ivott, melynek következtében a szívinfarktust sem zárták ki.

A gyors és hatékony rendőri intézkedésnek köszönhetően sikerült a 43 éves férfi életét megmenteni. Az életveszélyen túl van, de továbbra is kórházban kezelik. Az édesapja – akit az esetről a szomszédok értesítettek és közben a helyszínre érkezett – nagyon hálás volt a rendőröknek tettükért. Mint fogalmazott: „Nem lehet elégszer megköszönni, amit a rendőrök tettek. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy megmentették a fiam életét.”

Forrás: police.hu

Távozik posztjáról Csizi Péter, felelősebb beosztásba került

0

Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára lemondott posztjáról – derült ki a hétfő este megjelent Magyar Közlönyből.

A miniszterelnöki határozatból az is kiderült, hogy Csizi Péter 2025. március 31-ei hatállyal mondott le a helyettes államtitkári megbízatásáról.

A közleményből az is kiderült, hogy a lemondással egyidejűleg Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke – Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára – 2025. április 1-i hatállyal dr. Zsilinszky Lászlót nevezte ki a Belügyminisztérium új helyettes államtitkárának.

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Csizi Péter a jövőben az ő kabinetvezetője lesz.

A pécsi politikus, egykori pécsi alpolgármester, Csizi Péter még tavaly novemberben azok után vált országosan is ismertebb politikussá, hogy Magyar Péterrel vitatkozott a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon előtt.

Az ominózus esetkor, amelyről oldalunkon található írásban beszámoltunk tavaly novemberben, a Belügyminisztérium képviseletében Csizi Péter szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, illetve Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egymás szavába vágva vitázott és kiabált hosszasan.

Tavaly novemberben a Tisza Párt elnöke be akart jutni abba a bicskei intézetbe, ahol a kegyelmi botrányt kirobbantó bűncselekmény történt. Magyar Péter elmondása szerint EP-képviselőként ellenőrizni akarta az EU-s gyermekjogok betartását, de Csizi Péter és az otthon igazgatója nem engedték be.

Forrás: telex.hu

Fotó: Facebook

A helyszínen meghalt a sofőr, miután kirepült az árokba csapódó autójából

0

Súlyos baleset történt Tápióbicskén – tette közzé hivatalos oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tegnap este.

A halálos tragédiával végződő közlekedési baleset a 3112-es út 12-es kilométerénél történt, ahol felborult egy személyautó.

A balesetben érintett személygépkocsi lesodródott az úttestről és árokba hajtott Tápióbicskén, a 3112-es út 12-es kilométerénél.

Az autó sofőrje kirepült a járműből, hozzá mentő érkezett.

A nagykátai hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. Az érintett útszakaszt egy időre teljes szélességében lezárták. – olvasható a katasztrófavédelem közleményében.

Halálos közlekedési baleset történt hétfőn az esti órában Tápióbicske belterületén, a Sági úton, ahol a képen látható Ford Mondeo nagy sebességgel az út menti árokba hajtott, majd ott a tetejére borult. A személygépkocsit vezető sofőr az első információk szerint vélhetően nem használta a biztonsági övét, mivel kirepült az autójából, és a roncs alá szorult. A gépjármű vezetője a közlekedésibaleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette. Az útszakasz továbbra is le van zárva. – tudható meg a halálos tragédiával végződő közlekedési balesetről a baleset-info.hu közösségi oldalán.

Forrás: katasztrofavedelem.hu, baleset-info.hu

Fotó: Facebook/baleset-info.hu

98 éve született Puskás Ferenc

0

A valaha élt legismertebb és legnépszerűbb magyar ember Budapesten, a Rókus kórházban született, 1927. április 1-jén.

Az immár háromtagúra bővült család az elsőszülött gyermek érkezését követően Kispestre költözött, ahol az édesapa, idősebb Purczeld Ferenc állást és labdarúgóként félprofi szerződést kapott a várostól.

A kispesti szomszédban nevelkedett a másfél évvel idősebb Bozsik József, aki később a Kispestben és a válogatottban is együtt emelkedett Puskással a világhírig.

Puskás Öcsi 1943-ban, tizenhat évesen bemutatkozott a Kispest NB I-es felnőtt csapatában, és a háború után pedig már meghívást is kapott az újra összeálló válogatottba is.

1952-ben a válogatott Helsinkibe utazott és olimpiai bajnoki címet is nyert a magyar együttes, amelynek immár Puskás Ferenc volt a csapatkapitánya.

A következő évben az olaszok legyőzésével Magyarország megnyerte az Európa-bajnokság elődjét, majd „Az évszázad mérkőzésének” kikiáltott rangadón legyőzte az otthonában addig veretlen angol válogatottat.

A magyar futballcsapat sorra nyerte a meccseit ezt követően is, egészen az 1954-es világbajnokság döntőjéig, ahol váratlanul, és rendkívül balszerencsés módon vereséget szenvedett Nyugat-Németországtól, így Puskás nem a világbajnoki trófeát, hanem „csak” az ezüstérmet vehette át a FIFA elnökétől Bernben.

Puskás Ferenc 1950-ben esküdött örök hűséget feleségének, az akkor tizennyolc esztendős Hunyadvári Erzsébetnek. Egyetlen leányuk, Anikó 1952-ben született Budapesten, majd szüleivel együtt 1956-ban elhagyta az országot.

Puskás Ferenc Bécsben és Olaszországban vészelte át a FIFA eltiltásával, a családtagok veszélyes kijuttatásával és csalódásokkal járó bizonytalan időszakot, majd mindenkit meglepve szerződést kapott a Real Madridtól, a korszak első számú csapatától.

Harmincegy évesen újra megfeszítette minden erejét, leadott tizennyolc kilogramm súlyfelesleget, és a kezdeti nehézségek ellenére helyet követelt magának a világklasszisokkal teli Real Madridban.

A magyar válogatottban a korszak politikai dogmáinak megfelelően soha többet nem szerepelhetett, ám 85 mérkőzésen lőtt 84 gólja így is máig világcsúcs.

Elképesztő gólrekordjait a Madridnál újabb megdönthetetlen csúcsok követték: az 1960-as Bajnokok Ligája-döntőn négyszer, az 1962-es fináléban háromszor volt eredményes, Magyarország után Spanyolországban is négyszer nyert gólkirályi címet, s az összesített teljesítményt nézve minden idők legsikeresebb góllövője lett – és maradt az a mai napig.

Az időközben Öcsiből „Panchóvá” lett kedvenc edzőként körbejárta a földgolyót: dolgozott valamennyi kontinensen, játékosai mindenütt rajongtak érte, s bemutatkoznia sehol sem volt szükséges. Legnagyobb sikerét a görög Panathinaikosszal érte el, a szinte amatőr csapattal 1971-ben bejutott a Bajnokok Ligája (BEK) döntőjébe, ahol csak a kor kiemelkedő együttesén, az Ajaxon nem sikerült felülkerekednie játékosainak.

Pályája végén hazatért a demokratizálódó Magyarországra, négy mérkőzésre afféle erkölcsi elégtétel gyanánt a válogatott szövetségi kapitányi tisztségét is ellátta, majd évekig képviselte az MLSZ-t és a magyar kormányt különféle nemzetközi delegációk vezetőjeként, tagjaként.

Puskás Ferenc egészsége sajnos hamarosan megromlott, az Alzheimer-kór speciális fajtája támadta meg, és 2000-től folyamatos kórházi kezelésre szorult.

A Nemzet Sportolója, a magyarság huszadik századi szimbóluma volt Puskás Ferenc, aki 2006. november 17-én távozott el közülünk, hogy – ahogy ő mondta – csatlakozzon odafönn a többiekhez, a mennyei válogatotthoz. A legendás Schlosser Imre kedvéért kihúzódik a balszélre is, ha beveszik a csapatba, tréfálkozott egy nyilatkozatában.

Forrás: puskas.com

Indul a szezonális zöldségek, gyümölcsök tartósítása

A medvehagyma szezonnal elindul a zöldségek, gyümölcsök szezonális tartósításának időszaka. A szezonális zöldségek tartósítása lehetőséget ad arra, hogy a tavaszi, nyári, őszi idény legjobb ízeit megőrizzük a téli, hidegebb hónapokra is.
A bőséges tavaszi, nyári és őszi kínálatból készített befőttek, savanyúságok, fagyasztott és szárított zöldségek változatosságot visznek a téli étrendbe, amikor a friss alapanyagokból kevesebb áll majd a rendelkezésünkre. Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy a pénztárcánkat is jelentősen kímélni tudjuk a tartósítással! Nézzük csak, hogy milyen lehetőségeink is vannak mindehhez:
Fagyasztás:

Napjainkban a fagyasztás az egyik legnépszerűbb és legegyszerűbb módszere lett a zöldségek és gyümölcsök tartósításának. Valóban, a megfelelő fagyasztás nagyban segít megőrizni a zöldségek tápértékét, ízét, eredeti aromáját.

A fagyasztás, és minden további tartósítás első lépése, hogy alaposan válogassuk át a zöldségeket, gyümölcsöket. Sérült, romlott, rothadó darabokat ne tartósítsunk! Következik az alapos mosás, tisztítás.

Fagyasztás előtt a legtöbb zöldséget szükséges blansírozni, azaz előfőzni, hogy megállítsuk az enzimatikus folyamatokat, amely később a zöldes, szénás íz- és színváltozásért felelős. A blansírozás egy hőkezelési eljárás, amely során a terményeket rövid időre forrásban lévő vízbe merítjük, majd gyorsan jeges vízbe hűtjük le. A blansírozást követően szárítsuk le alaposan a zöldségeket, majd helyezzük őket egyesével egy tálcára -, hogy ne ragadjanak össze – és így fagyasszuk le. Ha megfagytak, helyezzük zárható fagyasztózacskókba vagy műanyag dobozokba.

A maradeknelkul.hu oldalon egy kiváló táblázat található, amelyben összegyűjtötték, hogy melyik zöldségeket érdemes, és melyeket nem érdemes előfőzni:

Érdemes előfőznizöldborsó, zöldbab, kukorica, káposztafélékMagas enzimaktivitásuk miatt minden esetben érdemes az előfőzés.
Lehet előfőznigyökérzöldségek (pl. sárgarépa, zeller)Közepes enzimaktivitásúak, így az előfőzés nem feltétlen szükséges.
Nem érdemes előfőzniuborka, paradicsom, paprika, tök, gyümölcsökAlacsony enzimaktivitásuk és állaguk miatt nem szükséges az előfőzés, mert elveszthetik jellegzetes ízüket és textúrájukat; ezek a termékek hőkezelés nélkül jobban megőrzik minőségüket.
Nem szabad előfőznipetrezselyemzöld, torma, hagymafélék, gyümölcsfélékA termék elveszti jellegzetességét/állománya nem viseli el a hőkezelés állománypuhító hatását.
Fermentálás:

Napjainkban egyre népszerűbbé válik a fermentálás, nemcsak hazánkban, hanem világszerte is. A fermentálással egy igazán gazdag, összetett ízvilágot hozhatunk létre, amely egyszerre sós, csípős és savanykás, amellett, hogy egy remek, természetes tartósítási eljárás. A fermentálás során a zöldségek felületén található baktériumok és élesztőgombák aktív szerepet játszanak, lehetővé téve a tejsavas erjedést. Fogyasztása nagyon egészséges!

Hogyan lássunk hozzá?
  1. Válasszuk ki a fermentálni kívánt zöldségeket. A legjobban fermentálható zöldségek közé tartozik a káposzta, a sárgarépa, a cékla, a retek és az uborka. Alaposan mossuk meg a zöldségeket, hogy eltávolítsuk a szennyeződéseket.
  2. Minden eszköz és edény, amit használunk, legyen tiszta és sterilizált, hogy elkerüljük a nem kívánt baktériumok elszaporodását.
  3. A zöldségeket vágjuk fel a kívánt formára (pl. vékony szeletekre, kockákra vagy reszeljük le). A kisebb darabok gyorsabban fermentálódnak.
  4. Készítsük el a sóoldatot. 1 liter vízhez adjunk egy evőkanál sót (kb. 20 g), így kapunk 2%-os sóoldatot. Ez a közeg ideális a tejsavbaktériumok szaporodásához
  5. A zöldségeket helyezzük egy tiszta, sterilizált üvegbe. Fontos, hogy a zöldségeket jól nyomkodjuk le, hogy a sóoldat teljesen ellepje. Ez megakadályozza a levegő bejutását, és segíti a tejsavas erjedést. A kupakot helyezzük lazán az üveg tetejére.
  6. Az üveg alá rakjunk egy tálcát vagy tányért, előfordulhat, hogy a leve kifolyik, ha beindul a folyamat. Helyezzük az üveget fénytől védett, meleg, kb. 25°C-os helységbe.
  7. 4-5 nap elteltével már érdemes megkóstolnunk. Miután elértük a kívánt ízt, helyezzük a fermentált zöldségeket hűtőszekrénybe. A hideg megállítja a fermentációt, és a zöldségek tovább eltarthatók.

Íme, néhány további tartósítási praktika, amelyről oldalunkon már korábbi írásainkban bővebben olvashattak:

Savanyítás: https://bahir.hu/2024/08/05/savanyusag-gondoljunk-a-telre/

Szárítás: https://bahir.hu/2023/06/03/bodza-szorpnek-vagy-teanak/

Befőzés: https://bahir.hu/2024/07/23/befozesi-praktikak/

Szeles és felhős lesz a kedd Baranyában

Kedden hajnalban erősen felhős lesz az ég térségünkben, csapadék csak kis eséllyel fordulhat elő. A hajnali minimumok 5 és 7 fok között alakulhatnak. Az északi szél élénk, olykor erős lesz, mely ront hőérzetünkön. Délelőtt folytatódik a szeles, erősen felhős idő, csapadék nélkül.

Kedden délután a felhőátvonulásokból záporok alakulhatnak ki térségünkben, melyek nem lesznek számottevőek. A hőmérséklet maximuma 14 és 16 fok között alakulhat, de az élénk, olykor erős szél ront hőérzetünkön. Estére csökken a csapadékhajlam, de sok felhő lesz felettünk. A minimumok 10 fok közelében alakulnak. Az északi szél továbbra is élénk, olykor erős lesz.

Szerdán hajnalban sok felhő lesz felettünk, csapadék nem várható. A hajnali minimumok +5 és +7 fok között alakulhat. Az északkeleti szél továbbra is élénk marad. Délelőtt folytatódik a változóan felhős idő, eső nélkül. A szél élénk lesz.

Forrás: Meteo Mecsek

Felgyújtotta a ravatalozót egy fiatal férfi Kaposváron

Letöltendő börtönbüntetést kért a Kaposvári Járási Ügyészség arra a húszas éveiben járó férfira, aki másfél évvel ezelőtt felgyújtotta a ravatalozót az egyik helyi temetőben.

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a zavart állapotban lévő férfi 2023 októberében megjelent a kaposvári Keleti temetőben. Az elkövető a ravatalozó épületének a temetkezési vállalat dolgozóinak fenntartott szárnyába ment, majd laptopot, gyógyszert, italokat és cigarettát lopott a temető alkalmazottaitól.

A férfi el akarta kerülni a lebukást, ezért a csontkamrában, illetve a vizesblokkban is meggyújtotta az éghető anyagokat, hogy eltüntesse a lopás nyomait. A tűz következtében a csontraktár és annak berendezése, valamint több értékesebb temetési kellék is megrongálódott. A teljes kár megközelítette a kétmillió forintot.

A tűz meggyújtásakor a ravatalozó épületében az elkövetőn kívül senki más nem volt. A közelben tartózkodó temetői dolgozók ugyanakkor rövid időn belül észlelték a tűzzel járó füstöt, és bejelentést tettek a segélyhívón. A helyszínre vonuló katasztrófavédők fél órán belül eloltották a tüzet, míg a férfit a rendőrök a helyszínen elfogták. A férfinek emellett egy áruházban történt mobiltelefon-lopás miatt is felelnie kell. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést és közügyektől eltiltást kért a letartóztatásban lévő fiatalra.