Kezdőlap Blog Oldal 32

Életre kel a szecesszió a Zsolnay Negyedben – időutazás, divat és titkok várják a látogatókat

Pécs egyik legkülönlegesebb öröksége elevenedik meg június 6-án a Zsolnay Kulturális Negyedben, ahol egy egész napos tematikus programsorozattal idézik fel a századforduló világát. A Szecesszió Világnapjához kapcsolódó eseményen korhű ruhák, különleges tárlatvezetések, kreatív workshopok és a Zsolnay-családhoz kötődő rejtélyek is fókuszba kerülnek.

Június 10-én világszerte a szecesszió művészetét ünneplik, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed azonban már előtte különleges időutazásra invitálja az érdeklődőket. Június 6-án a látogatók nemcsak a korszak hangulatába csöppenhetnek vissza, hanem testközelből fedezhetik fel a Zsolnay-örökség legizgalmasabb történeteit és alkotásait is.

A tematikus nap egyik legkülönlegesebb programja egy jelmezes tárlatvezetés lesz, ahol korhű ruhákba öltözött idegenvezetők kalauzolják végig a vendégeket a Negyed ikonikus helyszínein. A séta során megelevenedik a Zsolnay-gyár aranykora, miközben az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az eozintechnika különleges világába, amely világszerte ismertté tette a pécsi porcelánt.

A korszak művészeti világát idézve szó esik a századforduló meghatározó alkotóiról is, köztük Gustav Klimt, Egon Schiele, Rippl-Rónai József és Ady Endre szellemi örökségéről. A program résztvevői emellett megtekinthetik a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjteményt is.

A női alkotók és a divat világa kerül fókuszba

Az idei nemzetközi tematika – Women of Art Nouveau – a szecesszió női alkotóira és inspiráló szereplőire helyezi a hangsúlyt. Ehhez kapcsolódva a Zsolnay Negyedben külön program idézi meg a századforduló női divatját, szépségideálját és mindennapjait. A látogatók archív vetítések segítségével merülhetnek el a korszak hangulatában, sőt korhű ruhadarabokat is felpróbálhatnak, amelyekben fotó is készülhet.

Kézműves élmények a családoknak

A nap során az alkotni vágyók is találnak maguknak programot. A makramé workshopon szecessziós stílusú ékszereket és kiegészítőket készíthetnek a résztvevők, míg a porcelánfestő foglalkozáson egyedi, szecessziós mintavilágot idéző képeslapok születnek. A szervezők szerint ezek a programok nemcsak kreatív kikapcsolódást kínálnak, hanem közelebb hozzák a Zsolnay-örökség művészeti és kultúrtörténeti jelentőségét is.

Szabadkőműves titkok és Zsolnay-rejtélyek

A nap végén a történelem iránt érdeklődők különleges előadáson és sétán vehetnek részt, amely a Zsolnay-család és a szabadkőművesség kapcsolatát járja körül. Az előadás arra a kérdésre is keresi a választ, valóban kapcsolatban álltak-e a Zsolnayak a titokzatos társaságokkal, illetve milyen szimbólumokat rejt a Zsolnay-szobor vagy a Mauzóleum.

További részletek és programinformációk a Zsolnay Negyed oldalán érhetők el: Zsolnay Negyed

Új korszak érkezett a pécsi autópiacra: a Geely modellek már a Penthe Autóháznál

Pécs autópiacán új szereplő jelent meg: a világ egyik leggyorsabban fejlődő autómárkája, a Geely is megérkezett a Penthe Autóház kínálatába. A lépés nemcsak egy új márka megjelenését jelenti, hanem azt is mutatja, hogy a régió egyre fontosabb szerepet kap az autóipari térképen.

Új fejezet kezdődik a Penthe Autóház történetében: a pécsi autókereskedés mostantól a Geely hivatalos márkakereskedőjeként is működik. A világ számos piacán gyorsan terjeszkedő márka érkezése nemcsak az autóválaszték bővülését jelenti, hanem azt is, hogy Pécs egy újabb nemzetközi autóipari szereplő figyelmét keltette fel.

A Penthe Autóház közel három évtizede van jelen a régióban, és az elmúlt években folyamatos fejlődéssel, új márkák bevonásával bővítette kínálatát. A Geely érkezése hosszabb előkészítő munka és nemzetközi együttműködés eredménye.

A jövő technológiája már Pécsen is megjelent

Az első modellek már meg is érkeztek a szalonba, és jól mutatják, milyen irányba halad ma az autóipar.

A Geely Starray EM-i egy modern, hibrid SUV, amely markáns megjelenéssel, digitális utastérrel és fejlett vezetéstámogató rendszerekkel érkezik. A gyártó adatai szerint akár 1055 kilométeres kombinált hatótávot is kínálhat, így a mindennapi használat mellett hosszabb utakra is vonzó alternatíva lehet.

A teljesen elektromos Geely E5 már egyértelműen a jövő autózását képviseli: csendes működés, intelligens technológiai megoldások és akár 475 kilométeres hatótáv jellemzi. Az elektromos közlekedés iránt nyitott vásárlók számára ez lehet az egyik legizgalmasabb új szereplő a piacon.

Közel harminc éve építkeznek Pécsen

A Penthe Autóház története 1997-ben indult, és azóta fokozatosan vált a térség egyik meghatározó autókereskedőjévé. A vállalkozás filozófiája – „korrekt cég, profi kiszolgálás” – máig meghatározza működését, miközben folyamatosan alkalmazkodik az autóipar változásaihoz.

A kínálat ma már több, eltérő célközönséget megszólító márkát foglal magában.

Az Opel továbbra is az egyik legismertebb szereplő, amelynél a személyautókra akár nyolcéves garancia is elérhető. A munkára tervezett, strapabíró modellek világát az Isuzu képviseli, amely pickupjaival és haszonjárműveivel főként vállalkozások körében népszerű.

A prémium kategóriát a Land Rover erősíti, amelynek a Penthe az egyetlen vidéki képviselője Magyarországon. A tavaly nyílt KGM-szalon – a korábbi SsangYong megújult formája – rövid idő alatt látványos fejlődést mutatott, míg a városi áruszállításra tervezett elektromos Farizon modellek a fenntartható működés felé nyitó cégek számára kínálnak alternatívát.

Több mint egy új autómárka

A Geely pécsi megjelenése túlmutat egy egyszerű kereskedelmi bővítésen. Egy globális autóipari szereplő jelenléte azt is jelzi, hogy a város és a régió piaci szempontból is egyre vonzóbbá válik.

Egy ilyen döntés mögött mindig komoly szakmai mérlegelés áll: infrastruktúra, szervizháttér, szakértelem és gazdasági potenciál. A mostani fejlesztés így nemcsak a Penthe Autóház újabb mérföldköve lehet, hanem egyfajta visszaigazolás is arra, hogy Pécs és Baranya fejlődő, nyitott piac az autóipari szereplők szemében.

Már meg lehet nézni, sőt ki is lehet próbálni

A Penthe új Geely-szalonjának kialakítása jelenleg is zajlik, a hivatalos nyitás hamarosan várható. Az érdeklődőknek azonban addig sem kell várniuk: az első modellek már megérkeztek Pécsre, és megtekinthetők, valamint tesztvezetésre is kipróbálhatók a Penthe Autóháznál.

(X)

Misszió a partvonalról

Első alkalommal rendezett református Kocsis Kupát a Baranyai Református Egyházmegye, május 29-én. Az eseményen a református általános iskolák csapatai mérhették össze tudásukat a mohácsi futballpályán. A torna ötlete a Kocsis Kupa országos programsorozatához kapcsolódik, amelyet a Barca Akademy Hungary Alapítvány visz el az ország különböző térségeibe.

„Áldás békesség!” – harsogott a református köszönés a mohácsi Újvárosi Stadion műfüves pályája mellett. Sorra érkeztek a csapatok – elsősorban a Pécsi Református Kollégium tagintézményeiből – Pécsről, Siklósról, Nagyharsányból, Zengővárkonyból, de a több mint kétszáz kilométerre fekvő Dad-ról is nevezett református csapat.

Református fair play

Amíg a diákok lelkesen melegítettek a pályán, az edzők és testnevelő tanárok utasításai alapján, a partvonal mellett állva beszélgettem Märcz Péterrel. A Pécsi Református Kollégium testnevelője és a torna egyik szervezője szerint a kupa egyik legfontosabb hozadéka a közösségépítés. „Úgy gondolom, hogy a tagiskolák közötti kapcsolatot mindenképpen erősíti, a gyerekek megismerik egymást, talán sportbaráti kötelékek is épülnek” – fogalmazott. Külön örömnek nevezte, hogy a megyei intézmények mellett egy távolabbi iskola tanulói is részt vettek a tornán. Reményét fejezte ki, hogy a mostani találkozás hosszabb távú együttműködés alapja lehet, és a jövőben is folytatódhat a kapcsolat a résztvevő intézmények között.

Märcz Péter arra is kitért, hogy a sportnak kiemelkedő szerepe van a közösségek formálásában. „Mindenféleképpen egy jó összekovácsoló erő maga a csapatsport” – emelte ki. Hozzátette: a közös játék során a fiatalok sok mindent tanulnak. „Az egymásért való felelősségvállalás, küzdés, a vereségek és a győzelmek feldolgozása mind erősítik ezeket a kapcsolatokat” – fogalmazta meg a csapatsport legfontosabb nevelő erejét. A szervező szerint külön értéket jelent a református közeg. Úgy véli, a közös hitbeli háttér olyan többletet ad a sportnak, amely a pályán és azon kívül is érezteti hatását. „A közös vallási kapcsolat mindenképpen fontos, és a sportban tovább erősíti a fair play szellemét is” – emelte ki.

Hagyományteremtés

Szabó Levente lelkipásztor, a torna főszervezője elmondta: az ötlet az egyházmegye vezetésétől érkezett. „Baranya megyében még nem volt ilyen kupa, és felmerült, hogy az Egyházmegye segítségével elindulhatna egy saját focikupa-sorozat is” – fogalmazott. A meghívásos tornára valamennyi református tagintézmény kapott meghívást. A szervezők célja túlmutatott a sporton. „Nemcsak azt szerettük volna, hogy a református tagintézmények diákjai találkozzanak és focizzanak együtt, hanem hátrányos helyzetű általános iskolásoknak is szerettünk volna lehetőséget biztosítani, hogy részt vehessenek egy ilyen kupán” – emelte ki Szabó Levente, aki elárulta: hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a tornát. „A cél az, hogy a református általános iskolák közösségei évről évre találkozhassanak egymással, ilyen formában is” – árulta el a főszervező.

A torna református jellegéről szólva Szabó Levente hangsúlyozta, hogy az eseményt az egyházmegye közössége fogta össze. „Mi, református emberek szeretünk sportolni, fontosnak tartjuk a testi egészséget, és ha a Jóisten tehetséget adott, akkor azt jó érzéssel, a fair play szellemében tudjuk a pályán kamatoztatni” – fogalmazta meg a torna egyik legfontosabb üzenetét a főszervező.

A sport, mint misszió

A pálya mellett a Barca Academy Hungary Alapítvány molinóját és zászlóit szerelték épp össze, amikor megálltam beszélgetni Kovács Barnabással. A szervezet elnöke és nagykövete személyes életútján keresztül is szorosan kötődik a református közösséghez. Református családban és iskolában nevelkedett, jelenleg a Szatmári Egyházmegye presbiteri képviselőjeként szolgál a zsinatban. „Lelkészcsaládba születtem, a Debreceni Református Gimnáziumba jártam, és ma is aktív szerepet vállalok a református egyház életében” – fogalmazott. A sport és a hit kapcsolatáról szólva hangsúlyozta, hogy a mai fiatalok számára már önmagában is nagy érték, ha az online világ helyett valódi közösségekben találkozhatnak egymással. „Maga az a tény, hogy a gyerekek fociznak, közösségben vannak, a mai világban önmagában érték” – emelte ki. Hozzátette: a sport lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok személyesen találkozzanak egymással, együtt éljenek át sikereket és kudarcokat, valamint megtapasztalják az összetartozás élményét.

Kovács Barnabás szerint a csapatsport számos olyan értéket közvetít, amelyek a keresztyén nevelésben is fontos szerepet kapnak. A fair play, a csapattársak tisztelete, az egymásra figyelés és a közösségért vállalt felelősség mind olyan tapasztalatok, amelyek túlmutatnak a pályán elért eredményeken. „A sportot közösségszervező lehetőségként és missziós eszközként is érdemes használni” – fogalmazta meg. Hangsúlyozta, hogy a fiatalok megszólításához fontos olyan alkalmakat teremteni, ahol természetes módon találkozhatnak a keresztyén értékekkel.

A református közeg különösen alkalmas erre, hiszen a sport mellett olyan szemléletet is közvetít, amely a tiszteletre, a felelősségvállalásra és a becsületes játékra nevel. „A fair playre nevelés és a keresztyén értékek közvetítése jól kapcsolódhat egymáshoz” – emelte ki. Kovács Barnabás szerint a hasonló rendezvények hosszú távon túlmutathatnak egy egyszerű futballtornán. A sporton keresztül közösségek épülhetnek, kapcsolatok születhetnek, és olyan értékek erősödhetnek meg a fiatalokban, amelyek később életük más területein is meghatározóvá válhatnak.

„Szeretnénk, ha az idei év, a győzelem éve lenne” – fogalmazott Wébel Zsolt esperes a torna megnyitóján, utalva a mohácsi csata ötszáz éves évfordulójára is. Köszöntőjében a sportszerű játékra híva fel a figyelmet.   

A kupán a 2013 és 2016 között született diákok vehettek részt. A mérkőzéseket két csoportban rendezték meg, ahonnan az elődöntőkön át vezetett az út a bronzmérkőzésig és a döntőig. A tűző nap ellenére nem lankadt a játékosok kedve és lendülete a torna alatt. Parázslott a talaj a stoplisok alatt, hálószaggató gólok, és örömkiáltások után végül a dobogó legfelső fokára a dadi csapat állhatott fel. A második helyet a pécsi tagintézmény B csapata, a harmadikat pedig az A csapata szerezte meg. A zengővárkonyi intézményegység végzett a negyedik, a siklósi az ötödik, a nagyharsányi pedig a hatodik helyen. A torna legjobb játékosa Matuz Bendegúz lett, a gólkirály pedig Kácsor Máté.  

Idén is megnyíltak a szertárkapuk: gyerekzsivaj, tűzoltóautók és habparty várta a családokat Baranyában

Gyermeknap alkalmából ismét kitárultak a tűzoltólaktanyák kapui Baranya vármegyében. A legkisebbek testközelből ismerkedhettek meg a tűzoltók világával, felülhettek a piros járművekre, kipróbálhatták a felszereléseket, miközben látványos bemutatók és játékos programok szórakoztatták a családokat.

A gyermeknapi hétvégén idén is megrendezték a „Nyitott szertárkapuk” programot, amelynek keretében Baranya vármegye több pontján – hivatásos, önkéntes és önkormányzati tűzoltóságokon – fogadták az érdeklődőket. A cél ezúttal sem csupán a szórakozás volt: a szervezők játékos, élményszerű formában szerették volna közelebb hozni a tűzoltói hivatást a gyerekekhez, miközben a biztonságtudatos szemlélet fontosságára is felhívták a figyelmet.

A pécsi objektumban egész nap színes programok várták a látogatókat. A gyerekek kipróbálhatták a füstsátrat, akadálypályán tehették próbára ügyességüket, „tüzet olthattak” puttonyfecskendővel, de a csúszópálya és a quadozás is nagy népszerűségnek örvendett. Különösen sokakat vonzott a látványos tűzoltási bemutató, ahol egy teljes terjedelmében égő személyautó oltását követhették végig az érdeklődők.

A látogatók nemcsak a látványos beavatkozásokat figyelhették testközelből, hanem bepillantást nyerhettek a tűzoltók mindennapjaiba is: azt is megmutatták, miként zajlik egy riasztás, milyen gyorsasággal indulnak útnak, és hogyan dolgoznak összehangoltan egy veszélyhelyzet során. A nap egyik legkedveltebb eleme a habparty volt, amely a gyerekek számára valódi nyári élménnyé változtatta a programot.

A vármegye több pontján is nagy volt az érdeklődés. Szigetváron, Siklóson, Mohácson, Komlón, Pécs-Kertvárosban, valamint a pécsi Engel János József utcai laktanyában is sok család látogatott el a nyílt napokra. A tűzoltójárművek, védőfelszerelések és eszközök bemutatása mellett hasznos tűzvédelmi ismereteket is átadtak a látogatóknak.

A programhoz önkéntes tűzoltó egyesületek is csatlakoztak. A Palkonya–Újpetre Német Nemzetiségi Önkéntes Erdőtűzoltó Egyesület beszámolója szerint náluk is rengeteg család és kíváncsi gyerek érkezett. A kicsik örömmel ültek be a tűzoltóautókba, próbálták fel a sisakokat, és záporoztak a kérdések arról, hogyan telik egy önkéntes tűzoltó mindennapja.

Nézd meg, milyen volt a gyermeknapi nyitott szertárkapuk hangulata Baranyában – képek Szigetvárról, Siklósról, Mohácsról, Komlóról és Pécsről! Galéria ITT található.

A magyar szemészet egyik legrangosabb elismerését kapta a pécsi professzor

A magyar szemészet egyik legjelentősebb szakmai kitüntetésével ismerték el Prof. Dr. Kovács Bálint munkásságát. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szemészeti Klinikájának professzora a Magyar Szemorvostársaság Életműdíját vehette át, amelyet olyan szakembereknek ítélnek oda, akik évtizedeken át meghatározó szerepet játszottak a betegellátás, az oktatás és a tudomány fejlődésében.

A rangos elismerés nem csupán egy kivételes orvosi pálya lezárásának szól, hanem annak a szakmai örökségnek is, amely a pécsi szemészeti iskola fejlődését hosszú időn át meghatározta. Prof. Dr. Kovács Bálint neve évtizedek óta összeforrt a retina betegségeinek korszerű diagnosztikájával és kezelésével, valamint a modern szemészeti mikrosebészet hazai fejlődésével.

Az 1943-ban Balatonőszödön született professzor orvosi diplomáját 1967-ben szerezte meg Pécsett summa cum laude minősítéssel, majd szinte teljes szakmai pályafutását a pécsi Szemészeti Klinikán töltötte. Szemész szakorvosi képesítését 1972-ben szerezte meg, és ugyanebben az időszakban olyan újításokat vezetett be, amelyek országos jelentőségűvé váltak.

A retina betegségek diagnosztikájában mérföldkőnek számított, hogy Magyarországon elsőként alkalmazta a fundus fluoreszcein angiográfiát, amely új távlatokat nyitott a szemfenéki betegségek felismerésében. Szintén úttörő szerepet vállalt a cukorbetegség okozta látásromlás kezelésében: elsőként közölt hazai eredményeket a diabéteszes retinopathia argon lézeres terápiájáról.

A pécsi szemészeti klinika vezetőjeként meghatározó szerepet játszott abban, hogy az intézmény országos szinten is kiemelkedő szakmai központtá váljon. A koraszülöttek szemészeti betegségeinek ellátása, az időskori makuladegeneráció kezelése, valamint több korszerű szemészeti sebészeti eljárás bevezetése révén Pécs az innovatív szemészeti ellátás egyik hazai központjává nőtte ki magát.

1988-ban egyetemi tanárrá nevezték ki, később közel húsz éven át vezette a klinikát. Irányítása alatt több tucat szakorvos szerzett képesítést, miközben tudományos munkássága is jelentős maradt: közel száz szakmai publikáció, könyvfejezetek, szakkönyvek és oktatási anyagok fűződnek a nevéhez.

Szakmai közéleti szerepvállalása szintén kiemelkedő: vezette a Magyar Szemorvostársaságot, alapító szerepet vállalt nemzetközi szakmai szervezetekben, és európai szemészeti fórumokon is képviselte Magyarországot. Munkáját számos hazai és nemzetközi elismeréssel díjazták, köztük a zürichi Chibret-díjjal és a Batthyány–Strattmann László-díjjal.

A Magyar Szemorvostársaság Életműdíja most ezt az évtizedeken átívelő szakmai és emberi teljesítményt ismeri el. A kitüntetés egyben a pécsi szemészeti műhely számára is fontos visszaigazolás: annak bizonyítéka, hogy a városban végzett szakmai munka országos és nemzetközi szinten is maradandó értéket teremtett.

Forrás: PTE KK

Tragikus buszbaleset, lakástűz és több riasztás – több helyszínen dolgoztak a tűzoltók Baranyában

Tűzesetek, közlekedési balesetek és műszaki mentések adtak munkát a hétvégén a baranyai tűzoltóknak. Lakástűz Szigetváron, nagy kiterjedésű vegetációtűz Regenyén, súlyos buszbaleset a 6-os főúton és több közlekedési baleset is történt Baranyában az elmúlt napokban.

Mozgalmas hétvégét zártak a Baranya vármegyei tűzoltók: több tűzesethez, közlekedési balesethez és műszaki mentéshez is riasztották az egységeket. A legsúlyosabb eset szombat hajnalban történt a 6-os főúton, ahol egy autóbusz letért az útról és fának csapódott, a sofőr életét vesztette.

Lakástűz Szigetváron, égő hulladék Pécsen és vegetációtűz Regenyén

Péntek hajnalban Szigetváron, egy társasház negyedik emeleti lakásának erkélyén csaptak fel a lángok. A tűz az erkélyről részben a nyílászárókra, kisebb mértékben pedig a szobára is átterjedt, azonban a többi lakást nem veszélyeztette. A helyi hivatásos tűzoltók gyorsan megfékezték a tüzet, személyi sérülés nem történt. Az elsődleges információk szerint a tüzet vélhetően egy eldobott cigarettacsikk okozhatta.

Pécsett péntek délelőtt egy lomtalanítást végző hulladékszállító jármű rakománya gyulladt ki. A sofőr lélekjelenlétének köszönhetően a hulladékot az úttestre ürítették, ahol mintegy húsz köbméternyi szemét égett. A tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat.

Komolyabb beavatkozásra volt szükség Regenye szőlőhegyi részén péntek délután, ahol összehordott háztartási hulladék kapott lángra. A tűz gyorsan továbbterjedt, végül mintegy másfél hektáros területet érintett, és egy szőlőültetvényben is károkat okozott. A lángokat a pécsi és siklósi hivatásos tűzoltók fékezték meg.

Tragédia a 6-os főúton: életét vesztette a buszsofőr

Szombat kora reggel súlyos autóbusz-baleset történt a 6-os számú főúton, Pécs-Hird közelében. A jármű letért az útról, majd egy fának ütközött. A busz vezetője a baleset következtében életét vesztette, míg az utasok közül többen megsérültek.

A helyszínen a pécsi hivatásos, valamint a palkonyai önkéntes tűzoltók végeztek műszaki mentést. Az egységek átvizsgálták a járművet, a sofőrt feszítővágó segítségével szabadították ki a roncsból, majd kiemelték őt a buszból. A mentés idejére teljes útzár volt érvényben.

Péntek délelőtt Pécsett, a Légszeszgyár utcában két személyautó ütközött össze. A karambol következtében az egyik jármű az oldalára borult, utasai könnyebb sérüléseket szenvedtek, de kórházi ellátásra nem szorultak. A tűzoltók kerekeire állították és áramtalanították az autót.

Szombat délután az Arányosi úton egy személyautó letért az útról, többször átpördült, majd végül a kerekein állt meg. A járműben utazók könnyebben megsérültek. A tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították a kocsit, valamint a forgalom irányításában is segítettek.

Egy kétéves gyerek zárta ki az édesapját

Nem mindennapi esethez riasztották szombat délután a pécsi hivatásos tűzoltókat az Ybl Miklós utcába, ahol egy kétéves kisgyerek véletlenül kizárta édesapját a második emeleti lakásból. A tűzoltók az ablakon keresztül jutottak be az ingatlanba, majd beengedték az aggódó szülőt. A gyermeknek szerencsére nem esett baja.

Forrás: BVKI

167 km/órával száguldott a 6-os úton – súlyos bírság lett a vége

A megengedett sebesség közel duplájával közlekedett egy autós a 6-os főúton, akit a rendőrök vontak intézkedés alá. A sofőr a megengedett 90 km/óra helyett 167 km/órával haladt, ezzel jelentősen veszélyeztetve saját és más közlekedők biztonságát.

A rendőri ellenőrzés során a gyorshajtót megállították, és a súlyos sebességtúllépés miatt 210 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki rá. Emellett 6 közlekedési előéleti pontot is kapott.

A hatóságok rendszeresen felhívják a figyelmet arra, hogy az ilyen mértékű gyorshajtás nemcsak szabályszegés, hanem komoly baleseti kockázatot is jelent. Nagy sebességnél jelentősen megnő a féktávolság, csökken a reakcióidő, és egy váratlan helyzetben sokkal kisebb az esély a baleset elkerülésére.

A rendőrség arra kér minden közlekedőt: tartsák be a sebességhatárokat, hiszen néhány perc nyereség nem ér annyit, mint az emberi élet és a biztonság.

Buszbaleset Hirdnél: már csak egy sérültet ápolnak kórházban

Jó hír érkezett a szombat reggeli, Hirdnél történt tragikus buszbaleset sérültjeiről: a legtöbb érintettet már hazaengedték, jelenleg egy 14 éves lányt ápolnak még a pécsi klinikán.

Újabb információkat közölt a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. a szombat hajnalban, Pécs és Hird között történt súlyos buszbaleset sérültjeinek állapotáról. Róth Ernő, a szervezet vezérigazgató-helyettese szombat este az MTI-nek elmondta: a legtöbb fiatalt már korábban hazaengedték a kórházból, jelenleg egy 14 éves lányt ápolnak még, akit combcsonttörés miatt operáltak meg.

Tájékoztatása szerint a baleset másik súlyosabb sérültje, a csapat egyik edzője nyakcsigolya- és medencesérülést szenvedett. Őt merevítőkkel engedték haza, a következő hetekben pedig eldőlhet, szükség lesz-e műtéti beavatkozásra, vagy a sérülések műtét nélkül is gyógyulhatnak.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a tragikus baleset szombat hajnalban történt a 6-os főúton Pécs és Hird között. A Pécsi Sportiskola aerobik szakosztályának versenyzőit, edzőit és szülőket szállító különjárati autóbusz egyelőre tisztázatlan körülmények között letért az útról és fának ütközött.

A buszon 28-an utaztak: 19 versenyző, három edző, hat szülő, valamint a jármű vezetője. A sofőr a helyszínen életét vesztette.

A történtek miatt a sportiskola aerobikosai nem vesznek részt a Magyar Kupa hétvégi versenynapjain. A PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola közössége részvétét fejezte ki az elhunyt sofőr családjának, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt.

Forrás: MTI

Emléktáblát kapott Berze Nagy János a pécsi művészeti iskola falán

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Pécsi Református Kollégium Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskolájának névadója előtt tisztelgő emléktáblát, május 28-án. Az alkalmon áhítatot tartott Wébel Zsolt, a Baranyai Református Egyházmegye esperese, majd Hoppál Péter, az Igazgatótanács elnöke idézte fel Berze Nagy János örökségét és a magyar népzene- és néptánckultúra jelentőségét.

Az ünnepség kezdetén Wébel Zsolt esperes Ezékiel próféta könyvéből olvasott Igét. Az áhítat központi üzenete szerint még a legreménytelenebb helyzetből is van felemelkedés, mert Isten Lelke képes megújítani az egyént, a közösséget és a nemzetet is. Az esperes hangsúlyozta, hogy valódi megújulást nem emberi erő, hanem egyedül Isten adhat. Külön örömnek nevezte a jelen lévő fiatalokat, akik reménységet jelentenek, hiszen rajtuk keresztül látható, hogy van utánpótlás, van jövő.

A folytatásban Hoppál Péter beszédében Berze Nagy János életművét méltatta. Felidézte, hogy a folklorista és néprajzkutató olyan elődök nyomdokában járt, mint Petőfi Sándor, Arany János vagy Jókai Mór. Kiemelte: a magyar népdal-, népzene- és néptánckincs Európában is egyedülálló gazdagságú örökség.

Beszédében arra is rámutatott, hogy Berze Nagy János nemcsak tudományos igényességgel kutatta a magyar folklórt, hanem életével is azt példázta, miként lehet a népi kultúrát továbbörökíteni a következő nemzedékekre. Hoppál Péter felidézte a táncházmozgalom jelentőségét is, amelyet az UNESCO a szellemi kulturális világörökség részévé nyilvánított.

Az Igazgatótanács elnöke külön szólt a művészeti iskola diákjaihoz, hangsúlyozva: olyan örökség birtokosai és továbbvivői, amely évszázadokon keresztül megtartó erőt adott a magyarságnak. Mint fogalmazott, a népzene, a néptánc és a népdal ma is identitást erősítő, közösségteremtő erő.

Az emléktáblát Wébel Zsolt, Hoppál Péter, Kádár Péter főigazgató és Balogh János tagintézmény-vezető leplezték le. Az emléktábla-avatássla nemcsak a névadó előtt tisztelgett az intézmény, hanem megerősítette azt a küldetését is, hogy a magyar népi kultúra értékeit a következő generációk számára is továbbadja.

Az emléktáblát Hajduné Szrapkó Judit, az intézmény képzőművészeti tanszakának vezetője készítette. Az ünnepi alkalom a művészeti iskola évzáró vizsgabemutójával folytatódott.

Időutazás, robotok és DeLorean várja a gyerekeket Pécsen a Zsolnay Negyedben

Május 31-én újra a gyerekeké lesz a Zsolnay Kulturális Negyed, ahol egész napos, ingyenes programkavalkáddal ünneplik a gyereknapot. A szervezők ezúttal az időutazás és a modern technológia köré építették fel a rendezvényt, így a hagyományos családi programok mellett futurisztikus élményekből sem lesz hiány.

A nap egyik legnagyobb attrakciója a legendás DeLorean „időgép” lesz, amelyet a legtöbben a Back to the Future filmekből ismerhetnek. A különleges autó mását élőben is meg lehet majd nézni, így a sci-fi rajongók biztosan nem unatkoznak.

Az izgalmakat tovább fokozza a Happycopter helikopterszimulátor, amely egy Sikorsky S-61 Sea King típusú gépet modellez. A rendszer nem csupán látványos játék: ugyanazzal a szoftverrel működik, amelyet a NASA, a Boeing és a svéd légierő is használ pilótaképzésre.

A jövő technológiájába is bepillanthatnak a látogatók: a Robotika Pécs csapata interaktív robotbemutatóval és mesterséges intelligenciás programokkal készül, ahol a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg az AI világával.

A sci-fi hangulatot tovább erősíti egy különleges Star Wars-vendég is. R2-KT, a világszerte ismert rózsaszín droid érkezik Pécsre, amely az AmbassaDroids/Pink Force közösség tagjaként beteg gyerekeket látogat szerte a világon. A karakter a Star Wars rajongóinak biztosan nagy kedvence lesz.

A hagyományos gyereknapi élmények sem maradnak el. Lesz légvár, óriáscsúszda, mászófal, pedálos gokart, sportprogramok, vívás, FunJump, látványos fizikai bemutatók és játszóház is. Az idei újdonságok között szerepel az Öko-labirintus, amely természetes anyagokból épül és a legkisebbek számára kínál kalandos kikapcsolódást.

A programok során távcsővel a Napot is meg lehet majd figyelni, a pihenésről pedig a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület négylábú kedvencei gondoskodnak.

A rendezvény ingyenesen látogatható, a részletes programkínálat a Zsolnay Negyed hivatalos oldalán érhető el.