Kezdőlap Blog Oldal 319

Forma-1 – Verstappené a pole pozíció Szuzukában

0

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 27 éves pilótának ez pályafutása 41. pole pozíciója, az idén az első, Szuzukában pedig zsinórban a negyedik.

A holland versenyző mindössze tizenkét ezredmásodperccel volt gyorsabb, mint a második helyen záró Lando Norris, a McLaren brit pilótája. A harmadik rajtkockát Norris csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri foglalja majd el.

Nem sikerült túl jól a hazai közönség előtt szereplő Cunoda Juki bemutatkozása a Red Bullnál, az új-zélandi Liam Lawsonnal helyet cserélő japán versenyző ugyanis csupán 15. lett az időmérőn, miközben Lawson a 14. pozícióból startolhat a fiókcsapat RB autójával.

A ferrarisok közül a monacói Charles Leclerc végzett előrébb, ő a negyedik helyről rajtol vasárnap, míg a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton a nyolcadik pozícióból vághat neki a futamnak.

Az 53 körös Japán Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 7 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Lando Norris (brit, McLaren)

2. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor:

George Russell (brit, Mercedes)

Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)

4. sor:

Isack Hadjar (francia, RB)

Lewis Hamilton (brit, Ferrari)

forrás: mti

A Decathlon Magyarország több fehérjeszeletet hívott vissza

A Decathlon Magyarország négy különböző Protein Bar termék visszahívását kezdeményezte, mert nem jelölt allergén, glutén van a termékekben. Ezt közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szombaton reggel az MTI-vel.

A visszahívás érinti a 2026. január 10-i minőségmegőrzési idejű, Protein bar 70g banán szeletet, a 2026. január 23-i minőségmegőrzési idejű Protein dessert bar 50g Black Biscuit szeletet, a 2026. február 28-i minőségmegőrzési idejű Protein Bar 50g Triple Chocolate szeletet, valamint a 2026. január 27-i minőségmegőrzési idejű Protein Dessert Bar 50g Crunchy Caramel szeletet.

A közleményben azt írták, a bejelentés szerint a beszállító (Biotech USA Kft.) tájékoztatása alapján a termékek glutént tartamaznak, az allergén nincs feltüntetve a termékek jelölésén. A termékek fogyasztása arra érzékeny fogyasztók részére kockázatot jelent.

A Decathlon Magyarország áruházak üzemeltetője az NKFH-val együttműködve, saját hatáskörben azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, gondoskodott a kifogásolt tételek forgalomból történő kivonásáról és a fogyasztóktól történő visszahívásáról. A vállalkozás által megtett intézkedéseket, valamint a visszagyűjtött termékek további sorsát (megsemmisítését vagy elszállítását) a hatóság nyomon követi.

Az érintett tételek részletes azonosítói a hatóság honlapján olvashatók.

A közleményben a hatóság a vásárlókat arra kéri, amennyiben megvásárolták az érintett termékeket, ne fogyasszák el.

forrás: mti

Az ország kistelepülésein is kérhetnek segítséget a szerhasználók

Kétszázharmincnyolc nehéz helyzetű kistelepülésen kérhetik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakembereinek segítségét a szerhasználók vagy azok hozzátartozói. Erről tájékoztatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombaton az MTI-t.

A közleményben azt írták, a Felzárkózó települések program részeként négy éve indult el az a drogprevenciós program. Amely a fogyasztóvá válás megelőzését segíti elő rendezvényekkel és felvilágosító előadásokkal a leghátrányosabb helyzetű térségekben. Emellett pedig konkrét addiktológiai segítséget is nyújtanak a szenvedélybetegségből kiutat keresőknek a rehabilitáció megkezdéséhez, szükség esetén pedig a kórházba vagy segítő intézménybe való eljutáshoz is.

A Felzárkózó települések program az ország legszegényebb kistelepülésein 238 helyszínen zajlik 27 karitatív, civil és egyházi szervezet közreműködésével. Valamennyi településen Jelenlét pont működik, ahol az ott dolgozó szociális munkások a gyermekneveléstől a munkába állásig segítik a rászoruló családokat.

A szerhasználó fiatalok valamennyi településen segítséget kérhetnek a Jelenlét ponton, ilyenkor a Máltai Szeretetszolgálat addiktológiai szakemberei a helyszínre utaznak és rendszeresen visszatérve személyre szóló segítséget nyújtanak az érintetteknek, vagy a velük élő családtagoknak az önként vállalt rehabilitáció során.

forrás: mti

Donald Trump meghosszabbította a TikTok amerikai működését

Donald Trump meghosszabbította a TikTok amerikai működését annak érdekében, hogy véglegesítsék a tulajdoni szerkezet átalakításáról szóló megállapodást. Az amerikai elnök pénteken közölte a döntését.

Donald Trump a Truth Social közösségi oldalán írt bejegyzésében hangsúlyozta: az alkalmazás egyesült államokbeli tulajdonlásáról szóló tárgyalások jól haladnak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy „a megállapodás elérése további munkát kíván„.

Az elnök közölte, rendeletet írt alá, amelyben 75 nappal meghosszabbítja a TikTok működését. Azaz ennyivel kitolja azt a törvényi határidőt, ameddig a kínai tulajdonos, a ByteDance számára előírták, hogy eladja amerikai érdekeltségét. A határidő elmulasztása a TikTok szolgáltatásának leállítását eredményezheti az Egyesült Államokban.

„Reméljük, hogy jóhiszemben folytatjuk a munkát Kínával, amely – úgy értesültem – nem nagyon örül a viszonossági vámunknak” – fogalmazott Trump.

Az elnök egy másik, szintén a Truth Social közösségi oldalán közzétett pénteki bejegyzésében azt tudatta: telefonon beszélt To Lammal, a Vietnámi Kommunista Párt főtitkárával. Aki kifejezte azon szándékát, hogy megszüntessenek minden behozatali vámot az amerikai termékekre egy kétoldalú kereskedelmi szerződés aláírása érdekében. Donald Trump közölte, hogy várakozással tekint egy jövőbeli találkozó elé a vietnámi vezetővel.

Donald Trump pénteken szintén a közösségi médiában sürgette az irányadó kamat csökkentését az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) részéről. Jerome Powell, a Fed elnökének címezve felszólítását az elnök többi között azzal érvelt az irányadó kamat csökkentése mellett, hogy az infláció mérséklődik, és a munkahelyek száma a vártnál nagyobb mértékben bővült márciusban.

A pénteken megjelent adatok szerint az év harmadik hónapjában az elemzők által várt 135 ezer helyett 228 ezerrel bővült az álláshelyek száma az Egyesült Államokban.

forrás: mti

Ma 79 éves Unger Pálma

Unger Pálma 1946-ban született Budapesten. Szülei, Unger Rudolf és Nagy Baba, szintén színészek voltak. 1965-ben táncosnőként kezdte a pályáját az Állami Déryné Színházban. 1967-1972 között a Miskolci Nemzeti Színház, majd 1972-1974 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1974 óta pedig a Pécsi Nemzet Színház szeretett színésznője. Férjével, N. Szabó Sándorral évekig vezették a Sziporka Gyermekszínházat is. Férje 2011-ben hunyt el.

Unger Pálma színművésznő nyerte el a 2024. évi Szendrő József-díjat. A szabályzat szerint a színművészek titkos szavazással döntik el, hogy mely kollégájuk nyújtotta a legkiemelkedőbb színpadi teljesítményt az elmúlt évad során. Szavazásra azok jogosultak, akik legalább egy éve tagjai a színháznak, és azok nyerhetik el, aki legalább három éve a társulat színművészei. A művésznőnek ez már a második Szendrő József-díja, hiszen 1998-ban is rá szavazott az akkori társulat.

Számos szerep fűződik a nevéhez, többek közt láthattuk a Víg özvegy, az Üvegcipő, a Délvidék című darabokban a Pécsi Nemzeti Színházban.

Születésnapja alkalmából, szeretettel gratulálunk Unger Pálmának, és további sikeres munkát kívánunk!

forrás: port.hu

Szombaton napközben egy erőteljes hidegfront éri el az országot

Erőteljes hidegfront éri el az országot észak felől

Szombaton napközben egy erőteljes hidegfront éri el az országot észak felől.
Reggel, délelőtt, a front érkezése előtt még változóan napos-felhős, enyhe idő lesz a jellemző. Elvétve előfordulhat záporeső. Egyre többfelé élénkül fel, erősödik meg a NY-i irányú szél.
A déli órákhoz közeledve, észak felől megérkező hidegfronttal egyre nagyobb területen fordul ÉNY-ira és erősödik meg a szél. Ezzel egyidőben északon megnő a hevesebb záporok, zivatargócok kialakulásának esélye is. A délután folyamán erőteljesebb felhősödéssel, szórványos esőket, egy-két zivatargócot adó csapadékmező keresztezheti az országot É-D irányban.
Az esti órákban, a csapadékot adó felhőzet várhatóan már csak az ország déli felén ad szórványos záporokat. Észak felől csökkenni kezd a felhőzet. Éjszaka távozik a térségből, országszerte kitisztul az ég. Erős marad viszont a hideg levegőt szállító É-i szél. Hajnalban fagypont alatti hőmérsékletekre kell készülni! Egyelőre elsősorban az ország északi felén van esély több fokos fagy előfordulására. Kis körzetekben, felhőátvonulásokból előfordulhat hózápor.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
szombat reggel 7,
szombat délután 19,
vasárnap reggel 7 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Vasárnapra erősen szeles, változóan napos, felhőátvonulásokkal tarkított, hideg időre lehet készülni. Előreláthatólag az ország középső sávjában, a Duna-Tisza közén lesz mérsékeltebb a légmozgás. Illetve itt látszik elsősorban esély hózáporok, havas eső záporok előfordulására. Jelentős mennyiségű csapadék érkezése nem látszik. Este lecsökkenő felhőzet, éjjel legyengülő légmozgás, hajnalra az ország túlnyomó részén fagypont alá csökkenő hőmérséklet a legvalószínűbb. Az ismert fagyzugokban erősebb, -5 fokot meghaladó fagyoknak is megvan a veszélye!

– Hétőre növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – többségében már gyenge vagy mérsékelt légmozgás ígérkezik. A Dunántúlon lehet még élénk, erős a szél. Változó, időről-időre szakadozottabbá váló, majd ismét záródó felhőzetre van kilátás. Marad az évszakos átlagnál hűvösebb idő. Éjszaka ismét nagy területen fagyhat!

– Kedden, szerdán változóan felhős időre van kilátás elszórtan záporeső esélyével, rövid naposabb időszakokkal, mérsékelt, nyugaton élénk széllel. Jelentős csapadék érkezése nem látszik. Éjszakánként még előfordul fagy, de napról-napra gyengül.

forrás: mti

Will Smith a Budapest Parkban ad koncertet augusztus 14-én

0

Will Smith Grammy-díjas énekes és Oscar-díjas színész augusztus 14-én a Budapest Parkban ad koncertet – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a világhírű művész nemrég jelentette be Based on a True Story című nyári turnéját, amely most egy budapesti állomással is bővült. A koncertkörút apropója a múlt pénteken, húsz év szünet után megjelent, azonos című új album.

A műsorban a Based on a True Story című lemez dalai mellett előkerülnek az olyan nagy slágerek is, mint a Gettin’ Jiggy Wit It, a Miami vagy a Summertime.

A nemrég megjelent, tizennégy számos albumon számos sztár hallható vendégként, köztük Dj Jazzy Jeff, Teyana Taylor, Jac Ross és Fridayy. Az anyagon az eddig megjelent kislemezek, a First Love, a Beautiful Scars, a Tantrum, a Work of Art és a You Can Make It is helyet kaptak; utóbbi Smith első listavezető slágere a Gettin’ Jiggy With It óta, ráadásul egyszerre vezette a rap és gospel listákat.

Ezt a dalt a tavalyi BET Awards gálán mutatta be, és egy hatalmas tűzgyűrű közepén, igazi lángokkal körülvéve adta elő. Smith a Grammy-díjátadón is színpadra lépett idén februárban, itt mentora, a tavaly elhunyt Quincy Jones emléke előtt tisztelgett – idézték fel a közleményben.

Első önálló turnéja, a Based on a True Story során Smith a nyáron Marokkóba, illetve Európába és az Egyesült Királyság nagyvárosaiba is ellátogat, emellett több nemzetközi fesztiválon fellép.

Az 56 éves Will Smith a Dj Jazzy Jeff & The Fresh Prince formáció tagjaként kétszer is Grammy-díjat kapott rap kategóriában, 1989-ben a Parents Just Don’t Understand, 1992-ben pedig a Summertime című dalért. A kilencvenes évek második felétől kezdett szólókarrierbe, és olyan listavezető slágerekkel jelentkezett, mint a Men in Black, a Gettin’ Jiggy Wit It, és olyan lemezekkel betonozta be magát a zeneiparba, mint a Big Willie Style (1997) és a Willennium (1999).

Smith persze elsősorban filmszínészként, valamint producerként ismert, és az Oscar-díj mellett olyan más rangos díjakat zsebelt be, mint a Golden Globe vagy a BAFTA. Számos nagy sikerű filmben játszott főszerepet, köztük volt A függetlenség napja (1996), a Men in Black – Sötét zsaruk (1997), az Ali (2001), A boldogság nyomában (2006), a Legenda vagyok (2007) vagy a Richard király (2021). Üzletemberként és bestselleríróként is sikeres.

A hollywoodi sztár augusztus 14-én második alkalommal fog koncertet adni Budapesten: 2019 szeptemberében a Szent István-bazilika előtt csapott nagy születésnapi bulit.

forrás: mti

Nagy Pál festőművész és tanítványai művészetét bemutató tárlat nyílt pénteken a Műcsarnokban

0

Az 1980-90-es évek erdélyi kísérleti művészetébe nyújt betekintést 27 alkotó és mesterük, a marosvásárhelyi képzőművész és művészetpedagógus, Nagy Pál munkáin és művészetpedagógiai módszerein keresztül a Műcsarnokban péntektől látható tárlat.

A szervezők pénteki közleménye szerint az „Experimentum. Nagy Pál és tanítványai” című kiállítás elsőként mutatja be a marosvásárhelyi képzőművészeti líceum oktatójának művészetét Magyarországon, azzal a céllal, hogy művészetpedagógiai jelentőségét is körül járja.

Felidézték, hogy az 1980-as években a totalitárius Ceauşescu-rendszerrel és hivatalos ideológiájával szemben létrejött az erdélyi fiatal magyar művészeknek egy olyan csoportja, amely a nyugati képzőművészetben akkor már elismert kísérleti alapú művészeti törekvéseket valósított meg, és művészeti szempontból megelőlegezte a rendszerváltást.

Mint írták, Nagy Pál művészetpedagógiai tevékenysége komoly hatással volt az erdélyi képzőművészet korszakváltó fiatal művészeire.

A kiállításon szereplő, Nagy Pál alkotói műhelyéhez kötődő erdélyi magyar alkotók az elnyomás és a társadalmi korlátok ellenére, mesterük szemléletének szellemében a szabad kifejezés és a művészeti diskurzus új formáit keresték.

A tárlaton grafikai és festészeti kísérleteken túl akciók és performanszok fotódokumentumai, kísérleti fotók, mail art munkák, videó, animáció és installációk szerepelnek.

Nagy Pál 1979. június 19-én, máig tisztázatlan körülmények között, feleségével együtt autóbalesetben halt meg.

Munkásságában egy olyan tevékenység rajzolódik ki, amelyben az autonóm művészeti gyakorlat elválaszthatatlanul összefonódik a művészetpedagógiai felelősséggel. Személyére, értékrendjére a tanítványainak munkáival együtt emlékezik a június 15-ig látogatható kiállítás, melynek kurátora Garami Gréta – áll az összegzésben.

forrás: mti

fotó: facebook

Éheztette és rabszolgaként tartotta a sértettet egy emberkereskedelemmel gyanúsított férfi

0

Emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi letartóztatását rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság pénteken.

A gyanúsított ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka, illetve más bűncselekmény miatt nyomoz.

Az eljárás adatai szerint 2024 februárjában a gyanúsított azt ígérte a sértettnek, hogy 4 órás munkára bejelenti és havi 50-75 ezer forint bért fizet neki. Emellett szállást, ételt és italt is kap. Cserébe a sértettnek el kell látnia a gyanúsított állatait, fát vágni és a ház körüli feladatokat elvégezni. Ígéretével ellentétben a gyanúsított nem fizette ki a sértett által elvégzett egész napos nehéz fizikai munkákat. Nem biztosított neki szabadnapot, személyi igazolványát, tb-kártyáját is elvette, elégette.

Estére a sértett telefonját is elvette, napközben pedig állandó felügyelet alatt tartotta, hogy ne tudjon elmenni. 2024 júniusától a gyanúsított enni sem adott rendszeresen a sértettnek. Előfordult, hogy a férfi négy napon át nem kapott enni és a disznóknak szánt száraz kenyérből táplálkozott.

Egyszer a gyanúsított bántalmazta is a sértettet azért, hogy maradásra kényszerítse, kizsákmányolt helyzetét pedig egy alkalommal úgy érzékeltette vele, hogy letérdeltette, megfenyegette és egy fegyvert szegezett a tarkójához.

A gyanúsított nagyobb részt tagadta a terhére rótt cselekményeket.

Az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mert ellene más ügyben is folyik eljárás, és a cselekmények súlyára és a kiszabható büntetésre tekintettel feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökik, elrejtőzik. Továbbá fennáll a veszélye, hogy a férfi a még ki nem hallgatott tanúkat megpróbálja befolyásolni és ezzel a bizonyítási eljárást megnehezíti. Ezenkívül nagy az esélye, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását május 4-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – közölte a törvényszék.

forrás: mti

Tizennégy év fegyházat kapott az Ecseri úti rabló

Első fokon 14 év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék az Ecseri útnál nőket megtámadó rablót. Ezt közölte a bíróság sajtóosztálya közleményben pénteken.

Az eljárás adatai szerint a férfi az Ecseri úti metrómegállónál megtámadta az éjszakai buszokról leszálló, egyedül hazafelé tartó nőket, elvette táskájukat, értékeiket. Az egyik sértett a rablás során elkövetett bántalmazás miatt életveszélyes sérülést szenvedett.

Az ügyészség a férfi váddal egyező beismerése és tárgyalásról való lemondása esetére 14 év fegyházat indítványozott.

A csütörtöki előkészítő ülésen a vádlott beismerte a terhére rótt bűncselekményeket és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a vádlott nyilatkozatát elfogadta, így bizonyítási eljárást nem folytatott le, a tényállást a vádiratra alapozta.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte – többek között – a vádlott beismerő vallomását, megbánását, illetve, hogy a sértettektől az utolsó szó jogán bocsánatot kért.

Ugyanakkor súlyosító körülmény volt, hogy a vádlott korábban már többször állt személy elleni erőszakos cselekmények miatt bíróság előtt. Illetve, hogy jelen eljárásban mindkét cselekményét női sértett sérelmére, útonálló módon, éjszakai időpontban, a szabadulása után nem sokkal követte el.

A Fővárosi Törvényszék mindezek alapján 14 év fegyházra ítélte a különös visszaeső férfit felfegyverkezve elkövetett rablás, életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett – közölte a törvényszék.

forrás: mti