Kezdőlap Blog Oldal 316

15-tel több ember halt meg lakástűzben idén az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor

2025 első negyedévében összesen 2145 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat, 206-tal több ilyen eset volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az idei lakástüzekben 46 ember vesztette az életét (2024-ben 31-en), 196-an pedig megsérültek (2024-ben 145-en).

Az év első három hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1647 órára és 4176 tűzoltójárműre volt szükség. Összesen 23 ezer 952 négyzetméternyi épített terület égett le, 324 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, emiatt 838 embernek kellett átmenetileg elköltöznie.

A 2145 tűzzel érintett épület közül csupán 4-ben volt füstérzékelő, holott a készülék életet és anyagi javakat menthet meg azzal, hogy a tüzet már annak keletkezésekor hangos sípolással jelzi. Minél hamarabb észleljük a tüzet, annál nagyobb eséllyel lehet azt eloltani, vagy kimenekülni az ingatlanból és értesíteni a tűzoltókat. A legtöbb tűz a kéményből indult, az összes eset csaknem 22 százaléka ilyen eredetű. A tüzek 12 százaléka a konyhában, 11 százaléka a hálószobában, 6 százaléka pedig a nappaliban keletkezett. A tüzek jellemzően elektromos problémára, a fűtési rendszer hibájára, nyílt láng használatára, a kémény állapotára, illetve főzésre, dohányzásra, szemétégetésre vezethetők vissza.

Elkeserítő számok…

Két olyan tűzeset is volt, amelynél ketten vesztették életüket: január 11-én Makón, március 17-én pedig Kislángon találtak két-két holttestet.

A legtöbb tűzoltó beavatkozását igénylő egy január 24-i, fővárosi tűz volt. A kilencedik kerületi, Vaskapu és az Ipar utca sarkán lévő társasházban több robbanás is történt és ennek következtében kigyulladt egy első emeleti lakás. A helyszínre 15 járművel 40 tűzoltó vonult, a munkálatok több mint 6 órán át tartottak. 

A legtöbben egy március 8-i budapesti tűzben sérültek meg. A tizenkilencedik kerületben, a Kisfaludy utca egyik tízemeletes panelházának nyolcadik emeleti lakásában egy hűtőszekrény gyulladt ki. A lakásból kiáramló füst elárasztotta a nyolcadik és a fölötte lévő szinteket. A tűzoltók 15 embert kísértek ki az épületből, miközben egy porral oltó készülékkel eloltották a tüzet. Ennél az esetnél 8 ember szenvedett füstmérgezést.

A katasztrófavédelem 99 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárása érdekében, 34 helyen felmerült a szándékos tűzokozás gyanúja. 99 épületnél gázpalackok, 16 helyen napelemek nehezítették az oltást. 

A lakástüzek megelőzése érdekében tanácsos a konyha, a hálószoba vagy a nappali mennyezetére füstérzékelőt szerelni. Már olyan füstérzékelők is beszerezhetőek, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem figyelmeztető jelzést is küldenek a mobiltelefonunkra. Ez praktikus megoldás lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink védelmére. 

Az első negyedévben 294 alkalommal riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat (tavaly 391). 45 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést (tavaly 63), 3 ember pedig meghalt (tavaly 6). Akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt lánggal működő berendezést használnak, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Az ilyen helyiségekben állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni, nem elegendő időnként szellőztetni. Érdemes minden nyílt lánggal működő fűtő-, főző-, vízmelegítő eszköz közelébe szén-monoxid-érzékelőt helyezni.  

Lemondott a feljutásról Aczél Zoltán

0

Aczél Zoltán a Majos elleni döntetlen után arról beszélt, hogy a bajnokság megnyerésére már nincs esély, a cél az, hogy tisztességesen lehozzák a hátra lévő hét meccset, és dobogón végezzenek – írja a Pécsma.

A tavaszi szezon elején nem tűnt irreálisnak a PMFC feljutása a másodosztályba, azonban az elmúlt két mérkőzésen csak egy-egy döntetlenre futotta Aczéléktól, míg a riválisok győztek. A Pécs így jelenleg csak ötödik a bajnokságban, nyolc ponttal lemaradva az első, azaz feljutó helyen álló Nagykanizsa mögött.

A pécsi vezetőedző csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után. Mint mondta, az első félidőben ugyan több nagy helyzetet kihagyott a csapata, de nem csak ezen múlt a győzelem elmaradása. Nem látta a tüzet, csak a gólszerző Bekét tudta kiemelni a játékosok közül. Hozzátette, többen nem úgy teljesítettek, ahogy azt várja tőlük, hetek óta „rossz nézni” a csapat játékát.

A feljutás szerinte már nem reális cél, tisztességesen le kell hozni a hátra lévő hét mérkőzést, és meg kell célozni a dobogót.

„Mély aggodalomra ad okot” a magyar korrupció – többek között ez is indokolja a vámokat az USA szerint

Többek között a magyar közbeszerzések rendkívül magas korrupciós kockázatával is indokolja az Egyesült Államok az Európai Unióra kivetett vámokat – írja a Válasz Online cikke alapján a Telex.

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya egy 397 oldalas jelentést tett közzé, amelyben részletesen indokolják, hogy az egyes országoknál milyen gazdasági gyakorlatok indokolták a Donald Trump által kivetett vámokat.

Az, hogy az USA külön kritizálja a magyar szabályozásokat, kormányzati gyakorlatokat, azért érdekes, mert Szijjártó Péter szerint Brüsszel a hibás, amiért Trump 20 százalékos vámot vetett ki az EU-ra. A miniszter szerint az EU vezetőinek jobban kellett volna tárgyalniuk, és több engedményt kellett volna tenniük az USA-nak, és akkor elkerülhetők lettek volna a vámok. Az EU valójában próbált tárgyalni, az Európai Bizottságtól Maroš Šefčovič kereskedelmi biztos februárban és március végén is Washingtonban járt, az egyeztetések azonban nem jártak sikerrel.

Gyógyszerek és közbeszerzések

A gyógyszerek átláthatatlan ártámogatási rendszerétől a kötelező ügyvédi kamarai tagság külföldiek számára nehezített feltételéig tele van kifogásolt magyar példákkal a jelentés. A Magyarországgal kapcsolatban felhozott kifogásoknál külön kiemelik a közbeszerzések rendkívül magas korrupciós kockázatát. „Az USA cégei komoly aggodalmukat fejezték ki a magyar közbeszerzéseket illetően, mert azok nem mindig átláthatók, és rendre helyi és más EU-n kívüli szereplőknek kedveznek, például még Kínának is. A korrupció a magyar közbeszerzési eljárások esetében mély aggodalmakra ad okot Magyarországon, annak ellenére is, hogy számos intézkedés történt az ügyben az elmúlt években” – áll a jelentésben.

A magyar korrupció megnevezése mint az amerikai vámok egyik oka azért is érdekes, mert a Biden-adminisztráció korrupcióra hivatkozva tette szankciós listára Rogán Antalt januárban. A magyar kormány úgy reagált, a döntés csak „a távozó, sikertelen amerikai nagykövet utolsó, pitiáner bosszúja”. Ehhez képest Rogán Antal a mai napig a listán szerepel.

Máris leveszi a műsorról az RTL az 5 Aranygyűrű

0

Március 24-én indult el az RTL új vetélkedője, az 5 Aranygyűrű. Azonban meglehetősen rövid éltű volt: ugyanis már ma sem kerül műsorra a produkció, helyét a Mi Kis Falunk ismétlései veszik át.

Az ok szinte bizonyosan a rettenetesen alacsony nézettség volt: az RTL sajtószobájában közzétett Nielsen adatok szerint az 5 Arany Gyűrű első adását 221.600, az RTL fő célcsoportjába (18-59) tartozó néző választotta ami 15,5 százalékos lineáris közönségarányt produkált, míg a vele szemben a TV2-n futó Farm VIP-nek 303.679 nézője volt 20,3%-os eredménnyel.

De később ezek a számok még rosszabbak lettek: a 2. adásnapon, március 25-én például már csak 182 ezer néző választotta az RTL vetélkedőjét az RTL fő korcsoportjában. Március 26-án kis javulás történt: 192 ezer nézője volt az 5 Arany Gyűrűnek, de azután március 27-én már csak 139 ezer nézője. Ezek a számok az RTL szintjén nagyon alacsonynak számítanak: a tavalyi évben debütáló Ugrás az első hetében 198 ezer, a másodikban pedig 168 ezer főt vonzott a képernyő elém án úgy, hogy a fő célcsoportnak akkor még a 18-49 éves közönség számított, tehát a vizsgált célközönség közel a harmadával nőtt.

Az RTL a közösségi oldalára közben azt posztolta, hogy a műsort majd folytatják, ám valószínűleg nem főműsoridőben, és az is lehet, hogy egy másik csatornán.

Könnyed horrorra invitál mindenkit hétvégén az Észkijárat

0

Az Eck Imre Művészeti Iskola fennállásának 20. évfordulóját ünnepli. Ennek örömére április 13-án, vasárnap különleges produkcióra kerül sor az Escargo Szobaszínházban: az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola keretein belül működő Észkijárat saját készítésű műsorral várja az érdeklődőket.

Az Észkijárat a Januszosok színjátszó csapata. Ahogy az ajánlóban írták: „Ezúttal csak akartunk csinálni egy kis könnyű horrort klisékkel meg plüssmalaccal, de nem számítottunk rá, hogy ez lesz belőle.”

Az este során a Janus-ECK „A/2észkijárat” csoportja bemutatja:

Tudom, mit tettél tavaly Sásdon 

„A rendezők és a színészek egymástól tanulnak. Midőn a színész, legyen csupán műkedvelő, rátalál a pontos hangsúlyra, azzal hirtelen robbanásként utat nyit a rendező számára. És ez fordítva is igaz. Amikor a rendező talál egy olyan instrukciót, képet vagy víziót, amely inspirálja a fiatal színészt, akkor segít neki a továbbhaladásban. Egymást formálják.

Mikor mondjuk egy jelenetre, hogy készen van?

Amikor megszületik az érzelem. És, ahogy Ingmar Bergman mondta, az érzelmekben bízni kell. Végeredményben, mi másra hagyatkozhatnánk? Amikor egyszerre csak megérint valami abból, ami a színpadon történik, és felfedi vagy felébreszti a szunnyadó valóságot.

A rendezvényre bejutni támogatói jegyekkel lehet. Erről információt itt talál.

Szinte az egész országban fagypont alatt volt a hajnali hőmérséklet

Csaknem az egész országban, sőt a Kárpát-medencében fagypont alá süllyed a hőmérséklet hétfő hajnalban – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn. A Nógrád vármegyei Mihálygergén volt a leghidegebb, itt mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek.

Hozzátették: országos átlagban 5,2 fokkal alacsonyabban alakult a minimum-hőmérséklet az ilyenkor szokásoshoz képest, de valahol ez az érték eléri a 10 fokot is.

A bejegyzéshez készített infografika szerint az ország északkeleti, kelet felében jellemzően 8-10 fokkal volt hidegebb reggel az ilyenkor szokásosnál.

A Nógrád vármegyei Mihálygergén mínusz 8,3 Celsius-fokig süllyedt a hőmérő higanyszála hétfő hajnalban.

Kína szerint az Egyesült Államok protekcionista gazdasági hegemóniát gyakorol az új vámokkal

Az Egyesült Államok a viszonosságra hivatkozva „tipikus, egyoldalú, protekcionista gazdasági hegemóniát” gyakorol, feláldozza más országok érdekeit saját önző céljainak érdekében, ami súlyosan aláássa a normális gazdasági és kereskedelmi rendet – közölte a kínai külügyminisztérium hétfőn.

„A vámok válogatás nélküli alkalmazása az Egyesült Államok részéről egyenlő azzal, hogy megfosztja az országokat, különösen a globális dél országait a fejlődéshez való joguktól” – mondta Lin Csien, a pekingi külügyminisztérium szóvivője.

Lin a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) adataira hivatkozva elmondta, hogy Washington politikája minden országban tovább növeli majd a gazdagok és a szegények közötti szakadékot, és a kevésbé fejlett országok szenvedik el a hatásukat leginkább – fogalmazott.

„Az +Amerika az első+ politika és ennek a nemzetközi szabályok fölé helyezése súlyosan árt a globális termelés és az ellátási láncok stabilitásának, aláássa a WTO diszkriminációra vonatkozó elvét, a normális nemzetközi gazdasági és kereskedelmi rendet, valamint az ENSZ 2030-ig szóló fenntartható fejlődési programjának a megvalósítására irányuló erőfeszítéseket” – jelentette ki.

„A nyomásgyakorlás és a fenyegetés nem a Kínával való megegyezés módja. Kína határozottan meg fogja védeni jogait és érdekeit” – tette hozzá a szóvivő.

Kína a múlt héten jelentette be, hogy 34 százalékig terjedő viszontvámokat vet ki az amerikai importtermékekre és a vámok ügyében eljárást indít a WTO-nál, miután Donald Trump amerikai elnök a korábban kivetett 20 százalékos vámon felül további 34 százalékos vámot szabott ki a Kínából érkező importra.

„Nem célunk, hogy bekategorizáljuk magunkat egy műfajba” – bemutatkozik a pécsi Anqaa zenekar

A Made in Pécs Fesztiválokon is látható, hogy nagyon sok helyi zenekar színesíti Pécs kulturális repertoárját. Lapunk pedig igyekszik minél több ilyen csapatot bemutatni. A Pixelplants zenekarral, valamint Dörnyei Szabival és Kölyökkel már korábban készítettünk interjút, ezúttal az Anqaa zenekar három tagjával, Szita Judittal, Balázs Eszterrel és Gácsik-Jóna Lillával beszélgettem.

Honnan ismertétek meg egymást, és hogyan jött a zenekar ötlete?

Judit: Van egy mai napig működő zenekarunk, a Rokokó Rosé, annak tulajdonképpen mi vagyunk a „fele”. Szötével (Eszter, billentyűk) már gyerekkorunk óta ismerjük egymást, Lillát pedig szintén a Rokokó Rosén keresztül ismertük meg akkor, amikor elkezdett velünk zenélni.

Lilla: Én Egerben születtem, és egyetemre jártam Pécsre, aztán pedig itt ragadtam. Főleg azért, mert a Rokokó Rosénak köszönhetően bekerültem egy olyan baráti körbe, akik pécsiek, illetve Pécs környékiek és itt tervezték az életük folytatását. Ezután jött az Anqaa.

Van valami oka annak, hogy két zenekar van, amiben mindhárman játszotok?

Eszter: A két zenekar műfaja eltérő. Persze ezt így nehéz meghatározni, mert mindkét zenekar stílusa folyamatosan alakul. De a Rokokó Rosé magyar nyelvű dalokat játszik és jobban merítkezik a magyar alternatív zenei hagyományokból, de több folkos elem is megmutatkozik a zenében. Az Anqaa azért ilyen szempontból nagyon más.

Pontosan hogy írnátok körül ezt a stílust? Miért erre esett a választás?

Lilla: Igazából nem célunk, hogy görcsösen bekategorizáljuk magunkat egy vagy több műfajba és azokon a kereteken belül próbáljunk zenélni. Hanem azok a hatások, azok az elemek jelennek meg a zenénkben, amik minket érnek. Így egy stílust is nehéz megnevezni, amit mi képviselünk.

Judit: Az elektronikus zenei irány, ami valamennyire megjelenik a zenénkben, mindnyájunkat vonz. De nagyjából ennyi, amit előre meghatározunk, a többi jön magától.

Hogyan készülnek a dalaitok?

Eszter: Általában a próbateremben :). Legtöbbször úgy, hogy egyikünk kitalál valamit, de aztán mindhárman hozzátesszük az ötleteinket és végül ebből fejlődik ki szép lassan az ötlet egy kerek egész dallá.

Hány saját dalotok van jelenleg?

Judit: Jelenleg 12 saját számunk van. Ebből 3 a közeljövőben meg fog jelenni kislemez formájában még tavasszal. Ez a 3 az, amit a legkarakteresebbnek és egymáshoz képest legkülönbözőbbnek érzünk. Azért ezt a hármat szeretnénk megjeleníteni, hogy az emberek lássák, hogy egy adott stílusvilágon belül több irányba is el lehet menni.

Mit éreztek, milyen a vidéki zenekarok helyzete, mennyire nehéz az érvényesülés?

Lilla: Szerintem Pécsett még más vidéki városokhoz képest jobb a helyzet, mert nagyon sok olyan helyszín van, mint mondjuk a Nappali, a Szabadkikötő, az Amper – de felsorolhatnám az összes Made in Pécs Fesztivál helyszínt – ahol kiszenekarokat is örömmel fogadnak és lehet élőzenekaros koncerteket tartani.

Eszter: Illetve mi olyan szempontból szerencsések is voltunk, hogy több alkalommal előfordult, hogy nem magunknak szerveztünk koncertet, hanem hívtak minket különböző eseményekre, és játszottunk olyan helyszíneken is, amik alapvetően nem koncerthelyszínek. De itt Pécsett, ha egy zenekar akar magának koncertet szervezni, azt azért meg tudja oldani.

A zeneiparban jelent-e előnyt vagy hátrányt, hogy egy zenekar csak nőkből áll?

Eszter: Nehéz erre válaszolni, mert mi ebben szocializálódtunk. A Rokokó Rosé is lányzenekar, így nem volt még összehasonlítási alapom, hogy egy vegyes zenekarhoz képest mennyire más a helyzetünk.

Lilla: Nekem már volt olyan zenekarom, ahol fiúk-lányok együtt játszottunk, de ahhoz képest sem előnyét, sem hátrányát nem igazán érzem a jelenlegi felállásnak.

Judit: Mondjuk a zenének a zeneipari részével igazán még nincs kapcsolatunk. Ez még egy kis projekt, viszont a saját erőforrásainkhoz képest igyekszünk a lehető legkomolyabban foglalkozni vele és megtalálni a lehetőségeinket. Egyébként bízunk abban, hogyha megjelenik az első lemezünk, akkor azzal szélesebb körben válunk ismertté. Van például tervben egy budapesti fellépésünk, ami, ha minden jól megy, a lemez bemutatásával lesz egybekötve. Hangzóanyag nélkül viszont tényleg limitáltabbak egy zenekar lehetőségei, vannak olyan fesztiválok, és más fellépési lehetőségek, ahol ez alapkövetelmény. De én sem gondolom, hogy az bármit befolyásolna, hogy lányzenekar vagyunk.

Vannak-e más jövőbeni tervetek?

Eszter: Fontos kérdés, hogy mikor jelenik meg pontosan a lemezünk, mert ahhoz kell igazítani a következő fellépéseinket. Jelenleg folynak a stúdiómunkák, de előreláthatóan a tavaszi időszak vége felé már elérhető lesz az összes Streaming-platformon. Ahhoz tervezünk egy pécsi fellépést is. Illetve természetesen részt veszünk a nyári fesztiválszezonon, de annak a programja még alakulóban van.

Judit: Emellett én szeretném a régi dalainkat is kicsit felújítani. Azt gondolom, hogy a zenekar stílusa sokat változott, sokat csiszolódott 2021 óta, és a kezdeti dalainkra ráfér egy kis változtatás, hogy olyan hangzásuk legyen, amilyet most szeretnénk átadni a közönségnek.

Köszönöm szépen az interjút!

Hitelmoratóriummal is segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás sújtotta gazdálkodókat

Újabb segítségről döntött a kormány a rendkívül gyorsan terjedő ragadós száj- és körömfájás sújtotta gazdálkodók számára. Így az érintettek pénzügyi helyzetük stabilizálása érdekében hitelszerződéseik után átmeneti időre élhetnek a fizetési moratórium lehetőségével – közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kormány a hitelmoratórium lehetőségét biztosítja azon állattartó gazdaságot működtető – ideértve a telep üzemeltetőjét, a telep tulajdonosát és az állatok tulajdonosát is – adósoknak, amelyeket a ragadós száj- és körömfájás megelőzése vagy megfékezése érdekében 2025-ben hatósági járványügyi intézkedés (pl. fogékony állatok felszámolása, zárlat vagy korlátozás) alá vontak – tájékoztattak.

Az Agrárminisztérium felhívja az érintettek figyelmét, hogy a moratórium nem jár automatikusan, az adósoknak az ezen intézkedést elrendelő határozat megküldésével a hitelezőt értesíteniük kell. Az adós a fizetési moratórium szerinti időtartama alatt bármikor dönthet úgy, hogy él a fizetési moratóriummal. A fizetési moratórium a már folyósított kölcsönökre és pénzügyi lízingre 2026. április 30-ig tart.

Ismertették: a szerződéses kötelezettség teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás – ideértve a fizetési moratórium fennállása alatt lejáró szerződéseket is – időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik. A hitelező a szerződést az adós tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége nem teljesítése miatt 2026. április 30-ig felmondással nem szüntetheti meg.

A tőketartozást sem a fizetési moratórium ideje alatt, sem a fizetési moratórium lejártát követően nem lehet a fizetési moratórium ideje alatt nem teljesített kamat összegével megnövelni. A moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni.

A fizetési moratórium lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. A kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is – tájékoztatott a tárca.

Rövid: két személyautó karambolozott az 57-es főúton

0

Két személyautó ütközött össze az 57-es főút 14-es kilométerszelvényénél, Versend közelében. A balesethez a mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a gépkocsikat. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

Személyi sérülésről jelenleg nincs tudomásunk. Amennyiben több információ derül ki a balesettel kapcsolatban, cikkünk frissítésre kerül.