Kezdőlap Blog Oldal 312

Frissen szabadult a börtönből a férfi, aki halálra szúrta volt élettársát

A Tolna vármegyei nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 49 éves férfi ellen indítottak. A férfi nem sokkal a börtönből való szabadulása után késelte halálra volt élettársát – írja a rendőrség.

Egy fiatalember kért segítséget Tamásiból 2024. március 26-án reggel. Elmondta, hogy tőlük külön élő apja egy késsel megszúrta édesanyját. A mentők néhány perc alatt a helyszínre értek, azonban az asszony életét már nem tudták megmenteni. A tamási rendőrök a helyszínen elfogták a nő korábbi élettársát, aki néhány héttel azelőtt szabadult a börtönből, mert még 2020-ban az asszony sérelmére több bűncselekményt is elkövetett.

Őrizetbe vették a 49 éves helyi férfit, azóta börtönben van. Kihallgatásán nem adott magyarázatot tettére. A gyilkosságot előre eltervezte, ugyanis egy alapvetően katonai célokra használt kést is beszerzett, a volt élettársa házához ment, és többször megszúrta áldozatát.

A bizonyítékok alapján a Tolna vármegyei nyomozók a napokban fejezték be az aljas indokból, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folytatott eljárást. Az iratokat megküldték a Tolna Vármegyei Főügyészségnek. A férfi kegyetlen tettéért akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.

A sikeres bet sportfogadás tudományos megközelítése

A sportesemények kimenetelének előrejelzése régi szenvedélye az emberiségnek. Az információs technológia fejlődésével a bet sportfogadás területén is jelentős változások következtek be, melyek új megközelítéseket tettek lehetővé a tudatos fogadók számára. A siker kulcsa azonban nem a szerencsében, hanem a módszeres kutatásban, elemzésben és stratégiai gondolkodásban rejlik.

Adatelemzés és statisztikai gondolkodás

A sikeres sportfogadáshoz elengedhetetlen a statisztikai gondolkodásmód elsajátítása. A profi elemzők nem csupán az alapvető mutatókat vizsgálják, hanem mélyebbre ásnak az adatokban. Figyelembe veszik a csapatok formáját, egymás elleni történelmüket, a játékosok egyéni teljesítményét, sérüléseket, és számos egyéb tényezőt.

A valódi szakértelem abban rejlik, hogy képesek vagyunk kiszűrni a valóban releváns információkat a zajból. Egy tapasztalt fogadó tudja, hogy nem minden statisztika egyformán fontos. Például futballban a birtoklási idő gyakran túlértékelt mutató, míg a kapura lövések száma és minősége sokkal többet elárulhat egy csapat valódi erősségéről.

A bet sportfogadás világában az elemzési módszerek folyamatosan fejlődnek. Ma már különböző algoritmusok és modellek segíthetnek a várható kimenetel pontosabb előrejelzésében. Ezek alkalmazása azonban alapos háttértudást és kritikus gondolkodást igényel, hiszen minden modellnek megvannak a maga korlátai.

Értékfogadás – a hosszú távú siker kulcsa

A sportfogadás területén jártas szakemberek egyetértenek abban, hogy a hosszú távú nyereség kulcsa az úgynevezett értékfogadás (value betting). Ez a koncepció azon alapul, hogy nem minden fogadás egyenlő, még akkor sem, ha azonos nyereményt kínálnak.

Az értékfogadás lényege, hogy olyan kimenetelekre fogadjunk, amelyek valós bekövetkezési valószínűsége magasabb, mint amit a fogadási odds tükröz. Ez a megközelítés matematikai alapokon nyugszik, és célja, hogy hosszú távon pozitív várható értékű fogadásokat kössünk.

Fontos megérteni, hogy az értékfogadás nem garantál azonnali sikereket. Rövid távon még a legjobb stratégiával is előfordulhatnak veszteséges időszakok. A szakértők szerint a siker mérése nem napi vagy heti, hanem hosszabb távú eredményekben mérhető.

Pénzkezelés és érzelmi kontroll

A bet sportfogadás terén elért sikerek nem csupán a sportszakmai tudáson múlnak, hanem a megfelelő pénzkezelési stratégián és az érzelmi kontrollon is. A szakértők szerint a fogadásra szánt összeg precíz beosztása, az úgynevezett bankroll-menedzsment, elengedhetetlen a hosszú távú fennmaradáshoz.

A sikeres fogadók sosem kockáztatnak többet, mint amit megengedhetnek maguknak, és fogadásaikat a bankroll méretéhez igazítják. Egy általános alapelv szerint egy fogadásra a teljes rendelkezésre álló összeg legfeljebb 1-5 százalékát érdemes kockáztatni, a fogadás megbízhatóságától függően.

Az érzelmi kontroll szintén kulcsfontosságú. A profi megközelítés lényege, hogy döntéseinket ne befolyásolják személyes szimpátiák vagy ellenszenvek. Objektív szemléletmódra van szükség, ahol a tények és az elemzés felülírják az érzelmeket. Különösen nehéz ez a kedvenc csapatunk mérkőzéseivel kapcsolatban, de a szakmai hozzáállás éppen ebben mutatkozik meg.

Folyamatos tanulás és alkalmazkodás

A sportvilág és vele együtt a bet sportfogadás piaca is folyamatosan változik. Új csapatok emelkednek fel, játékosok cserélődnek, edzői filozófiák alakulnak át. A sikeres fogadók felismerik ezeket a változásokat, és képesek rugalmasan alkalmazkodni hozzájuk.

A profi fogadók folyamatosan bővítik ismereteiket, elemzik korábbi döntéseiket és tanulnak a hibáikból. Rendszeresen felülvizsgálják stratégiáikat, és ha szükséges, módosítanak rajtuk az új információk fényében. Ez a fajta tudatos fejlődés és önreflexió különbözteti meg az amatőröket a professzionális szemlélettel rendelkező fogadóktól.

Összességében a sportfogadás területén a siker nem szerencse kérdése, hanem módszeres munka és következetes gondolkodás eredménye. Ez megköveteli a sportok alapos ismeretét, statisztikai gondolkodást, fegyelmezett pénzkezelést és érzelmi kontrollt.

A sportpályán is remekül teljesítettek a baranyai tűzoltók

Két baranyai tűzoltó is remek eredményeket értek el az Országos Terepfutó Bajnokságon.

Második alkalommal látogattak Tolna vármegyébe a Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek sportolói. A versenyzők április kilencedikén három futóversenyen mérték össze erejüket Szekszárdon. A BM 2025. évi Országos Terepfutó Bajnokságon, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2025. évi Pontszerző Terepfutó Bajnokságán, valamint a Büntetés-végrehajtási Szervezet 2025. évi Országos Terepfutó Bajnokságán vettek részt a szakszolgálatok.

A katasztrófavédelem beszámolója szerint a versenyt a Magyar Atlétikai Szövetség szabályai szerint bonyolították le. Hetvenhárom belügyi, ezen belül húsz katasztrófavédelmi szervezettől összesen hétszázhuszonnyolc sportoló érkezett az ország minden tájáról. A bajnokságon részt vettek a belügyi oktatási intézmények tanulói is. A futók különböző korcsoportokban két, három, négy és hat kilométeres távon indultak. Az áprilisi időjárás mellett változatos terepviszonyok fogadták a futókat.

A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából, a BM OKF 2025. évi Pontszerző Terepfutó Bajnokságán teljesítettek jól a tűzoltók. Windischmann Dávid tűzoltó főhadnagy, szigetvári szolgálatparancsnok 4 kilométeres távon, korcsoportjában III. helyezett lett. Molnár Gábor címzetes tűzoltó főtörzszászlós, pécsi szerparancsnok 3 kilométeren, korcsoportjának IV. helyezettje lett. A szigetvári főhadnagy a BM 2025. évi Országos Terepfutó Bajnokságon ötödik helyezést ért el.

A legeredményesebb belügyi csapat a Terrorelhárítási Központé, a legjobb katasztrófavédelmi csapat a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságé, míg a büntetés-végrehajtási szervezet legjobb csapata a Váci Fegyház és Börtöné lett.

Fotó: BM OKF

Tovább nőhetett a Tisza Párt előnye a Fidesszel szemben

A teljes népességben 6, a részvételüket biztosra mondó pártválasztók körében már 14 százalékpont Magyar Péterék előnye. A 21 Kutatóközpont áprilisi felmérése szerint a Tisza vált a legnagyobb támogatottsággal rendelkező párttá. A teljes népességben 6 százalékponttal előzi meg a Fideszt, 34 százalékon áll, míg a kormánypártok 28 százalékon. Ez 400–500 ezres különbség a szavazótáborok nagyságában – áll az intézet 24.hu-nak elküldött felmérésében.

A Mi Hazánk 4, a Kétfarkú Kutya Párt 3, a Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalék. A többi párté nem haladja meg az 1 százalékot a teljes népességben A két nagy párton kívül csak a Mi Hazánk 5 százalékos támogatottsága jelentene még parlamentbe jutást a pártot választani tudók között. A választani tudók között a Tisza 46, a Fidesz 38 százalékot mondhat magáénak.

A részvételüket biztosra mondók körében 51–37 arányban vezetnek Magyar Péterék a Fidesz előtt. Ez azt mutatja, hogy az ő szavazóik biztosabbak a választásukban és egyelőre elkötelezettebbnek tűnnek. Fontos azonban, hogy ez változhat, a Fidesz kifejezetten erős mozgósításban és a választásokig még egy év hátravan.

Nagy skalpot gyűjtött be Piros Zsombor a madridi tenisztornán

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva legyőzte az első kiemelt Borna Coricot szerdán a 145 ezer euró összdíjazású madridi salakpályás férfi challenger-tenisztorna nyolcaddöntőjében – írja az NSO.

A világranglistán 250. játékos két győzelemmel jutott fel a főtáblára, ahol a torna első kiemeltjeként szereplő horvát várt rá. Coric jelenleg 91. a világranglistán, de a 12. helyen is megfordult, vívott negyeddöntőt a US Openen, és nyert Davis-kupát, valamint három ATP-tornát is. A 28 éves ellenfél az utóbbi években sorozatos sérülések miatt esett vissza a rangsorban, de idén remek szezont fut.

Piros Zsombor nem ijedt meg a nagynevű riválistól, az első szettben 5:5-nél azonban sikerült elvennie Coricnak Piros adogatójátékát. Ezután hozta a sajátját, így kereken egy óra játék után előnybe került. A második szettben a 25 éves magyar játéka feljavult, kétszer is brékelt, a második játszmalabdáját kihasználva pedig egyenlített is. A döntő szettben Piros továbbra is remekül teniszezett, előbb 2:2-nél, majd 4:4-nél is brékelte Coricot, utóbbit követően pedig az első meccslabdáját ki is használta.

Piros ellenfele a nyolc között a hetedik kiemelt francia Valentin Royer lesz pénteken.

Gyárfás Tamás hét évet, Portik életfogytiglant kapott Fenyő János meggyilkolása miatt

Jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélte Gyárfás Tamás korábbi médiavállalkozót, sportvezetőt és sportdiplomatát felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt. A Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt indult büntetőperben csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla hozott döntést.

A másodrendű vádlott Portik Tamás volt, aki még videókapcsolat útján sem volt jelen a bíróságon. Őt másodfokon, ugyancsak felbujtóként életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtották.

Az ítélőtábla ezzel a büntetés mértékét tekintve helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék 2024. február 8-án kihirdetett elsőfokú döntését. Ugyanakkor azt megváltoztatva Gyárfás Tamást is felbujtóként, nem bűnsegédként mondta ki bűnösnek, és esetében mellőzte a szabadlábra helyezés legkorábbi időpontjának meghatározását.

A bíróság szerint Portik Tamás Gyárfás Tamás felkérésére bízta meg Jozef Rohac szlovák bérgyilkost Fenyő János meggyilkolásával. A VICO-birodalom fejét, Gyárfás Tamás üzleti riválisát 1998. február 11-én gyilkolták meg Budapesten, amikor autójával egy piros lámpánál várakozott.

Kép: Balogh Zoltán/MTI

Drogprevenciós előadást tartottak a rendőrök egy kozármislenyi iskolában

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa 8. osztályos diákoknak tartott előadást a kábítószer-megelőzésről.

A főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a DELTA Program keretében rendszeresen tartanak ilyen előadásokat általános iskolásoknak. Céljuk, hogy a diákok valós információkkal rendelkezzenek a kábítószerekről. A gyerekek többsége már egészen fiatalon hall a drogokról. Az így szerzett információk azonban gyakran hiányosak, félrevezetőek vagy épp veszélyesen elferdítettek.

Tegnap a főkapitányság munkatársa a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola 8. osztályosainak tartott drogprevenciós előadást.

Ma van a nemzeti rákellenes nap

Idén immár 33. alkalommal tartják meg a nemzeti rákellenes napot, amelyet minden év április 10-én tartanak.

Az American Cancer Society idei jelentése szerint 2002 és 2021 között a rák előfordulása enyhén csökkent a fiatalabb férfiaknál. 20 százalékkal nőtt viszont a fiatalabb nőknél.

Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter 2013-as adatait vetették össze a 2022-es adatokkal. Ebből kiderült, hogy csak a női daganatokat tekintve a 2013-as 13 493 esetszám 14 572-re nőtt. Ez mintegy 8 százalékos növekedésnek felel meg.

A betegségcsoport korosztályos bontásából kiderült, hogy míg az 50 évnél idősebb nők körében a daganatos megbetegedések száma 4,6 százalékkal nőtt. A 49 évesnél fiatalabb nők körében a növekedés viszont már több mint 21 százalékos!

A Magyar Rákellenes Liga felhívja a figyelmet a daganatos betegségek megelőzésének fontosságára. Ezt az egészséges életmóddal, a rendszeres, szervezett szűrővizsgálatokon történő részvétellel és az önvizsgálattal lehet megtenni.

Az idei rákellenes napra a Magyar Rákellenes Liga számos érdekes és hasznos előadással készül április 10-én. Mátrai Tamás orvosigazgató az Országos Onkológiai Intézet életének újdonságait mutatja majd be. Szó lesz az onkológiai betegeknek ajánlható mozgásformákról és arról is, hogy miként lehet játékos formában oldani a sugárterápiára kerülő gyermekek szorongását és félelmét.

Magabiztos győzelmet aratott a Barcelona és a PSG is

0

Az FC Barcelona 4-0-ra legyőzte a vendég Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának első mérkőzésén szerdán, míg a Paris Saint-Germain 3-1-re nyert otthon az Aston Villa ellen.

A Dortmund az első félidőben nem játszott feltűnően alárendelt szerepet a katalán sztárcsapat otthonában, ennek ellenére érezhető volt, hogy a meccset kézben tartja és irányítja a Barcelona.

A házigazdák a brazil Raphinha góljával kerültek előnybe a 25. percben, majd a második félidőben Robert Lewandowski duplázott 18 perc alatt, mellyel kezdett fölényessé válni a hazai siker.

A Dortmund ráadásul a szünet után teljes mértékben veszélytelen volt, a hajrá kezdetén pedig az Európa-bajnok Lamine Yamal is betalált, így a német együttes nagyon nehéz helyzetből várja a visszavágót.

Párizsban a hazaiak az első pillanattól kezdve fölényben futballoztak, angol riválisuknak nem sok területet hagytak és még kevesebb lehetőséget engedtek.

A francia nyomás ellenére az Aston Villa egy labdaszerzés után gyors akciót vezetett, ennek a végén Morgan Rogers közeli találatával előnybe került. Nem kellett azonban sokat várni az egyenlítésre, Désiré Doué négy perccel később bombagóllal tüntette el a minimális különbséget.

Fordulás után a georgiai Hvicsa Kvarachelia volt eredményes párizsi részről, erre pedig az angoloknak már nem volt válaszuk, sőt, a ráadásban a portugál Nuno Mendes kétgólosra növelte a PSG előnyét.

A visszavágókat jövő kedden rendezik Dortmundban, illetve Birminghamben.

Változóan felhős, de csapadékmentes nap vár ránk

Csütörtökön hajnalban változóan felhős időnk lesz, csapadék nem várható. A hőmérséklet hajnalban 0 és +3 fok között alakul. Délelőtt megerősödik a szél, a legerősebb lökések 50 és 60 km/h között alakulhatnak. Marad a változóan felhős idő, elszórt jelleggel gyenge záporok kialakulhatnak.

Délután folytatódik a változóan felhős idő. A hőmérséklet maximuma 12 és 14 fok között alakulhatnak. Az északnyugati szél erős lesz. Estére mérséklődik a légmozgás, marad a közepesen felhős idő, csapadék nem várható. A hőmérséklet 5 fok közelébe hűl.

Pénteken a hajnali órákban gyenge lesz a légmozgás, sok felhő lesz felettünk, csapadék nem várható. A minimumok 3 és 6 fok között alakulhatnak, de a völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet, gyenge fagy sem kizárt. Délelőtt szakadozott lesz a felhőzet, napsütés is várható. A nyugati-északnyugati szél nagy területen erősödhet meg!

Forrás: Meteo Mecsek