Kezdőlap Blog Oldal 308

Helyszínen meghalt a szalagkorlátnak csapódó motoros

0

Halálos balesetet szenvedett egy motoros vasárnap délután az M35-ös autópályán Mikepércs térségében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon.

A motoros eddig tisztázatlan okokból a szalagkorlátnak ütközött az autópálya 53-as kilométerénél, a Románia felé vezető oldalon.

A közlekedési balesetben a jármű vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A rendőrök a helyszínelés idején az érintett útszakaszon a forgalmat a belső sávba terelik, emiatt lassulásra lehet számítani – írták.

Forrás: mti.hu

Hatalmas blokád alá vonják a Parlamentet, miközben alaptörvény módosításáról döntenek

0

Az alaptörvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett tizenötödik módosításáról dönthet hétfőn az Országgyűlés. A döntéshez kétharmados többségre van szükség, a Momentum ezért blokád alá vonná a Parlamentet.

A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Másfél órán keresztül kérdések hangzanak el, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját.

A határozathozatalok között a képviselők döntenek több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről, valamint a Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról.

Elfogadhatják a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről szóló kormányhatározatban foglalt döntésekről szóló beszámolót is.

A képviselők szavaznak az előterjesztő kormány által közlekedési alkotmánynak nevezett, a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításáról.

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosításával mezőgazdasági idénymunka esetében 2026. január 1-jétől az ezen foglalkoztatás keretében ledolgozható munkanapok száma a jelenlegi legfeljebb 120 napon túl még 90 nappal egészülhet ki.

Döntenek az egyes állami tulajdonban lévő részvénytársaságokkal kapcsolatos törvények módosításáról, amely a Magyar Export-Importbank Zrt.-vel és a Magyar Fejlesztési Bankkal kapcsolatos változtatásokat tartalmazza.

A képviselők szavaznak Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosításáról, valamint azzal összefüggésben egyes törvénymódosításokról. Kormánypárti képviselők kezdeményezésére rögzíthetik az alkotmányban, hogy a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének védelme, valamint a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogának védelme kiemelt jelentőségű alapvető jog, és ezzel arányos védelmet élvez.

A más állampolgársággal is rendelkező magyar állampolgár állampolgársága határozott időre felfüggeszthető lenne, és alapvető jogként rögzítenék a készpénzzel történő fizetést. Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos – egészülhet ki az alaptörvény.

Forrás: mti.hu

Sáros esőre készülhetünk

0

Hétfő hajnalban délnyugat felől csapadéksáv érkezik, mely a magasban érkező port kimoshatja a légkörből, sáros esőre kell készülnünk. A hajnali minimumok 11 és 14 fok között alakulhatnak, enyhe lesz az idő. A déli szél mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik az elszórt jellegű csapadék, jelentős mennyiség nem várható. A szél mérsékelt marad.

Délután csökken a csapadékhajlam ugyan, de marad az erősen felhős borult idő. A hőmérséklet 16 és 18 fok között alakulhat. A déli szél mérsékelt marad. Este folytatódik az erősen felhős idő, többfelé újból eleredhet, de jelentős mennyiségű csapadék nem várható. A minimumok 15 fok közelében alakulhatnak.

Forrás: MeteoMecsek

Rekordlétszám a 40. Telekom Vivicittá futófesztiválon

0

A rendező Budapest Sportiroda (BSI) közleménye szerint a hétvégén Budapesten rendezett esemény nemcsak a résztvevők számában döntött rekordot – túlszárnyalva a 2019-es 31 293 fős csúcsot –, hanem a nemzetközi futók és a női indulók arányát tekintve is új mérföldkövet jelent: 106 országból több mint 3300 külföldi futó érkezett Budapestre kifejezetten a verseny kedvéért, a félmaratoni mezőny negyedét külföldiek alkották. A legtöbben Németországból, Szlovákiából és Franciaországból jöttek.

A fesztiválra 1177 hazai településről érkeztek futók, a magyar nevezők fele vidékről jött. A rendezvény történetében először a nők voltak többségben, a résztvevők 51 százalékát tették ki. Az első félmaratoni, 10 km-es vagy 7 km-es távjukat teljesítő magyarok körében ez az arány még magasabb, 59 százalék volt. Összesen 3600 magyar számára jelentette az első „nagy” teljesítés élményét a Vivicittá a félmaratoni (1620 fő), 10 km-es (1120 fő) vagy 7 km-es (1030 fő) távokon.

„Fantasztikus érzés látni, hogy a 40. Telekom Vivicittá minden idők legnagyobb és legsikeresebb Vivicittája lett – mondta Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezetője, aki maga is aktív résztvevője volt versenynek a 7 km-es és a 10 km-es táv futójaként. – A 31 530 résztvevő nemcsak egy szám, hanem annak a jele, hogy a Vivicittá, a futás és általában a szabadidősport egyre népszerűbb Magyarországon. Célunk, hogy minél többen mozogjanak rendszeresen, és ehhez nincs jobb motiváció, mint látni azt a rengeteg boldog, mosolygós embert, aki áthalad a célvonalon. Ez az év különleges számunkra, hiszen ez a 40. Telekom Vivicittá, és több más nagy versenyünk is jubileumot ünnepel.

Jégkorong VB: Norvégia ellen is gólképtelen maradt a csapat

0

Harmadik mérkőzését játszotta a magyar női jégkorong válogatott az „A” csoportos világbajnokságon, ezúttal Norvégia volt az ellenfél.

A norvégok játszottak szombaton, és ez az első percekben érződött is, Millie Sirum helyzeténél Németh Anikó már verve volt, de a csatár Baker Taylor szorításában a kapuvasra emelte a pakkot. Idővel átvette az irányítást a magyar csapat, Seregély Mira, Baker, valamint Horváth Imola is tesztelte Ena Nyström reflexeit. A kapus az első húsz percben hibátlanul teljesítette a „teszteket”. Emberelőnyben is jól járt a korong, ám válogatottunknak a hetedik lejátszott harmadban sem sikerült betalálni a világbajnokságon.

A középső játékrész a lehető legrosszabb forgatókönyvet hozta, még egy perc sem telt el, és megszerezte a vezetést Norvégia, Andrine Furulund távoli lövésénél takartak jól Németh Anikó előtt. A gól megfogta a magyarokat, és a 30. percben jött az újabb pofon, hasonló forgatókönyv szerint, mint az első norvég találat. Ezúttal Emma Bergesen tűzte rá távolról, Németh megint nem látott semmit a lövésből, a korong a kapu felső sarkában kötött ki. 2–0 lett oda, és bár a mieink a harmad utolsó perceire összekapták magukat, továbbra sem tudtak túljárni Nyström eszén.

Az utolsó 20 húsz percre feljebb kapcsoltak Huszák Alexandráék, beszorult Norvégia, Odnoga Lotti és Németh Bernadett is jó helyről lőhetett, azonban a kapus előtt nem zavart senki, így Nyström védett. Hatalmas offenzíva zúdult a norvégok kapujára, de egyszerűen nem sikerült semmi, hiába a sok lövés, a minőségi helyzet kevesebb volt. A végén Pat Cortina levitte a kapusát is, ám hat az öt ellen sem tört meg az átok, továbbra sem tudtak a lányok betalálni a világbajnokságon. A norvégok aztán az üres kaput még bevették a végén, így 3–0-ra nyertek. 

Az újabb vereséggel gyakorlatilag búcsúzott az „A” csoportos VB-től a válogatott, ugyanis a következő meccsen legalább 4 góllal kellene a papíron erősebb németeket megverni, hogy egyáltalán a matematikai esély megmaradjon.

Menczer Tamás: a Tisza Párt arra szövetkezett Brüsszellel, hogy tönkretegyék Magyarországot

Menczer Tamás egyértelműnek és világosnak tartja, hogy a Tisza Párt arra szövetkezett Brüsszellel, hogy a magyaroknak jogosan járó pénzt elvegyék, visszatartsák, tönkretegyék az országot a saját politikai céljaik érdekében – a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Menczer Tamás arra reagált, hogy Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője az EP költségvetési bizottságában elmondott beszédében hatásosnak nevezte a jogállamisági mechanizmust, amely következményeként körülbelül 21 milliárd eurónyi forrást felfüggesztettek, és pozitívnak nevezte, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket.

Menczer Tamás azt mondta, senki ne gondolja, hogy ezek Kollár Kinga magángondolatai, „amit ő elmondott, azt ő a főnökétől hallotta, tehát az én válaszom az, hogy aki ezt mondja, az Brüsszel Péter, a Tisza Párt vezetője”.

A Fidesz politikusa úgy fogalmazott: Brüsszel Péter nem a magyarok barátja, hanem Brüsszel barátja, és azt csinálja, amit Brüsszelben mondanak neki, és ott köt szövetséget Magyarország ellen, tehát ezek hazaárulók, Brüsszel Péterrel az élen.

Menczer Tamás hangsúlyozta: el kell tűnniük a közéletből.

Menczer Tamás szerint az a kérdés, hogy a magyar emberek melyik közösséget akarják: aki értük harcol, vagy aki elárulja őket.

Kitért arra is, soha nem gondolta volna, hogy a hazaárulási versenyt Gyurcsány Ferenc és a Momentum mellett meg lehet nyerni, de tévedett, a Tisza Párt ezt a versenyt megnyerte.

Továbbgondolva ezt nem is tartotta meglepőnek, mert „a Tisza Pártot egy olyan ember vezeti, aki elárulta a saját családját a saját politikai karrierje érdekében, elárulta a feleségét, három gyereke anyját, aztán elárulta a barátait is, és most a hazáját árulja”.

Menczer Tamás azt mondta: látják ezt, meg fogják védeni az országot és a magyar embereket a hazaárulóktól és brüsszeli főnökeiktől. Újra felszólítom őket, hogy takarodjanak a közéletből – tette hozzá.

A Fidesz politikusa szerint a Tisza Párt és Brüsszel szövetségének, másképp fogalmazva, a Tisza Párt árulásának, egész Magyarország megfizetné az árát, a brüsszeli segítség nincs ingyen.

„Akarjuk-e Ukrajnát az Európai Unióba, akarjuk-e a háború folytatását, akarjuk-e, hogy magyar katonák menjenek Ukrajnába, mert ezzel a párttal ez jár. És akkor még bevándorlásról, 13. havi nyugdíjról, családtámogatásról és egyebekről nem is beszéltem” – fejtegette Menczer Tamás.

A műsorban azt is kérte, hogy vegyen részt mindenki a véleménynyilvánító szavazáson Ukrajna uniós csatlakozásáról.

Két fiatalkorúnak is adott a díler a kristályból

0

A Paksi Rendőrkapitányságon befejezték a nyomozást egy bölcskei díler ügyében. Tavaly nyáron indult eljárás kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt három fiatalemberrel szemben, akiket Pakson igazoltattak a járőrök. Az autó átvizsgálásakor egy hátizsákból droggyanús, fehér, kristályos anyag, rózsaszín pirulák és zöld növényi törmelék, valamint az elfogyasztásukhoz szükséges eszközök és mérlegek kerültek elő.

A fiatalokat előállították mintavételre, mindhármójuk gyorstesztje több hatóanyagra is pozitív lett. A vallomások alapján az igazoltatás estéjén a sofőr szerezte be az anyagot, és együtt fogyasztottak belőle, majd Paksra autóztak. Volt egy negyedik fiatalkorú társuk is, aki korábban kiszállt a kocsiból. Szakértői vélemény igazolja, hogy ő is fogyasztott a kristályból, ellene szabálysértési eljárás indult.

A nyomozás adatai szerint a bölcskei fiú másoknak is adott el kristályt és ecstasyt. A 20 és a másik 16 éves utas vállalta az elterelésen való részvételt. A szintén 20 éves sofőrnek bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kell felelnie.

Az eljárást befejezték a Paksi Rendőrkapitányságon, az ügyet vádindítványi javaslattal az ügyészségnek adták át.

A rendőrség a DELTA Program keretében kiemelt figyelmet fordít a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítésére. Valamint a megelőzésre, hogy minél kevesebben váljanak fogyasztóvá. A köznyelvben ecstasy (magyarul néha eki, bogyó, guruló felni, laszti, latyó, foci, labda, kerék) néven terjedt el az MDMA (3,4-metiléndioxi-N-metamfetamin) hatóanyag-tartalmú pszichoaktív szer. Altalános hatásai közé tartozik az eufória, a meghittség, empátia érzete és a lecsökkent szorongás. Az ecstasy elnyomja a test természetes vészjelzéseit. Ennek eredményeként a drogot használó kiteszi magát annak a kockázatnak, hogy túllépi a teste fizikai korlátait és teherbírását. Ha például egy ecstasy hatása alatt álló személy nem veszi észre, hogy túlmelegedett, elájulhat, vagy akár bele is halhat a hőgutába.

A kristályként ismert metamfetamin a leginkább ártalmas diszkódrogok egyike. Tabletták vagy por formájában forgalmazzák. A kristályos formáját pipából szívják, por formában pedig orrba szippantják. Használata eufóriát és izgalmi állapotot okoz, ami nagy eséllyel függőséghez vezet. A szer használói kényszeres cselekvéseket végezhetnek, mint például a takarítás, kézmosás vagy tárgyak babrálása (szétszedés-összerakás). Elvonási tünetként túl nagy alvásigény, túlzott étvágy és depressziószerű tünetek. Valamint a szer utáni sóvárgás és szorongás jelentkezhetnek. Hosszú távú alkalmazása agykárosodást okoz.

Figyeljenek az árulkodó jelekre! Ha kérdésük van, vagy segítségre szorulnak, bejelentést tehetnek a 112-es segélyhívóra vagy a Telefontanú szintén ingyenes, +36-80-555-111-es számára.

forrás: police.hu

Birkózó Eb – Magyar, orosz, török és örmény arany szombaton

0

Losonczi Dávid 87 kilogrammban szerzett aranyérme mellett két orosz és egy-egy török és örmény versenyző diadalmaskodott szombaton, a somorjai birkózó Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapján.

Eredmények:

kötöttfogás 55 kg, Európa-bajnok:

Jemin Szefersajev (orosz, semleges színekben)

2. Eldaniz Azizli (Azerbajdzsán)

3. Vakhtang Lolua (Georgia) és

Artiom Deleanu (Moldova)

a döntőben:

Szefersajev-Azizli 1-1 – előbb szerzett ponttal

kötöttfogás 63 kg, Európa-bajnok:

Kerem Kamal (Törökország)

2. Karen Aszlanyan (Örményország)

3. Marek Salimov (Lengyelország) és

Vitalie Eriomenco (Moldova)

a döntőben:

Kamal-Aszlanyan 7-2

kötöttfogás 77 kg, Európa-bajnok:

Malhasz Amojan (Örményország)

2. Ramaz Zoidze (Georgia)

3. Ahmet Yilmaz (Törökország) és

Alexandru Solovei (Moldova)

a döntőben:

Amojan-Zoidze 3-1

kötöttfogás 87 kg, Európa-bajnok:

LOSONCZI DÁVID

2. Szemen Novikov (Bulgária)

3. Islam Abbasov (Azerbajdzsán) és

Aleksandr Komarov (Szerbia)

a döntőben:

LOSONCZI-Novikov 4-3

kötöttfogás 130 kg, Európa-bajnok:

Szergej Szemjonov (orosz, semleges színekben)

2. Muhammet Hamza Bakir (Törökország)

3. VITEK DÁRIUS és

Jello Krahmer (Németország)

a döntőben:

Szemjonov-Bakir 1-1 – előbb szerzett ponttal

forrás: mti

Vasárnap melegfront határozza meg időjárásunkat

Vasárnap melegfront határozza meg időjárásunkat.
A Dunántúl területén élénk, erős lökésekkel is kísér D-i szél támad, míg keletebbre mérsékelt, kissé élénk légmozgás látszik jellemzőbbnek.
A napi maximum hőmérséklet az ország túlnyomó részén elérheti, pár fokkal meghaladhatja a 20 fokot. Az északkeleti határvidéken lehet 20 fok alatti, de azt közelítő délutáni hőmérséklet.
Délelőtt országszerte napsütéses idő lesz jellemző áttetsző fátyolfelhőzettel, de napközben, nyugat felől, egy fokozatosan vastagodó felhősáv húzódik az ország fölé. A déli órákban a Dunántúl fölött már határozottabb felhőzet várható, melyből elvétve szemerkélés is előfordulhat. A délután folyamán a középső, majd estére már a keleti országrész fölé is átterjed a felhőzet.
Éjszaka általában erősen felhős, borult égbolt mellett, az északkeleti országrészben, elszórtan szemerkélés előfordulása sem kizárt, de jelentős eső nem valószínű. A Dunántúl felett kezdhet szakadozni a felhőtakaró.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
vasárnap reggel 6,
vasárnap délután 20,
hétfő reggel 6 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Hétfőn növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – továbbra is élénk, a középső országrészben olykor erős D-i szélre van kilátás. Alapvetően felhős napra lehet készülni. Pár fokot csökken a nappali hőmérséklet, de alapvetően enyhe idő valószínű. A délutáni időszakban látszik esély szórványosan előforduló szemerkélésekre, kisebb esőkre.

– Kedden már jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de előreláthatólag borongósabb idő következik szórványosan esőkkel, élénk, a ország ÉNY-DK irányú, középső sávjában gyakran erős D-i széllel

forrás: eumet

Az USA kivételt vezet be elektronikai és számítástechnikai termékek széles körére a viszonossági vámok alól

Az USA kivételt vezet be elektronikai és számítástechnikai termékek széles körére a közelmúltban bevezetett viszonossági vámok alól. Amelyek jelenleg csak Kínát érintik – közölte az amerikai vámhatóság.

A szövetségi Vám- és Határvédelem pénteken éjszaka kiadott utasítása szerint a Kína esetében az elmúlt napokban több körben, összességében 145 százalékra emelt behozatali vámot nem alkalmazzák 20 termékcsoportra. Többek között okostelefonokra, számítógépekre, szerverekre és lapos képernyőkre. A közleményből az derül ki, hogy a termékek érintett körére mintegy 20 százalékos lesz a vámtétel Kína esetében.

Gazdasági elemzők szerint a kivételek által érintett termékek teljes amerikai importja Kínából 2024-ben elérte a 100 milliárd dollárt. Ami több mint ötöde a Kínából érkező teljes amerikai behozatalnak.

Az intézkedés elsősorban az olyan nagy amerikai gyártók, mint az Apple, a Dell, a Hewlett Packard és az Nvidia számára jelent könnyebbséget.

Az Apple legnépszerűbb okostelefonjainak mintegy 90 százalékát jelenleg Kínában gyártják. Piaci elemzések szerint az Apple hat hétre elegendő készlettel rendelkezik az Egyesült Államokban a Kínában készült eszközökből. És annak kimerülése után az újonnan behozott termékek árát jelentősen emelnie kellett volna.

Az amerikai cég viszont a közelmúltban bejelentette, hogy 500 milliárd dollárból fejleszti termelését az Egyesült Államokban. Ami megfelel Donald Trump elnök gazdaságpolitikai törekvésének az amerikai gyártóipar erősítésére.

Az amerikai vámhatóság által bejelentett intézkedés általános kivételről szól, viszont az április elején bejelentett, úgynevezett viszonossági vámok alkalmazását a Kínán kívüli többi kereskedelmi partner esetében Trump szerdai döntése alapján az Egyesült Államok 90 napra felfüggesztette.

Az amerikai kormány több tagja és az elnök a héten több nyilatkozatban is hajlandóságot mutatott arra, hogy a vámok által hátrányosan érintett amerikai vállalkozásokat valamilyen módon mentesítik a növekvő terhek alól.

forrás: mti