Kezdőlap Blog Oldal 298

Három férfi hamis aranytömbökkel verte át a vevőit 

0

Három férfi hamis aranytömbökkel verte át a vevőit Cegléden. A rendőrök rövid időn belül elfogták őket.

Csalás miatt kell felelnie K. Krisztián 23 éves, L. Márkó 25 éves és R. István 37 éves öcsödi lakosoknak. A három férfi március 28-án este jelent meg egy üzlet parkolójában, és egy 22 grammos fémtömböt adtak át egy nőnek, befektetési aranyként kínálták eladásra. A vevő 1500 eurót fizetett nekik, ám később kiderült, hogy egy arannyal bevont volfrámdarab volt, amit megvett.

A trió néhány nappal később, április 6-án hajnalban újabb eladásra készült. Egy kerekegyházi nő 580 ezer forintért vásárolta volna meg a szintén hamis aranytömböt, de az átadás előtt a rendőrök a helyszínen elfogták K. Krisztiánt. Nála a fémtömb mellett adásvételi szerződést és tanúsítványt is találtak. Társai elmenekültek, de egy nappal később – öcsödi lakásaikban – őket is elfogták a rendőrök.

A Ceglédi Rendőrkapitányságon csalás miatt indult eljárás a három férfi ellen. A vallomások szerint a hamis tömböket a 25 éves gyanúsított szerezte be, és ő szervezte meg a találkozókat is. Közülük ketten beismerő vallomást tettek. A rendőrök mindhármukat őrizetbe vették. Kezdeményezték a letartóztatásukat, amit két gyanúsított esetében rendelt el a bíróság. Harmadik társuk szabadlábon védekezhet.

forrás: police.hu

Elhunyt Ferenc pápa

A Vatikán ma reggel videóüzenetben közölte, hogy 88 éves korában meghalt Ferenc pápa, azaz Jorge Mario Bergoglio, aki 2013 márciusa óta állt a római katolikus egyház élén, írja a Reuters.

Reggel 9:45-kor Kevin Farrell bíboros a Szent Márta-házban jelentette be a pápa halálát. „Mély fájdalommal jelentem be, hogy Szentatyánk, Ferenc pápa elhunyt. Ma reggel 7:35-kor Róma püspöke, Ferenc visszatért a mennyei atya házába. Egész életét az úr és egyháza szolgálatának szentelte. Hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel tanított minket arra, hogyan éljük meg az evangéliumi értékeket, különösen a legszegényebbek és a kirekesztettek érdekében. Mélységes hálával gondolva Jézus Krisztus igaz tanítványának példájára, Ferenc pápa lelkét az irgalmas, egy és háromságos Isten szeretetébe ajánljuk” – mondta a Vatican News szerint.

Korábban megírtuk, hogy a pápa kórházban volt, ahol kétoldali tüdőgyulladással kezelték. Majd elhagyhatta kórházat, de tovább kell folytatnia a gyógyszeres kezelést, valamint pihennie kellett.

forrás: telex

Kína elutasít az országa ellen irányuló minden gazdasági megegyezést

Kína tiszteletben tart minden olyan felet, amely az Egyesült Államokkal fennálló gazdasági és kereskedelmi nézeteltéréseket egyenlő feltételek mellett, konzultáció útján oldja meg. De határozottan ellenzi, hogy bármelyik fél Kína rovására kössön alkut – közölte hétfőn a kínai kereskedelmi minisztérium.

„Az Egyesült Államok az úgynevezett +viszonosság+ zászlaja alatt visszaél a kereskedelmi partnerekkel szembeni vámokkal, miközben minden felet +kölcsönös vámtárgyalásokra+ kényszerít” – mondta a kereskedelmi minisztérium szóvivője.

A minisztérium azokra a sajtójelentésekre reagált, amelyek szerint a Trump-kormányzat azt tervezi, hogy a kereskedelmi tárgyalások során nyomást gyakorol más országokra, hogy korlátozzák a Kínával folytatott kereskedelmüket.

Kína határozott ellenlépéseket fog tenni, ha bármely ország ilyen alkura törekszik – jelentette ki a szóvivő.

Hozzátette: az ország eltökélt és képes megvédeni saját jogait és érdekeit, valamint hajlandó megerősíteni a szolidaritást minden féllel – fogalmazott.

Az amerikai elnök a hónap elején jelentette be a szinte minden országra kivetett, úgynevezett „viszonossági vámokat”, amelyek többségét később határozott időre felfüggesztette. De a kínai importra folyamatosan megemelt vámokat továbbra is érvényben hagyta.

Peking válaszul szintén megemelte az amerikai importra kivetett vámtarifákat, és hajlandóságát fejezte ki, hogy a kölcsönös tisztelet és egyenrangúság alapján tárgyalna Washingtonnal a vámokról.

Donald Trump csütörtökön közölte, hogy várakozása szerint a Kínával zajló vámvita megoldásáról 3-4 héten belül megállapodás születhet. Miután elmondása szerint Peking az elmúlt időszakban számos alkalommal jelezte tárgyalási szándékát.

forrás: mti

Húsvéthétfő

A húsvéthétfő a húsvétvasárnapot követő nap, amely a keresztény hagyományban már nem liturgikus jelentőségű ünnep, hanem inkább a népszokásoké és a közösségi eseményeké. Régebben munkaszüneti nap volt, és a fiatalság számára kiemelt alkalmat nyújtott a játékokra, mulatságokra és egymás megajándékozására. – írja a nepszokasok.hu

A húsvéthétfőn a legismertebb magyarországi népszokás a locsolkodás. Vannak vidékek, ahol vízbevető hétfő néven ismerték ezt a napot.

Régebben kölni helyett vidéken a legények a lányokat a kúthoz, itató vályúhoz, patakhoz vitték, és vödörrel locsolták meg, hogy el ne hervadjanak, de az igazi ok a termékenység varázslás volt. A locsolás népszokása nemcsak vidéken, hanem a városokban is él. Ez a szép húsvéthétfői hagyomány az elmúlt évtizedek folyamán állandóan változott. A vödör helyett előtérbe kerültek az illatos, néha igazi pacsuli kölnik és természetesen a szódásüveg is.

A húsvéti hímes tojások festése és díszítése az egyik legszebb és legismertebb húsvéti hagyomány. A tojásokat természetes anyagokkal, például hagymahéjjal, növényi levelekkel vagy viasztechnikával díszítették.

A piros szín különösen kiemelt szerepet kapott, mivel Krisztus vérét szimbolizálta. A tojás mint az élet és a termékenység jelképe a húsvéti szokások központi eleme maradt.

Az eredetére nézve termékenységvarázsló célzatú szokás, ami a víznek a tisztító hatását hivatott elősegíteni, mára egy kedveskedő, incselkedő, tréfálkozó szórakozássá vált. Valamikor régen a fiatal legények a locsolásért piros vagy hímes tojást kapnak a lányoktól. Ennek jelentősége volt, a fiú leginkább azt a kislányt látogatta meg húsvét hétfőjén, akinek udvarolni szeretett volna. Amennyiben behívták a lányos házhoz, és megengedték a locsolást, az bizony egyben azt is jelentette, hogy szívesen fogadják az udvarlását. Mindezt a leány meg is erősítette az általa készített hímes tojással.

forrás: nepszokasok.hu

A Szent Péter teret díszítő virágokat egyházi intézmények és idősotthonok kapják meg

A Szent Péter teret az ünnepek alatt díszítő több mint ötvenezer virágot húsvét után egyházi intézményeknek és idősotthonoknak ajándékozzák. Ezt nyilatkozta Charles Lansdorp, a Vatikánt színes virágtengerrel beborító holland kertészcsapat vezetője az MTI-nek.

Szokásnak számít, hogy az ünnepekre holland kertészek érkeznek a Vatikánba, hogy virágaikkal ünnepi ruhába öltöztessék a pápai állam központjának számító Szent Péter teret, ahol a húsvéti szertartások zajlanak.

Idén is húsvét vasárnap reggelre készült el a százhetven négyzetmétert lefedő kompozíció, amely egy héten át marad a szabadtéri oltár körül.

A hagyomány 1985-re vezethető vissza, amikor a koncentrációs táborban meggyilkolt holland karmelita szerzetes, újságíró Titus Brandsma boldoggá avatása zajlott. Ekkor holland kertészek felajánlották, hogy az alkalomra virágaikkal feldíszítik a vatikáni bazilikát. A dekoráció annyira jól sikerült, hogy a következő évben már a Vatikán kérte a holland kertészeket, hogy díszítsék fel ismét a bazilikát és a Szent Péter teret is.

Azóta minden húsvéti héten több óriás kamion indul el Hollandiából a Vatikán felé virágokkal és más növényekkel.

Az idén három kamionnal indultak el nagycsütörtökön. Több mint egy nap alatt érkeztek meg a Vatikánba, ahol vasárnap reggelig volt idejük elhelyezni a virágokat.

A harminc fős holland kertészcsapatot évek óta Charles Lansdorp vezeti, aki az MTI-nek elmondta, hogy harmincezer szál virágot hoztak. Többek közt sarkantyúfűt, rózsát, celóziát, krizantémot minden színben. A hagymás növényekből további negyvenezret: tulipánt, nárciszt, jácintot.

Hangsúlyozta, hogy az uralkodó szín a sárga és a fehér, amely a pápai állam színeit idézi, de nem hiányzik a hagyományos piros tulipán és a lila hortenzia sem.

Minden virág más üzenetet hordoz, reményt, örömöt: a virágoskert az újjászületést jelképezi

– mondta.

Kiemelte, hogy a Húsvét után a még jó állapotban levő virágokat egyházi intézmények és idősotthonok kapják meg, és a növények egy részét újra el is lehet ültetni.

forrás: mti

110 éve született Anthony Quinn

Anthony Quinn a kétszeres Oscar-díjas színész, producer és filmrendező, 1915-ben született Mexikóban. Azték és ír felmenőkkel büszkélkedhet. Szülei papnak szánták, ő azonban az ökölvívásban látta a jövőjét. Az Egyesült Államokba költözve profi öklöző akart lenni, ehelyett kétkezi munkából és taxisofőrködésből volt kénytelen megélni. A Broadway színpadáról került a kamerák elé, az igazi sikert az 1952-es Viva Zapata!-ban nyújtott alakítása hozta meg számára, a szerepért Oscar-díjjal jutalmazták. 

A nap szerelmese című filmért ismét Oscar-díjat kapott 1957-ben. A filmművészet rajongói leginkább az Országúton című Fellini filmben nyújtott alakításáért méltatják, míg Alexis Zorba szerepének megformálásáért jutalmul megkapta a görög állampolgárságot. Szabadidejében festett és szívesen írt regényeket, forgatókönyveket.

2001-ben, 86 évesen hunyt el Bostonban.

forrás: port.hu

fotó: facebook

Eltűnt a 14 éves Bíró Alexa Inez

Családja hazavárja a 14 éves Bíró Alexa Inezt, aki vasárnap óta ismeretlen helyen tartózkodik. A Soproni Rendőrkaptányság a körözést elrendelte és kéri, hogy aki tud bármilyen információt az jelentkezzen a 36(99)311-234 telefonszámon.

Bíró Alexa Inez 161-165 cm magas, termetes testalkatú, haja hosszú, barna. Eltűnésekor fekete mellényt, fehér pulóvert, fehér nadrágot és cipőt viselt.

Az egyik közösségi oldalon keresi édesanyja is. Azt írja: „Sziasztok ha valaki látja a lányomat jelezzen nagyon szépen megkérem a körözést kiadták. Bíró Alexa soha nem maradt el mindig hazajött,06 70 273 0780 ez az èn számom vagy akár a rendőrséget ha hívjátok.”

forrás: police.hu

Napsütéses időre készülhetünk gyenge fátyol- és gomolyfelhőzettel

Húsvéthétfőre sem látszik jelentős változás érkezése, azaz napsütéses időre készülhetünk változó erősségű, de zömmel gyenge fátyol- és gomolyfelhőzettel. A hajnali párásság gyorsan eloszlik.
Nyugaton is legyengül a légmozgás. A délutáni hőmérséklet kora nyárias értékeket érhet el.
Éjjel közelítheti meg a nyugati határvidéket egy hidegfront, ami ott szélélénkülést, illetve szórványosan kialakuló záporokat okozhat. Másutt marad a nyugodt, eseménytelen idő.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

hétfő reggel 10,
hétfő délután 26,
kedd reggel 10 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Kedden a térségünkbe érkező hidegfront várhatóan elgyengül felettünk. Délelőtt, a Dunántúlon még élénk, majd ott is mérséklődő, másutt gyenge, É-i irányú szél mellett marad az alapvetően napsütéses idő. A Dunántúl térségében pár fokot csökkenhet a hőmérséklet. A délelőtti időszakban elsősorban az ország nyugati felén valószínű határozottabb gomolyképződés és szórványos, kis körzeteket, összességében kevés helyet érintő záporok, zivatargócok kialakulására. Délután, este a déli és keleti térség felett labilizálódhat nagyobb eséllyel a légkör.

– Szerdára is alapvetően napsütéses, meleg időre van kilátás változó erősségű gomolyfelhőzettel. Elszórtan, összességében kevés helyet érintően, legnagyobb valószínűséggel a keleti határmegyékben, de elvétve másutt is kialakulhatnak futó, helyi záporok. Keleten zivatar is előfordulhat.

forrás: eumet

Felborult egy motoros kishajó a Dunán, egy embert még keresnek

Felborult egy motoros kishajó szombat este a Dunán, utasai közül négyen partot értek, egy embert jelenleg is keresnek. Ezt közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a motoros kishajó szombaton 20 óra körül, a Duna 1630-as folyamkilométerénél, Budafok-Tétény közelében, ismeretlen körülmények között borult fel.

A csónakban öt férfi utazott, közülük hárman partra úsztak, egy embert a dunai vízirendészeti rendőrkapitányság munkatársai mentettek ki a vízből. A rendelkezésre álló adatok szerint a partot érők nem sérültek meg.

Egy embert – mind a vízen, mind a szárazföldön – jelenleg is keresnek.

A hajóroncsot a vízirendészet járőrei megtalálták és a partra vontatták.

A kishajón utazókat mintavételre előállították; a jármű vezetőjét, a 34 éves Gy. Bálintot járművezetés ittas állapotban bűntett miatt hallgatták ki, és őrizetbe vették.

forrás: mti

Ferenc pápa: nincs béke a fegyverkezés leállítása nélkül

Semmilyen béke nem lehetséges igazi fegyvermentesítés nélkül, a népek védelem iránti igénye ne változzon általános fegyverkezési versennyé – fogalmazott Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében.

Ferenc pápa gyengélkedése ellenére nem mondott le arról, hogy személyesen jelen legyen húsvétvasárnap megünneplésén.

Az ünnepi misét követően kerekesszékben ülve a Szent Péter-bazilika központi lodzsáján jelent meg, ahol egyik munkatársa olvasta fel helyette húsvéti beszédét. Ebben reményre biztatott és békét sürgetett a világban. A beszédet az Urbi et Orbi áldás követte.

A pápa később speciális autóján körbejárta a Szent Péter teret, ahol több mint ötvenezren gyűltek össze és vártak rá.

Ezt megelőzően Ferenc pápa a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban fogadta J.D. Vance amerikai alelnököt.

forrás: mti