Kezdőlap Blog Oldal 291

Elhunyt Galkó Balázs színész

Pénteken, 75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színész. A hírt fia közölte a Facebookon: „Apa-Balázs immár József Attila és Miki bácsi társaságában elmélkedik egy jobb világról.”

Galkó Balázs első sikerét 1968-ban a Ki mit tud?-ban versmondóként érte el. Később számos színházban játszott, 1986-tól alternatív művészként alkalmi társulásokkal, egyszemélyes előadásokkal lépett fel, de rengeteg TV-filmben és játékfilmekben is szerepelt, valamint szinkronszínészként is dolgozott. Emellett sokáig ő volt a Művészetek Völgye művészeti vezetője is. – írja róla a Telex.

Korábban megírtuk, hogy Galkó Balázs nemhogy színházi vagy filmes, de semmilyen munkát nem kapott egy ideje, pedig a 120 ezres nyugdíjából nem tud megélni. Korábban a Radnóti Színházban pályázott meg egy portási pozíciót, ám a jelentkezését elutasították. Ennek apropóján több pályatársa is megpróbált segíteni a bajba jutott kollégáján: Hernádi Judit például pénzt akart adni neki, de nem pontosan úgy sült el az akciója, ahogy tervezte. Nem sokkal később a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy egy hivatalsegédi állást ajánlottak egy könyvelő cégnél. Itt olyan irodai munkát el kellett végeznie, amelyet egy hivatalsegéd végez, például viszi a postára a leveleket. A színművész akkor azt is elárulta, hogy nagyon örül a lehetőségnek.

A bahir.hu oldalon helyi, aktuális híreket, információkat is talál nap, mint nap.

forrás: telex

Szombaton is marad az esős, borult idő Baranyában

Szombaton hajnalban borult időre ébredünk Baranya vármegyében, nagy területen várható tartós eső, néhol jelentős mennyiség. A hőmérséklet minimuma 10 és 12 fok között alakul.
Az északkeleti szél élénk lesz. Délelőtt folytatódik a csapadékos idő, a légmozgás továbbra is élénk marad. A hőmérséklet alig emelkedik pár fokot.
Szombat délután pedig folytatódik az esős idő, néhol még jelentős mennyiség is hullhat. A maximum hőmérséklet 14 és 16 fok között alakulhat.
Az északkeleti szél élénk lesz szombat délután. Este folytatódik a csapadékos idő, de fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A minimumok 10 fok közelében alakulnak, a légmozgás továbbra is élénk marad. – ígéri április utolsó szombati napjára a Meteo Mecsek.

Aurelio autója égett ki az M6-oson

0

Tűzeset történt ma kora délután Őcsény közelében, Budapest felé lezárták a sztráda érintett szakaszát. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán található közleményben.

Teljes terjedelmében égett egy autó az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, Őcsény közelében, a Szekszárd felé vezető lehajtó előtt, a 147. kilométernél. A leállósávban volt a jármű, amelyből nagy mennyiségű motorolaj folyt ki az útra. A szekszárdi hivatásos tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet. A munkálatok idejére le is zárták a sztráda érintett szakaszát.

Mint kiderült a tűz martalékává lett személygépkocsi az ismert celeb, Aurelio Caversacci autója volt, ami kigyulladt péntek kora délután az M6-os autópályán.

Menet közben gyulladt ki a kocsi, ami Aureliot pénteken, a vasárnap esti Nagy Duett főpróbájára vitte volna az M6-oson.

A személygépkocsi a szekszárdi lehajtó előtt gyulladt ki. A valóságshow korábbi győztese elmondása szerint menet közben csaptak fel a lángok az autóban, és mire meg tudott állni, a Mercedes már teljes terjedelmében égett.

A tűzesetről készült videót Aurelio Caversacci a TikTok-oldalán tette közzé, amin többek közt az is jól látható, ahogy a kocsit sűrű füst és hatalmas lángok borítják.

Magyar Péter: Elég erre a két képre nézni

0

Álságos és képmutató dolog reggel 7:30-kor telehazudni az étert a Kossuth rádióban, majd felszállni a magángépre és elrepülni Rómába farizeusként annak a pápának a ravatala elé, akinek a legfőbb üzenete a szeretet és az elesettek megsegítése volt és bátran vallotta, hogy jónak lenni jó. – olvasható Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének mai Facebook oldalán található bejegyzésében.

Magyar Péter a tegnapi Lázár János féle pécsi fórumára utalva megjegyezte, hogy : „Elég erre a két képre nézni. A Fidesz és a TISZA gyűlése Pécsett. A múlt és a jövő.”

Ne higgyetek a hazugságnak: ne féljetek! Az igazság és a szeretet végül mindig győz. Most is így lesz. – zárta bejegyzésének sorait a Tisza Párt elnöke.

Lázár János, építési- és közlekedési miniszter cserébe keményen kritizálta a Tisza Pártot, kijelentve: „nemcsak ők, hanem a szavazóik is veszélyesek a magyar emberekre”.

A szerdai, Pécsen tartott Lázár János utcafórumról korábbi írásunkban olvashatnak.

16 helyi szervezetet támogat Kozármisleny

0

Kozármisleny Város Önkormányzata az idei évben bevezetett pályáztatása nyomán döntött a 16 helyi, kozármislenyi bejegyzésű, és helyben tevékenykedő civil szervezet 2025-ös évi támogatásáról.

A Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testülete az idei évre nemrégiben 6 sportszervezet között 28,5 millió, 10 civil szervezet között pedig közel 8 millió forint szétosztásáról döntött.

Az okiratokat április 25-én, pénteken a sportszervezetek és a civil szervezetek közösségeinek képviselőivel dr. Pohl Marietta, Kozármisleny város polgármestere írta alá. A baranyai város polgármestere a támogatás eredményes felhasználásához sok sikert kívánt a civil szervezetek vezetőinek, képviselőinek a kozármislenyi városházán megtartott ünnepélyes aláírás keretében.

Kozármisleny, Baranya vármegye középső részén, közvetlenül Pécs városának tőszomszédságában fekszik, attól délre-délkeletre terül el. Földrajzi értelemben néhány kilométerre a Mecsek-hegység déli lábától, már a Baranyai-dombság része. A település megyeszékhelytől való távolsága szinte elhanyagolható.

A település 2005 novemberétől a nagyközségi címet, 2007 július 1-től városi címet használja és nagyobb Baranya több kisvárosánál, úgymint Villánynál, Sásdnál, Sellyénél, Pécsváradnál, Harkánynál és Bólynál is. Míg a lakossága 1990-ben 2700 fő volt, addig a település folyamatos és dinamikus növekedése, fejlődése eredményeként napjainkra a lakosság száma már lassan eléri a 8000 főt

Április végén zöld programok várják Pécsen

Április utolsó napjaiban több zöld programot is szervez Pécsen a BIOKOM Nonprofit Kft. A három nap folyamán az ismeretterjesztő előadások hallgatói közt facsemetéket, komposztládákat és madárodúkat osztanak szét, melyeket a különböző előadásokra történő előzetes bejelentkezés után lehet majd átvenni.

Közösségi faültetés és ingyenes facsemeteosztás:

2025. április 28., hétfő 09:00 óra

Pécs, Domus parkoló

Minden igénylő 1 darab csemetére jogosult, melyeknek fajtája a következő lesz:

  • 10 darab magyaltölgy
  • 10 darab gránátalma
  • 10 darab törpe gránátalma
  • 10 darab mályvacserje
  • 10 darab illatos lonc

FIGYELEM! A várható nagy érdeklődésre való tekintettel a csemeték előzetes igénylésére van szükség! Igénylést kizárólag a poros.bela@biokom.hu e-mail-címre küldött levélben lehet leadni, a következő adatok megadásával: név, lakcím, az igényelt csemetefajta megjelölése.

„Magaságyások” és „Komposztálás előadás, és ingyenes komposztláda osztás”:

2025. április 29., kedd 16:30 órától

Pécs, Pepita Közösségi Tér (Balokány-liget)

A BIOKOM Nonprofit Kft., együttműködésben az Ökováros-Ökorégió Alapítvánnyal, az előadást követően komposztládák ingyenes kiosztását tartja a Pepita Közösségi Téren (Balokány-liget) április 29-én, kedden, 16.30-tól. Mikor is minden igénylő 1 darab, 500 literes komposztládára jogosult. Az átvétel feltétele az ismeretterjesztő előadásokon való részvétel.
A pécsi Balokány ligetben tartott előadás után összesen 50 darab komposztládát osztanak szét. FIGYELEM! A várható nagy érdeklődés miatt kérik, hogy a ládák előzetesen igényelését, a poros.bela@biokom.hu e-mail-címen lehet megtenni, név és lakcím megjelölésével.

„Vízmegtartás, esőkertek” ismeretterjesztő előadás:

2025. április 30., szerda 14:00 óra

Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje (Pécs, Ifjúság útja).

Az ismeretterjesztő előadásra a gyülekező 14 órakor a PTE Ifjúság úti épületének főbejáratánál lesz. Az előadásra jelentkezőknek madárodúkat, valamint méhecskehoteleket és denevérodúkat osztanak, amennyiben azok előzetesen bejelentik az igényeiket a poros.bela@biokom.hu e-mail-címen név és lakcím, valamint az igényelt termék megjelölésével, melyeket az előadás végén osztanak majd szét a jelentkezők között.

A szervezők továbbá felhívják a figyelmet, hogy az igényléseket a beérkezés sorrendjében tudják figyelembe venni!

Forrás: biokom.hu

Április 27: Rendőrnap a Siklósi Várban

0

2025. április 27-én, vasárnap 10 órakor minden érdeklődőt szeretettel várnak a Siklósi Várban megrendezésre kerülő Rendőr napra, ahol izgalmas programok sokaságával találkozhatnak. – tudható meg a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalos Facebook-oldaláról.

Ízelítő a programokból:

  • KR Zenekar fellépése
  • Janicsár Iskola
  • „Rendőrkutya bevetésen”
  • Speciális intézkedés taktikai bemutató
  • Látványporozás, ujjlenyomatvétel
  • Fegyverzeti- és technikai bemutató
  • Pályaorientációs toborzás

Kiállítás:
Ghandi Gimnázium kiállítása

Bemutatók:

  • Police Medic bemutató
  • Elsősegély bemutató
  • Lovas portya

Bűn- és baleset megelőzési programok:

  • Biztonsági öv szimulátor (18 éven felülieknek)
  • „Az elveszett maci”
  • „Pörögj a bűnmegelőzés jegyében!”
  • „Labanc kaland” – akadálypálya kicsiknek

Polgárőrség bemutatója:

  • Technikai bemutató
  • Középkori fegyverbemutató

Időpont: 2025. április 27. (vasárnap) 10:00

Helyszín: Siklósi Vár, Siklós, Vajda János tér 8.

Villamosmegállóban szurkált meg egy nőt a bedrogozott hajléktalan

0
A bedrogozott hajléktalan, Budapesten az utcán, késsel támadt egy nőre, akit többszöri szúrással, súlyosan megsebesített. 

A bedrogozott állapotban késelő hajléktalan férfi a nő után indult és egy időközben elővett heggyel végződő, éllel bíró eszközzel – valószínűleg késsel – a megálló egyik padján ülő sértettre támadt.

A férfi több alkalommal megszúrta a nőt, aki a védekezése közben a földre esett.

Még ez sem volt elég a hajléktalan férfinek, mert ekkor a megsebesült asszony felé hajolt és több alkalommal újból, többször testszerte megszúrta a nőt. A megtámadott kiabálása és védekezése hatására a férfi néhány perc múlva felhagyott a cselekményével és távozott a helyszínről.

A nő a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel többek között a bántalmazás módjára, a támadott testtájékra és az elkövetés eszközére a sértettnél fennállt a közvetlen életveszélyes sérülés kialakulásának esélye is.

A Fővárosi Törvényszék 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit, aki életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

Az ítélet szerint a hajléktalanként élő terhelt 2022. szeptember 16-án este kábítószer hatása alatt céltalanul sétált, amikor meglátta az egyik közeli villamosmegálló felé tartó sértettet.

A bíróság a terhelt bűnösségét – a vádlott tagadásával szemben – főként a sértetti és tanúvallomásokra, a térfigyelő kamera felvételekre, valamint a szakértői véleményekre alapozta.

A büntetéskiszabás során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, kis mértékben az időmúlást, továbbá azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt. 

Súlyosító körülmény volt a garázda, gátlástalan, útonálló jellegű elkövetés, az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények elszaporodottsága, valamint az, hogy a terhelt a bűncselekményt nő sérelmére, éjszaka, kábítószeres befolyásoltság alatt, kitartó szándékkal követte el.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség 3 nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozatra, míg a vádlott és védője fellebbezett.

Forrás: birosag.hu

Fábián Bettina bronzérmes a nyíltvízi úszó világkupán

0

Az olimpiai ötödik Fábián Bettina bronzérmet nyert pénteken 10 kilométeren, a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának ibizai állomásán, melyen Mihályvári-Farkas Viktória a tizedik pozícióban ért célba.

A napsütéses, szélcsendes időben rendezett olimpiai távú viadalon 58-an ugrottak vízbe és a szám három magyarja közül Fábián és Mihályvári-Farkas szinte végig a legjobbak között úszott, utóbbi hosszú kilométereken át vezette a versenyt. A hajrá felé közeledve aztán a 2021-es tokiói játékokon medencében, 400 méter vegyesen hatodik Mihályvári-Farkas kicsit visszacsúszott, Fábián viszont harcban volt a dobogós helyekért és végül remek hajrával a harmadik helyen csapott célba 3.7 másodperccel elmaradva a győztes spanyol Angela Martinez Guillentől (1:58:41.40 óra) és 1.8-cal a második német Celine Ridertől.

Mihályvári-Farkas Viktória végül tizedik lett, csaknem 16 másodperccel elmaradva Guillentől.

A szám harmadik magyarja, Juhász Janka feladta a versenyt.

A férfiak viadala- öt magyarral a mezőnyben – 12 órakor kezdődik.

Forrás: mti.hu

Orbán Viktor: meg kell védeni, amit eddig elértünk

Azért nem támogatható Ukrajna uniós csatlakozása, mert meg kell védenünk eddig elért eredményeinket – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő kiemelte: azért szoktak az unióba új tagokat felvenni, mert azzal „jól járunk” mi, bent lévők, így volt ez Magyarország vagy a térségbeli államok esetében is. Ha Ukrajnát felvennénk, és azzal jól járnánk, akkor én örömmel mondanék igent – jelentette ki, hozzátéve, biztos ugyanakkor ennek ellenkezőjében.

Miért kell nekünk rosszul járnunk, amikor járhatnánk jól is, vagy legalábbis megvédhetnénk mindazt, amit eddig elértünk?  – tette fel a kérdést Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: az ukrajnai munkaerő szabad beáramlása esetén „ember legyen a talpán, aki meg tudja védeni a saját munkahelyét”; így az elmúlt 15 év legnagyobb eredménye, a teljes foglalkoztatás „egy-két év alatt köddé válhat”.

Orbán Viktor hozzátette: Ukrajna csatlakozása teljes egészében átrendezné az európai agrárgazdaság pénzügyi alapjait, így „pénz a magyar gazdáknak nem maradna”, sok százezer család kerülne nagyon rossz helyzetbe.

Forrás: mti.hu