Kezdőlap Blog Oldal 289

Ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, baranyai helyeken is féláron lesz a fagyi

2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját. Az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat.

Az Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány szervezésében létrejövő esemény célja, hogy felhívják a figyelmet a minőségi magyar fagylaltra. Közösségi élménnyé tennék a fagyizást, támogatnák a hazai fagylaltkultúrát és megmutatják a hazai édességipar értékeit – mondta Nebehaj Vanda alapító a 24.hu cikke szerint. Az előzetes becslések szerint legalább 10 ezer gombóc fogy majd el ezen a napon.

A csatlakozó helyek listája a szervezet honlapján érhető el. A lista alapján egyelőre két baranyai fagyizó csatlakozott a programhoz, ezeken a helyeken már biztosan féláron lesz a fagyi május 8-án. A nagykozári Cafe BramaSole Otthonkávézó és a bükkösdi Kerek Perec Csemege a két baranyai vendéglátóhely, de még lehet csatlakozni az oldalon.

Polgármestert választanak Gilvánfán

Időközi polgármester-választást tartanak ma a Baranya vármegyei Gilvánfa községben.

Az ormánsági településen azért kellett időközi voksolást kiírni, mert a község tavaly júniusban megválasztott vezetője, a települést 2010 óta vezető, független Bogdán László január 15-ei hatállyal lemondott tisztségéről.

Az MTI előzetese szerint a választáson hét független jelölt indul. A falu egyetlen szavazókörében közel 250 választásra jogosult adhatja le szavazatát.

Általában az országban napsütéses idő lesz jellemző kevés felhővel

Vasárnap, a Duna vonalától keletre, délelőtt még élénk ÉÉK-i szél fúj, de a déli óráktól ebben az országrészben is legyengül a légmozgás. Másutt egész nap mérsékelt vagy gyenge légmozgás várható.
Általában szerte az országban napsütéses idő lesz jellemző kevés felhővel, csapadék nélkül. A délkeleti, keleti határvidék felett növekedhet meg időről-időre a gomolyfelhőzet. Említést érdemlő eső ott sem valószínű.
Az ország nyugati felén 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet, míg keleten 20 fok alatti maximumok a valószínűbbek.
Éjszaka csillagfényes, mérsékelten, szakadozottan felhős területek és időszakok váltakoznak. Gyenge marad a légmozgás. Hűvös, északkeleten hideg lesz a hajnal.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
szombat délután 17,
vasárnap reggel 6,
vasárnap délután 19,
hétfő reggel 6 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Hétfőn D-ire forduló, jellemzően gyenge, a Dunántúlon kissé élénkebb légmozgás mellett országszerte 20 fok köré várható a nappali maximum hőmérséklet. Napsütéses, gyengén gomolyfelhős, csapadékmentes időre készülhetünk. A keleti határszélen, elvétve nem kizárható futó, jelentéktelen zápor előfordulása.

– Keddre sem látszik számottevő változás az időjárási helyzetben. Előreláthatólag derült égbolt, napsütéses, kellemesen meleg idő következik gyenge gomolyfelhőzettel, csapadék nélkül. Ismét országszerte 20 fok fölé várható a nappali maximum hőmérséklet.

– Szerdán növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – az előző napokhoz képest határozottabb felhőzet zavarhatja, szűrheti a napsugarakat, de említést érdemlő csapadék érkezése nem látszik. A változóan napos-felhős időben kora nyárias hőmérsékletű, szélcsendes idő egyelőre a legvalószínűbb.

forrás: eumet

Öttusa vk – Koleszár Mihály ezüstérmes

0

Gulyás Michelle győzelme után a férfiak mezőnyében is volt miért örülnie a hazai közönségnek: Koleszár Mihály ezüstérmet szerzett az öttusázók budapesti világkupaversenyén.

Az idei első vk-n, Kairóban is másodikként végző Koleszár a 21 győzelemmel zárt csütörtöki rangsoroló vívásának köszönhetően kedvező kiemelést kapott a táblán, melyben öt tusig, vagy egy percig tartanak az asszók. Ebben megint kiemelkedően szerepelt, a döntőig jutott. A megújított számban a különböző szakaszok különböző pontszámokat érnek, azokon belül pedig a körvívás eredménye alapján határozzák meg a sorrendet, ami ugyancsak pontkülönbséggel jár.

A lovaglás helyére bekerült akadályversenyben hatvanöt másodperc 250 pontot ér, jobb, illetve rosszabb időnél három pontot jelent minden másodperc pluszban, vagy mínuszban. Az egyes elemeknél hiba – leesés, lelépés – először figyelmeztetést, másodszor kizárást von maga után. Koleszár 32.03 másodperccel a mezőny közepén, a kilencedik helyen zárt, majd a 200 méteres úszásban 2:06.03 perccel tizedik lett, a kombinált szám előtt pedig második volt, 25 másodperccel Mohamed el-Askuar mögött vághatott neki a lövészetekkel megszakított 3000 méteres futásnak.

„Minden számból kihoztam a maximumot, természetesen elégedett vagyok. Színvonalas verseny volt, nagyon elfáradtam. Ez a csodálatos ebben, hogy az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, mi a végeredmény. Én teljesítményorientált vagyok, az volt a fontos, hogy az egyes számokban mit érek el. Az, hogy ez a végén ezüst lett, nem is hab a tortán, hanem cseresznye a habon”

– nyilatkozott az MTI-nek.

A budapesti vk-n a férfiak selejtezője szerdán három csoportban zajlott 32-32 fővel és mindegyikből az első 12 hely ért továbbjutást. Hat magyar induló volt, közülük három lépett közvetlenül tovább, de az országokra vonatkozó létszámkorlátozás miatt végül négy hazai öttusázó szerepelhetett a második szakaszban, melyből egyedül Koleszár került a legjobb 18 közé.

Eredmények:

férfi verseny:

1. Mutaz Mohamed (egyiptomi) 1576 pont

2. Koleszár Mihály 1570

3. Ugo Fleurot (francia) 1570

korábban:

női verseny:

1. Gulyás Michelle 1476 pont

2. Farida Halil (egyiptomi) 1462

3. Coline Flavin (francia) 1455

…5. Bauer Blanka 1431

…8. Guzi Blanka 1419

…12. Eszes Noémi 1401

13. Mészáros Emma 1392

A vk-sorozat harmadik felvonásán május 7. és 11. között a bulgáriai Pazardzsikban találkozik a nemzetközi mezőny. A döntőre július 4-től 6-ig Alexandriában kerül sor, ahol a rá következő héten – öt korosztály számára – váltó-világbajnokságot rendeznek. A felnőtt vb egyéni és egyben csapatversenyeit augusztus végén a litvániai Druskininkaiban bonyolítják le, az Európa-bajnokságnak pedig Madrid ad otthont július utolsó teljes hetében.

forrás: mti

Elfogtak egy dílert 

0

A rendőrök tetten érték a dömsödi férfit.

A Ráckevei Rendőrkapitányság nyomozói április 18-án Dömsödön igazoltatták egy főút mellett megálló személygépkocsi helybeli sofőrjét és utasát. Átvizsgálták a férfiak ruházatát, melynek során a 20 éves K. Szabolcs zsebében 14 adagnyi, alufóliába csomagolt, kábítószergyanús anyagot találtak. Mindkettőjüket előállították, majd drogtesztet végeztek, amely az 52 éves F. István esetében pozitív eredményt mutatott.

A gyanú szerint az idősebb férfi csekély mennyiségű kábítószert maga is fogyasztott, emellett a nyomozás adatai alapján hosszabb ideje árulhatta is a kristályként ismert tiltott anyagot. K. Szabolcs vallomásában elmondta, hogy a nála talált csomagot F. István adta át neki röviddel az igazoltatás előtt, és azt is részletezte, hogyan zajlott a kábítószer adásvétele a férfi otthonában. Kiderült, hogy gyakran jelentek meg vásárlók a lakásán, és rendszeresen kisebb adagokat vásároltak tőle.

A nyomozók F. Istvánt kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként, K. Szabolcsot tanúként hallgatták ki.

forrás: mti

Húsz hektáron ég a nádas Tiszafüred térségében

Húsz hektáron ég a nádas Tiszafüred és Egyek között – közölte honlapján a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A nádast a mezőkövesdi és tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók felügyelet mellett leégetik, elhúzódó munkára lehet számítani – tették hozzá.

Németh Ádám Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-nek elmondta, a helyszín egy részén öt gépjárművel oltják a lángokat, egy másik helyszínen leégetik a nádast, a beavatkozásban csaknem 30 tűzoltó vesz részt.

forrás: mti

Komárom díszpolgára lett Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átvette szombaton a Komárom Város Díszpolgára címet Molnár Attila polgármestertől. A település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítása, valamint a magyar nemzet érdekében végzett, erkölcsileg példamutató munkája elismeréseként

A tárcavezető a város díszpolgári címének átvételét követően elmondott beszédében leszögezte, hogy Komárom az utóbbi tizenöt évben a magyar gazdaság sikertörténetének egyik legfőbb helyszínévé vált.

Aláhúzta, hogy az elmúlt tíz év során 18 nagyberuházás érkezett a városba 524 milliárd forint értékben, négyezer új munkahelyet teremtve.

Majd kiemelte, hogy komáromiként gyűjtött fiatalkori tapasztalatai egyfajta iránytűként szolgálnak ma is a sokszor nehéz külpolitikai döntések során.

„Mert én még emlékszem arra is, amikor a folyó az nem összekötött, hanem szétválasztott országokat, városrészeket, baráti és rokoni kötelékeket. Én emlékszem arra is, amikor a Duna még nem a barátság, hanem az ellenségeskedés, a gyűlölet és a harag hangját vitte egyik partról a másikra”

„Bármennyire is keserűek voltak akkor ezek a tapasztalatok, megmondom őszintén, hogy mind a mai napig a kellő alapot és az elkötelezettséget biztosítják számomra, számunkra ahhoz, hogy ne engedjük, hogy a világot újra blokkokra osszák. Ne engedjük, hogy a politikusok, politikai stratégiák elszakítsanak egymástól barátokat, családtagokat, közösségeket, szembeállítsanak szomszédokat, feszültséget szítva közöttük” – tette hozzá.

És úgy vélekedett, hogy Komárom a legjobb példa arra, hogy mennyivel is jobb az, ha jóban vagyunk a szomszédokkal, mint ha rosszban. S hogy a határon túl élő magyaroknak is az a jó, ha az anyaország és a lakóhelyükként szolgáló ország kulturált, normális kapcsolatban van egymással.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy jelentős erőfeszítésekkel, sokszor bátor döntésekkel mostanra a valaha volt legjobb együttműködést sikerült felépíteni Magyarország és Szlovákia között.

„Ez megadja a lehetőséget, az alapot arra, hogy Komárom a Duna két partján egy városként lélegezzen”

Illetve megtiszteletetésnek nevezte, hogy éppen április 26-án veheti át a díszpolgári címet. Mivel 1849-ben ezen a napon zajlott a szabadságharc egyik legfontosabb csatája, Klapka György tábornok csapatai ekkor törték át hősiesen az osztrák ostromgyűrűt.

„Ezzel is megmutatták azt, hogy nekünk, magyaroknak a szabadság, a szuverenitás, magyarul a hazánk a legfontosabb. És mi 176 esztendővel később is erre építjük a magyar külpolitikai stratégiát. Mi soha nem a világot képviseljük itthon, hanem a magyar érdekeket képviseljük a világban. Nem fogadunk el semmifajta nyomásgyakorlást. Nem fogadjuk el, hogy kívülről mondja meg nekünk bárki, hogy nekünk mi a jó, nem fogadjuk el, hogy minket egy olyan háborúba nyomjanak bele, amihez aztán az égegyadta világon semmi közünk nincsen” – sorolta.

„Nem fogadjuk el, hogy kívülről, birodalmi központokból mondják meg nekünk, hogy kikkel éljünk itt együtt a saját hazánkban, kit engedjünk be, vagy épp kit ne. És nem engedjük azt sem, hogy teletömjék mindenfajta vad gondolatokkal a gyerekek fejét, hogy hiába vagy fiú, akár lány is lehetsz. Mi mindettől megvédjük magunkat, megvédjük a magyar embereket, a magyar családokat. Mi egy, magyar emberek érdekét képviselő külpolitikát folytatunk az egész világban. Egy olyan politikát, olyan külpolitikát, amely megvédi és garantálja a magyar emberek, a magyar családok, a magyar gyerekek biztonságát”

– fűzte hozzá.

forrás: mti

A festői Malomvölgyi-tó

A Malomvölgyi-tó Baranya megyében, Pécs közelében található, festői szépségű kirándulóhely. Mintegy 380 hektár erdő borított területen, 90 hektár rekreációs külterületen, további 23 hektár vízfelületen fekszik. Az 1980-as évek elején Kökény határában földterületeket vásárolt a város, és a patakok vizének felduzzasztásával hozták létre a malomvölgyi tórendszert. A mesterséges tavak eredetileg vízgazdálkodási célból jöttek létre, mára azonban kedvelt pihenő- és horgászparadicsommá váltak. A környező erdők nyugodt, természetközeli élményt kínálnak, a jól kiépített sétautak pedig ideálisak kirándulóknak és futóknak egyaránt. A tó környékén madármegfigyelésre és piknikezésre is lehetőség nyílik, így minden korosztály számára vonzó úti cél.

A tavak körül mintegy hat kilométer hosszú sétaúthálózat található, melyek mentén padok, tűzrakók, esőbeállók, futballpályák, ivó kutak és játszóterek találhatók. A legkedveltebb rész a Kökényi-tó déli völgyében található rekreációs övezet.
A délkeleti oldalon húzódó völgyben a tavakat tápláló vízbefolyás mentén található a Muszung-malom épülete, mely az utolsó hírmondója azon vízimalmoknak, amelyek a huszadik század eleji malomvölgyet jellemezték. A malomépülettel szemben található pihenőhely, ahol tűzrakók, focipálya és erdei illemhelyek lettek kialakítva.

A tó környékén több település is található:

Kökény és környéke ősidők óta lakott hely, a falu mai helyén az újkőkor vége felé a lengyeli kultúra népe élt, és ez időtől folyamatosan voltak lakói. A régészek római kori település nyomaira bukkantak itt.

Keszü határában a jégkorszak idejéből való állatmaradványokat, számtalan mamutcsontot találtak az itt végzett ásatásokkor. Keszü területén az újkőkor korai szakaszában itt élt lengyeli kultúra nyomait találták meg.

forrás: csodalatosmagyarorszag.hu

Vis maior helyzetet hirdet az agrárminiszter az április fagykár miatt

Az április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére Nagy István agrárminiszter. A rendkívüli helyzettel kapcsolatos kérelmeket az érintett gazdálkodók a káreseménytől számított 21 napon belül nyújthatják be a Magyar Államkincstárnak – közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből finanszírozott intézkedésekkel összefüggő elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazott eljárásról szóló 23/2024. (IV. 9.) AM rendelet 3. § (7) bekezdése alapján 2025. április 6-11. között észlelt tavaszi fagyra tekintettel az agrárminiszter az ország teljes területére elismeri a vis maior helyzet bekövetkezését.

Kiemelték, hogy az agrárminiszter a vis maior helyzet kihirdetésével mentesíti a gazdálkodókat a káresemény igazolása alól. Ettől függetlenül azonban a vis maior elismeréséhez a 23/2024. (IV. 9.) AM rendelet 5. §-ban meghatározott kérelmet a vis maior bekövetkeztétől számított 21 napon belül be kell nyújtani a Magyar Államkincstárhoz.

A kárenyhítési rendszerben résztvevő gazdálkodók a kompenzáció igényléséhez a kérelmeiket május 31-ig nyújthatják be – olvasható az AM közleményében.

forrás: mti

Nyíltvízi úszó vk – két ezüstérem

0

Fábián Bettina és Betlehem Dávid is második lett szombaton a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatán

Fábián Bettina és Betlehem Dávid is második lett szombaton a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának ibizai állomásán debütáló csillagszóró számban.

A nőknél 46 indulónak előbb két külön futamban 1500 métert kellett úsznia és a legjobb húsz jutott az egy kilométeres elődöntőbe. Az olimpiai ötödik helyezett Fábián magabiztosan lépett tovább. A másik két magyar induló, Mihályvári-Farkas Viktória és Juhász Janka viszont kiesett. Némi pihenő után Fábián negyedikként jutott a fináléba, melyben újabb 500 méter várt a tíz versenyben maradt úszóra.

A döntőben a német Lea Boy magabiztosan diadalmaskodott. Mögötte óriásit csatázott a 20 éves magyar úszó a japán Kadzsimoto Icsikával, akit végül jobb benyúlásával előzött meg.

A férfiaknál 61 indulónak előbb két külön futamban 1500 métert kellett úsznia és a legjobb húsz jutott az egy kilométeres elődöntőbe. Az olimpiai bronzérmes Betlehem és az ötkarikás aranyérmes Rasovszky Kristóf a másodikból magabiztosan lépett tovább, míg az elsőből Kovács-Seres Hunornak sikerült ez a bravúr, ugyanakkor két honfitársa, Hartmann Máté és Huszár László búcsúzott.

Némi pihenő után mindhárom magyar úszó sikerrel vette az elődöntőt: Betlehem másodikként, Rasovszky hetedikként, Kovács-Seres pedig kilencedikként kvalifikálta magát a fináléba, melyben újabb 500 méter várt a tíz versenyben maradt úszóra.

A döntőben harmadszor is csak a német Oliver Klemet tudta megelőzni Betlehemet, aki 1.1 másodperces hátránnyal csapott a célba. Rasovszky negyedik, míg a mindössze 19 éves Kovács-Seres nyolcadik lett.

forrás: mti