Kezdőlap Blog Oldal 2815

Szinte biztos, hogy nem nyitnak ki a középiskolák, marad a digitális oktatás

Az operatív törzs legalábbis ezt javasolta a kormánynak, a mai sajtótájékoztatóján. A jelenlegi munkarend hétfőig van érvényben, de a kormány egyelőre még nem döntött hivatalosan arról, hogy pár nap múlva kinyitnak-e a középiskolák, vagy sem.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány a többi intézkedéssel együtt dönt erről is, további részleteket pénteken hoznak nyilvánosságra. Az oktatási intézményeknek mindenesetre úgy kell készülniük, hogy a jövő héttől sem áll vissza a jelenléti oktatás a 9-12. évfolyamokon.

Mint ismert Orbán Viktor szerint csak akkor várható lazítás, és újranyitás ha kellőmértékű lesz a társadalom átoltottsága, ám egyelőre szörnyű ütemben folyik a vakcinák beadása, egyes számítások szerint ha nem gyorsít a kormány, akkor öt évbe fog telni, mire mindenki megkapja a koronavírus elleni védőoltást.

Majdnem 400 000 forint az átlagkereset a KSH szerint

Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 397 400 forint volt, 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH szerint teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 397 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 408 100 forint volt.

A KSH szerint a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 377 200 forintra becsülhető, ez 9,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A nettó átlagkeresetre is kitért a tájékoztató, az kedvezmények nélkül 264 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 272 900 forintot ért el októberben.

A gyorstájékoztató szerint a bruttó átlagkereset tavaly a januártól októberig terjedő időszakban 395 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 405 900 forint volt. Ez nettóban kedvezmények nélkül 262 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 271 700 forintot ért el. (HVG)

Háromszor annyi új fertőzöttet találtak ma, mint az elmúlt napokban

3 068 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 334 836 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 127 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 325 főre emelkedett. A gyógyultak száma technikai okok miatt változatlan a tegnapi naphoz képest, 179 541 fő. A gyógyultak legfrissebb adatait holnap közöljük. Az aktív fertőzöttek száma  144 970 fő. 5 387 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 367-en vannak lélegeztetőgépen. Immár 25 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, és fokozatosan megkezdődik az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása is. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések.

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Eddig három szállítmány Pfizer-vakcina érkezett, amely összesen 79 ezer ember  oltását teszi lehetővé. A vakcinákat 25 kórházi oltópontra szállították ki: több budapesti kórház mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerre, Békéscsabára, Szekszárdra, és Zalaegerszegre.

Az egészségügyi dolgozók jelentkezhetnek az oltópontokon időpontért. Kórházi oltópontok elérhetősége: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/korhazi-oltopontok-elerhetosege-egeszsegugyi-dolgozok-szamara

A mai napon megkezdődik négy nagylétszámú idősotthonban is a védőoltás. Budapesten a Pesti úti idősotthonban, az Olajág idősotthonban, valamint egy pécsi és egy miskolci idősotthonban.  A következő hetekben újabb  vakcina-szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás mind az egészségügyben, mind az idősotthonokban, majd az oltási tervben megjelölt további célcsoportok körében is.

„Oktatásra és egészségügyre költsünk, ne focira” – szólalt fel a válogatott játékos

Persze nem Magyarországon, hanem tőlünk jóval messzebb, Paraguayban. José Luis Chilavert neve nem lehet ismeretlen az igazi fociőrültek számára. A paraguayi kapusra leginkább az elképesztő szabadrúgásgóljai révén emlékezhetünk, a 90-es és részben 2000-es évek egyik üde színfoltja volt a labdarúgás világának. De nem csak emiatt érdekes az ő sorsa, ráadásul nehéz nem ellentétet találni közte, és a legtöbb magyar labdarúgó között.

1999-et írtunk, amikor is Paraguay rendezte a Copa Americát. Az Európa Bajnokságnak megfelelő tornát kétévente rendezik meg, hasonlóan kell pályáznia a rendező országoknak, ahogy bármilyen másik világeseményre. Aki nyer, az felhúzhat új stadionokat, elkölthet egy csomó pénzt a tornára, és ideig-óráig tetszeleghet a világ vagy a kontinense előtt. Paraguay Kolumbiával szemben nyerte el a rendezési jogokat, öt stadionban rendezték a mérkőzéseket, köztük Chilavert szülővárosában, Luqueban is. A házigazdák nem számítottak esélytelennek a torna előtt, az 1998-as világbajnokságon is részt vettek, ahol a legjobb tizenhatig meneteltek, ott csak a későbbi győztes, Zidane által vezetett franciák állították meg őket. Chilavert alapembere volt hazája válogatottjának, olyannyira, hogy a torna álomcsapatába is bekerült, Barthez mellé/mögé. Ekkor egyébként az argentin bajnokságban játszott, volt olyan szezonja, ahol tíznél is több gólt szerzett, kapusként. Háromszor lett a világ legjobb kapusa, klubszinten pedig mindent megnyert, amit Latin-Amerikában egy játékos megnyerhet: négy bajnokicím, Libertadores kupa győzelem (a helyi BL), szuperkupa győzelem.

1999-ben Chilavert abszolút a csúcson volt, igazi nemzeti hősként tekintetek rá Paraguayban. De nem volt ez mindig így. Rendkívül szegény családba született, hét éves koráig cipőt sem tudott hordani, mert nem futotta rá nekik. Már ötévesen szüleinek segített, akik tehenészettel foglalkoztak. Elképesztő nyomorból jött, és tört ki. A nép gyermeke, a nép hőse, karrierje csúcsúán, 1999-ben.  

Ám a kapus önszántából hagyta ki a hazájában megrendezésre kerülő Copát. Az ok pedig egyszerű volt. Chilavert úgy vélte, hogy a paraguayi kormánynak nem focira kellene elherdálnia az emberek pénzét, hanem az oktatásba és az egészségügybe kell invesztálni. Pláne, hogy Paraguay nem a legszebb napjait élte ekkortájt.

1998-ban közel 10 százalékot zuhant a GDP, egy évvel később 6,5-öt, a mélypont pedig csak ezután jött: 2022-ben 16%-ot esett az egy főre jutó GDP a latin-amerikai államban.

Chilavert labdarúgóként szinte biztosan szívesen szerepelt volna, egy ennyire rangos tornán, saját szurkolói előtt. Egy sportolónak mindig extra élmény hazaikörnyezetben képviselnie a nemzetét. Ám a kapus legenda nemet mondott, demonstratív hagyta ki a tornát, azt a tornát, amire egyébként esélyesként utazott el a válogatottja. Ám az elvek fontosabbak voltak számára, mint a siker. Az elv, hogy a kormány ne focira költsön, ne drága stadionokat építtessen, üzemeltessen, újítson fel, ne a torna megrendezésének költségeire fordítsa a paraguayi adófizetők pénzét. Hiszen Chilavert is tudta, hogy bár fontos a futball, de a versenyképes oktatás és a minőségi egészségügy még ennél is fontosabb.

S ezt a mai napig tudja. 2017-ben felmerült, hogy akár világbajnokságra is pályázhatna a dél-amerikai ország, ami ellen éppen Chilavert ágált a leghangosabban, elmondva, hogy Paraguaynak nem világbajnokságra, hanem iskolákra, kórházakra, működőképes infrastruktúrára van szüksége.

Megrohamozták a washingtoni törvényhozás épületét Trump hívei

Az amerikai törvényhozás két házának együttes ülésén a tagállamokból érkező elektori szavazatok megszámlálásával kezdődött meg a demokrata Joe Biden győzelmével zárult elnökválasztás végeredményének szentesítése. Ennek kapcsán a washingtoni Capitolium épületénél Trump hívei tüntetést tartottak, amin maga a leköszönő elnök is felszólalt.

Donald Trump arról beszélt, hogy soha nem fogják feladni és elismerni a vereséget, illetve bírálta a republikánusokat, saját alelnökét, Mike Pence-t és nagyjából mindenkit, aki elfogadta Biden győzelmét.

A tüntetés során végül elhatalmasodtak az indulatok, többen megrohamozták a kongresszusnak helyt adó Capitolium épületét. Összecsapásokra is sor került, de a rendőrség nem tudta megakadályozni, hogy a tüntetők bejussanak az épületbe, amit így jobb híján a rendőrség lezárt. A több száz tüntetővel szemben könnygázt is bevetettek.

A CNN azt írja, hogy Pence-t kimenekítették az épületből, Kamala Harrist, Biden leendő alelnökét pedig szintén biztonságba kellett helyezni. A képviselők a helyszíni jelentések szerint gázmaszkokat kaptak, az üléstermet pedig kiürítették. A CNN magyar idő szerint este fél tíz után végül arról írt, hogy a szenátus ülésterméből kivezették a tüntetőket, a képviselőházéról azonban nem nyilatkoztak.

A rendőrökkel való összecsapás az épületen belül is folytatódott, az AP hírügynökség híre szerint egy nőt tisztázatlan körülmények között mellbe lőttek. A beszámoló szerint a parlamenti épület ostroma közben több rendőr is megsebesült, és közülük legalább egyet kórházba kellett szállítani.

Muriel Bowser, Washington demokrata polgármestere helyi idő szerint délután 6 órától kijárási tilalmat rendelt el. Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke és Bowser a nemzeti gárda mozgósítását kérte a Capitoliumot ostromló Trump-párti tüntetőkkel szemben.

Donald Trump is megszólalt a példátlan botrány kapcsán, Twitter-üzenetében arra szólította fel támogatóit, hogy békésen tüntessenek.

Hoppál nem áll ki vitára Keresztes ellen, és ez nagy kár

Habár Keresztes László Lóránt az LMP frakcióvezetője vitára hívta Hoppál Péter kormánypárti képviselőt, utóbbi nem vállalta a megmérettetést, ami nagy kár.

Ugyanis egy működő, egészséges demokrácia, hovatovább a politizálás alapja lenne a vita. Ahol érveket ütköztetünk, ahol meghallgatjuk a másikat, ahol megpróbáljuk meggyőzni az igazunkról, de elfogadjuk az ő álláspontját is. Egy ilyen vita után mindig több lesz az ember. Ezek azok a viták, amik a 2010 utáni politizálásból rettenetesen hiányoznak, és ez – legyünk őszinték – elsősorban a kormánypárti politikusok miatt van így.

Keresztes és Hoppál sok mindenben máshogy gondolkodik, sok mindenben másként cselekszik, ám végtére is mindketten Pécsért és a pécsiekért kell, hogy dolgozzanak. A célnak is közösnek kellene lennie, még ha a megvalósítás lépéseit nem egyformán látják: élhető régiót teremteni, élhető várost teremteni, munkahelyeket teremteni, fejleszteni, beruházásokat Pécsre hozni.

Éppen ezért lenne üdvözítő, ha a két képviselő leülne egy asztalhoz, és érveket ütköztetne, látásmódot cserélne. Pláne azért is, mert szinte biztosan ők ketten fognak indulni a kettes számú baranyai körzetért, az itt élők pedig egészen biztosan kíváncsiak arra, hogy miként látja a jelenlegi helyzetet Hoppál és Keresztes.

A Fidesz és a fideszes politikusok viszonylag régóta nem vitáznak ellenzéki szereplőkkel, leszámítva pár üde kivételt. 2019 ősze előtt sem vitáztak a Mindenki Pécsért képviselő-jelöltjeivel, polgármester-jelöltjével, ennek pedig meg is lett az eredménye: csúfos kudarcot szenvedtek a választásokon. Ki tudja, talán az ellenük szavazó pécsieket is megtudták volna győzni arról, hogy a látszat ellenére eredményes éveken van túl a város. De mindezt csak a saját médiájukban, a kormánypárti véleménylufin belül kommunikálták, ami láthatóan kevés volt.

Ennek ellenére úgy fest, hogy a hibáikból nem tanulnak, így nem marad más, mint a Facebook bejegyzésekben és sajtótájékoztatókon történő üzengetés egymásnak, valódi kommunikáció helyett. És ez kár, nagyon nagy kár.

Mindenki Pécsért: hol van a 30 milliárd, amiről Hoppál beszélt?

0

Szarkasztikus közleményben reagált Hoppál Péter tegnapi szavaira a Mindenki Pécsért frakció, melyet változatások nélkül közlünk Önökkel!

„Tisztelt Hoppál Péter,

örömmel olvastuk a keddi sajtótájékoztatójáról szóló híradásokat. Ezek szerint Ön jelesre értékelte a kormány 2020-as teljesítményét Péccsel kapcsolatban, egyebek mellett mert a november-decemberi kormánydöntéseknek köszönhetően máris 30 milliárd forint hömpölyög a város utcáin, különböző fejlesztések képében. Szívet melengetők voltak azok a mondatai is, amellyel saját teljesítményét illette, hiszen elmondása szerint száznál több konkrét tárgyalás volt az ára annak, hogy a város máris ennek a mesés támogatásnak a boldog tulajdonosa lehet.

Nem fogunk számháborúzni, ha Ön szerint a pécsieknek máris 30 milliárd okuk van az örömre, ám legyen, de örömmel vennénk, ha rávilágítana: pontosan miből áll össze ez a derék összeg.  

Lenne még egy aprócska kérésünk. Magyarország Önnél jelesre vizsgázott kormánya karácsony előtt néhány nappal további mintegy 2 milliárd forinttal rövidítette meg Pécset, amikor a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának felét egyetlen mozdulattal kikanalazta az önkormányzat zsebéből. Az lenne ezzel kapcsolatban a tiszteletteljes kérésünk, hogy Ön, mint a pécsiek érdekeit a Parlamentben képviselni hivatott személy, járjon közbe a kormánynál, és érje el, hogy az állam kompenzálja ezt a húsbavágó elvonást.

Az Ön által kilobbizott, bár kissé misztikus 30 milliárd forinthoz képest ez bagatell összeg. Nyilván sok fáradtságot sem okoz, hogy a száz feletti, Pécs érdekében folytatott tárgyalás legyen még eggyel több. Türelmetlenek sem vagyunk, sőt: azt kérjük, hogy Ön jelöljön ki az eredmény elérésére saját magának egy tetszőleges, 2021-es határidőt.

Cserébe nem egyszerűen jelesre, hanem csillagos ötösre változtatjuk a kormány osztályzatát, és természetesen az Önét is.

A Mindenki Pécsért frakciói”

A kihalófélben lévő cigánycsuk lett az év madara 2021-ben

1979 óta létezik az „Év madara” program, azzal a céllal, hogy a természetvédelmi problémákkal érintett fajokat, csoportokat bemutassa a szélesebb közönség számára. Az MME által indított program keretében, a lakosság szavazatai alapján 2021-ben a cigánycsuk nyerte el a címet.

A cigánycsuk (más néven saxicola) nem is olyan rég még egy nagy fajnak számított, aminek élőhelye mind Európára, mind Ázsiára és mind Afrikára kiterjedt. A madarat az ezredforduló környékén választották szét több mint 10 fajra – a Magyarországon fészkelő, év madarának választott cigánycsuk megtarthatta nevét. Mellette hazánkban még az Eurázsiában őshonos rozsdás csukkal találkozhatunk.

A cigánycsuk a sík-, domb- és hegyvidékek nyílt, gazos-bokros területeinek jellegzetes madara. Apró rovarokkal, pókokkal és hernyókkal táplálkozik. A telet az európai és észak-afrikai Mediterráneumban tölti. A verébnél kicsit kisebb madár. A hímek feje, háta fekete, melle rozsdavörös, nyakát és szárnyát fehér folt díszíti. A tojó nagyrészt barnás, melle halvány rózsaszín, elmosódó fehér nyakfolttal. 2019-re a cigánycsuk állomány 54 százalékkal csökkent, a párok száma 195-210 ezerre tehető.

Forrás: MME Monitoring Központ / MMM adatbázis

Mivel a gazos-bokros területeket kedveli, a nagyüzemi mezőgazdálkodás során átalakított, beszántott területek miatt visszaszorul az élőhely – ez különösen hátrányosan érinti az olyan talajon fészkelő és onnan is táplálkozó fajokat, mint a cigánycsuk. Az egyre fokozódó mennyiségben alkalmazott növényvédő szerek használata ráadásul csökkenti a fő táplálékforrás, a rovarok mennyiségét. Vonuló madárként a mediterrán területeken népszerű madárvadászat is fenyegeti.

Mindezek miatt a cigánycsuk Magyarországon védett, eszmei értéke 25.000 forint. Azonban ennek ellenére – több más fajhoz hasonlóan – az állomány száma továbbra is aggasztó mértékben csökken, aminek elsődleges oka a nagyüzemi mezőgazdálkodás egyre fokozódó térnyerése.

Forrás: MME

Kép forrása: Wikipédia

Ha ez így folytatódik, örökre bezárva maradunk

Mostanra érte el az egymilliót azoknak a száma, akik jelezték, hogy beoltatnák magukat a koronavírus-fertőzés elleni vakcinával – jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta: az internetes regisztrációs felületen 632 ezren jelentkeztek, postai úton pedig 391 ezren.

Ez meglehetősen alacsony szám, az ország lakosságának alig több, mint 10 százaléka. Az gyakorlatilag biztos, hogy semmilyen enyhítés nem várható, amíg a társadalom többsége nem kapja meg a koronavírus elleni védőoltást. Ám egyelőre viszonylag kevesen regisztráltak, ráadásul az oltási terv is egy katyvasz, a Magyar Orvosi Kamara szerint. Így hiába érhető el a vakcina, hiába jelenthetne ez megoldást az elmúlt év minden problémájára, egyelőre nem látszik a fény az alagút végén.

Késsel és baseballütővel kergették egymást az utcán

0

A rendőrök felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást két helyi férfi ellen Pécsett.

Egy pécsi nő tett bejelentést 2021. január 6-án 0 óra 4 perckor a rendőrség ügyeletére arról, hogy fia egy késsel a kezében kifutott az utcára, mert a szomszédok belekötöttek. A gyanú szerint a 24 éves férfi Pécsett, a Corvin utcában bekopogott a szomszéd lakás redőnyén, majd amikor azt felhúzták, betörte az ablakot és megütötte az ott lakó, szintén 24 éves férfit. Ezt követően a bántalmazott férfi egy baseballütővel megkergette a támadót, miközben egy alkalommal meg is ütötte. A férfi beszaladt az otthonába, ahol magához vett egy konyhakést, majd ő kezdte el kergetni a szomszédot.

A helyszínre érkező rendőrök a két férfit elfogták, előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. Ellenük felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság, valamint szabálysértési feljelentést tettek a védelmi intézkedések megszegése miatt. (polic.hu)