Kezdőlap Blog Oldal 2808

Csúnya balesetet okozott a hó Harkánynál

0

Szerdán délelőtt, Harkány külterületén, az 58-as számú főúton, egy Pécs felől érkező, autógumit szállító jármű megcsúszott az úttesten és a szántásba borult.

Az autóban csak a sofőr tartózkodott, aki az egység kiérkezése előtt önerőből el tudta hagyni az oldalára borult járművet. 

A mentőszolgálat szakemberei a járművezetőt megvizsgálták, aki az esettel kapcsolatosan könnyebb sérüléseket szenvedett, ezért kórházba szállították. A siklósi hivatásos tűzoltók átvizsgálták, áramtalanították a járművet. A roncs forgalmi akadályt nem képezett. A beavatkozás ideje alatt a rendőrség félpályán irányította a forgalmat. (BMK)

Fotó: Siklós HTP

Nagy fogás: illegális óvodai szülinapi bulira csapott le a rendőrség!

Óvodás szülinapi bulira csapott le a rendőrség a németországi Hamelnben, amelyen megszegték a koronavírus-járvány miatt bevezetett járványügyi korlátozásokat. Az éber házmester beütésű szomszédok kedden délután riasztották a rendőrséget – írja a Der Spiegel a német rendőrség közleményére hivatkozva.

A rend mindig éber őrei szerencsére lecsaptak az illegálisan bulizó kis gézengúzokra, megbízható informátorunk szerint, többen is voltak köztük, akik kakaót fogyasztottak, valamint pilóta kekszet ettek.

Állítólag a résztvevők egy része elbújt a rendőrök elől, de még nem egyértelmű, hogy valóban előlük bújtak el, vagy csak bújócskáztak. Németország csúcs nyomozói dolgoznak már az ügyön, hogy kiderítsék ki volt a szervező, mi volt az indíték, esetleg mások is részt vettek-e az összejövetelen.

A születésnapi bulin tizenöt gyerek és tizenöt felnőtt vett részt, a kis 5 éves Hans – az ünnepelt – először azt hitte, hogy ez is a show része, reméljük, hogy a javítóintézetben átgondolja tettét, hogy milyen bűnt követett el, és milyen veszélybe sodorta a teljes német társadalmat a tettével.

A 4 éves Ilke – aki szintén ott volt a bulin, ráadásul maszk nélkül evett tortát – elmondta, hogy „najjon bánja a töjténetet” és kéri, hogy „jendőjbácsi ne tessék megbüntetni őt”.

A hír igaz, a szarkasztikus feldolgozás pedig a hír abszurditásának köszönhető.

kiemelt kép: illusztráció

Hoppál a nácikhoz és a kommunistákhoz hasonlította az ellenzéki összefogást

Hoppál Péter Facebook oldalán jelent meg az alábbi kép, ahol az ellenzéki összefogás tagjait hasonlította a Molotov-Ribbentrop paktum szereplőihez. Utóbbiak kirobbantottak egy világégést, és több tízmillió embert öltek meg. Előbbiek kormányt szeretnének váltani.

Ahogy a pécsi képviselő írja:

„A szélsőjobb és a szélsőbal a világon mindenhol előbb-utóbb összeér.”

Ebben egyébként feltétlenül igaza van, hiszen pont az ő pártja az egyik példa arra, hogy ez valóban megtörténhet. A Fidesz számos politikusa volt tagja az MSZMP-nek vagy a KISZ-nek, miközben újabban többször is folytattak rasszistának–antiszemitának tűnő kampányokat. Habár ettől függetlenül sem lenne etikus a kormánypárti politikusokat náci és kommunista tömeggyilkosokkal párhuzamba vonni.

A Molotov – Ribbentrop-paktum megkötésének napja, augusztus 23-a Európában a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapja.

Tizenegyezer felett az elhunytak száma

1 926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 118 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 066 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 220 304 fő, az aktív fertőzöttek száma 116 266 főre csökkent.  4 689 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 344-en vannak lélegeztetőgépen.  Szerda estig összesen már 96 101 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozók, valamint  idősotthonban lakók és dolgozók.  Kedden újabb vakcinaszállítmányok érkeztek, amelyek összesen közel  51 ezer ember oltását teszik lehetővé, így folytatódik az egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása.  Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések és február 1-ig érvényben is maradnak.

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása.  A Pfizer-vakcinából kedden a negyedik szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag  érkezett,  amely újabb 47 385 személy oltását teszi lehetővé. Továbbá megérkezett az első Moderna-vakcina szállítmány is, ebből 7200 adag érkezett, amely 3600 ember oltását teszi lehetővé.

A vakcinákat 25 kórházi oltópontra szállítják ki: több budapesti kórház mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerre, Békéscsabára, Szekszárdra, és Zalaegerszegre.

Az egészségügyi dolgozók jelentkezhetnek az oltópontokon időpontért. Kórházi oltópontok elérhetősége: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/korhazi-oltopontok-elerhetosege-egeszsegugyi-dolgozok-szamara

Folytatódik a nagyobb létszámú idősotthonok lakóinak és dolgozóinak az oltása is, oda oltócsapatok érkeznek. Az elmúlt napokban közel 7 ezer idősotthonban lakót és dolgozót oltottak már be.

A következő hetekben újabb vakcina-szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás mind az egészségügyben, mind az idősotthonokban, majd az oltási tervben megjelölt további célcsoportok körében is, majd megkezdődhet a lakosság tömeges oltása.  A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra  már több mint egymillióan regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu
 honlapon és postai úton.

Tiltott felvétel a mosdóban

0

Feketén-fehéren kiderült, hogy tiltott adatszerzésnek minősülő bűntettet követett el.

A Pécsi Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki titokban fotókat készített munkahelyének mellékhelyiségében egy múzeumlátogatóról.

A férfi egy baranyai múzeumban karbantartóként, illetve jegyszedőként dolgozott.

2020. augusztusában a férfi felajánlotta az egyik látogatónak, és annak gyermekének, hogy számukra lehetővé teszi a múzeumban található személyzeti mosdó használatát, ami a látogató közönség elől normál esetben el van zárva.

A sértett a felajánlást elfogadta, azonban mielőtt használta volna a vécét, a vádlott a vécécsésze mellett lévő polcon, a tisztítószeres kellékek között elhelyezett egy olyan fényképezőgépet, melyet videó üzemmódra állított.

Ezt követően a felvételre beállított fényképezőgép folyamatos képfelvételt készített, és rögzített a toalettet használó sértettről.

A sértett azonban a mellékhelyiség elhagyását megelőzően a fényképezőgépet észrevette. A felvételt tartalmazó gépet magához vette, majd ezután értesítette a rendőrséget.

Az elkövető cselekménye a tiltott adatszerzés bűntettének a megállapítására alkalmas. – tudtuk meg a Pécsi Járási Ügyészség közleményéből.

Forrás: ugyeszseg.hu

Fotó: pixabay

Tömeges, önkényes üzletnyitás következhet?

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Ausztriában egy nő önkényesen kinyitotta a kávézóját, ám úgy fest nem ő az egyetlen fecske, akinek elege van az európai kormányok szigorú intézkedéseivel: Lengyelország és Ausztria számos vendéglátóhelye, fodrász üzlete, vállalkozása nyitott, vagy tervez kinyitni, a tiltás ellenére is. Ráadásul a kezdeményezésnek már magyarországi képviselői is vannak.

Lengyelországban és Ausztriában is széles társadalmi támogatást élveznek azok a vállalkozások, akik saját és családjuk megélhetése érdekében újra kinyitnak, és bár egy-egy esetet még tud kezelni a kormányzat, de aligha valószínű, hogy több tízezer embert büntetnének meg.

Itthon Tömeges Üzletnyitás névvel indult el egy Facebook oldal, ahogy ők írják

„Lengyelországban és Ausztriában is vendéglők, szállodák, sportpályák, fodrászok, kozmetikusok, éttermek, edzőtermek egyszerre jelezték, hogy elegük van a Lockdown-ból.

Mi is nyissunk ki Január 25-én!

Családok százezrei, emberek milliói mentek tönkre az üzleteket ellehetetlenítő bezárási rendeletek és kijárási korlátozások miatt. Sajnos, ha most nem lépünk, akkor az adófizetői pénzekkel kitömött állam-közeli „vállalkozók” fogják a csődszélére került vállalkozásokat felvásárolni.

Ha azonban lengyel és osztrák testvéreinkhez hasonlóan mi is több ezren nyitjuk meg üzleteinket, az állami szervek nem fogják megkockáztatni, hogy mindegyiket megbüntessék. Ehhez több ezer tagra van szükségünk!”

Lengyelországban és Ausztriában is azt ígérik a vállalkozók, hogy hogy a szigorú egészségügyi szabályok betartásával vigyáznak vendégeik, ügyfeleik biztonságára. Közölték, hogy szerintük „mindenkinek joga van a munkához, mindenkinek van családja, szerettei, akiket el kell tartania és akikért felelős”.

Nálunk tehát a felhívás alapján január 25-én nyithatnának ki újfent a vendéglátóhelyek, amennyiben a lengyel és osztrák példát követve, szembe mennek a kormányzati intézkedésekkel.

Free PTE nevű oldal indult

0

Mint ahogy arról már mi is beszámoltunk, egyre inkább úgy fest, hogy jelentős átalakítások várnak a Pécsi Tudományegyetemre, könnyen lehet, hogy más magyarországi egyetemekhez hasonlóan, a pécsi is NER-közeli alapítvány kezébe kerülhet. Erről már a PTE dolgozói, és az előző nap, a hallgatói is kaptak tájékoztatást, e-mailben. Egyelőre még nincs biztos döntés, de látva más példákat, aligha elkerülhető, hogy a Pécsi Tudományegyetem is elveszítse a még meglévő autonómiáját. Éppen ezért hoztak létre – vélhetően egyetemi hallgatók és/vagy oktatók – egy Free PTE elnevezésű Facebook oldalt. Egyetlen nap leforgása alatt, félezernél is több követője lett az oldalnak, és ahogy magukról írják

„A PTE olyan tanulóinak összefogása, akik kiállnak a szabad felsőoktatás mellett és elutasítják az alapítványi fenntartású intézményi modell kialakítását.”

Az első – és szerda estig egyetlen – bejegyzésük is ehhez a témához köthető. Íme:

„Ma reggel a Pécsi Tudományegyetem diákjai is megkapták azt a tájékoztatót, amiben az alapítványi formára való átállással kapcsolatos fejleményeket közölte az egyetem vezetése. Az emailben még az “esetleges” szó szerepel, de valljuk be: több, mint valószínű, hogy egyetemünkön is be fog következni a modellváltás.

Ez a Facebook oldal azért jött létre, hogy összehozza azokat a PTE olyan egyetemi polgárait, akik nem értenek egyet az országszerte több egyetemet fenyegető átállással. Célunk, hogy a lehető legtöbbet megtegyük annak érdekében, hogy intézményünk demokratikus keretek között működhessen. Politikai ideológiáktól és pártoktól elhatárolódva csak ennyit szeretnénk: szabad ország, szabad egyetem!

Köszönjük a sok kedvelést, hamarosan újra jelentkezünk!”

Hogy mi a pontos céljuk, és várható-e hasonló tüntetéshullám, mint ami például az SZFE-t kísérte az őszi hónapokban, azt egyelőre nem lehet tudni, mindenesetre a pécsi közélet legérdekesebb, legjelentősebb ügye lehet a PTE átalakítása.

Megkezdte működését a Pécs-Kelet Közbiztonsági Centrum

Új rendvédelmi központ jött létre Pécs-Keleten, erről pedig Péterffy Attila polgármester is beszámolt.

„Az előzetesen meghirdetett városvezetői programomnak megfelelően tavaly tavasszal elfogadtuk a város közbiztonsági cselekvési tervét, ennek része volt egy közbiztonsági centrum kialakítása” – kezdődik Péterffy Attila közleménye.

Azt is elmondja a polgármester, hogy a statisztikák alapján Pécs keleti városrészében a legtöbb a bűnügy, ezért az integrált, országosan is egyedülálló központot végül Meszesen alakították ki. Ennek célja az, hogy a rendvédelmi szervek jelenléte összehangolt és folyamatos legyen a környéken, mert ezzel javulhat a közbiztonság a városrészben. Továbbá fontos küldetése a centrumnak, hogy a környéken élők helyben tudják jelezni panaszaikat a rendvédelmi szerveknek, így azok gyorsan és hatékonyan tudjanak reagálni.

Péterffy azt várja a központ működésétől, hogy még élhetőbbé válik a városrész. A közel 130 négyzetméteres helyiségében egy teljesen új irodakomplexum jött létre, amelyben helyben kapott a rendőrség körzeti megbízotti irodája, a közterület-felügyelet helyisége és a városrészi polgárőr egyesület bázisa. A beruházás keretében három darab, irodával, raktárral, konyhával és mosdókkal ellátott irodakomplexum került kialakításra.

Azt is megtudtuk, hogy korábban italbolt volt az épület, ám az 56 millió forintos felújításnak hála, ma már a rend őrei vehetik azt igénybe.

Fotók forrása: Pécs MJV Önkormányzata

15 év alatt Ausztria méretének ötszörösét pusztítottuk el az őserdőkből

A Természetvédelmi Világalap (WWF) által kiadott világjelentésből a leginkább érintett országok listája is kiderül.

A WWF jelentése szerint 2004 és 2018 között összesen 43 millió hektáron pusztult el trópusi őserdő. Ez nagyjából Ausztria méretének az ötszöröse, ami érzékletesen mutatja meg, hogy pontosan mekkora területet is érintett a probléma.

A WWF-jelentés a 15 évet felölelő időszakban műholdas felvételek segítségével készült, így jól körülhatárolhatóak voltak a válsággócok. Ez utóbbi azokat a területeket jelenti, ahol az erdőirtás jelentős méreteket öltött, összesen 24 trópusi és szubtrópusi válsággócot jelöltek ki. A legnagyobb pusztítást Dél-Amerikában az Amazonas-őserdő szenvedte el, összesen 18.3 millió hektár tűnt el. Brazília, Kolumbia, Peru, Bolívia, Venezeuela és Guyana is erősen érintett a károkozásban, őket Borneó szigete követi, ahol 5.8 millió hektárnyi őserdő pusztult el. A Gran Chaco Alföld (Paraguay és Argentína területe), illetve Szumátra és Madagaszkár erdeit is jelentősen érintette a probléma.

A pusztítás oka elsősorban az iparosított mezőgazdaságban keresendő, amely folyamatosan igényli az új legelő- és termőföldek létrehozását. Ugyancsak jelentős károkat okoz az infrastruktúra fejlesztése és a bányászat is, amelyek mind-mind elősegítik a fairtást. A WWF ezért folyamatosan sürgeti a környezettudatos változásokat az erdőgazdálkodásban és a mezőgazdasági termékek előállítása terén.

A jelentés kitér arra is, hogy maguk a fogyasztók, tehát gyakorlatilag minden ember jelentős szerepet játszik az őserdők pusztulásában. A felszabadult területeket ugyanis főleg szója- és kakaóültetvényekhez, illetve legelőként használják. A megnövekedett igényeket pedig csakis újabb és újabb földek feltárásával lehet kielégíteni, ami értelemszerűen több esőerdő kipusztítását jelenti.

Georg Scattolin, a WWF nemzetközi programjának vezetője szerint „meg kell állítanunk az erdőirtást, mert különben véget ér az élet, ahogy azt mi ismerjük.” A szakértő a jelentésben kiemelte, hogy az őserdők az ember és a természet „egészségbiztosítását” jelentik, hiszen szén-dioxidot raktároznak és fontos életteret biztosítanak.

Scattolin arra is kitért, hogy az őserdők a járványok elleni gátként is szolgálnak. „Jobban kell védenünk az őserdőket, különben a Covid-19 csak ízelítőt nyújt a jövendőbeli válságokhoz. A természet kizsákmányolásával ugyanis gyakran keletkeznek veszélyes érintkezési pontok, amelyek lehetővé teszik, hogy vírusok átterjedjenek állatokról az emberre” – figyelmeztetett.

A WWF mindezen problémák miatt egy átfogó természetvédelmi egyezmény kidolgozását követeli az ENSZ biodiverzitással foglalkozó 2021. májusi csúcstalálkozóján.

Forrás: Greenfo

Támogatást gyűjtenek a kétéves, daganatos Mandra németországi műtétjéért

A kétéves kislány jelenleg apjával Hamburgban tartózkodik, ahol májtranszplantációra várakoznak. A németországi élet azonban nem olcsó, így a kettészakadt család minden kis segítségnek nagyon örül.

A Baján élő Gábor Lajos és felesége két éve adott életet Mandrának és ikerterstvérének, de sajnos komplikációk léptek fel. A babák így hónapokig intenzív ellátásra szorultak, tavaly nyáron pedig Mandránál májrákot állapítottak meg. A hat hónapig tartó kemoterápiára szerencsére jól reagált a kicsi szervezete, de így is szükség van a májátültetésre.

Mandrán Pécsett is megpróbáltak segíteni a szakemberek, a szülők végül úgy döntöttek, hogy Németországba mennek a kislánnyal, ahol életmentő beavatkozást végeznek majd rajta. Ez azonban a család számára egyáltalán nem volt egyszerű, mivel van még két testvére, akik otthon maradtak az anyjukkal. Gábor Lajos így egyedül költözött ki Hamburgba a beteg gyermekkel, ahol jelenleg is tartózkodnak.

A vizsgálatok ideje alatt és a megfelelő donor megtalálása miatt a kint tartózkodás hossza egyelőre kérdéses. Ettől az egész család nagyon szenved, hiszen ez embertpróbáló időszak számukra mind anyagilag, mind érzelmileg. „Telefonon tartjuk a kapcsolatot az otthoniakkal, de lelkileg nagyon nehéz, mivel Mandrának hiányzik az édesanyja és a testvérei” – idézi az apukát a Pécsaktuál.

A család ugyan sok segítséget kap a beavatkozáshoz, de így is rengeteg pénzbe kerül a hamburgi élet, ezért nagyon örülnek minden felajánlásnak. „Nagyon köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában segíteni tud. Aki pedig nem engedheti meg magának, hogy anyagi segítséget nyújtson, arra kérjük, imádkozzon a kislányunk gyógyulásáért” – tette hozzá Gábor Lajos.

Ha Ön is szeretne segíteni a kétéves kis Mandrának és családjának, hogy a elbírják a megnövekedett anyagi terheket, azt az alábbi bankszámlaszámon megteheti:

Bank: Erste Bank
Bankszámlaszám: 11993001-02325172-10000001
Közlemény: Mandra 820

Az erre a számlaszámra érkező adományokat teljes egészében Mandra és családja kapja meg. A család kéri, hogy a közleményt semmiképpen se felejtsék el pontosan beírni, mivel az alapján tudják majd azonosítani az adományokat. Segítsünk együtt a bajba jutott kislányon és családján!

Forrás: Pécsaktuál