Kezdőlap Blog Oldal 2799

Miután meghalsz, a Microsoft feltámasztana chatbotként

0

Aki nézte a Black Mirror sorozatot, talán emlékszik a második évad „Be Right Back” című első epizódjára. Aki nem emlékszik, annak röviden összefoglalom, hogy miről szól a rész.

A Black Mirror sorozat egyes epizódjai különálló, önmagában is értelmes antológiák, melyek az információs társadalom és a technikai fejlődés veszélyeit mutatják be egy-egy disztópikus történetben.

SPOILER ALERT: A Be Right Back című részben egy érzelmileg rendkívül összetett történetet követhetünk nyomon. Martha egy autóbalesetben elveszíti párját Ash-t, aki a fél életét a közösségi média használatával töltötte. Martha élete szerelmének elvesztése után igénybe vesz egy vadonatúj szolgáltatást, amely képes szimulálni Ash személyiségét az által, hogy a program elemzi a férfi közösségi médiás tevékenységeit. Először írásban képes utánozni, később további adatok megadásával a hangját is telefonon keresztül. Egy napon a szolgáltatást nyújtó cég felajánl Martha számára egy új kísérleti lehetőséget, ami egy hardveres segítséggel a szimulált Ash-t egy mesterséges testbe költözteti, mely éppen úgy néz ki, mint az elhunyt. Eleinte minden rendben is megy… a továbbiakat már nem részletezem.

Miért érdekes a fenti epizód?

A múlt hónapban a Microsoft szabadalmat nyújtott be az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala felé (U.S. Patent and Trademark Office), mely felveti annak lehetőségét, hogy a csevegőrobotok egy adott személy AI profiljára épülő kimenetét hozzák létre. A rendszer a „társadalmi adatokat”, például képeket, hangadatokat, közösségi média bejegyzéseket, elektronikus üzeneteket és írott leveleket felhasználva egy személy profilját képes felépíteni.

A szabadalom leírása alapján a profil felépíthető egy elhunyt szerettünk személyisége, vagy egy híresség személyisége alapján, Ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy saját magunkat képezzük le egy csetbot formájában.

„Az a bizonyos személy (akit a csevegőbot reprezentál) megfelelhet egy múltbéli vagy jelenbéli entitásnak (vagy annak egy változatának), például egy barátnak, rokonnak, ismerősnek, hírességnek, kitalált szereplőnek, történelmi alaknak, véletlenszerű entitásnak stb.”

„A konkrét személy megfelelhet önmagának is (például a csevegőbotot létrehozó és vagy betanító felasználónak)” – utalva arra, hogy a élő felhasználók haláluk esetén is digitális csereeszközt képezhetnek.

A Microsoft azt is felvetette, hogy egyes emberek 2D vagy 3D modelljei is elkészülhetnek képinformáció és mélységi térképek (információkat tartalmaz egy kép vagy képcsatorna nézőpontja szerinti tárgyak távolságáról), vagy videók alapján.

Ha a csevegőrobotnak nincs elegendő adata ahhoz, hogy választ adjon egy adott témára, akkor a tömegből származó beszélgetési adattárak felhasználhatók a hiányosságok pótlására, ami szinte szó szerint a szavakat adja az emberek szájába. – írja a Forbes.

A szabadalom foglalkozik azzal a kérdéskörrel is, hogy a chatbot akár tisztában is lehet azzal, hogy éppen egy elhunyt személyt utánoz. Az emberek csevegőbotokká történő reinkarnációja nyilvánvalóan felvet némi etikai és adatvédelmi problémát, amivel a szabadalom technikai jellegénél fogva nem foglalkozik. Az ilyen kérdésekre adott válasz addig rejtve maradnak, míg a Microsoft vagy valaki más nem nyújt be egy működő prototípust.

Időseket kifosztókat ítéltek börtönbüntetésre Pécsen

0

Kilenc rendbeli, bűnszövetségben elkövetett kifosztás miatt jogerősen öt év hat hónap, és négy év két hónap börtönre ítéltek Pécsen két férfit, akik baranyai falvakban élő időseket tévesztett meg és fosztott ki.

A jogerős határozatáról pénteken kiadott közleményében a Pécsi Törvényszék azt írta, hogy a két unokatestvér közül az elsőrendű vádlott az áramszolgáltató alkalmazottjának, villanyszerelőnek, kamerarendszer telepítőjének kiadva magát tévesztette meg és fosztotta ki az időseket, a másik pedig egy autóban várakozott és figyelte a környéket.

A két vádlottat egy – a szándékaikról nem tudó – ismerősük vitte el kocsijával baranyai falvakba, ahol az elsőrendű vádlott választotta ki azokat a családi házakat, amelyek öregebbnek látszottak, ablakaikon régi függöny volt. Ebből ugyanis azt feltételezte, hogy ott idős emberek élnek, akiket lényegesen könnyebb lesz megtéveszteni.

Előfordult, hogy az elsőrendű vádlott az idős sértettet megkérte, menjen ki a ház elé és ott várja meg, amíg a főnöke megérkezik. Máskor egy pohár vizet kért, és amíg a sértett a konyhába ment, kikutatta a készpénzét. Egy esetben pedig a két férfi bement egy idős sértett házába, és – azt hazudva, hogy a felesége kórházba került, nincsen pénze meglátogatni – pénzt kért tőle „kölcsön”.

Az elsőrendű vádlottnak a bűncselekmények elkövetésekor igen alacsony összegű rokkantsági járadék volt az összes jövedelme, és a másodrendű vádlott is csak keveset keresett segédmunkásként. A bűncselekményekkel szerzett pénzből mindketten rendszeres haszonra tettek szert.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék – a börtönbüntetés mellett – az elsőrendű vádlottat 925 ezer forint kártérítésre kötelezte, amelyből 600 ezer forintot a másodrendű vádlottal egyetemlegesen köteles megfizetni.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay

SMS-t, e-mailt küldenek csalók az Aldi nevében

Csalók küldenek az Aldi nevében sms-ben vagy e-mailben értesítést a kereskedelmi lánctól érkező csomagról, nyereményről vagy tesztelési programról, vélhetően adathalász céllal – tájékoztatta az MTI-t a vállalat pénteken délelőtt folyamán.

A közleményben hangsúlyozták:

a kiküldött sms-ekhez és e-mailekhez a cégnek nincs köze, ezért arra kérik a felhasználókat, hogy ne kattintsanak a megadott linkre, ne adják meg felhasználónevüket, jelszavukat vagy egyéb személyes adataikat.

A csalók a csomag érkezéséről tájékoztató sms-ben a telefonszám használóját arra kérik, hogy az sms-ben megadott linken ellenőrizze a küldeménnyel kapcsolatos információkat. Egy másik típusú sms-ben az Alditól érkező nyereménytelefonról értesítik a felhasználót, és adatai megadását kérik, a megtévesztő e-mailekben pedig tesztelési programra hívják a felhasználókat – közölte a cég.

A felhasználók a kereskedelmi lánc által hirdetett nyereményjátékokról kizárólag a vállalat saját csatornáin, honlapján, Facebook- és Instagram-oldalán tájékozódhatnak – hívta fel a figyelmet az Aldi.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 147 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és közel 4200 főt foglalkoztat.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay

Klasszikus vasárnapi ebéd – Rántott szelet rukkolás burgonyasalátával

Most egy olyan étel receptje következik, amit nagyjából mindenki ismer. A rántott hús egy örök klasszikus, mondhatni egy biztonsági játék a vendéglátás során, amit kortól függetlenül szinte mindenki szeret. Ezenfelül az elkészítése is egyszerű, ráadásul szinte bármilyen húsból készíthető (igaz, vannak olyanok, amelyekből egy igazi szakács szerint vétek). A mostani verzió egy sertéskarajból készült hús lesz, aminek a bundájához nem használunk semmi extrát, csak a hagyományos összetevőket. És ezúttal nem csak a hús receptjét írjuk meg, de rögön egy köretet is ajánlunk hozzá!

Hozzávalók (a húshoz):

  • 500 gramm sertéskaraj
  • 300 gramm liszt
  • 300 gramm morzsa (zsemlemorzsa/panko morzsa)
  • 2 tojás
  • 3 dl étolaj

Elkészítés:

A sertéskarajt 10-12 dekás szeletekre felvágjuk, majd kiklopfoljuk, eközben feltesszük a serpenyőbe melegíteni az olajat (körülbelül 170-180 fokosra kell felmelegíteni ahhoz, hogy a hús jól átsüljön, de az olaj ne égesse meg a hús bundáját). Ezután a húst megforgatjuk a lisztbe, a tojásba, majd jön a morzsa, ezt követően aranybarnára készre sütjük a serpenyőben (kb. 10 perc alatt). És már el is készült.

A burgonyasaláta szintén elég klasszikus kísérője a vasárnapi ebédeknek, ám ezt most egy kicsit felturbózzuk egy másik hozzávalóval. A rukkola salátához engem személy szerint vegyes érzések kötnek. Sokkal markánsabb és karakteresebb íze van, mint a legtöbb „zöldsalátának”, és talán ez teszi kissé megosztóvá. Még Kolozsváron jártam egyszer úgy, hogy egy vegetáriánus ételt kóstoltam meg, ami egy rukkolás céklasaláta volt, és az volt az érzésem, hogy a nyers rukkola és a savanyított cékla együtt egy már-már kellemetlen, maró hatást ér el nálam, nem volt igazán nagy öröm őket egyben kóstolni. Azonban húsételekhez, de még hamburgerekben is nagyon szeretem, mert tud egy extrát adni a legtöbb salátához képest. Éppen ezért a következő hagyományos hagymás-burgonyasalátába kísérőelemként a rukkola is bekerül.

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya
  • 3-4 szál újhagyma
  • 50 gramm rukkolasaláta
  • 4 evőkanál étolaj
  • 4 evőkanál ecet
  • 4 evőkanál citromlé
  • 2 evőkanál mustár
  • Ízlés szerint só, bors, porcukor

Elkészítése:

A burgonyát megmossuk, megtisztítjuk, héjastul puhára főzzük, majd még melegen meghámozzuk és összetörjük. Az étolajból, ecetből, citromból, mustárból és fűszerekből elkészítjük az öntetet (kézi habverővel kikeverjük őket és már kész is), majd összevágjuk a megmosott újhagymát (a mennyiségre vonatkozóan itt nincs szentírás, a hagyma mérete, illetve a vendégek ízlése ezt nagyban befolyásolhatja), hozzáadjuk a burgonyához, ráöntjük az öntetet, összekeverjük, és már lehet is tálalni! Jó étvágyat kívánok!

Bár a burgonya ritkán hiányzik a családi asztalokról, egy hasonló ételt ettem már szintén Erdélyben, ahol kihagyták a hús-rukkola kombinációból. Ott a hús (ami ezúttal pulykamell volt) panírjához még a felsoroltak mellett hozzáadtak egy kis parmezán sajtot, valamint a tetejére is sajtot olvasztottak és sült paradicsomot tettek (ami ugyan kicsit túlkészült, de az ötletet ettől még értékelem). Ehhez a sajtos-paradicsomos ételhez pedig a rukkola saláta magában is kiváló köretként működött, jól harmonizált a paradicsom és a sajt kissé édeskésebb ízével. Akár ezt is ki lehet próbálni.

Van recepted, amit szívesen megosztanál? Küld meg az info@bahir.hu e-mail címre. 

Temetőbe hajtott, a kerítés megfogta

2021. január 21-én, szerda délelőtt Mohácson egy személyautó a református temető tégla falába csapódott. A jármű áttörte a falat, a becsapódás következtében a vízmű fedőlapját is eltolta. A fal túloldalán sír, illetve egyéb építmény szerencsére nem volt.

A személyautóban kinyíltak a légzsákok, megsérült az autó eleje, valamint az ütközés sajnálatos következményeként az első és az oldalsó szélvédők kitörtek. Az autó átvizsgálását követően a mohácsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, illetve a falról a járműre esett, valamint a meglazult, még mozgó tégladarabokat eltávolították. 

A beavatkozás ideje alatt félpályás útzár volt érvényben, rendőri irányítás mellett. Az autóban csak a járművezető utazott, személyi sérülés nem történt.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Fotó: Mohács HTP

241 éve város Pécs!

0

1780. január 21-én, vagyis pontosan 241 évvel ezelőtt emelte Mária Terézia magyar királynő szabad királyi városi rangra Pécset.

Pécs az 1700-as évek közepétől már nagyon szeretett volna szabadulni a hűbéri igától. Szabad királyi város rangra vágyott. Az akkori püspök, Klimó György beleegyezett, azonban Róma tiltakozott a változás ellen. Mária Terézia Rómát kijátszva akkor emelte 1780-ban Pécset szabad királyi város rangra, mikor a püspök meghalt, de az új püspök kinevezése még nem történt meg.

A Pécset szabad királyi város rangra emelő díszes, bőrkötésű okirat mind a mai napig megtalálható a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárában. A szabadalomlevelet tartalmazó faragott kőládát pedig a Janus Pannonius Múzeum Várostörténeti Múzeumában érdemes keresni.

Boldog születésnapot Pécs!

Egyre nehezebb helyzetben

A turizmus növekedése eddig rendszeresen meghaladta a világ GDP-jének növekedését, amelyet sem terrortámadások, sem járványok, sem pedig gazdasági válságok nem tudták megtörni, illetve lelassítani annak fejlődését.

2020-ban viszont a koronavírus hatására a turizmus kétélű fegyverré változott, mivel a turista forgalom és a járványok közt kétirányú a kapcsolat. Egyfelől a növekvő turizmus segíti a járványok világméretű terjedését, másfelől egy már kialakult járvány, mint például a COVID-19 képesek drasztikusan fékezni a turizmust, mivel az emberek nem érzik magukat biztonságban a járvány idején. Mindehhez szigorú korlátozások járulnak.

Eddig csak globálisan tekintettünk a turizmusra. Látjuk, hogy lelassult és bezárkózott a világ. Határokat, repülőtereket zártak le. Magyarországon is bezártak a vendéglátóhelyek, éttermek, színházak, szórakozóhelyek, szálláshelyek, múzeumok.

Mindezt közvetlen környezetünkben is megtapasztaljuk. De mi történik a vállalkozókkal, vállalkozásokkal? Nos, ennek igyekszem utánajárni itt helyben, Kozármislenyben.  

Az R-Tours Travel Boutique utazásközvetítő iroda három éve költözött Pécs belvárosából a kozármislenyi Ibolya utcába. A vállalkozás fő tevékenysége a kiutaztatás, legkeresettebb úti célok között van Egyiptom, Törökország, Tunézia, Kanári szigetek, Görögország, Marokkó, Spanyolország. Schuckmann Zoltán cégvezető-tulajdonossal a kezdetekről, és az elmúlt év tapasztalatairól beszélgettem.

Miért éppen Kozármisleny?

Húsz éve lakom a családommal a városban, korábban Pécsett a Király utcában béreltünk irodát. Három éve a családi házunk kínálta a lehetőséget egy iroda kialakítására. Közvetlen mellette kávézót is nyitottunk, és a transzfer szolgáltatást biztosító autókat is elhelyezhettük a telken.

Mit hozott a R-Tours Travel Boutique számára 2020?

Nagyon ígéretesen indult az elmúlt év. Eddig soha nem tapasztalt intenzitású érdeklődésnek örülhettünk. Aztán jött a március, és vele a vírus. A foglalások lemondásra kerültek, a befizetett részvételi díjak, előlegek pedig visszautalásra. Kiutaztatások lehetetlenné váltak, transfer szolgáltatásra nem lett szükség, kávézót zárva kell tartani. Kénytelenek voltunk a négy alkalmazottat szélnek ereszteni, én magam pedig négy órában is el tudom látni a napi feladatokat.

A támogatások nem szolgálnak elég mankóval?

Sajnos a megszűnések is mutatják, hogy nem. A mi esetünkben például későn is érkeztek, de még a támogatással sem tudnánk kitermelni az alkalmazottak juttatásait, hiszen tulajdonképpen nulla a napi bevételünk. Az iparűzési adóelőleg befizetésének elhalasztása viszont nagyon is jókor jött.

Mit vár a közelgő tavasztól?

Nagyon várom, hogy kikerüljenek az országok a piros zónából, hogy megindulhassanak a charter járatok, mozgásba lendüljünk. A hozzám hasonló kisvállalkozók lassan felélik a tartalékaikat. Sajnálatos, hogy az országban több utazási iroda már be is zárt, és kérdéses, hogy mit hoz a többieknek is az idei szezon. Bírják-e majd az újraindítást. Egy biztos, semmi nem lesz már a régi.

Milyen tapasztalatokat szűrt le az elmúlt időszakból?

Nagyon fontos lenne az erős szakmai összefogás. Gondolok itt kiemelten az utazásközvetítő irodákra, akiket talán a legnagyobb mértékben súlyt ez a vírus miatt kialakult, egyre nehezebb helyzet.

Vasúti kocsiban égtek a farönkök

0

2021. január 21-én, csütörtökön este, Pécsen, a Pécsbánya-rendezőn, a felső vezetékkel rendelkező vágányra beérkező, 28 vagonból álló szerelvény első vagonján tűz keletkezett. Két farönk égett. Mikor a kocsirendező észlelte a tüzet, jelezte a tolatásvezetőnek, akinek az utasítására a vagont lekapcsolták, elkülönítették egy másik vágányra, amely felett felső vezeték nem húzódott, így áramtalanításra, kiszakaszolásra nem volt szükség.

A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre és a tüzet – a vagonra dugólétrán feljutva – gyors sugárral eloltották, illetve a tűzzel érintett részeket láncfűrésszel levágták, eltávolították, majd a vasúti kocsiban lévő faanyagot eláztatták. Az éjszaka folyamán a MÁV rendezője felügyelet alatt tartotta az érintett vagont. Az eset során személyi sérülés nem történt, másban kár nem keletkezett.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Fotó: Pécs HTP

98 beteg elhunyt, 1311-el nőtt a fertőzöttek száma

Meghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1311 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken reggel.

A kormányzati portálon azt írták: 356 973-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 811-re emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma 107 800-ra csökkent. Kórházban 3959 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 247-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 19 908-an vannak, a mintavételek száma 3 018 389-re nőtt.

Kiemelték: Magyarország eddig 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le különböző gyártóknál – Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac – több tízmilliárd forint értékben. Ezekből még csak a Pfizer- és a Moderna-vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével.

A két gyártótól eddig 165 ezer ember oltására elegendő vakcina érkezett Magyarországra, 5 Pfizer- és 1 Moderna-szállítmány. A következő szállítmány jövő héten érkezik – írták.

Hozzátették: eddig 138 983 embert oltottak be, 5815-en már a második oltásukat is megkapták.

Megjegyezték: a kormány lassúnak tartja az uniós vakcina beszerzést és szállítást. A kormány számításai szerint, ha Magyarország csak Brüsszelre hagyatkozik, szeptember végénél előbb nem lehet feloldani a korlátozásokat, a kormány ezért kínai és orosz vakcinák beszerzését is megcélozta, hogy mielőbb elkezdődhessen a lakosság tömeges oltása.

Magyarországon – ahogy eddig is – csak olyan vakcinák kerülhetnek forgalomba, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatékonyak és biztonságosak – hangsúlyozták.

Közölték azt is: az oltási rendben az egészségügyi dolgozók az elsők. A portálon azt kérik, azok az egészségügyi dolgozók, akik még nem tették meg, mielőbb jelentkezzenek az oltópontokon időpontért. Megkezdődött az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása is, a harmadik körben pedig a 89 év felettiek következnek, akiket a háziorvosok vagy oltócsapatok oltanak majd be akár a saját otthonukban – tudatták.

Hozzátették: „a védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni.”

Forrás: mti.hu

„Isten, áldd meg a magyart”

Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is megünnepelnek, a koronavírus-járvány miatt azonban idén rendhagyó módon, elsősorban online programokkal.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

A Himnusz regényes története címmel idén dokumentumfilm is készült a Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság együttműködésében, amely animációk, videó bejátszások segítségével tárja a közönség elé a Himnusz történetét.

A magyar kultúra napján online koncertet ad többek között a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar. Verses koncerttel ünnepel Lackfi János és a Fugato Orchestra, és megzenésített versekkel készül a debreceni Csokonai Színház is. A Magyar Nemzeti Múzeum online tárlatvezetésre és könyvbemutatóra várja az érdeklődőket, a MANK pedig három vidéki kiállítás anyagát tette digitálisan elérhetővé.

Az online programok mellett számos helyen a szabadtér adta lehetőségeket is kihasználják: van, ahol ruhaszárító kötélre csíptetve vagy hirdetőoszlopokon olvashatnak verseket a járókelők, máshol autóbuszmegállókban tartanak felolvasást.

Bár idén a külföldi magyar kulturális intézetek is elsősorban közösségimédia-felületeiken kínálnak koncerteket, kiállításokat, film- és könyvbemutatókat, a berlini Collegium Hungaricum épületére egy tavalyi koncertet vetítenek ki, Rómában ünnepi díszkivilágítást kap az intézetnek otthon adó Falconieri-palota, Pekingben pedig magyar szerzők életét és kínaiul megjelent műveit tableteken és monitorokon mutatják be az intézet kirakataiban.

A magyar kultúra napját Erdély-szerte is megünneplik: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ünnepi műsorával Weöres Sándorra is emlékezik, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Füst Milán Boldogtalanok című drámáját játssza, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig Farkas Árpád író, költő és műfordító életműve előtt tiszteleg.

A közmédia több csatornáján ikonikus filmes és zenei művekkel, a nemzet nagyjainak bemutatásával és számos egyéb érdekességgel ünnepli a magyar kultúra napját.

Forrás: mti.hu

Fotó: wikimedia.org