Kezdőlap Blog Oldal 2771

Hivatalosan is elindult a nemzeti konzultáció, íme mind a hét kérdés!

0

A kérdőívet a vakcinainfo.gov.hu és a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon is ki lehet kitölteni. Hét kérdésre lehet válaszolni, többek között a védettségi igazolvánnyal, az éttermek és szállodák újraindításával és az este 8 óra utáni kijárási tilalommal kapcsolatban.

Orbán Viktor még két hete jelentette be az újabb nemezeti konzultációt a nyitásról, szerdán pedig Dömötör Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője ismertette a főbb témákat.

Szerda este pedig már megjelentek a konkrét kérdések a konzultációban, melyek a következők:

  1. Egyesek szerint a járványügyi korlátozó intézkedéseket fokozatosan, lépésről lépésre fel lehet oldani. Mások szerint ezt csak a járvány végén, egy lépésben lehet megtenni. Ön mit gondol erről?
  2. Azok, akik beoltatják magukat vagy átestek a betegségen, védettségi igazolványt kapnak. Vannak, akik támogatják, hogy az ilyen igazolvánnyal rendelkezők felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól. Ön mit gondol erről?
  3. Vannak, akik szerint – amint a járványügyi helyzet engedi – az első lépések között enyhíteni kell az este 8 óra utáni kijárási tilalmat. Ön egyetért ezzel?
  4. Vannak, akik szerint – amint a járványügyi helyzet engedi – az első lépések között újra kell indítani az éttermeket és a szállodákat is, szigorú biztonsági szabályok betartása mellett. Ön egyetért ezzel?
  5. Vannak, akik szerint – amint a járványügyi helyzet engedi – az első lépések között újra kell indítani a sportlétesítményeket (pl. uszodákat, tornatermeket, konditermeket), szigorú biztonsági szabályok betartása mellett. Ön egyetért ezzel?
  6. Vannak, akik szerint a rendezvények, koncertek, fesztiválok, illetve sportesemények látogatását meg kell engedni azoknak, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Mások szerint ezeket az eseményeket nem szabad megrendezni vagy látogathatóvá tenni, amíg a járvány véget nem ér. Ön mit gondol?
  7.  Vannak, akik azt javasolják, hogy a járvány elmúltáig Magyarország területére csak olyan külföldiek léphessenek, akiket beoltottak vagy rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ön egyetért ezzel?

A konzultáción néhány adat megadását követően, egy e-mailben megküldött megerősítő hivatkozásra való kattintás után lehet részt venni.

20 év alatt a felére csökkent a fecskék száma, rajtunk múlik a jövőjük

Egyre fogynak Magyarországon a fecskék, ezért a tavasz közeledtével a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) több tippet is adott arra, hogyan tudnánk segíteni a népszerű szárnyasokon.

Egészen elképesztő adat, de az elmúlt 20 évben több mint 50%-kal csökkent a hazai fecskeállomány. Ennek hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése és a klímaváltozás áll, de maga az ember is sokat tesz ezért. A fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása sajnos egyre gyakoribb jelenségek, ami szintén erőteljesen hozzájárul a populáció csökkenéséhez.

A klímaváltozás következtében új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben óriási szerepe van a fecskéknek, mivel pontosan ezeket az élőlényeket fogyasztják. A mérések alapján egy fecske körülbelül 1 kg mértékű rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Ezért is különösen sokkoló az, hogy a madarak fele eltűnt a levegőből, mivel nagyjából kétmillió fecskével számolva kétezer tonna betegségeket terjesztő rovar marad a környezetünkben!

Az MME ezért kampányt indított: videókkal és egyéb tippekkel segíti az állatbarátok felkészülését a fecskevédelmi szezonra. A tavasz közeledtével műfészkek építését bemutató kisfilmekkel, fecskebarát falfelújítások bemutatásával igyekeznek felhívni a figyelmet a problémára.

A lakosság szerepe megkerülhetetlen ebben a kérdéskörben, ugyanis közös érdek az állomány csökkenésének megállítása. A fecskék elsősorban a városokban élnek, így aztán a természetes fészkek és telepek megvédése elsősorban ránk hárul. Ha még márciusban kihelyezünk műfészkeket, azzal mi is részt vehetünk a populáció mentésében.

Különösen is érdekes a fecskepelenkák építése. Ezek azt a célt szolgálják, hogy megszüntetések a madarak ürülékének lepotyogását, ugyanis emiatt veri le a legtöbb ember a fészkeket. Még több tippért ide lehet ellátogatni, védjük meg a villásfarkú barátainkat!

Forrás: Greenfo

Halálos baleset történt Egerág mellett

Meghalt egy férfi, miután autójával letért az útról és fának ütközött az 5711-es úton Egerág közelében szerdán kora este – közölte a police.hu-n a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 35 éves férfi autójával eddig tisztázatlan körülmények között lehajtott az úttestről, majd fának ütközött és a jármű kigyulladt. Az eset Egerág és Kisherend között, az egerági elágazás közelében történt, a sofőr kirepült a járműből. A pécsi hivatásos tűzoltók vízsugárral oltották el a tüzet.

A tájékoztatás szerint a személygépkocsi az ütközés következtében kigyulladt, az autó 35 éves sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A beavatkozás idejére teljes útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon, az 5711-es út egerági és a kisherendi elágazása között.

Forrás: Pécsi STOP

Képünk illusztráció, forrás: Pixabay

Rosszul áll Magyarország a koronavírusos halálesetek számában

A Portfolio a Worldometers adatai alapján számolta ki, hogy az egymillió főre jutó koronavírusos halálesetek számában hol áll Magyarország. Sajnos a számok elég aggasztóak, ugyanis hazánkban már csaknem 14 ezer áldozatot szedett a járvány, amivel népességarányosan a világ legrosszabbul teljesítő országai közé tartozunk.

A lista élén toronymagasan Belgium áll, ahol egymillió főre 1872 elhunyt jut, a második Szlovéniában ez a szám 1795. A harmadik helyen az Egyesült Királyság áll, összességében elmondható, hogy a 10 legsúlyosabban érintett országból mindössze egy nem európai, az Egyesült Államok. Magyarország a lista 10. helyére került, nálunk egymillió főből 1444-en halnak meg a koronavírusban, ezzel megelőzzük például Spanyolországot és Franciaországot is.

A lap maga is kiemeli azonban, hogy néhány dolog árnyalja ezt az összeállítást. Például kimaradtak belőle a statisztikailag nagyon megkavaró számokat hozó törpeállamok, ahol nincs is egymilliós a lakosság. Nagyobb probléma viszont, hogy több országban is különbözően számítják a koronavírusos haláleseteket. A legtöbb ország, köztük Magyarország is, azt a módszertant követi, miszerint ha valaki úgy hal meg, hogy pozitív a koronavírus-tesztje, azt beleveszik a statisztikába. Máshol azonban úgy kozmetikázzák az adatokat, hogy aki a szövődményekbe vagy éppen valamilyen alapbetegség miatt hal meg, azt nem veszik bele.

Több országban, különösen Kelet-Európában és Ázsiában, kevésbé megbízhatóak az adatok, jól mutatja ezt, hogy a lista első 10 helyezettje közül Magyarország a legkeletibb ország Bosznia-Hercegovina és Montenegró mellett. A tesztelési adatok is torzíthatják a statisztikákat, ezért is érdemes fenntartásokkal kezelni az ilyen listákat. Ettől még sajnos aggasztó a tendencia, hiszen a koronavírus első hullámában hazánk még az egyik legjobban teljesítő országok közé tartozott, ez változott meg a második hullám során.

Forrás: Portfolio

Pécs nem enyhít a maszkhasználat szabályain

0

Tartsunk ki az oltásig! – kezdi közleményét Péterffy Attila, Pécs polgármestere.

Majd folytatja, mutatjuk változtatás nélkül!

Egyelőre maradnak a maszkhasználat szabályai Pécsett.

Egyre többen fordulnak a pécsi önkormányzathoz a maszkviselés szabályainak enyhítése érdekében.  A megbetegedések száma és a pécsi virológusok szakvéleménye ugyanakkor azt indokolja, hogy továbbra is maradjanak érvényben a maszkviselés jelenlegi szabályai Pécsett.

Bár az elmúlt napokban néhány hazai nagyvárosban enyhítettek a közterületi maszkviselés szabályain (Miskolcon, Kecskeméten, legutóbb pedig Békéscsabán), a megyei jogú városok többségében nem változtattak a polgármesteri hatáskörben korábban hozott rendelkezéseken. A városvezetők zöme úgy ítélte meg, hogy a járvány jelenlegi szakaszában még korai lenne a maszkhasználatra vonatkozó szabályok enyhítése.

A koronavírus járvány kezdete óta folyamatosan egyeztet az önkormányzat a Pécsi Tudományegyetem virológus szakértőivel. Ők is megerősítettek abban, hogy korai lenne még lazítani a maszkhasználatra vonatkozó pécsi szabályokon. Az általuk közölt adatok alapján ugyanis olyan vírusmutáció jelent meg Nyugat-Európa és a környező országok után Magyarországon is, amelyek az eredetihez képest akár 50-70%-kal is gyorsabban képesek terjedni. Ez lehet az egyik oka annak, hogy hazánkban jelenleg újra emelkedő tendenciát mutat a fertőzöttek száma.

👉Mindezek alapján döntöttem úgy, hogy Pécsett egyelőre nem változtatok a közterületi maszkviselés szabályain.

Mint ismert, ez a novemberben hozott rendelet alapján azt jelenti, hogy Pécs valamennyi közterületén továbbra is kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése. Ezalól csak a Béke park, a Szabolcsi Emlékpark és a Tüskésréti Szabadidőpark területe, valamint a Mecsek Dömörkapui út – Ángyán János út – Bárány út – Erdész út vonalától északra eső területei képeznek kivételt.

Ezeken a területeken, valamint a szabályozás által nem érintett Mecseki és Malomvölgyi Parkerdőkben, Égervölgyben továbbra is azt ajánlom a pécsieknek, hogy tartsanak maguknál maszkot, és viseljék, ha kellő védőtávolságot nem tudnak másoktól tartani.

Továbbra is kötelező maszkot viselni a pécsi tömegközlekedésben, a boltokban, a Vásárcsarnokban, a piacokon és a Vásártéren, illetve az áruházak parkolóiban is.

A rendelet a kormány döntése értelmében a felnőttekre és a 6. életévüket betöltött gyermekekre vonatkozik. A kormányrendelet értelmében a sporttevékenységet végzők részére nem kötelező a maszk viselése a közterületeken. A közterületeken sportoló pécsiektől ugyanakkor azt kérem, hogy fokozottan ügyeljenek a kellő távolság megtartására.

Amíg meg nem kapjuk a védőoltást, továbbra sincs jobb védekezés a járvány ellen, mint a fokozott higiénia, a gyakori kézmosás, a távolságtartás és a maszk helyes viselése.

Magunk és embertársaink védelme érdekében továbbra is kérem minden pécsi türelmét. Egyben köszönöm minden kedves pécsinek azt a fegyelmezett magatartást, amellyel az elmúlt hosszú hónapokban tűrték a járványügyi intézkedésekkel járó kényelmetlenségeket. Bízom abban, hogy hamarosan magunk mögött tudhatjuk ezt az időszakot, túlleszünk a nehezén és mindannyiunk élete visszazökken a rendes kerékvágásba.

Tartsunk ki az oltásig!

A PTE kutatói is hozzájárultak egy új, COVID-19 elleni gyógyszer fejlesztéséhez

0

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont (SzKK) virológusai nemzetközi projektben segítik a koronavírus elleni küzdelmet. Az URSAPHARM Arzneimittel és a CEBINA egy közös klinikai tanulmányban vizsgálja az antihisztaminként ismert azelasztin-hidrokloridot, mint potenciális terápiás szert a COVID-19 elleni küzdelemben. Ebben a munkában segítik őket a PTE SzKK munkatársai.

A COVID-19 járvány idején számos gyógyszergyár a már meglévő készítményeit új nézőpontból vizsgálja, hogy vírusellenes tulajdonságokkal rendelkező gyógyszerként újra felhasználják a SARS-CoV-2 vírus ellen. Ezzel párhuzamosan intenzív kutatás-fejlesztési tevékenységet is végeznek új anti-COVID-19 terápiák azonosítására.

A német URSAPHARM Arzneimittel GmbH és az osztrák CEBINA GmbH biotechnológiai vállalat közös klinikai tanulmányának célja az azelasztin-hidroklorid potenciális SARS-CoV-2 fertőzés elleni hatásának igazolása a betegek szervezetében. Az azelasztint egyébként évek óta sikeresen alkalmazzák az antiallergiás terápiában.

A Bécsi Egyetem kutatója, Dr. Robert Konrat professzor egy általa kifejlesztett új szoftveres eljárás segítségével ismert gyógyszerek lehetséges antivirális hatását vizsgálta. Ezen kutatások alapján a CEBINA GmbH munkatársai számos, már ismert gyógyszert választottak ki tesztelésre. A laboratóriumi vizsgálatokat a Dr. Jakab Ferenc professzor által vezetett Virológiai Nemzeti Laboratóriumban (PTE SzKK) végezték. Az azelasztin-hidroklorid erős vírusellenes hatása miatt potenciális gyógyszer lehet a SARS-CoV-2 ellen, amelyet emberi orrszövet modellben is kimutattak a pécsi kutatók.

A héten megindult a klinikai vizsgálat Németországban annak igazolására, hogy az azelasztint tartalmazó orrspray képes-e visszaszorítani az orrnyálkahártyán a vírus megtapadását és szaporodását a fertőzés korai szakaszában, ezáltal megakadályozva a COVID-19 betegség kialakulását, vagy pozitívan befolyásolva a betegség lefolyását és súlyosságát. A külföldi klinikai vizsgálatokkal párhuzamosan a pécsi virológusok, farmakolóusok és a CEBINA a magyar klinikai tesztelés tervezését is megkezdték.

Az osztrák, magyar és német kutatók úgy vélik, hogy amennyiben a közelgő klinikai vizsgálatok pozitív eredménnyel zárulnak, az áttörést jelenthet a vírusok terjedésének ellenőrzésében, és a jelenlegi járvány visszaszorításában.

Ma van a Macskák Világnapja

0

Sokunk életét teszik boldogabbá ezek a sokszor makacs, öntörvényű, mégis imádnivaló teremtések, a macskák. Február 17-e a Macskák Világnapja, ennek tiszteletére ebben a cikkben összeszedtünk pár érdekes tényt róluk. Ünnepeljük ma (is) őket!  

Nagyjából 10 000 évvel ezelőtt kezdett összebarátkozni a macska az emberrel. a kőkorszakban a régészek találtak olyan sírt, ahol az embert egy macskával együtt temettek el, Kis-Ázsia területén pedig olyan, körülbelül i. e. 6000 táján készült szobrokat, amelyek macskával játszó asszonyokat ábrázolnak.

Az ókori Egyiptomban a macska szent állatnak minősült, megölése halálbüntetést vont maga után, egy szicíliai történetíró, Diodórosz feljegyzett egy Julius Caesar idejében történt esetet, mikor a feldühödött tömeg végzett egy rómaival, aki véletlenül megölt egy macskát.

Aki gyűlöli a macskákat, az a következő életében egér lesz.

Faith Resnick

Napjainkban, az Ecology Global Network becslése szerint mintegy 600 millió macska él a bolygón, amibe beletartoznak a háziállatok, a kóbor, és a vadon élő macskák. Csak a vad macskák száma körülbelül 100 millió. Az Antarktisz kivételével a macskákat minden kontinensen tartják háziállatként,

A legtöbb házi macskát az Egyesült Allamokban tartják – közel 90 milliót -, majd Kína, Oroszország és Brazília következik. Hazánkban mintegy hárommillió házi macska él.

Született vadászok

A macskák rendkívül ügyes vadászok, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányuknak. Egy 2017-es tanulmány eredménye szerint az elvadult vagy kóbor macskák már legalább 63 faj – madarak, emlősök, hüllők – kihalásában működtek aktívan közre az utóbbi ötszáz évben. A házi macskák csak az USA-ban évente több milliárd madarat pusztítanak el.

Már a legkisebb macska is valóságos műalkotás

Leonardo da Vinci  

Álomszuszékok

A vadászat mellett van egy másik, kimondottan macskákra jellemző tulajdonság. Más állatokhoz képest meglehetősen sok időt töltenek alvással, különösen idősebb korukban. A napi alvásigényük körülbelül 12-16 óra, de átlagosan 13-14 órát alszanak, némelyikük azonban akár napi 20 órát is képes alvással eltölteni.

Hiedelmek és legendák

  • Peru partjai mentén lakó indiánok legfőbb istenüket, Aiapaecet öregemberként ábrázolták hosszú macskafogakkal és bajusszal. Ő őrködött a vadászat sikere és a nemi aktus termékenysége felett.
  • Egy ősi keleti legenda szerint a macska az oroszlán tüsszentéséből született, Noé bárkáján.
  • Bár a Biblia nem ír a macskáról, a keresztény néphagyomány megemlékezik arról, hogy az újszülött Jézust a jászolban egy macska tartotta melegen. A történet egy másik változata szerint a macska pusztította el azt a mérgeskígyót, amit a sátán küldött, hogy végezzen Jézussal. Köszönetképpen Szűz Mária megsimogatta az állatot, melynek fején M betű, hátán pedig sötét sáv vált láthatóvá, amely a cirmos leszármazottain is megmaradt.

További macskás világnapok

  • “Öleld meg a macskádat” Nemzeti nap: június 4.
  • Macskák Nemzetközi Világnapja – augusztus 8.
  • Macskák Nemzeti Világnapja – október 29.(USA), augusztus 8. (Kanada)
  • Fekete Macskák Nemzeti Napja: október 27.
Forrás: Wikipedia
Fotó: Pixabay

Segítsünk munkát találni Uránváros kedvelt figurájának!

0

Az uránvárosiak látásból ismerhetik Ferit. Jó időben a spárnál üldögél, általában könyveket árul, semmit sem konkrét összegért hanem csak amennyit gondolnak érte, alkudozás nélkül.

Dolgozni szeretne! Könnyebb mezőgazdasági munka, terület őrzése, állatok gondozása, vagy bármi hasonló szóba jöhet. Minden haszonállathoz ért, gyerekkora óta ezzel foglalkozik, mezőgazdasági szakközepet végzett és az agrártudományi egyetemre is járt.
A munkáért cserébe valami egyszerű szállást szeretne, lakókocsival, házikóval vagy hasonlóval beérné, elsősorban Pécs környékén!

Segítsünk közösen Ferinek, Uránváros kedves könyvárusának!

0

Az újraindításról szóló, napokon belül induló konzultáció kérdéseit ismertette a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.

Dömötör Csaba a videón azt mondta: a fő témák között szerepel, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket fokozatosan, lépésről lépésre vagy a járvány végén egy lépésben kell-e feloldani.
    Arról is kérdezik az embereket, hogy akinek van védettségi igazolványa kapjon-e felmentést egyes intézkedések alól, valamint egyetértenek-e azzal, hogy a járvány elmúltáig csak azok a külföldiek léphessenek be Magyarország területére, akiket beoltottak vagy akiknek védettségi igazolványa van – tudatta.
    Elmondta: egy kérdés az este 8 óra utáni kijárási tilalmat is érinti, több pedig az éttermek, szállodák, sportlétesítmények újranyitásával foglalkozik. Ennek a lehetősége a járványügyi helyzettől függ, de szeretnék tudni, mennyien támogatják az újranyitást a biztonsági szabályok betartása mellett – tette hozzá.
    Az államtitkár szerint erősítheti a járvány elleni összefogást, ha egyetértési pontok jönnek létre ezekben a kérdésekben.
Minden vélemény számít – mondta Dömötör Csaba, aki ezért mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt a konzultációban.

MTI 2021. február 17.

Halálos lakástűz Pécsen

0

Meghalt egy ember, miután kigyulladt egy társasház egyik második emeleti lakásának a szobája szerda reggel Pécsett, a Corvin utcában.

Az ingatlan egyik szobájában lévő bútorzat kapott lángra, a helyiségben egy ember tartózkodott, aki a helyszínen életét vesztette. A pécsi hivatásos tűzoltók több oldalról oltották el a lángokat. A katasztrófavédelem a tűz okának feltárása érdekében tűzvizsgálati eljárást indított. A legtöbb tűzeset nyílt láng használata vagy elektromos hiba miatt következik be.

Gyakori, hogy a fűtőeszköz, a kémény rossz állapota, a dohányzás, vagy a főzés vezet lakástűzhöz. Egy plafonra szerelt füstérzékelővel a halálesetek, füstmérgezések megelőzhetőek lennének, a keletkezett kár mértéke pedig minimalizálható lenne, hiszen a füstérzékelő a tűz keletkezésekor azonnal jelez.

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hivatal
Fotó: Illusztráció/Pixabay