A bíróságokon hétfőtől nem tartanak személyes jelenlétet igénylő nyilvános üléseket és szünetel a kezelőirodákon a személyes ügyfélfogadás – az erről szóló kormányrendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.
A büntetőügyekben a vádemelés után a tárgyalást és nyilvános ülést április 5-e utáni időpontra kell kitűzni, illetve a már kitűzötteket akkorra kell elhalasztani, feltéve, hogy „az eljárási cselekmény telekommunikációs eszköz útján nem tartható meg”.
A polgári peres ügyekben a perfelvételt a perfelvételi tárgyalás mellőzésével kell lefolytatni.
A polgári és közigazgatási perekben az érdemi tárgyalást lehetőség szerint elektronikus hírközlő hálózat vagy más elektronikus, kép- és hang továbbítására alkalmas eszköz útján kell megtartani. Ha ennek feltételei nem biztosítottak, akkor a tárgyalás megtartása helyett a nyilatkozatokat a bíróság írásban vagy a személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevétele útján szerzi be.
„A polgári peres eljárásokban az eljárás szünetelésének a felek közös kérelmére korlátlan számban van helye” – írták.
A bíróságokon a beadványok a bírósági kezelőirodán személyesen nem adhatók be, azokat a bíróság bejáratánál lévő, zárt gyűjtőszekrényben lehet elhelyezni.
A bíróság az ítéletet tárgyaláson kívül hozza meg, a fellebbezési és a felülvizsgálati eljárásokban tárgyaláson kívül jár el – olvasható a kormányrendeletben.
Az életben mindig voltak / vannak és lesznek fontos, illetve érdekes kérdések, amelyekre nem mindig tudjuk magunktól a válaszokat. Nem tudjuk, kit kérdezzünk, ki az, aki tud ezekre egy értelmes magyarázatot adni. Azonban az alábbi sorokban, 15 lebilincselő kérdésre, fogunk visszajelzést adni! Vágjunk is bele!
1. kérdés: Miért van az, hogy a pingvineknek nem fázik a lábuk?
Válasz: A jegesmedvéhez hasonlóan a pingvinek képesek szabályozni a véráramot a lábukban, az ütőerek átmérőjének változtatásával. Amikor hideg van, a véráramlás alacsonyabb, ebből adódóan melegben pedig magasabb. Ennek eredménye, hogy kevésbé érzékelik az időváltozást.
2. kérdés: A robotok hogyhogy, nem tudják bepipálni a ’Nem vagyok robot’ részt?
Válasz: Az történik ilyenkor, hogy amikor erre a kockára kattintunk, hogy ellenőrizzenek bennünket, akkor nemcsak egyszerű mozdulatokatat hajtunk végre. Ezzel egyidejűleg adatokat küldünk a Google-nak, és néhány perc alatt elemzi azokat, hogy megállapítsa, élő emberek vagyunk-e, vagy sem.
3. kérdés: Miért lehetetlen úgy kiönteni a vizet a kancsóból, hogy ne folyna mellé?
Válasz: Ezt úgy nevezik, hogy Coandă-effektus. Ennek a hatásnak a lényege, hogy a környezetéhez képest nagyobb sebességű folyadék- vagy gázsugár követi a közeli konvex felületet, ami ez által szinte hozzátapad jelen esetben a kancsóhoz. Tehát követi a test formáját.
4. kérdés: Miért van az, hogy este a Tv előtt már félálomban vagyunk, azonban, amint kikapcsoljuk, és lefekszünk aludni, jön a krónikus álmatlanság?
Válasz: A tévénézés során az agy működése gyengülni kezd. Ennek eredményeként az agy alváshoz közeli állapotot tapasztal, és ebben az esetben elég egy kis időre behunyni a szemünket, már alszunk is. Amikor azonban felkelünk és ágyba bújunk, megszakítjuk ezt a folyamatot. Ebben az esetben a test és az agy újra aktiválódik. Ettől érezzük úgy, hogy kiment az álom a szemünkből.
5. kérdés: A bőrünk folyamatosan hámlik. Akkor miért nem kopnak ki a hegek, vagy a tetoválások?
Válasz: A bőr felső rétege az epidermisz, ami folyamatosan cserélődik. De a hegek és a tetoválások a bőr mély rétegében, a dermisben vannak, aminek a cseréjük folyamata sokkal lassabb. Éppen ezért a hegek nagyon ritkán tűntek el, és a tetoválás az évek során fokozatosan eltűnt.
6. kérdés: Igaz az, hogy egy magzatnak is működik az anyagcseréje? Ha igen akkor, hogy?
Válasz: A terhesség 8. hetétől aktívvá válik az embrió anyagcseréje. Vizeletet termel, amit a magzatvízbe ürít. Ezzel természetesen semmi probléma nem keletkezik, azzal sem ha a baba lenyeli, egyedül csak abban az esetben ha a szülés alatt esetleg a baba tüdejébe jut.
Amennyiben érdekesnek bizonyultak a fenti kérdések, nemsokára érkezik belőle a II. rész!
Az elmúlt hónapokban rohamtempóban kezdte meg a kormány a modellváltás néven futó egyetemi átalakítást. Ezzel kapcsolatban három baranyai képviselő között a héten az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén komoly vita alakult ki.
Mellár Tamás és Keresztes László Lóránt számon kérte Hoppál Pétert, foglaljon állást az egyetemi autonómiát komolyan érintő kérdésben. Az ellenzéki képviselők éles kritikákat fogalmaztak meg az úgynevezett modellváltással szemben, szerintük az egyetemeket olyan alapítványokba akarja a kormány kiszervezni, melyeknek a kuratóriumát nem lehet visszahívni, és amiknek tagjait a kormány nevezi ki, politikai alapon.
Most Mellár Tamás, a Párbeszéd frakciójának tagja és Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője közös felhívást tettek közzé, amiben nyilvános vitára hívják a Fidesz képviselőjét, Hoppál Pétert.
Az elmúlt hónapokban az úgynevezett „modellváltás” elérte a vidéki nagy tudományegyetemeket. Az intézmények vezetőinek, dolgozóinak és hallgatóinak érdemi információk és a modellváltással kapcsolatos, az egyetemi autonómia fenntartását biztosító garanciák nem álltak és a mai napig sem állnak rendelkezésre. Ilyen helyzetben, felháborítóan rövid határidők közé szorítva kellett döntést hoznia többek között a Pécsi Tudományegyetem szenátusának is – fogalmazta meg a két ellenzéki képviselő.
Arra is kitértek, hogy a Pécsi Tudományegyetem, amit szintén érint az átalakítás, nem csupán oktatási intézmény. Óriási jelentősége van Pécs és Baranya megye egészére nézve, mivel az egyetem a régió egyik legnagyobb foglalkoztatója.
Az ellenzéki képviselők többször kiálltak a modellváltás leállításának érdekében. Mivel megítélésük szerint az átalakítás valójában a kormány politikai céljainak elérését szolgálja, ennek során pedig feláldozzák az egyetemeket.
Hoppál Péterrel szemben azt a vádat is felhozta Mellár és Keresztes, hogy a Fidesz képviselője egyszer sem emelte fel a hangját a PTE átalakításával szemben, nem állt ki a tiltakozó egyetemi oktatók és hallgatók mellett. Nem képviselte Pécs és Baranya megye érdekeit, sem az Országgyűlésben, sem a kormányon belül.
Emiatt hívja nyilvános vitára a két ellenzéki képviselő Hoppál Pétert. Ezzel lehetőséget adva számára, hogy kifejthesse véleményét a modellváltással kapcsolatosan. A vita részleteit Hoppál válasza után teszik közzé.
Úgy tűnik, hogy hiába küldték ki a lemondó sms-eket csütörtökön és pénteken, az AstraZenecával kapcsolatban , a vakcina megérkezett az oltópontokra és sokakat már be is oltottak vele.
Szombaton már egyre több helyszínről szivárogtak ki a hírek, hogy aki odamegy az oltópontra a korábban megadott időpontra, a lemondás ellenére is megkapja a vakcinát.
A hvg.hu pár órája közzé tett írásában leszögezi, hogy a kérdésükre ezt az operatív törzs szombat délután tulajdonképpen meg is erősítette.
A HVG kérdésére a koronavírus sajtóközpont azt a választ írta, hogy:
„Az oltóanyag az oltópontokon van, aki megjelent és jogosult az oltásra, az meg is kapta.”
A hírt kár lett volna tagadni, hiszen szombat reggel óta egyre több hír olvasható különböző fórumokon arról, hogy annak ellenére, hogy a kormány technikai okokra hivatkozva lemondta a hétvégi tömeges oltást, sok 60 éves kor alatti krónikus beteg mégis megkapta az AstraZeneca vakcináját a számára kijelölt oltóponton. Mindez a hír addig nem vált hivatalossá míg a koronavirus sajtóközpont meg nem erősítette azt. A magyar sajtó figyelmét az eseményekre ma reggel óta Twitter- és Facebook-posztokban, üzenetekben és olvasói levelekben hízták fel az érintettek.
Csütörtökön bejelentették, hogy sikerült megfogalmazni a szigorításokat a koronavírus harmadik hulláma miatt. Pénteken bejelentették az újabb korlátozásokat. Ennek egyik pontja az volt, hogy az óvodák bezárnak, az általános iskolák is áttérnek digitális tandrendre, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter pedig elrendelte, hogy nem lesz gyerekfelügyelet sem az óvodákban, sem az iskolákban. Szombatra kiderült még sem így lesz.
Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-vel.
Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében hétfőtől április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárnak az óvodák, az iskolák hétfőtől online oktatásra térnek át.
Hozzátette: mindenkit arra kérnek, hogy ha van erre módja, akkor otthon oldja meg a gyermekfelügyeletet. Ha valakinek a munkája nem teszi lehetővé, hogy otthon maradjon gyermekével, vagy nem tud gondoskodni a gyermekfelügyeletről, akkor – az önkormányzatok kérésére – lehetővé teszik, hogy hétfőtől az óvodákban, az iskolákban is legyen gyermekfelügyelet – közölte.
Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere az MTI-nek elmondta: maguk is tapasztalták, hogy napról napra nő a koronavírus-fertőzöttek száma a gyerekek között, ezért alapvetően egyetértenek a rendkívüli szünetek elrendelésével. Azonban az óvodák és az iskolák bezárása megoldhatatlan problémát okozott több egészségügyi dolgozó és mások esetében is, akiknek a munkáltatója nem tudja biztosítani az otthoni munkavégzést.
Tájékoztatása szerint Kaposváron felmérték, hogy az óvodába járók mintegy tíz százalékának igényelnének gyermekfelügyeletet a szülők. Ezért az önkormányzati szövetség nevében azt kérte a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, hogy biztosítsák a napközbeni gyermekfelügyeletet kis csoportokban, korlátozott létszámmal.
Szita Károly örömét fejezte ki, hogy Gulyás Gergely miniszter támogatta javaslatát, és lehetővé teszik az ügyeletet, amellyel segíteni tudják a családokat. Hozzátette: az ügyeletre vonatkozó szabályokat a hétvégén teszik közzé.
1818-as telefonszámon kérhető az adatok pontosítása!
Koronavírus Sajtóközpont ma délben tette közzé a koronavirus.gov.hu oldalon, hogy az oltandók a 1818 telefonszámon és e-mailen is kérhetik a pontatlanul regisztrált adatuk javítását – közölte a Koronavírus Sajtóközpont.
Azt írták: ha valaki az oltásra történő regisztrációkor pontatlanul adta meg adatát, és emiatt a neki küldött értesítőben téves adatot tapasztal, akkor az ingyenesen hívható 1818 telefonszámon vagy az adatvedelem@neak.gov.huemail címen kérheti a regisztrációkor megadott adatai pontosítását, javítását.
„Nagyon fontos, hogy van egy telefonszámunk, ezt kértem Müller Cecília asszonytól, hogy mindennap mondja be, ahol közvetlenül lehet jelezni, ha valaki problémát észlel. Akár a rendszerben, akár saját magára vonatkozóan. És adnak tanácsot is, hogy mit és hogyan kell tennie, hogy a hibát ki tudjuk javítani” – közölte Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli interjújában.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak eljárást egy helyi nő ellen.
A rendőrök pár óra alatt elfogták azt a 26 éves helyi nőt, aki a gyanú szerint Pécsett, a Karsztos dűlőn egy házban 2021. március 4-én 23 óra és március 5-én 1 óra között mellkason szúrt egy férfit.
A házban három férfit italozott, majd egy nézeteltérés miatt az egyik férfi megütötte a nő párját. A nő ezután egy konyhakéssel mellkason szúrta a férje támadóját. A 47 éves férfi az eset során életveszélyesen megsérült, őt a mentők kórházba szállították.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt a rendőrök előállították a főkapitányságra, kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
2021. március 8-ától munkanapokon nyári menetrend kerül bevezetésre.
A koronavírus járvány harmadik hulláma és a növekvő napi megbetegedések miatt az operatív törzs javaslatára több hatályban levő védelmi intézkedés szigorítását rendelte el a kormány 2021. március 4-én. Az óvodák, általános iskolák április 7-ig bezárnak, a középiskolákban, a felsőoktatásban a digitális oktatás fennmarad. Az üzletek március 8. és március 22. között két hétre bezárnak, kivéve az élelmiszerboltokat, patikákat, drogériákat, benzinkutakat. Az utazási- és helyváltoztatási igények tekintetében jelentős csökkenés várható, ezért a Tüke Busz Zrt. 2021. március 8-ától munkanapokon nyári menetrendet vezet be Pécs város közösségi közlekedésében.
A változások jellemzően a csúcsforgalmi időszakot érintik, de egyes járatoknál a kora reggeli órákban is módosul a menetrend.
Nem közlekednek a 30Y, a 107E, 109E és az iskolajáratok.
Fontos kiemelni, hogy a pécsi foglalkoztatók munkarendjéhez igazított 20-as, 21-es, 121-es, 16-os, 51-es, 52-es, valamint a műszakváltásokhoz igazított 130-as, 130A és 26-os jelzésű járatok továbbra is változatlan menetrend szerint indulnak. A Tüke Busz Zrt. hangsúlyozza, hogy az utasok munkába történő eljutása és műszakváltást követően a hazajutás a társaság járataival továbbra is biztosított. Este 20.00 óra után, valamint szabad- és munkaszüneti napokon a járatok közlekedésében nincs változás.
A részletes menetrend a tukebusz.hu oldalon, az applikációban valamint a megállóhelyi tájékoztató táblákon érhető el.
Szünetel a személyes ügyintézés a közműszolgáltatásoknál a koronavírus terjedésének megakadályozására tett kormányzati intézkedésekkel összhangban – közölték a közműszolgáltatók szombaton az MTI-vel.
Hétfőtől március 22-ig felfüggeszti a személyes ügyintézést, és digitális platformokon – online, telefonon, illetve e-mailben – várja a megkereséseket a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), az ELMŰ-ÉMÁSZ energiacég és a MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. – tudatták közleményeikben.
A MEKH tájékoztatása szerint az előre fizetős mérővel rendelkező ügyfelek villanyszámlájuk egyenlegét továbbra is feltölthetik az élelmiszerboltokban és az újságosoknál. A MEKH arra kéri a fogyasztókat, hogy a várhatóan megnövekvő telefonos forgalomra tekintettel az ügyfélszolgálatokat csak sürgős és valóban fontos esetekben hívják, és lehetőség szerint használják a szolgáltatók online felületeit.
A szolgáltatók munkatársai az egészségvédelmi előírások maximális betartása mellett a fogyasztók ingatlanjaiban továbbra is elvégezhetik a mérőórák leolvasását, és a halaszthatatlan karbantartásokat.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ a közleményében azt írta, hogy mivel a következő időszakban sokan dolgoznak és tanulnak otthonról, a tervezett üzemszünetek számát csökkenti a társaság. Emellett arra kérik az ügyfeleiket, hogy mérőóráik állását a digitális csatornákon keresztül adják meg. Az energiacég elsődleges célja továbbra is, hogy ügyfelei és munkatársai egészségét megóvja – hangsúlyozták a közleményben.
MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. a megszokott digitális platformok mellett Az MVM Next Áramapp nevű applikáció használatát ajánlja ügyfeleiknek.
Mint írták, az MVM Csoport 2021. április 7-ig önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal az egyetemes szolgáltatásban vételező lakossági ügyfélkörben az otthoni munkavégzés és tanulás megkönnyítése érdekében. A villamosenergia- és földgázhálózat biztonságos üzemeltetéséhez szükséges munkákat a társaságok a megfelelő védelmi intézkedések betartásával továbbra is ellátják – írta a közműszolgáltató.
Ideiglenesen szünetelteti a személyes ügyintézést ügyfélszolgálati irodáiban, és csökkenti a tervezett üzemszünetek számát az E.ON Hungária Csoport.
A vállalatcsoport arra kéri ügyfeleit, hogy aki teheti, mobilapplikáción keresztül adja meg a mérőóra állását.
A koronavírus terjedésének megakadályozására tett kormányzati intézkedésekkel összhangban valamennyi ügyfélszolgálati irodájában ideiglenesen felfüggeszti a személyes ügyintézést az E.ON Hungária Csoport. Az energiacég elsődleges célja továbbra is, hogy ügyfelei és munkatársai egészségét megóvja. Az ügyfelek hétfőtől várhatóan március 22-ig a cég digitális platformjain, azaz online, telefonon vagy e-mailben intézhetik ügyeiket. Mivel a következő időszakban sokan dolgoznak és tanulnak otthonról, a tervezett üzemszünetek számát – megvizsgálva azok lehetőségét – csökkenti a társaság. Emellett arra kérik az ügyfeleiket, hogy mérőóráik állását a digitális csatornákon keresztül adják meg.
Az E.ON Hungária Csoport mindent elkövet annak érdekében, hogy hozzájáruljon a koronavírus további terjedésének megelőzésére tett kormányzati lépésekhez. A társaság célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja, ugyanakkor szolgáltatásainak biztonságát garantálja.
IDEIGLENESEN BEZÁRNAK AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK
A hétfőtől életbe lépő korlátozó intézkedéseknek megfelelően 2021. március 8-tól ideiglenesen felfüggeszti a személyes ügyintézést az E.ON valamennyi ügyfélszolgálati irodájában.
Személyes megjelenés nélkül egyszerűbb, gyorsabb és a jelenlegi helyzetben biztonságosabb az ügyintézés, amely a következő időszakban az E.ON digitális platformjain, azaz az ügyfelek által már megkedvelt és megszokott videós ügyfélszolgálattal, telefonon, e-mailben és online lesz elérhető. Az E.ON arra kéri ügyfeleit, hogy lépjenek be, illetve, ha még nem tették, regisztráljanak az online ügyfélszolgálaton (www.eon.hu/ugyintezes), ahol többek között az alábbi ügyek kényelmesen és teljes körűen intézhetők:
· mérőállás diktálás
· számla- és egyenlegmegtekintés
· számlabefizetés
· e-számlára váltás
· értesítés tervezett üzemszünetekről
A személyes ügyintézés élményét adja, de teljes biztonságot jelent az E.ON videós ügyfélszolgálata, melynek munkatársai itt érhetők el:
A hosszabb várakozási idő elkerülése érdekében a vállalat kéri az ügyfelek együttműködését abban, hogy csak sürgős esetben keressék a következő időszakban a telefonos ügyfélszolgálatot. https://www.eon.hu/hu/lakossagi/elerhetosegek.html
CSÖKKENTIK A TERVEZETT ÜZEMSZÜNETEK SZÁMÁT
A vállalat szakemberei a következő napokban egyesével felülvizsgálják azokat a korábban tervezett hálózati beavatkozásokat, melyek az ügyfelek számára áramszünettel járnának. Ezeket a munkálatokat még a március 8-ától érvényes védelmi intézkedéseket megelőzően hirdették meg az érintetteknek, a kialakult helyzetre való tekintettel azonban az ügyfelek kényelme érdekében átszervezik ezeket. Az E.ON arra törekszik, hogy minél kevesebb, csak a valóban feltétlenül szükséges beavatkozást végezze el, hiszen a jelenlegi helyzetben sokan dolgoznak és tanulnak majd otthonról. Épp emiatt a döntésnél minden esetben figyelembe veszik, hogy a tervezett üzemszünet mennyire sürgős, elhalasztása veszélyeztetné-e az áramellátás biztonságát. A társaság kiemelt figyelmet fordít az oltópontok áramellátásának folyamatos biztosítására.
A meghirdetett munkálatok halasztása kapcsán előfordulhat, hogy a változásról az idő rövidsége miatt hagyományos, postán kézbesített lemondó értesítést nem kapnak az ügyfelek. Az E.ON ezért arra kéri ügyfeleit, hogy az őket érintő tervezett munkálatokról és azok esetleges törléséről kérjenek email vagy sms értesítést az E.ON online ügyfélszolgálatán, az eon.hu/ugyintezes oldalon.
A településeket érintő tervezett munkálatok az alábbi oldalon is nyomon követhetők:
Amennyiben ügyfelünk nem talál információt a térképen a korábban számára hivatalosan jelzett üzemszünetről, akkor a munkát elhalasztották és egy későbbi időpontban végzik majd el a társaság munkatársai.
FOLYTATÓDIK A MÉRŐÓRÁK LEOLVASÁSA, AZ ADAT MOBILAPPLIKÁCIÓN KERESZTÜL IS MEGADHATÓ
Az éves mérőállás megadására – azon ügyfelek számára, akiknél ez a következő időszakban lesz esedékes – a vállalat mobilapplikációján keresztül, fényképes leolvasással, személyes kontaktus nélkül van lehetőség. Ha az ügyfél nem adja meg az óraállást, akkor a vállalat munkatársai az eddigiekhez hasonlóan védőfelszerelésben, a biztonságos távolságot és minden szükséges óvintézkedést betartva elvégzik az áram- és gázfogyasztásmérők személyes leolvasását.
ELŐRE FIZETŐS MÉRŐK FELTÖLTÉSE
Az előre fizetős mérők feltöltése többségében a Komfort Kártya elfogadóhelyeken és az E.ON online ügyfélszolgálatán történik. A hétfőtől életbe lépő korlátozások a legtöbb feltöltőpont, azaz az élelmiszerboltok és a hírlapárusító üzletek nyitva tartását nem érintik, így az ügyfelek többsége a megszokott módon tudja majd feltölteni egyenlegét. Azok az ügyfelek, akik eddig személyesen az ügyfélszolgálaton töltötték fel egyenlegüket, az E.ON online vagy telefonos ügyfélszolgálatán éjjel-nappal tájékoztatást kaphatnak a számukra elérhető legközelebbi töltőpontról.
Az E.ON elkötelezett munkatársai, ügyfelei és partnerei egészségének védelmében, ezért szükség esetén további óvintézkedéseket is kész megtenni a járványhelyzetre reagálva. Szakemberei továbbra is elsődleges feladatuknak tekintik az energiaszolgáltatás folyamatos és zavartalan biztosítását.
Előző cikkemben foglalkoztam azzal, hogy a Netpincér árkategóriai mennyire követik a valóságot, ha egy bizonyos ételt vizsgálunk. Ugyanakkor utaltam arra is, hogy a szűkítés nem biztos, hogy reális képet mutat, ugyanis amikor a hamburgert áruló helyekre szűkítettem a keresésem, akkor sok olyan helyet nem dobott fel a rendszer, ahonnan egyébként már rendeltem burgert. Úgyhogy második lépésben megnéztem egyesével a maradék éttermet. Ma erről írok. A vizsgálatot kedden 13 órakor kezdtem el. Az alapelven továbbra is ugyanez: hamburger valami köretelemmel, nézem az extrákat, az árat és az elégedettséget.
Amit nem „dobott a gép”:
Az eredmény eléggé meglepett. Nem kevesebb, mint 27 olyan helyet találtam, ami nyitva volt és lehetett hamburgert vásárolni, pedig nem szerepel a hamburger kategóriába. Ez azért durva, mert ez még több, mint amennyi szerepelt benne (ugyebár 23 éttermet dobott ki a rendszer burger fronton, amiből az egyiknek a kínálatában mégsem szerepelt). Hogy ennek az eltérésnek mi lehet az oka, azt nem tudom. Talán a sok mindent áruló helyek csak a fő profilt jelenítik meg, amiben ez nem szerepel, de az is lehet, hogy ahol csak egyféle burger van, azt nem veszik külön.
Mivel a 27 az rengeteg, ezért valahogyan próbáltam szűkíteni a kört. A Pizza Donkeyt, a Ba-Zsa hamburgert, a La Casa De Pizzát, a Pizza Zonet és a Soós lángosozót azért hagyom ki, mert online, kártyás fizetésem nem tudnám megoldani, hogy köretet is rendeljek a burgerhez (bár erős a gyanúm, hogy több helyen ez telefonon megoldható lenne, csak a Netpincér felületén nem…kár). Ezenkívül azokat a helyek, ahol tudom, hogy azonos a tulajdonos, egybeveszem, így kb. 20 körülire tudom a listát csökkenteni. No, nézzük, mit kínál még nekünk Pécs!
A lista a Finezza pizzériával indul, ahol hamburger menü is van. A háromdolláros árkategória számomra teljesen érthetetlen annak tükrében, hogy a burger menüjük 1.790 forint, ami krumplit és üdítőt is tartalmaz. A felhasználói értékelés viszont az eddigiekhez képest nagyon alacsony, mindösszesen 3,9, és sajnos a legutóbbi tapasztalataim alapján értem, hogy miért. De azért bíztatok mindenkit kipróbálásra, hátha nektek jobb élményeket lesz!
A Pizza Gyár hasonlóan egy univerzális hely, ami burgert is kínál. Ezekből a legolcsóbb 1.550 forint, ehhez egy adag hasábburgonyát még 480 forintért lehet rendelni, ami itt a kétdolláros kategóriába esik. Sajnos a kiírásban az nem szerepel, hogy milyen szósz van a burgerben. A vélemények ezzel együtt pozitívak, az átlag 4,7.
A My Bistro is az előző két hely vonulatát képviseli. Árak tekintetében folytatódik az érthetetlenségi szériám, ugyanis úgy szerepel a háromdolláros kategóriában, hogy az eddigi legolcsóbb, 1.390 forintos burger-krumpli kombót kínálja. Igaz, hogy sertéshúspogácsából, viszont házi szósszal. Az értékelési mutatójuk átlagosnak mondható, 4,4-es.
A Főnix Pizzéria a városon belül viszonylag elit helynek számít, és ez a burgerek árain érződik. A legolcsóbb menüjük 3.790 forint, ami több mint ezressel drágább, mint az eddigi legmagasabb árkategória, és ehhez 100 forint kiszállítási ár is dukál (ez mondjuk tényleg a háromdolláros kategória). Cserébe viszont olyan különlegességek is lehetnek az ember burgerében, mint a garnélarák, a kacsamáj, vagy a Philadelphia sajtkrém. És az elégedettségi mutató is nagyon imponáló, a 4,8 holtversenyben az eddigi legjobb.
A Grano Pizza & Pasta & Salad csak kétféle hamburgert kínál, egy marha- és egy csirkehúsosat. A marhaburgerük 2,590 forintba kerül, amihez 290 forint még a kiszállítási díj, cserébe viszont krumplit és coleslaw salátát is kínálnak mellé. Én már kóstoltam, bár nem írtam róla, de nagyon finom, és a 4,7-es átlag is ezt igazolja. De azt már senki se magyarázza meg nekem, hogy ez mitől lett kétdolláros.
A Replayt és a Király21-et az azonos tulajdonos és kínálat miatt most együtt értékelem. Ez sem az olcsó helyek vonalát képviseli, a legolcsóbb marhaburger menü 2.790 forint, plusz 400 forint kiszálltási díj (Perczel utcába? Ne már, ott van egy köpésnyire…). De legalább tényleg a háromdolláros értékben van. Viszont itt is komplex a menü, burger-krumpli-saláta és gyakorlatilag minden házi. A Replay burgeréről egyszer már írtam, ezt itt megtekinthetitek. A vendégek értékelése szintén elég jó, 4,6-os.
A Bohémia Sörkonyhát talán senkinek sem kell bemutatni, a cseh sörök mellett a különleges bageles burgerükről híresek. A hamburgerek 2.500 forintnál kezdődnek, ami szintén krumpli-saláta kombóval van tálalva, a hely különlegessége a sajttal töltött juicy lucy marhahús. A vendégek értékelése mindent elmond, a 4,8-as érték extrém magas, de amit nem értek megint, az az egydolláros kategória. A 2.500 forint önmagában nem tartozik a legolcsóbb helyek közé, ráadásul, amikor legutóbb ott ettem, az volt az érzésem, hogy nem laktam teljesen jól a kajával. De lehet, hogy bennem van a hiba. Viszont az óriási ínyenc kínálat miatt mindenképp érdemes kipróbálni.
A Nana Bisztrónak is van burger a kínálatában, méghozzá elég komplex, ami mellé krumpli, saláta és még mártogatós is dukál. Ez azonban itt sem olcsó (háromdolláros), 2.990 forintba kerül. A hely egyik különlegessége a naked burger, ami teljesen gluténmentes és salátalevélben tálalják a hamburger összetevőit. Hogy ez vagy a többi elem teszi-e népszerűvé a helyet, azt nem tudom, de a 4,5-ös átlag az nem rossz egyáltalán.
A Kívánság Pizzával visszatértünk a pizzériákhoz, amik burgert is kínálnak. Itt az alapburger (marhahús, ketchup, zöldségek) 1,250 forint, amihez 490 forintért lehet krumplit kérni. Ez így a kétdolláros kategória. A rajongói értékelés 4,4-es, amiről nem tudom, hogy elsősorban a burgernek szól-e, vagy a pizzáknak.
A Blöff Bisztró csak egyféle burgert kínál, de az meg kell hagyni, elég komplex, krumplival, salátával, kápia paprikával, hagymalekvárral. Elég különlegesnek tűnik. Az ára 2.500 forint, ami itt a háromdolláros kategória. A 4,3-as értékelés összességében azért nem tűnik valami magasnak, a promóképe azonban kifejezetten csábító, talán majd kipróbálom valamikor.
Hasonló cipőben jár a Lezser bárkonyha, ami inkább olaszos étlapjáról ismert, de kétféle burgerük van, egyik csirke, másik marha. Utóbbi szintén eléggé a háromdolláros kategóriában van, ugyanis 3,490 forint, amihez krumpli is jár, a hamburgerben meg marhahús és füstös BBQ szósz található. Az értékelése a helynek 4,5.
A Paulus Cafénak is megvan a maga hamburgerkínálata. 2.790 forintért többfélét is lehet kérni, amelyekhez steakburgonya is jár, és a promóképük szerint valami mártás is (de ez nem mindenhol volt külön kiírva), sőt, ajándék 1 literes Cappy vagy 1,25-ös cola is (ez nem tudom, hogy szezonális-e vagy állandó). Egy kicsit ront a képen a 290 forintos kiszállítási díj, így nem meglepő a háromdolláros ár sem. Az értékelés azonban itt is 4,5, ami nem rossz.
A Grizzly és az Inferno Pizzéria a Netpincéres képek és eddigi tapasztalataim alapján gyanúsan azonos helyek, ekként is kezelem őket. Az óriás burgereik menüben 2.000-2.200 körül mozognak (az olcsóbbak), amikben krumpli és üdítő is van (furcsamód ez is háromdolláros). Az elégedettségi mutatók nagyon magasak (4,7 és 4,5), ami számomra azért fura, mert a Grizzlyből én már rendeltem, és nálam 10 pontos skálán is alacsonyabb értéket hozott. De persze lehet, hogy bennem van a hiba.
Az 1.290 Street food ára a nevénél kicsit drágább, a 128 grammos burgereik 1.590, a 200 grammos 1.790 forintba kerülnek, menüben krumplival és üdítővel mindkettő +400, és 300 forintos kiszállítási díja is van. Ez így nálam már nem kerülne az egydolláros kategóriába, de a Netpincérnél igen. Viszont a 4,6-os átlag azért arra utal, hogy az emberek szeretik.
A lista végefele kicsit délebbre utazunk a Balkán Special különlegességei által, akik pljeskavica húsból kínálják a burgerüket. Az ára 1.990 forint, plusz még 590 a csónakburgonya, és 190 a kiszállítás, ez így nem meglepő módon a háromdolláros kategóriában foglal helyet. A burgerüket még nem kóstoltam, a lepényüket már igen, az ízlett, főleg a szószaik voltak különlegesek. A 4,8-as átlag pedig arra utal, hogy nem csak én szerettem az ételüket.
Délről megyünk kelet felé a Gangnam Kitchen jóvoltából. A korai burger menüjük alapból 2.090 forint (ez egydolláros?), de a különlegesebb burgerek és köretek drágábbak. Ehhez még 200 forintos kiszállítási költség is dukál. Az ételük nagyon különleges számomra, ropogós csirkepogácsa tölti be a hús funkcióját, de olyan különlegességekkel találkozhat benne az ember, mint a szezámos majonéz, a sárgaretek vagy a kimchi. Nem vagyok az ázsiai konyha híve, de egyszer lehet, hogy bevállalom! J A 4,3-as értékelés viszont kicsit óvatossá tesz, bár lehet, hogy ez betudható a szokatlan ízeknek.
Szintén egy egyedi irányt képvisel a pizzéria Capriciosa, ahol házi lepényekben árulják a burgert. A legolcsóbb 1.750 forint, plusz 400 forintos kiszállítási díj, ez a kettes árkategóriába került a felületen. Viszont ha hasábburgonyát szeretnénk mellé, azt még 520 forintja fogja bánni. De ha a promóképek mennyisége valós, akkor itt erre aligha van szükség. A 4,7-es átlag meg szintén arra utal, hogy a minőséggel itt nincs baj.
A Piros Talicska Csárda régi ismerősünk. Amikor interjút készítettem velük, még nem voltak burgerek, de azóta igen. A klasszikus burger menüjük 2.590 forint (háromdolláros), amihez viszont krumpli, szósz és üdítő is jár. A burgerszósz funkcióját egy egyedi mézes-mustáros mártás tölti be. Ezt az ételt már kóstoltam, és nagyon ízlett, egyedül a mártogatóssal volt némi gondom, de az többféléből választható. A 4,8-as átlag azt hiszem itt is önmagáért beszél.
A Park Pizzával ismételten ismerős vizekre evezünk, írtam már róluk itt is, máshol is. Ha már mindig kötöszködöm a kategóriákkal, akkor itt aztán főleg nem értem a háromdolláros értékelést, 1.790 forintért elég extra méretű burger rendelhető, hozzá 480 forintért pedig köret. Sok mindent kóstoltam erről a helyről, és bevallom, nem a hamburger a kedvencem tőlük, de a húsok tekintetében nagyon magas szinten hoz a hely, amit a 4,6-os átlag értékelés is alátámaszt.
A sort a Pizza Di Casa zárja, akinek az original burgere 1.350 forint, hozzá egy adag burgonya további 420 forint (régebben nem menüben volt?). Ez így azért nem vészes ár, így az egy dolláros kategóriába belefért. Amikor utoljára ettem itt burgert, nem zártam a szívembe, de azóta sok időt eltelt, így a változás lehetősége adott. Az elégedettségi mutató itt is nagyon magas, 4,7-es.
A sort ezzel lezártuk. Láthatjuk, hogy nagyon sok hely maradt ki és ebből jópár igencsak különleges, amit érdemes kiprróbálni. Szóval nem szabad a kategorizálásban bízni. Ha megnézzük a vizsgált helyeket, az árkategorizálás szerint, göngyölítve az első cikkel, akkor az alábbiak jönnek ki:
Egydolláros kategória: 1.580 és 2.500 forint között.
Kétdolláros kategória: 1.740 és 2.880 forint között.
Háromdolláros kategória: 1.390 és 3.890 forint között.
Látható, hogy az egy- és kétdolláros kategóriánál a minimumok és maximumok még csak-csak összhangban vannak, de eléggé egybecsúsznak, a háromdollárosoknál azonban minden a feje tetejére áll, ugyanis a legolcsóbb hely is köztük van.
Mivel még egy jó ideig úgy tűnik, a nyitásra nem lesz lehetőség, az online rendelés még mindig az egyik legbiztonságosabb, érintésmentes megoldás mindazok számára, akik vágynak valamilyen éttermi kajára. Éppen ezért ajánlom az online felületek használatát, de inkább szánjunk kicsi időt az éttermek átnézésére és ne a kategóriákból induljunk ki.