Idén biztosan elmarad a VOLT és a Balaton Sound, a népszerű, komoly headlinereket felvonultató vidéki fesztiválok időpontját átették 2022-re – tudta meg az Index a szervezőktől. Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója szerint lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása, ennek ellenére bíznak abban, hogy látogatók megértik a döntésüket.
Hangsúlyozta: egyelőre azonban nem látják annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számukra mindennél fontosabb.
Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit – írja az index
A szervezők szerint túl nagy a kockázat, a járvány harmadik hullámának közepén nem látják, hogy mikor lehetne elindítani a szervezést, a népszerűsítést, a jegyértékesítést, ezért döntöttek úgy, hogy 2021-ben is elmarad mindkét nagy zenei fesztivál.
Ünnepi motívumok díszítik Siklós városát. A tavalyi két helyszín után immáron a város több pontján megjelentek a húsvét és pünkösd közeledtét hirdető tojások és nyulak.
A korai rendezvények és programok a járvány hozta helyzetben sajnos elmaradnak, de a városvezetés elkötelezett abban, hogy az ünnepekhez méltó díszítés tegye színesebbé a mindennapokat Siklóson.
A 20 órai kijárási tilalom miatt nem lehet sokáig sétálni az utcákon, így egy kis galériában mutatjuk be a város ünnepi hangulatának arcait a legcsendesebb órákban.
Az elmúlt héten egyedi élményben volt részünk: frissen sült házi kenyeret kóstolhattunk és még kecskét is fejhettünk Bali Péter és felesége, Baliné Saródi Írisz birtokán. A család hosszú évek óta foglalkozik házi kenyér és kecskesajt készítésével, amelyet Pécsett a Búza téri piacon is meg lehet vásárolni. Miközben a kenyér és kakaós, valamint a fahéjas csiga készült, a vállalkozásról, a jó házi kenyér és sajt titkáról, valamint a vállalkozók jelenlegi helyzetéről beszélgettünk velük.
Mióta foglalkoznak kenyérsütéssel?
S. Í.: 2004 óta foglalkozom kenyérsütéssel, de akkor még nem árusítottam. Az indíttatásom először egy kellemetlen esemény volt: általában elég kenyeret vásároltam a családomnak, de 2004 első napján egész egyszerűen sehol nem kaptunk kenyeret a Kertvárosban. Ekkor határoztam el, hogy ilyen többet nem fordulhat elő és én magam kezdek el kenyérsütéssel foglalkozni. Még azon a héten beszereztem az első kenyérsütő gépemet és elkezdtem kenyereket készíteni. Ekkor még csak családi fogyasztásra. Nem sokkal később már kovászos kenyeret is sütöttem. A piacra csak 2014-ben mentünk ki vele, azóta én csak ezzel foglalkozom. 5 évvel ezelőttig kézzel dagasztottam a kenyereket, azóta már sikerült egy erre a célra alkalmas dagasztógépet beszerezni.
Fotó: Hegedűs Tünde
Hogyan jött ehhez a kecskesajt készítése?
S.Í.: A férjem 2013-ban szerzett be két kecskét. Ekkor jött az ötlet, hogy több kecskével lehetne kecskesajtot készíteni, akár eladásra is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy először a kecskesajttal voltunk kint a Búza téri piacon. Ott javasolták nekünk, hogy próbálkozzunk a kenyér kihozatalával is, mert a jó minőségű házi péksüteményekre mindig van igény. Most már tudjuk, hogy érdemes volt a tanácsot megfogadni, főleg, mert kenyeret az évben bármikor tudunk készíteni, a sajt viszont szezonális termék.
Fotó: Hegedűs Tünde
Mennyi idő alatt készülnek el azok a kenyerek és sajtok, amiket a piacon látunk?
S.Í.: Ez egy elég hosszú folyamat, ami a kovász etetésével kezdődik. Ennek az ideje alkalmanként változó, de nagyjából 10-14 óra. Ezután következik az autolízis, a dagasztás, és a hajtogatás, ez utóbbi több alkalommal. Majd csütörtök este teszem be a sütőbe az első kenyeret, ami péntekre készül a piacra.
A sajt esetén az érlelt sajtoknál az érlelés folyamata több hónap. A friss sajt elkészítése sokkal gyorsabb, de itt is fontos a gondos préselés, sózás, hogy a sajtnak a sava távozzon. Csak ezt követően vákuum csomagoljuk és visszük ki a piacra. Ez a folyamat másoknál sokszor elmarad, viszont ennek az lesz az eredménye, hogy a csomagolás alján felgyülemlik a víz és a savó, így a vevő valójában kevesebb sajtot kap a pénzéért, mint amennyi a címkén szerepel. Én ezt nem szeretem.
Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy a kecskesajtunk 100%-ig kecsketejből készül. Ez azért lényeges ugyanis a kecsketej laktózmentes, emiatt a laktózérzékenyek sokan veszik. Tehát ha csak egy minimális tehéntejet is tartalmaz, és ezt nem közlik a vevővel, az nagyon veszélyes lehet.
Fotó: Hegedűs Tünde
Milyen termékeket árulnak és melyik a legnépszerűbb?
B.P.: Azt tapasztaljuk, hogy bármennyire is népszerűek a különböző rozs- és tönkölybúza-kenyerek, a legnépszerűbb mégiscsak a fehér kenyér. De szerencsére az összes termékünket szívesen viszik.
S.Í.: A fehér kenyéren kívül persze sok minden más is van. Készítünk tönkölybúza-kenyeret 100% tönkölybúzából, de rozs kenyerünk is van, 100%-os is, de olyan is, ami 70 % rozs, és mellette pirított hagyma is kerül a kenyérbe. A fehér- a rozs- és tönkölybúzakenyér állandó termék, ezenkívül időnként szerepel a kínálatunkban például céklás-diós, burgonyás, kukoricás, vagy sajtos kenyér is. Szezonban készítek kakukkfüves-oregánós-bazsalikomos-kecskesajtos bagettet. Ezenkívül mindig kínálunk valamilyen kovászos finom pékárut és süteményt is. Igazából ez a terméktipus az, amiben kiélem a kreativitásom, mert a kenyér és a sajt készítése állandó, ebbe viszont mindig tudok egy kis változatosságot belecsempészni. A kakaós és fahéjas csigákat is nagyon szeretem, de szívesen készítek diós,szezonális gyümölcsös süteményt, és népszerű a levendulás-kecske ordás sütemény is.
B.P.: Egy ideig kemencés kenyeret is készítettünk, de az nagyon körülményes. Az optimális hőmérséklet ugyanis, amiben készülhet, 250 fokos. De csak egy nagyon rövid ideig lehet a kemencét ezen a hőmérsékleten tartani. Ezért általában felmelegítjük 280 fokra, akkor kezdjük a sütést, és közben visszahűl a jó hőmérsékletre. De ezzel a módszerrel csak néhány kenyeret lehetett egyszerre elkészíteni, sokkal kevesebbet, mint amennyire igény lenne, ezért felhagytunk vele.
Fotó: Hegedűs Tünde
Készítenek gluténmentes termékeket is?
S.Í.: Azt nem készítünk. Igazából ahhoz, hogy felelősen tudjunk gluténmentes kenyeret készíteni, az kellene, hogy teljesen külön eszközökkel, külön helységbe készítsük el, különben már a levegőben és az eszközökön is van glutén, ami érintkezik a kenyérrel és már ebből is baj lehet. 2 évvel ezelőttig mint kistermelő a saját konyhámban sütöttem a kenyereket. Azóta – miután a legidősebb lányunk elköltözött – ki tudtam alakítani egy műhelyt, de még mindig nem tudnám külön helyen készíteni a gluténmentes kenyeret. Ezért inkább ez kimarad.
A piacon kívül más vásárlók is vannak?
S.Í.: Igen, vannak éttermek, akiknek állandó jelleggel szállítunk, vagyis szállítanánk, mert sajnos a koronavírus okozta zárások miatt a viszonteladóik száma nagyon lecsökkent. De foglalkozunk kiszállítással is, és szerencsére sokan érdeklődnek iránta. Kezdetben ingyenesen szállítottunk ki, de az számunkra is sok kiadással járt. Jelenleg 300 forintért szállítunk ki, ha a vásárlás összege eléri az 1.200 forintot. Ennek ellenére azért remélem, hogy minél előbb nyithatnak az éttermek és visszatér az élet a régi kerékvágásba.
Szerintem valamennyien ebben reménykedünk. 🙂 Köszönöm az interjút!
A koronavírus fertőzést követően nem várt nehézségekkel kell szembenézniük azoknak, akik átestek a fertőzésen. Ezek a tünetegyüttesek olykor hosszú időn keresztül meghatározzák a betegségen átesettek életét. Hogy mi is az a post-covid szindróma, milyen tünetekkel is jár, arra a Pécsi Tudományegyetem szakembere, dr. Kanizsai Péter, a Sürgősségi Orvostani Tanszék vezetője ad választ.
A mai napon tartott Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a számok nagyon rosszul alakulnak, amire számítottak, a következő napokban és hetekben türelemmel kell lenni. A holnapi napon a miniszterelnök a Kossuth Rádióban fogja bejelenteni a következő hetekben érvényes korlátozásokat és rendelkezéseket, a lazításokra majd több lépésben kerülhet sor akár heteken belül.
A miniszter elmondta, hogy az elmúlt napok adataiból azt a következtetést vonták le, hogy közel vannak a harmadik hullám csúcsához és a számok rendkívül rosszak. A tegnapi napok 207-en haltak meg és összesen 1170-en vannak lélegeztetőgépen.
Szerinte az egészségügyben iszonyatos munkát végeznek az orvosok és ápolót. Összesen 1700 szabad lélegeztetőgéppel felszerelt ágy áll még rendelkezésre. A személyi állomány is megfelelő, mivel rezidensek is részt vehetnek az egészségügyi védekezésben.
Gulyás Gergely elmondta, az oltás az egyetlen mód a vírus legyőzésére. Ebben az európai arányokat tekintve Magyarországon a második helyen áll beoltottságot tekintve, de “lazításnak még nincs itt az ideje”.
Szerinte ha kellően gyorsan tudnak oltani, akkor már nem lesz negyedik hullám, így akár heteken belül is lehet lazítani az intézkedéseken.
A nemzeti konzultációval kapcsolatban elmondta, hogy soha ennyien nem vettek rajta részt, az eredményeket pedig a hétvégén fogják nyilvánosságra hozni, ami alapján fognak döntéseket hozni a korlátozásokról, valamint, hogy a védettséget igazoló okmányhoz milyen jogokat adjanak.
A Kormány több lépcsős újraindításban gondolkodik, amit a beoltottak számához fognak kötni. A holnapi napon a miniszterelnök a Kossuth Rádióban fogja bejelenteni a következő hetekben érvényes korlátozásokat és rendelkezéseket.
1 140 000 személy került beoltásra, 321 000 személy pedig már átesett a fertőzésen, így jogosult az védettséget igazoló dokumentumra, amik folyamatosan postázásra kerülnek.
A miniszter azt is elmondta, csak biztonságos és ellenőrzött vakcinákkal oltanak, a fel nem használt vakcinák csak a bevizsgálás idejéig állnak, minden más hír szerinte nem valós. A céljuk, hogy májusra a teljes lakosság átoltott legyen.
A miniszter úgy zárta ismertetőjét, hogy mindenki legyen türelemmel a következő napokban, esetleg hetekben, hogy túl legyünk a víruson – azaz nagy eséllyel a korlátozás húsvétig marad. – Jövő TV.
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 441 706 fő a beoltottak száma, ebből 421 915 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 6502 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 539 080 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 207 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 628 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 360 895 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 160 557 főre emelkedett. 10 386 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1170-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. A következő napokra ehhez a háziorvosoknak átlagosan 10 fő oltására elég AstraZeneca vakcina jut, további 44 fő idős embert tudnak kórházi oltópontra szervezni, ahol Szputnyik és Pfizer oltóanyagok vannak. A kormány szerdai ülésének döntéseiről a mai Kormányinfón adunk tájékoztatást.
A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon! A védőoltás életet ment.
Nem véletlenül paradox a cím. A mai kormányinfón valamit biztosan be fog jelenteni Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, és sokan találgatnak, hogy vajon enyhítést vagy még nagyobb szigort fog indítványozni a kormány. A dolgok jelen állása szerint könnyen előfordulhat, hogy mindkettőt. Hogy mindez hogy lehetséges?
Hallani kormányoldalról érkező pletykákat, miszerint nem véletlenül kezdték el kipostázni a védettséget igazoló okmányokat: könnyen lehet, hogy azok, akik már rendelkeznek ilyen kártyával bizonyos intézkedések alól mentesülni fognak, heteken de akár napokon belül. Azonban látva a drasztikusan romló számokat, az ország túlnyomó többsége egyelőre vélhetően nem álmodhat enyhítésekről, sőt még nagyobb szigor jöhet.
Ezt bizonyítja, hogy egyrészt a kormány hajlandó az újra nyitásról tárgyalni, és a februárban megvalósult nemzeti konzultációról, ám a kormányhoz közeli szakértők – azok, akikre rendszeresen hallgatnak Orbánék – az elmúlt napokban még nagyobb szigort kértek, látva a romló helyzetet, és a telítődő kórházakat. Akár utazási korlátozás és még szigorúbb kijárási tilalom is életbe léphet.
A védőoltás a kulcs, továbbra is egyértelmű a Fidesz-KDNP kommunikációjából, hogy teljes nyitásról csak akkor beszélhetünk, ha létrejön az úgynevezett nyájimmunitás, ám ahhoz arra van szükség, hogy legalább 6-7 millió ember szerezzen védelmet, lehetőség szerint vakcina által.
Az elmúlt hatvan évben a négyszeresére nőtt a húsfogyasztás világszerte. Magyarországon egy ember egy nap 177 gramm húst eszik. Ez körülbelül egy szelet rántotthúsnak és némi felvágottnak felel meg. Ebben nincs benne a halfogyasztás, de még így is a világátlag fölött fogyasztunk. A legdrasztikusabban Kínában nőtt meg a kereslet a hús iránt, az ázsiai ország fogyasztása a világ 300 millió tonnás húsfogyasztásának csaknem harmadát, 95 millió tonnát tesz ki.
Megfigyelhető, hogy azokban az országokban, ahol nő az életszínvonal, ott változnak az emberek táplálkozási szokásai. Ahogy a keményítőben gazdag ételek iránti kereslet csökken, úgy nő a húsfélék iránti igény. Szerencsére több európai országban már felismerték ezt az átlagemberek és önként korlátozták a húsfogyasztásukat. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárulnak olyan ismeretterjesztő filmek is, amelyek a tömeges állattartás körülményeit, az állatokkal való bánásmódot mutatják be. És egyre több kutatás is napvilágra kerül, miszerint a feldolgozott, főleg a füstölt és tartósított húskészítmények kifejezetten károsak az egészségre.
Az ENSZ környezetvédelmi programja (UNEP) egy közleményében kijelentette, hogy a húsfogyasztás az emberiség legégetőbb, megoldásra váró problémája. De miért is?
Vegyük sorra, mi van egy adag marhapörköltben.
A marha, de a sertés, a liba, a tyúk, a birka és még sorolhatnánk, tehát a legtöbb állat többnyire növényekkel táplálkozik. Ezért legelőre, takarmányra van szükségük. Minél több hús fogy, annál több állatot kell tenyészteni, vagyis a takarmányuk megtermeléséhez egyre nagyobb és nagyobb terület kell. Az ember az elmúlt évszázadokban az erdők kárára vett el területet az állatok takarmányozásához, tönkretette ezzel a természetes növénytakarót, fajokat irtva ki, vadon élő állatok otthonát pusztítva el. Egy-egy termőterület kialakításakor állatok ezrei halnak meg a feláldozott erdőkben.
Az állattenyésztés által kibocsátott üvegházhatású gázok felérnek az összes földi jármű, az autók, kamionok, valamint a repülők és rakéták által kibocsátott gázzal. És itt nemcsak a metánról van szó, amit a kérődző állatok termelnek. A termények előállításához szükséges gépek, a szállítás során használt járművek, a marha- vagy sertéstelepeken használt eszközök mind pöfögnek, széndioxidot bocsátanak ki és rengeteg energiát fogyasztanak.
Emellett – és ez a legfontosabb szempont – rengeteg víz szükséges a hús előállításához. Egy kilogramm sertéshús előállításához 6000 liter, egy kilogramm marhahús előállításához 15 000 liter ivóvízre van szükség. Ennek a mennyiségnek a nagy része az állatok által elfogyasztott gabona öntözésére megy el. Nem a szarvasmarha és a disznó iszik ennyit. Csakhogy a növény és az állat is édesvíztől növekszik, amiből pedig egyre kevesebb van a Földön. Ehhez még hozzá tartozik, hogy a termőterületeken kevesebb az emberi fogyasztásra előállított mezőgazdasági termény, mint a tenyésztett állatok takarmányának szánt gabona. Ezért is fenntarthatatlan a jelenlegi húsfogyasztás.
Emellett a gazdák – a saját érdekeiket szem előtt tartva – olyan állatok tenyésztését részesítették előnyben, amelyek gyorsan elérik a vágósúlyt vagy jól tejelnek. Így eltűnt az a sokszínűség, amely még a múlt század első felében is jellemezte Európa szarvasmarha-állományát. Amióta a gépek átvették a vezető szerepet a gazdaságokban, azóta háttérbe szorultak, és mostanra már csak nyomokban fellelhetők olyan őshonos fajok, amelyeket leginkább igavonásra használtak.
A telepeken nevelkedő állatokat gyógyszerezik, így védik meg a több száz, esetenként több ezer marhából, sertésből, tyúkból álló állományt a jószágok között gyorsan terjedő fertőzésektől. Ami tehát egy marhapörköltben megtalálható, az azantibiotikum, ami a húson keresztül jut az emberi szervezetbe. Gyógyszereket ugyanis tudtunkon kívül szedünk, amikor húst fogyasztunk. Az Egyesült Államokban például az antibiotikumok 80 százalékát az állatoknak írják fel. A csibéket még a tojásban beoltják a kikelésük előtti napon, a héjat egy apró lyukon megtörve gyógyszert juttatnak a tojásba. Ide csak egy adatot írnánk: világszerte évente 60-65 ezer tonna antibiotikumot használ el a mezőgazdaság. A rendszeresen antibiotikumot kapó állatok gyorsabban nőnek és ellenállóbbak a betegségekkel szemben.
Az állatok takarmányaként szolgáló gabona előállításához is vegyszereket használnak, gyom- és rovarölő szerek formájában, amelyek beszivárognak a talajba, szennyezik a talajvizet. Minél nagyobb méreteket ölt a húsfogyasztás, annál nagyobb termőterületre van szükség, annál több állatoknak szánt antibiotikum és gyomirtó szer kerül az emberi szervezetbe és a környezetbe.
Ezen változtathatunk a húsfogyasztásunk csökkentésével. De már az is nagy lépés lenne, ha a marhahúst lecserélnénk csirkére vagy hetente két húsmentes napot tartanánk. – írja az Ökopolisz Alapítvány.
Az ATV Híradója számolt be arról, hogy Pécsváradon az eddigi adatok alapján az orvosnál megjelent emberek kétharmada elkapta a koronavírust. Az önkormányzat finanszírozása mellett tömeges tesztelésbe kezdtek. A kisvárosban döbbenten állnak az eredmények előtt, egyelőre nem tudják, pontosan mi okozhatta a tömeges megbetegedést.
Bíró Ferenc, a tesztelést végző orvos a híradónak elmondta, hogy a középkorúak körében terjed leginkább a vírus. Eleinte csak enyhe tünetek jelentkeznek a fertőzötteknél, így egyelőre nehéz megjósolni, hogy hányan kerülhetnek majd kórházba. Bíró szerint a brit mutáns jelenhetett meg a városban, mivel nagyon agresszívan és gyorsan terjed a betegség.
Pécsvárad polgármesterét, Zádori Jánost sem kímélte a vírus. Ő az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy gyerekétől kaphatta el a fertőzést, akinek az osztályában 19 diákból 11-en pozitív mintát adtak. A polgármester és családja először csak karanténba kerültek, de néhány napon belül már ők is elkapták a koronavírust.
Az Éghajlatvédelmi Szövetség és a Reflex Környezetvédő Egyesület hatodik alkalommal hirdeti meg KlímaSztár nevű felhívását. Ebben olyan mintaértékű újítások bemutatását várják, amely segíti az adott település zöldfelületeinek gazdálkodását. Ilyen az esővíz hasznosítása, a zöldfelületek növelését célzó fejlesztések, azok gondozása, fakataszter vagy éppen méhlegelők készítése.
Az innovatív lakossági szemléletformálás vagy éppen a zöldtetők előnyben részesítése is mind versenybe szállhat. A lényeg, hogy a településnek olyan, mások számára szokatlan megoldása legyen a zöldterületek hasznosítására és gondozására, amely más városoknak is példát mutathat.
A kampány első részében 2021. április 22-ig egy adatlapon várják a választott innováció rövid bemutatását. A korábbi évektől eltérően ezúttal már nemcsak a település képviselője, hanem bárki tehet javaslatot. A legjobbakat alaposan feltárják és bemutatják nem csak a hazai, hanem a programban résztvevő külföldi (osztrák, német, horvát, olasz, román) települések képviselőinek is. Sőt, még egy online tananyagba is be lehet kerülni!
A kampány hátterét a nemzetközi Nature-based innovatoins (NABI) projekt szolgáltatja, amelyet az EU Erasmus+ programja támogat. A KlímaSztár elismerés során a nyertes települések oklevelet és egy, a felhívás eszmeiségét tükröző művészeti alkotást kapnak. A díjazottak továbbá részt vehetnek egy nemzetközi versenyen is.
Ha Ön ismer ilyen megoldást a környezetében, akkor ezen az adatlapon tudja benevezni települését a versenybe, mi biztosak vagyunk benne, hogy Baranyában is bőven találni jó gyakorlatokat!