Kezdőlap Blog Oldal 2732

Merre tovább PTE? – fórum az egyetemi modellváltásról

0

Online fórumot tartottak az egyetemeket, így a Pécsi Tudományegyetemet is komolyan érintő modellváltásról. Ahogy azt már korábban megírtuk, Mellár Tamás és Keresztes László Lóránt korábban Hoppál Pétert, a Fidesz politikusát is meghívta erre az eseményre, azonban a kormánypárti képviselő nem kívánt részt venni ezen. Hoppál távolmaradásának okára a beszélgetés során fény derült.

A fórum résztvevői Mellár Tamás, független országgyűlési képviselő, Keresztes László Lóránt, országgyűlési képviselő az LMP frakcióvezetője és Horváth Csaba, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének PTE Intézményi Szervezetének elnöke. Az eseményt Babos Attila, a Szabad Pécs felelős szerkesztője moderálta.

A résztvevők abban megegyeztek, hogy szükség lenne a felsőoktatás átfogó reformjára, azonban a jelenlegi, erőltetett ütemű modellváltás nagyon rossz irány. Semmilyen egyeztetés nem előzte meg a folyamat elindítását, ebben a pillanatban nagyon kevés konkrét információval rendelkezünk arról, hogy például a Pécsi Tudományegyetem kapcsán milyen formában fog végbemenni a modellváltás.

Azonban az már egyértelmű, több intézmény példáján keresztül, hogy az egyetem élére kerülő kuratórium tagjait a kormány fogja kinevezni, politikai alapon. Ráadásul ezeket a kurátorokat nem lehet visszahívni. Az sem egyértelmű jelenleg, hogy az egyetem mostani vezetői közül milyen arányban kerülnek majd a kuratóriumba, ha egyáltalán lesz erre lehetőségük.

Keresztes László Lóránt hangsúlyozta, hogy a modellváltásnak nevezett folyamat nem más, mint az egyetemi vagyon és az egyetemi tulajdon kiszervezése magánalapítványi formába. Ehhez hasonló folyamatokra a különböző vagyonkezelői alapítványokon keresztül már több példa volt, ezekben az esetekben a közpénz és az állami tulajdon került Fidesz közeli alapítványok kezébe. Lényegében a közpénz kilapátolását láthatjuk ezekben az esetekben – fogalmazott a frakcióvezető.

Mellár Tamás szerint ezt a modellváltást nem szabadott volna ilyen ütemben tető alá hozni, szakmai és társadalmi vitáknak kellett volna a folyamatot megelőznie. Az ügy összetettsége nem teszi azt lehetővé, hogy pár hónap alatt véghez vigye a kormány a felsőoktatás ilyen szintű átszervezését. Egy valódi és szakmai modellváltáshoz több év is szükséges lenne.

Horváth Csaba arra számított, hogy a modellváltás kiszélesítése előtt a kormány megvárja a Corvinus átalakításának tapasztalatait. De ez nem történt meg, hatástanulmányok és érdemi információk nélkül, pár hónap alatt vezényelte le a kormány a modellváltást több vidéki egyetem kapcsán.

A modellváltás melletti érvként sokszor elhangzott már, hogy erre azért van szükség, hogy az egyetemek sokkal jobban tudjanak igazodni a piaci viszonyokhoz. Ezzel szemben Mellár Tamás arra figyelmeztetett, hogy az egyetemi szakok indítását nem lehet pusztán a piaci viszonyok mentén kezelni. Mivel ezzel a kevésbé tehetős családokban élő fiatalok elől vehetik el a továbbtanulás lehetőségét mivel egy ilyen, kizárólag piaci szemléletet követő kuratórium dönthet úgy is, hogy a nem versenyképes szakokon sokkal magasabb tandíjat állapít meg. Emiatt sokan szorulhatnak ki a felsőoktatásból.

Horváth Csaba hozzátette, hogy azért sem lehet piaci irányból megközelíteni ezt a kérdést, mivel az egyetemek legnagyobb vagyona a tudás és a kutatás. Hatalmas veszélyt rejt magában az, ha ezután a kormány és az általa kinevezett kuratórium hatáskörébe kerülne ez a döntés.

Keresztes László Lóránt szerint nem igazak a kormány fejlesztési hatékonysággal kapcsolatos érvei mivel, ha valóban ez lenne a szándékuk, ahhoz nem szükséges az alapítványi formába való átszervezés. Európa legjobb egyetemeinek többsége állami tulajdonban és fenntartásban van. A modellváltás után is kormányzati forrásokból működne tovább az egyetem, így lényegében semmi sem indokolja a magánalapítványi forma bevezetését.

A finanszírozás kapcsán Mellár azt is elmondta, hogy a Magyarországon bevezetett modellhez hasonló „hibrid” rendszer sehol máshol nem működik. Alapvetően kétfajta finanszírozási struktúrában működnek máshol a felsőoktatási intézmények. Egyik ilyen forma az állami fenntartás, a másik a magán személyek által létrehozott intézményi forma, aminek a finanszírozásában az állam nem vesz részt.

Az egyik legnagyobb veszély, hogy az egyetemek elveszíthetik a legfontosabb vagyonukat, a humán tőkéjüket az átalakítás során. Az alapítványi formában működő felsőoktatási intézményekben a dolgozóknak megszűnik a közalkalmazotti státusza, ezzel az elbocsátásuk sokkal könnyebbé válhat. Illetve az egyetemi autonómiát biztosító garanciák hiánya olyan bizonytalanságokat szülhet, amivel számos értékes tudással rendelkező oktató és tudományos munkatárs hagyhatja el a magyarországi egyetemeket.

A modellváltás siettetésének okát Horváth Csaba abban látja, hogy a kormány is érzi, a 2022-es választás nagyon szoros lesz, így még azelőtt végig akarják vinni ezt a folyamatot. Keresztes ezt a felvetést azzal támasztotta alá, hogy Bódis Józseffel, a felsőoktatásért felelős államtitkárral korábban folytatott vitáiban az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a vidéki nagy tudományegyetemeket érintő modellváltással a kormány még várni akar. Ennek ellenére Pécset is rohamtempóban érte el az átalakítás. Az LMP politikusa azt is hozzátette, ha a következő választás során kormányváltás lesz, akkor ők mindent megtesznek az egyetemi autonómia helyreállításának érdekében.

Mellár Tamás azt is elmondta, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén a fórumról való távolmaradását Hoppál Péter azzal indokolta, hogy őket az emberek kétharmaddal választották meg, azért neki nem kell ilyen vitákon részt venni.

Akik lemaradtak volna a fórumról a Szabad Pécs videójában megnézhetik a beszélgetést teljes terjedelmében.

Okoszebrával lehet biztonságosabb a közlekedés a Lánc utcában

0

Újabb gyalogátkelőhelyet alakított át biztonságosabbá a pécsi önkormányzat. A Lánc utca – Koller utca kereszteződésében olyan LED-es okoszebrát vehettek használatba a pécsiek, mint amilyen a felújított Nagy Imre úton már hónapok óta szolgálja a gyalogosok biztonságát. A Lánc utcában emellett a közvilágítást is fejlesztették, így az autósok még jobban láthatják az úttesten átkelőket – írja a pécsi önkormányzat sajtóközleményében.

A Maléter Pál út és a Krisztina tér csomópontjában forgalomiránytó jelzőlámpa teszi biztosságosabbá a gyalogosok számára a forgalmas úton történő átkelést. A Nagy Imre úton elhelyezett LED burkolófénnyel ellátott oszlopzebrák az elmúlt félév tapasztalati alapján eddig jól vizsgáztak.

A Lánc utca és a Koller utca kereszteződésében található zebra is megújult a gyalogosok biztonságának érdekében. Egy 2019-es felmérésből az derült ki, hogy a reggeli csúcsforgalomban az említett útszakaszon közel 1400 gépjármű halad át. A gyalogátkelőhely hossza miatt több alkalaklommal is történt gyalogosgázolás, egyes esetekben ennek halálos kimenetele is lett.

A bruttó 15,8 milliárd forintos zebrafejlesztési program kertén belül három darab új, 10 méter magas közvilágítási lámpaoszlopot állítottak, és 7 darab, speciális „zebravilágító” LED-es lámpatestet telepítettek. Így a csomópont mind a négy sarkára került világítótest, amelynek köszönhetően sötétben jobban látható a gyalogátkelőhely és közvetlen környéke.

A Nagy Imre úton bevált okoszebrát telepítettek a forgalmas utat keresztező két gyalogátkelőhely mellé. A mozgásérzékelővel vezérelt villogó burkolatfény a kelet-nyugati irányba közlekedő gyalogosok mozgására hívja fel az autósok figyelmét, a villogó fény erősségének köszönhetően nemcsak sötétben, hanem nappali fényben is.

A pécsi LMP már korábban is jelezte, hogy súlyos problémák vannak több gyalogátkelőhely esetében. Főleg az esti órákban az autósok számára csak nagyon nehezen észrevehetők a zebrákon átkelő gyalogosok.

Akkor a zöld párt zebrazászlókat helyezett ki több gyalogátkelő mellett és aláírásgyűjtést indítottak az Elios Zrt. által telepített nem megfelelő mennyiségű fényt adó lámpák cseréje miatt. Illetve a párt további fényforrások és okoszsebrák telepítését is szorgalmazta a kritikus helyeken.

Kétmilliárd forintot meghaladó költségvetési csalás gyanúja miatt tartóztattak le négy embert Pécsen

0

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt rendelte el négy ember letartóztatását a Pécsi Járásbíróság pénteken – írja az MTI.

Az elsőrendű gyanúsított volt az ügyvezetője annak a cégnek, ami 2017-ben és 2019-ben közbeszerzésen nyert el két budapesti temető fenntartási és karbantartási munkálatait.

Az ügy másodrendű gyanúsítottja a közbeszerzést kiíró központi állami szerv műszaki igazgatója, az ő helyettesen pedig a harmadik rendű gyanúsított.

A bíróság közleménye szerint a céljuk az volt, hogy az elsőrendű gyanúsított által vezetett cég nyerje el a közbeszerzést. Ezután az elnyert források jelentős részét fiktív alvállalkozókon keresztül saját maguknak szerezzék meg.

A megbízott alvállalkozói cégek nagy része nem rendelkezett sem alkalmazottal, sem a feladatuk ellátáshoz szükséges erőforrásokkal, ügyvezetőik pedig strómanok voltak.

A Pécsi Törvényszék közleményéből az is kiderült, hogy a cégláncolat legalsó szereplői, a valódi gazdasági tevékenységet nem végző cégek a közbeszerzésen elnyert forrásokat készpénzben vették fel, majd ezeket az elsőrendű vádlott számára visszaosztották.

A gyanú szerint a másod- illetve harmadrendű gyanúsított tisztában volt azzal, hogy a teljesítési igazolásokban szereplő alvállalkozók nem végeztek valódi tevékenységet. Az elsőrendű gyanúsítottól rendszeresen kaptak különböző formában vagyoni juttatásokat.

Az ügy negyedrendű gyanúsítottja az egyik fiktív alvállalkozóként bevont cég vezetőjeként 2019 decembere, valamint 2020 decembere között összesen 518 millió forint összegben bocsátott ki valótlan tartalmú számlákat a fővállalkozó cég részére.

A közbeszerzési eljárások eredményeként létrejött szerződések alapján az érintett központi költségvetési szerv közel 2,5 milliárd forintot fizetett ki az elsőrendű gyanúsított által vezetett gazdasági társaság részére úgy, hogy az összegnek csupán egy részét használták fel a szerződésekben meghatározott feladatok ellátására.

A bíróság közleményében azt írta, hogy így zömében be nem jelentett, az adók és járulékok megfizetése nélkül lényegében zsebbe, készpénzben fizetett munkavállalók, valamint más legálisan működő és a munkálatok elvégzésébe bevont alvállalkozó cégek végezték a munkákat. Ezen a részen felüli, költségvetésből származó összeget a gyanúsítottak eltulajdonították.

A megalapozott gyanú szerint a bűncselekményeket az első- és másodrendű gyanúsítottak tettesként, a harmad- és negyedrendű gyanúsítottak pedig bűnsegédként követték el. A bíróság szükségesnek és indokoltnak találta mind a négyük érintett letartóztatásának elrendelését, a bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló védői indítványokat pedig elutasította.

Az ügyész tudomásul vette a döntést, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be a döntés ellen, így a bíróság végzése nem végleges.

Forrás: MTI

Eltűnés miatt keresik Hüse János Istvánt

0

A férfit a pécsi rendőrök jelenleg is keresik.

A Pécsi Rendőrkapitányság 02010-157/249/2021. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 60 éves Hüse János István eltűnése ügyében.

A férfi 2021. március 18-án 11 óra körül a vasasi lakhelyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem ad magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Hüse János István körülbelül 165 cm magas, erősebb testalkatú. Haja ősz, rövid, szeme barna. Eltűnésekor fekete bőrkabátot, fekete farmert és fekete bőrcipőt viselt.

Kérjük, hogy aki a képen látható férfi tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

Mozizzon velünk! A délszláv háború hajnalán forgatott Horvátországban a Pécs TV

0

Délszláv háború. Az idősebb baranyaiak még élénken emlékeznek a 90-es évekre, amikor tőlünk alig pár kilométerre egymásra lőttek az emberek, ahol ezrek haltak meg, százezrek menekültek el. A XX. század a Balkánon kezdődött, és a Balkánon ért véget, szokták mondani a történészek. S ha belegondolunk, ez valóban így van: az I. Világháború is a Balkánon robbant ki, és a XX. század bántóan sok fegyveres konfliktusa közül is az utolsó a Balkánon zajlott.

Egészen elképesztő felvételekre bukkantunk, a háború kitörése utáni napokban járt a Pécs TV stábja Baranya horvátországi területein, ahol a helyi magyar lakosságot kérdezték arról, hogy mit éreznek, mire gondolnak, hogy látják a jövőt. Drámai képsorok, a falu határában pedig már ott sorakozik a Jugoszláv Néphadsereg páncélos hadosztálya. Ekkor még páran bíztak abban, hogy nem történik meg a szörnyűség, hogy a háború végül elkerüli Baranyát, azonban sajnos nem így lett, a háború Jugoszlávia egész területére megérkezett. Filmezzen velünk, idézze fel a drámai képsorokat, a Csorba Győző könyvtár jóvoltából!

Fotó: EPA/MAJA ILIC.

Ön beolttatja magát, vagy sem? Szavazzon!

Egyértelműen látszik a kormány és az operatív törzs kommunikációjából is, hogy csak akkor lehet nyitás, ha a védettséggel rendelkezők száma legalább 2,5 millió főt eléri, ehhez pedig arra van szükség, hogy minél több ember kapjon védőoltást. Az is világosan kivehető, hogy a korlátozások alól egyelőre csak azok fognak szabadulni, akik rendelkeznek védettséget igazoló dokumentummal, a többiekre a szigorú korlátozások vélhetően továbbra is vonatkozni fognak.

A lakosság körében egyre nő azok száma, akik szeretnének védőoltást, ezzel együtt minden nap csökken a szkeptikus száma is. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy Önök mit gondolnak jelenleg a védőoltásokról, oltakoznak-e vagy sem.

A férfi okos, a nő szép: nem mi mondjuk, hanem a Google

0

Érdekes kísérlet zajlik az interneten, a Google magyar-angol fordítójába írhatunk be bizonyos állításokat, például „Ő szép”, „Ő okos”, „Ő mosogat” és láthatjuk, hogy a fordítóprogram miként titulálja az egyik mondatot nőhöz (she), a másikat férfihoz (he).

Mi is kipróbáltuk, általános dolgokat írtunk be a fordítóba, és valóban döbbenetes, hogy mennyire a tipikus sztereotípiák mentén fordította azt át a szoftver. A férfi okos, erős, focizik, részeg, érti a matekot és orvos, miközben a nő szép, énekel, ha szülőről van szó, a Google szerint az is inkább nő, de a nők balettoznak, mosogatnak, és „természetesen” sírni is csak a nők sírnak, eszerint. Ráadásul többször is kipróbáltuk és minden esetben ugyanúgy fordított a program, mindig a férfi volt az okos, a nő a szép, minden esetben elkülönültek egymástól a maszkulinnak és femininnek tartott foglalkozások, tulajdonságok, cselekvések. Íme az eredmény:

Persze a Google csak egy nagy számítógép, a dolog hátterében a programozók állnak, akik eszerint kalibrálták be a rendszert, és vélhetően többségük férfi volt.

Mindenesetre érdekes, hogy az amerikai tech-óriás ilyen mértékben, ennyire ósdi módon különbözteti meg egymástól a két társadalmi nemet.

Két héttel kislánya születése után meghalt egy baranyai anyuka, a férj szerint orvosi mulasztás történt

0

Tragikus hirtelenséggel, két héttel a szülés után hunyt el egy sásdi anyukat, írja a Blikk.

A férj szerint orvosi mulasztás történhetett, a kismama néhány nappal a szülés előtt rosszul lett, kórházba szállították és kiderült, hogy terhességi mérgezése van. Hatórás vajúdás után derült ki, hogy nincs minden rendben: a magzatburok megrepedésekor vették észre, hogy a baba emésztése már beindult és a magzatvíz ürülékes, ami rendkívül fertőzésveszélyes. Ekkor sürgősségi császármetszést végeztek az asszonyon.

Sebestyén Péter, a nő férje elmondta a lapnak, hogy feleségén végeztek laborvizsgálatokat, minden érték rendben volt, a babának viszont nem csináltak. A mulasztás két nap múlva derült ki, amikor Brigitta jelezte, hogy a kislány egyre erőtlenebb és nagy kiterjedésű vörös foltok jelentek meg a testén. A gyermekorvos közölte, hogy nagy a baj, vért pedig csak ekkor vettek tőle először. Kiderült: a fertőzöttségi szintje hétszerese a megfelelőnek, másnapra pedig még tovább romlott az állapota

A kislány életét szerencsére sikerült megmenteni, azonban az anyuka állapota folyamatosna romlott, eleinte köhögött és hányt, aztán elsápadt, verte a víz, gyengék voltak az izmai, étlenség és álmatlanság is gyötörte, a végén pedig már állni sem tudott a lábán. A férj hiába hívta az ügyeletet, elmondása alapján nem jöttek ki, azt mondták, hogy biztos csak idegei állapotú a baj. Éppen ezért előbb pszichológushoz küldték a nőt, és csak ezután került kórházba, sajnos túl későn.

Később meglett a pontos diagnózis: a nő mélyvénás- és tüdőembóliát kapott, amit egyébként el lehetett volna kerülni, ha a szülés után vérhígítót kap – nyilatkozta a Blikknek az édesapa.

A teljes történet itt olvasható.

Régióbizottság a járványról: Európa oltson mindenkit, akit csak lehet, mindennel, amivel csak lehet, az oltási útlevél pedig legyen a fokozatos nyitás eszköze!

Az Európai Unió helyi önkormányzati képviselőiből álló Európai Régióbizottság plenáris ülésén, az EU  COVID19 járványügyi politikájának vitáján Stella Kyriakides asszony – az Európai Bizottság egészségügyi és élelmiszerbiztonsági biztosa – volt a referáló. Nem volt könnyű dolga, mert záporoztak rá, illetve az Európai Bizottságra a kritikák és a kérdések – önkormányzati képviselőktől, akik mindenütt a „frontvonalban” szembesülnek a járvány következményeivel

A képviselők – köztük Kóbor József pécsi önkormányzati képviselő (LMP) az Európai Szövetség Európai frakciócsoport vezérszónokaként – határozott, következetes és egyértelmű kommunikációs politikát kértek az EU-tól. A fokozatos nyitás eszközeként külön Kóbor és mások is külön hangsúlyozták az európai oltási útlevél mihamarabbi bevezetését minden olyan vakcinára, amelyet akár az EMA (az Európai Unió egészségügyi hatósága), akár egy vagy több EU ország egészségügyi hatóságai elismertek és bevezettek, tehát akár kínaira, vagy oroszra. Ez ugyanis a legjobb motiváció arra, hogy az emberek oltassák magukat, másrészt a fokozatos nyitás reményét adja, mert az útlevél bírtokosai folyamatosan mentesülhetnének a korlátozások alól.

A vakcinapolitika nem lehet üzleti és politikai érdekeknek alárendelve, és az EU utasítsa el a zsarolást , a helyzettel való visszaélését egyes politikai és gazdasági érdekcsoportoknak. Mindennel oltsanak, amivel lehet, és minél több embert minél gyorsabban!

Kóbor utalt azokra a társadalmi feszültségekre, amelyeket az egyes országok szelektív oltáspolitikája okoz (pl. a tanárok hatra sorolása, miközben az iskolák nyitva voltak, stb…)

Beszéltek arról is, hogy a frontvonalban a helyi önkormányzatok vannak, és elfogadhatatlan, hogy ehhez képest nagyon kevés segítséget és információt kapnak.

 A biztos asszony szemlátomást figyelt az éles megfogalmazásokra. Igy például az Európai Bizottság (az EU „kormánya”) például már támogatja a mindenre kiterjedő európai oltási útlevelet, miközben az Európai Tanács és a Parlament még „emberjogi” aggályok miatt vitatja azt.

Fontos lesz a védettségi igazolvány a nyitásnál, de vajon mit jelenthet mindez?

Az újraindítás tervében lesz olyan időszak, amikor bizonyos szolgáltatásokat a védettségi igazolvánnyal rendelkezők tudnak igénybe venni. – mondta ma reggel a Kossuth rádióban Orbán Viktor miniszterelnök.

A nemzeti konzultáció eredménye szerint 65%-a azt a választ adta, hogy aki oltási igazolvánnyal rendelkezik, azaz megkapta az első oltást, vagy van PCR tesztje, ami igazolja, hogy átesett a víruson, azoknak lesz olyan szolgáltatás, amit az újra nyitás előtt igénybe fognak tudni venni.

De vajon a gyakorlatban mit jelenthet mindez?

Könnyen előfordulhat, hogy bebizonyosodik mindaz, amit az elmúlt hetekben pletykáltak, miszerint azok, akik rendelkeznek védettségi igazolványokkal, hamarosan újra mehetnek étterembe, kávézóba, moziba, színházba. Nem lenne egyébként meglepő, hiszen 2021-ben gyakorlatilag biztosan nem utazhat külföldre, vagy nem ülhet repülőbe az a személy akinek nincs ilyen igazolványa, vagy érvényes, egy-két napnál nem régebbi PCR-tesztje.

Ennek fényében valóban nem csoda, hogy folyamatosan azt kéri a kormány, hogy regisztráljunk a védőoltásokra, hiszen most már biztosan a védettséggel rendelkezők számától fog függeni az újra nyitás. Az első – fokozott – nyitásra akkor lesz lehetőség, ha ez a szám eléri a 2,5 millió főt, ami mostani számítások alapján egyébként kettő, de maximum három hét múlva összejöhet. Így elsőkörben ez a 2,5 millió ember szabadulhat a lezárások alól, ők kaphatják vissza a szabad(abb) életüket. Ha minden igaz erről hétvégén fog dönteni a kormány és az operatív törzs.