Kezdőlap Blog Oldal 2730

Szerdán Budapest megáll egy percre

Budapest csatlakozik az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities kezdeményezéséhez, és ennek értelmében jövő szerdán, vagyis március 24-én egy perc némasággal emlékezhetnek meg a budapestiek a koronavírus-járvány eddigi áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon is, de elszenvedik a világjárvány következményeit – közölte Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

„Egy perc csend – Budapest csatlakozik az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities kezdeményezéséhez, és jövő szerdán, március 24-én egy perc némasággal emlékezünk meg a koronavírus-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon elszenvedik a járvány következményeit. Március 24-én déli 12-kor egy rövid percre megáll a közösségi közlekedés is Budapesten, hogy osztozzunk azok gyászában, akiktől szeretteiket, barátaikat, ismerőseiket vette el a járvány. És ezzel a gesztussal szeretnénk megköszönni mindazok munkáját, akik a frontvonalban küzdenek a járvánnyal, orvosoknak, rezidenseknek, ápolóknak, mentősöknek, és azoknak is, akik munkájukkal a korlátozások idején is működtetik a városainkat és Magyarországot.

Magyarország nem volt még soha ilyen szomorú listán első helyezett. A szombati és a pénteki halálozási adatok alapján egymillió főre vetítve Magyarországon haltak meg a legtöbben egész Európában. (Adatok forrása: t.ly/zWEt)

Tudom, az egy perces csend gesztusa nem csökkenti a gyász fájdalmát, nem enyhíti a sok szenvedést, amit a járvány és annak következményei okoznak. De talán alkalmas arra, hogy emlékeztessük magunkat: nem törődhetünk bele, nem fásulhatunk bele a nap mint nap közölt drámai adatokba. Mert az adatok, a számok, a statisztikák mögött sorsok és emberek vannak, emberek, akik szerettek és akiket szerettek. A hiányuk pótolhatatlan, emlékezni rájuk, osztozni a szeretteik gyászában kötelesség. És nincs nap, hogy ne tartoznánk hálával azoknak, akik életekért küzdenek a kórházakban és a rendelőkben, a mentőautókban.

Az emlékezés és a hála gesztusai nem az egyre alpáribb hangú politikai viták felhangosítását, hanem éppen azok lehalkítását célozzák. Mert a vírus nem válogat, nincs kormánypárti járvány és ellenzéki járvány, miként nincs kormánypárti oltás és ellenzéki oltás sem. A drámai halálozási adatok, a járvány pusztítása csakis az együttműködés és az együttérzés parancsát rója minden döntéshozóra. Az emberséget. Politikai lózungok és hamis sikerpropaganda helyett emberséges tetteket és emberséges szavakat.

Kérek mindenkit, tartson még a – tudom – fogyatkozó türelem! Még ki kell bírnunk, vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra! És aki teheti március 24-én délben csatlakozzon az egy perces csend kezdeményezéshez – nem csak Budapesten.” olvasható Karácsony Gergely bejegyzésében.

Az Eurocities kezdeményezése: https://eurocities.eu/latest/a-minute-of-silence-for-europe/

#MinuteOfSilence #MinuteOfSilenceEurope #Corona #Budapest

Eurocities

Március 24-én délben tehát egy percre megáll a közösségi közlekedés a magyar fővárosban is.

Fotó: pixabay.com

Mégsem élvezi az MSZP támogatását Mellár Tamás?

0

Mellár Tamás pécsi országgyűlési képviselő március 25-ére tervezett online fogadóórát. Kérdések biztosan felmerülnek, hiszen az elmúlt napokban a Hírklikk tévének adott interjújában valószínűsítette, hogy a Baranya 1-es számú választókörzetben való indulását támogatni fogja többek közt az MSZP.

Az interjúban elhangzott kijelentés után, megkereste az MSZP megyei elnökét, Csaba Istvánt kérdéseivel a PécsMa.hu. Arra voltak kíváncsiak, hogy az MSZP támogatja-e Mellár Tamást az előválasztáson, azaz beállnak-e mögé, ha igen, akkor miért döntöttek így, ha viszont még nincs végleges döntés, mikor lesz, és előreláthatólag mikorra várható a saját jelölt bemutatása.

Csaba István az MSZP megyei elnöke mindezt a PécsMa.hu kérdéseire válaszolva cáfolta, mondván:

“Mi is értesültünk arról, hogy Mellár Tamás többször lenyilatkozta, hogy az MSZP őt fogja támogatni Baranya 1-ben az előválasztáson, de egyelőre nem tudjuk, hogy ezt mire alapozza, mert egyrészt nem kérte tőlünk, hogy őt támogassuk, másrészt pedig sem városi, sem megyei, sem országos szinten nem született még döntés arról, hogy kit indítunk Baranya 1-ben az előválasztáson. Ez alapján csak arra tudunk gondolni, hogy evidenciának veszi a támogatásunk, mivel 2018-ban az MSZP segítette őt az országgyűlési képviselői mandátumához, bár ezt a gondolatmenetet nem támasztja alá az, hogy a képviselő úr kicsit úgy van a szocialista párttal, mint Orbán Viktor Brüsszellel: minden fegyverből tüzel rá, hónapok óta, de a jelek szerint a támogatása mégiscsak jól jönne. Többféle lehetőségben is gondolkodunk, de egyelőre nem született hivatalos döntés arról, hogy saját jelöltet indítsunk vagy támogassunk valakit. Az előválasztás várhatóan augusztus végén az ajánlásgyűjtéssel veszi kezdetét és nem szeretnénk elhamarkodott döntéseket hozni. A Magyar Szocialista Párt az egész országban, így itt is az előválasztás nyertesét fogja támogatni teljes mellszélességgel a 2022-es országgyűlési választásokon.”

Mellár Tamás a cikk megjelenése után hamarosan válaszolt az ott leírtakra, amelyben a következőket reagálta Csaba István nyilatkozatára:

“Azt a vélelmemet, hogy az MSZP valószínűleg engem fog támogatni a választásokon, két dologra alapoztam:

1. A Párbeszéd vezetősége már többször is megerősítette, hogy a Baranya 1. körzetben engem tekint képviselőjelöltjének. Ugyanakkor azt is közölték a párt vezetői, hogy az MSZP-vel van egy megállapodásuk arra vonatkozóan, hogy melyik körzetben ki indít jelöltet az előválasztásra és a másik fél ezt tiszteletben tartva közös jelöltként tekinti azt.

Tudomásom szerint ez az egyezség továbbra is fennáll. Ha az MSZP az előválasztáson indít jelöltet a Baranya 1.-ben, akkor ezt a megállapodást egyoldalúan felmondja.

2. Két-három hónappal ezelőtt felhívott telefonon Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és azt kérdezte tőlem, hogy szándékomban áll-e indulni a 2022-es választásokon, mert ha igen, akkor ők nem keresnek jelöltet ebbe a körzetbe, hanem engem támogatnak. Természetesen az elképzelhető, hogy azóta megváltozott az MSZP álláspontja, de erről engem még nem tájékoztattak.

És végezetül még egy megjegyzés Csaba István azon kijelentésére, hogy én minden lehetséges fegyverrel támadom a MSZP-t. Ez a kijelentés minden alapot nélkülöz, bár a vélekedés kiváltó okát érteni vélem. Az ugyanis tény, hogy az elmúlt hónapokban többször is kifogást emeltem a pécsi városvezetés munkájával kapcsolatban és magam is aláírója voltam a 12 pontos követelésnek. De tudomásom szerint Péterffy Attila, a város polgármestere nem tagja az MSZP-nek és a városi közgyűlésben sincs MSZP-s többség. Mind a polgármester, mind a városvezetésben résztvevő frakciók a Mindenki Pécsért Egyesület színeiben indultak a választáson és így nyertek. S mivel én vagyok a Mindenki Pécsért Egyesület elnöke, ezért némi felelősséget érzek a városvezetésért, próbálom figyelmeztetni a polgármester urat és a pártokat, ha valamit nem jól csinálnak. Nem hiszem, hogy Csaba István elnök úr találna egyetlen olyan mondatot is tőlem, amelyben az MSZP elnökét, vagy magát a pártot, és annak országos politikáját kritizáltam volna.”

Forrás: pecsma.hu, pecsistop.hu, pecsaktual.hu

Világjárvány és klímaválság miatti tüntetések Európában

Napjaink óriási problémája, a koronavírus tombolása mellett, sajnos nem csak az emberek egészsége van jelenleg veszélyben, hanem  a bolygónk jövőjére is gondolnunk kell.

Pontosan erre a globális problémára hívták fel a figyelmet pénteken, a párizsi Pantheon előtt összegyűlt több száz fős tömegből álló fiatalok. Ugyanakkor a belga fővárosban a Fridays for Future környezetvédői is utcára vonultak, hogy fenntartsák a köztudatban továbbra is a klímaváltozás igényelte sürgős lépéseket. Mindkét megmozdulás igyekezett felhívni a figyelmet az emberek egészsége mellett, a hosszabb távon a bolygó jövőjét fenyegető gondokra. Hangoztatták, hogy a Föld igazából az embereké és a bolygó létezni fog, maximum élhetetlenül.

“A pandémiát le kell győzni méghozzá gyorsan, mert a kórházak csak telnek, és a politikusok fejében most minden van, csak a klímaválság nem, legalábbis nem az első helyen. Pedig az idő sürget, még ha nem is pusztít olyan gyorsan mint a járvány, de ugyancsak romboló”

– mondta Olivia Fleuvie, az Amnesty International kampányfőnöke. A teljes nyilatkozat az euronews.com oldalon olvasható.

Milánóban szintén demonstráltak a bolygónkat érintő sürgős tennivalók mellett, ahol kerékpárosok tüntettek és követeltek a mihamarabbi intézkedéseket, mind saját, olasz kormánytól, mind a világ felelős vezetőitől.

A szomszédos Ausztriában többen, több helyen vonultak utcára, hogy ráirányítsák a figyelmet a globális problémákra. Szomszédainknál is voltak kerékpáros tüntetések, illetve már az itthon is ismert freeSZFE-sek által alkalmazott élőlánccá formálódással is felhívták fel a figyelmet a klímaváltozás fontosságára.

Természetesen minden országban szigorúan betartották a hazájukban jelenleg érvényben lévő járványügy igényelte biztonsági előírásokat, maszkviselés, távolságtartás tekintetében.

A Fridays for Future tüntetéssorozatot a napjainkban már világszerte ismert svéd klímaaktivista diáklány, Greta Thunberg indította hódító útjára. Népszerűsége azóta is töretlen, az aktivisták még a jelenlegi nehéz helyzetben is tevékenykednek, hallatnak magukról.

Március 20-án, szombaton Budapesten is voltak tüntetések, ahol a koronavírus okozta lezárások ellen demonstrálta. A megmozdulás a Hősök teréről indult pár száz fő részvételével. A megmozdulás az Andrássy úton indult el, útjuk nem tartott sokáig, mivel a Bajza utcánál rendőrök állították meg a menetet. A csoport visszafordult a Hősök terére, ahol még több rendőr várta a őket. Az erős karhatalmi erők nagyon gyorsan megbontották a demonstrálók egységét, mivel a rendezvény a március 15-ei megmozdulásokhoz hasonlóan, itt is tömeges igazoltatásokkal végződött.

A rendőrség hivatalos közlése szerint jogellenes gyűlésen való részvétel miatt 98, tiltott csoportosulás miatt 216 fővel szemben tettek szabálysértési feljelentést a rendőrök.

Forrás. euronews.com, jovotv.hu

Fotó: jovotv.hu

10 625 az új fertőzött és elhunyt 194 beteg

Baranya megyében 278 új fertőzöttet diagnosztizáltak szombaton.

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 563 242 fő a beoltottak száma, ebből 474 891 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a kormány március 22-től újabb egy héttel meghosszabbította a jelenlegi korlátozásokat. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 10 625 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 571 596 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 194 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 262 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 369 998 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 183 336 főre emelkedett.  10 652 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1273-an vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. A hétvégén is folyamatos az oltás, a hétvégén is oltó háziorvosok kiegészítő díjazásban részesülnek.  A következő napokra a háziorvosoknak átlagosan 10 fő oltására elég AstraZeneca vakcina jutott, további 44 fő idős embert tudnak kórházi oltópontra szervezni, ahol Szputnyik és Pfizer vakcinákkal oltanak.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március 22-től újabb egy hétre meghosszabbította a védelmi intézkedéseket.

Az újranyitást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban.  Az újranyitásról szóló nemzeti konzultáció lezárult,  a válaszadók 88 százaléka szerint a járványügyi korlátozásokat fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani, és csak 12 százalék mondta azt, hogy egy lépésben, a járvány végén. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/domotor-konzultacio-valaszadoi-szerint-fokozatosan-kell-feloldani-korlatozasokat


Felhívjuk a figyelmet, hogy a járvány rendkívül intenzíven terjed, a brit vírusmutáns több embert képes fertőzni, ezért az általános higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát!

Az Operatív Törzs és az oltási munkacsoport módosította az oltási stratégiát, hogy minél előbb minél több ember kapja meg az első oltását. Minden rendelkezésre álló és beérkező vakcinaszállítmányt teljes mennyiségben és mielőbb igyekszünk bekapcsolni az oltásba. Emellett változott egyes vakcinák alkalmazása is: a Pfizer második adagját az eddigi 21 nap helyett 35 napos különbséggel, az AstraZenecát a korábbi 4 hét helyett 12 hetes különbséggel adják be, és ezentúl 60 év felett is alkalmazni lehet.  Mind az öt Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen.

Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez. A nyugati vakcinákon túl 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is lekötöttünk. A kínai  Sinopharm oltóanyagból eddig 1,1 millió adag vakcina érkezett, az első félmillió adagos szállítmányt a háziorvosok már eloltották a regisztrált idősekre. További 550 ezer adag még hatósági vizsgálat alatt áll. Az orosz vakcinát is a regisztrált idősek oltására használják a megyei kórházak oltópontjain. Az AstraZeneca jelentősen csökkenti vakcinaszállítmányait, már a csütörtökön érkezett szállítmány is kevesebb, mint a harmada a korábban ígértnek.  A Magyarországra érkezett vakcinákról:
 https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-6

Forrás: koronavirus.gov.hu


Nincsenek inasok, kollégák vannak

„A magyar egészségügyben nincsenek inasok” – hangsúlyozta szombat esti közleményében a Magyar Rezidens Szövetség, történt mindez azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a már megszokott hétvégi, péntek reggeli, Kossuth rádióban elhangzott interjújában leinasozta a koronavírus idején teljes energiájukkal és tudásukkal helytálló rezidenseket.

„A magyar egészségügyben nincsenek inasok. A magyar egészségügyben nővérek, ápolók és számos további szakdolgozó, rezidens orvosok, házi- és kórházi szakorvosok, köztük főorvosok és professzorok, valamint az előzőek munkáját támogató fizikai és szellemi dolgozók vannak. Őket segíti most már hónapok óta egyre több orvostanhallgató (medikus) és más egészségügyi szakos egyetemi hallgató.
A felsoroltak munkája – saját kompetenciáiknak megfelelően – mind-mind elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy lehető legtöbb, a gyilkos járványban megbetegedett honfitársunkat gyógyítsuk meg, és engedhessük haza szeretteik körébe, vagy az oltások beadása által megelőzhessük súlyos megbetegedésüket.
A rezidens orvosok a kórházakban dolgozó, nem nyugdíjas orvosok mintegy 20%-át teszik ki. Járvány során végzett munkájukért csütörtöki találkozónkon Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató is elismerését fejezte ki. Bízunk benne, hogy az ágazatirányításon túl az ország vezetésének legmagasabb szintjén állók is mellőzni fogják a félreérthető vagy negatívan interpretálható megfogalmazásokat megszólalásaikban. Ezek, és ahogy a sajtóban a járványhelyzet érdemi bemutatását is időnként háttérbe szorítják, a járvány csúcsán, a járványügyi betegellátás legmagasabb időszakában csak arra lehetnek alkalmasak, hogy elterelődjön a közvélemény figyelme arról, hogy a már most is minden rekordot megdöntött fertőzések és halálozások számának további növekedését, az egészségügyi ellátás végzetes túlterhelődését csak az oltások mindenki általi beadatása, elegendő vakcina rendelkezésre állásig pedig csak a kötelezően előírt védelmi intézkedéseken is túlmutató felelősségteljes egyéni magatartás tudja megakadályozni. Annak érdekében, hogy a közvélemény hiteles képet kaphasson a COVID osztályokon dolgozó orvosok mindennapjairól, szövetségünk új projektet indít, melyben közzé tesszük rezidens orvosok beszámolóit az ellátás során megéltekről.” – olvasható a Magyar Rezidens Szövetség tegnapi sajtóközleményében.

A Magyar Orvosi Kamara rövid, egyszerű, de annál egyértelműbb üzenetben válaszolt a szerencsétlen jelzőre.

„Köszönjük nektek, rezidensek, orvostanhallgatók, ápolók és szakorvosok! Nekünk kollégák vagytok.” – kommentálták az elhangzott szavakat a mok.hu oldalon.

Forrás: rezidens.hu, telex.hu, hvg.hu, mok.hu

Fotó: pixabay.com

Online fogadóóra Mellár Tamással

0

Március 25-én, csütörtökön 17.00 órától online fogadóórát tart Mellár Tamás pécsi országgyűlési képviselő. 

Mellár Tamás Pécs lakóinak érdekeit képviselő politikusként a járványhelyzet idején online kerít arra alkalmat, hogy meghallgassa a baranyai székhelyen élő embereket.

A pécsi országgyűlési képviselő korábbi nyilatkozatában egyértelműen kijelentette, hogy 2022-ben ismét indul a választásokon. Sőt, a hozzáértők már azt is tudni vélik, hogy a Párbeszéd és várhatóan az MSZP is támogatja.

Online fogadóórát tart március 25-én csütörtökön 17.00-től 18.00 óráig.

Pécs ügyeivel kapcsolatos kérdéseket az országgyűlési képviselő messenger üzenetben, vagy a mellarpecsert@gmail.com e-mail címen várja.

Kiszivárgott kormányzati dokumentáció: nagyon rossz adatokra számítanak Orbánék

Az RTL Klubhoz jutott el egy belső minisztériumi dokumentum, ami alapján a kormány napi 250-nél is több áldozattal, és 14 ezer kórházi beteggel számol.

A kórházak egyre nehezebben bírják a terhelést, a szintén az RTL-hez eljutott dokumentum szerint már a Heim Pál Gyermekkórház is fogadhat légzéstámogatásra vagy intenzív ellátásra szoruló fiatal felnőtteket, 35 éves korig.

Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint a kórházban dolgozó orvosoknak egy perc megállásuk nincs, kipihenni sem tudják magukat, és minél fáradtabb egy orvos, annál nagyobb eséllyel fog hibát véteni. – írja a Magyar Hang.

Az üzérkedők és a vesztegetők is rendőrkézen

0

Egy pécsi férfi és egy kozármislenyi nő úgy csalt ki milliókat vállalkozóktól, hogy azt a látszatot keltették, hogy hivatalos személy megvesztegetésével a cégeik elkerülhetik az adóhatósági vizsgálatot.

A rendőrök 2021. március 19-én délelőtt, összehangolt rendőri akció keretében egy 42 éves román állampolgárságú férfit, valamint egy 59 éves helyi nőt fogtak el Kozármislenyben.

A férfi bérszámfejtőként dolgozott egy pécsi, könyveléssel foglalkozó gazdasági társaságnál, a nő pedig ugyanennek a cégnek az egyik ügyvezetője. A megalapozott gyanú szerint a férfi rávette a nőt, hogy hivatalos személy megvesztegetésére hivatkozva pénzt csaljon ki cégektől annak érdekében, hogy ne induljon velük szemben adóhatósági vizsgálat.

A nő könyvelést végzett két pécsi gazdasági társaságnak, majd azt állította a cégek ügyintézőjének, hogy a korábbi beszállítójuk cégével szemben eljárás indult, ezért a hatóság az ő cégeiket is vizsgálni fogja. Ezután – az adóhatóságnál lévő jogász végzettségű kapcsolatára hivatkozva – felajánlotta, hogy elintézi azt, hogy az említett társaságokkal szemben ne induljon vizsgálat. Mindezért cserébe 5 millió forintot kért, majd megígérte, hogy a pénzt továbbítja a hatóságnál dolgozó ismerősének.

A kért összeget meg is kapta a nő, majd ugyanezzel a módszerrel két másik vállalkozótól is pénzt szerzett. A rendőrök akkor fogták el őket, amikor a román férfi megjelent a kozármislenyi nő lakásán, hogy a jogtalan előnyért kapott milliókat átvegye.

A nyomozók a bűnös tevékenységből származó pénzt lefoglalták, a férfit és a nőt pedig előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tettek. A férfi a nyomozóknak azt is elmondta, hogy valójában nincs kapcsolata az adóhatóságnál, csak azért találta ki az egészet, mert a vállalkozók szemében komolyabb embernek akart tűnni. Terhükre befolyással üzérkedés, míg a jogtalan előnyért fizető vállalkozók terhére hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja állapítható meg.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

Hogyan lehet zöld egy háztartás?

Egy ember egy nap alatt egy kiló szemetet termel. De ez lehetne sokkal kevesebb is. Az újrahasznosítás világnapján a hulladék környezettudatos kezelésére hívjuk fel a figyelmet. Arra, hogy nem kell mindent eldobni, nem kell folyamatosan fogyasztani és sok régiből lehet valami új.

A varázslatos Pécsi borvidék

0

A Mecsek déli lejtőin, Szigetvártól egész Mohácsig terül el mintegy 7 ezer hektáros – aminek több mint 90%-a első osztályú besorolást kapott – területen a Pécsi borvidék, azonban ennek csak egy csekély része, mindössze körülbelül 650 hektár van betelepítve. Ennek egyik oka, hogy a régi neves szőlőtermő dűlők egy része ma Pécs belterületéhez tartozik, rajta lakóházak és ipari létesítmények épültek. Pécsi, Versendi és Szigetvári körzetekre osztható, melyek borászati szempontból hasonlóak.

A mediterrán klímájú Pécsi borvidék még a Villány–Siklósi borvidéknél is forróbb, szárazabb, sok a napsütés és hosszú a tenyészidő. 90%-a első osztályú besorolást kapott. A teljes állomány 70-80%-a fehérszőlő.

Termőtalaja a különböző vulkáni eredetű alapkőzeteken található löszre, illetve pannon homokra rakódott barnaföldek, barna erdőtalajok. A Mecsek óvó hatása miatt még 440 méteren is találunk szőlőt, természeti csapások közül egyedül az aszály miatt aggódhatnak a gazdák. Ennek köszönhetően a vidék borai általában testesek, gyakran magas cukor- és alkoholtartalmúak, jellemző a gazdag fűszeresség. A gyakori savhiány miatt viszont a Mecsekalja borai nehezen eltarthatók, hamar vénülnek.

Pécs már az ókorban és a középkorban is a kereskedelmi útvonalak központjában helyezkedett el. Itt dolgozták fel a Mecsek környéki borokat. 1015-ben már 110 szőlőművest írtak össze a pécsváradi apátság szolgálatában. A törökök hódításait és az azt követő zűrzavaros háborús időket a bor is megsínylette.

A 18 század végétől a baranyai bor egyre népszerűbbé vált, s a borkereskedelem jót tett a városi kincstárnak is. E század közepétől itt termelik a pécsi pezsgőgyártás alapborait. Igazi helyi különlegesség a jellegzetesen mezei virág illatú, sokrétegű, fűszeres zamatú ital, a pécsi cirfandli, melyet Ausztriából hoztak a 19. század első felében.

A török időkben meghonosított kadarka uralmát az illatos, zamatos, fűszeres fehér borok váltották fel. Próbálkoztak itt a tokajihoz hasonló kései szüretelésű fehér borok készítésével is, de nem számoltak azzal, hogy a szubmediterrán klíma nem kedvez az aszúképződésnek.

A  filoxérát, vagyis a szőlőgyökértetűt Magyarországon 1875-ben észlelték először Pancsován. Az országban 1897-ig 666 820 kataszteri hold szőlőből 391 217 pusztult el. A filoxéravész előtt kadarka bora volt a leggyakoribb, a járvány után a hazánkba Franciaországból érkezett olaszrizling került első helyre és ma is vezeti a listát. Ezt követi a chardonnay, a királyleányka és a rizlingszilváni.

A borvidéket manapság leginkább a kistermelés jellemzi, de találhatunk szövetkezeti kézben lévő korszerű üzemi ültevényeket is.

Töltsd ki kvízünket is, hogy kiderüljön, mennyire ismered a Pécsi borvidéket!

[show-quiz id=”37175″ title=”Pécsi borvidék – Kvíz!”]

Forrás: Wikipédia
Kép: Pixabay