Kezdőlap Blog Oldal 2720

10 dolog amire figyeljünk túrázáskor!

Tegnap egy kis ízelítőt kaptunk a tavaszból. A karanténidőszak idején tulajdonképpen már csak a természet nyújt nagyon sok ember számára igazi megnyugtató kikapcsolódást. Látványosan sokan keresik fel a túraútvonalakat, és ilyenkor nem árt néhány figyelmességet mindenkinek betartania, hogy  pozitív élményekkel térhessen haza a testet, lelket felfrissítő kirándulásból.

1. Az erdőben is éljünk a jobbra tartás szabályával, és haladjunk a jobb oldalon!
Az erdei ösvényen is érdemes követni a „jobbra tarts”-szabályt. Előzésnél gondoljunk arra, hogy az előttünk haladónak itt nincs visszapillantó tükre, vagyis érdemes az előzési szándékunkat kulturáltan jelezni.

2. Ne a mobilt hallgassuk, hanem a madárcsicsergést!
Mindenképpen vegyük figyelembe, hogy itt sem vagyunk egyedül. Túratársak, biciklisek, futók jelzéseit hallanunk illik, és kell. Ha viszont fülünkbe ordít a kütyünk, süketek maradunk. Az erdőben ne hangosítsuk ki a telefont, mert a többieket ezzel elzárjuk a természettől.

3. Régi túrázók mindig köszönnek!
Visszafogottan, de mindenképpen jelezzünk a másik felé, néha elég egy intés. Lehetőleg ne visszhangozzon az erdő a sok hellótól. A futók biztosan nem fogják erre pazarolni a levegőjüket. Amennyiben egy gyalogos félreállva az utunkból ha futunk vagy kerékpározunk, illik megköszönni. 

4. Kutyát csak pórázon!
Nekünk csak egy édes kiskutya, de másnak egy vadállat. De az is előfordulhat, hogy „szagot kap” vagy megijed és póráz nélkül eltűnik a sűrűbe. Veszélyes lehet kutyára, gazdájára, túratársakra és a természetre egyaránt.  Az erőbe is vigyünk zacskót, ne hagyd az ösvény közepén vagy mellette, és még véletlenül se dobjuk az erdő sűrűjébe zacskóstól!

5. Tiszteljük a természetet!
Ok nélkül ne törjünk le ágakat, tépjünk ki növényeket. Mindent a szemnek és semmit a kéznek! Ha mindenki ezt tenné, hová mennénk holnap?

6. Nehezebb emelkedőkön adjunk elsőbbséget!
Kimerítőbb felfelé haladásnál egy-egy emelkedő meghaladhatja erőnket. A szűk ösvényeken álljunk félre pihenni, és engedjük előre az edzettebbeket. Amennyiben mi már kényelmesen lefelé sétálunk úgy illik, hogy kitérjünk a felfelé kaptatók elől.

7. Ha az ösvényen maradunk, nem tévedhetünk el!
Egy kis csábító szelfi kedvéért ne térjünk le az ösvényről, ne maradjunk el társainktól. Akár el is tévedhetünk, de állatok életterét se sértsük meg. Hagyunk éppen elég emberszagot magunk után az erdőben.

8. Az erdő nem illemhely!
Szag és szag között is óriási a különbség. Persze akadnak olyan helyzetek, amikor ez elkerülhetetlen, főképpen gyermekkel kirándulóknál. A kupacodat lehetőleg ne hagyd ott az erdőben, hanem mint a kutyádét, szedd össze, vidd magaddal a kukáig. Esetleg áss gödröt egy faággal és abba végezd a dolgod, majd takard be földdel.

9. Nem lehet elégszer mondani, hogy ne szemeteljünk!
Kifogyott az ásványvizes palackod? Töltsd meg forrásvízzel és úgy vidd haza.  Élelmiszer csomagolást tegyük vissza a zacskóba, dobozba és vigyük az első kukáig, vagy haza.

10. Vigyünk magunkkal maszkot!
Túrázás és sport közben nem kötelező a maszk, de ha egy közkedvelt kirándulóhelyre készülsz, akkor akár egy nagyobb kiránduló csoport közé is keveredhetsz. Saját magad és mások egészségének érdekében használd amennyiben szükséges, hiszen „közterületen kötelező a maszk használata”.

Fotó: pixabay.com

Iskolanyitás pedagógusoltással

A Pedagógusok Szakszervezete elnöke szerint eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus-fertőzésben, bár hivatalos adatok egyenlőre nem állnak rendelkezésükre.

A kormány tervei szerint az iskolák április 19-én nyitják meg újra a kapuikat, ekkortól az óvodák, az általános iskolák és a gimnáziumok is a hagyományos oktatásra állnak vissza. Április 1-jén elkezdik beoltani a tanárokat, remélhetőleg bő egy hét alatt mindegyikük meg tudja kapni a vakcinát – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tanintézmények nyitása kapcsán kiemelt figyelmet kap a pedagógusok oltása. Azért is fontos a tanári kar oltása, mert a gyerekek és azok családtagjai is érintettek a kérdésben. A Pedagógusok Szakszervezete szerint addig nem kellene megnyitni az iskolákat, amíg a tanárok nincsenek beoltva. Ezért a helyzetért már nagyon régóta küzdenek az érintett pedagógusok, és képviselőik. A vakcinaoltás mellett fontos kérdés, hogy az oktatási intézmények megnyitása előtt a pedagógusoknál ki kellene, hogy alakuljon a megfelelő szintű védettség, még mielőtt visszatérnek a katedrákra. A PSZ sajnálatos tényként kezeli, hogy a Magyarországon alkalmazott vakcinák esetében a jelenlegi ütemterv szerint ez nem minden pedagógus esetében fog megtörténni az április 19-ei óvoda,- és iskolanyitásig. Ezért a Pedagógusok Szakszervezete is arra kérte Orbán Viktort, hogy halassza el a tervezett nyitást.

A hvg.hu írásában is olvasható, hogy a tanárok, valamint az óvodai és bölcsődei dolgozók beoltásáért már régóta küzdenek a szakszervezetek. Az operatív törzs azonban mindeddig ragaszkodott az oltási sorrendhez. Ezért is eshetett meg, hogy a pedagógusok többsége vakcina nélkül maradt, még akkor is amikor a sportolókat például már beoltották. 

Március 8-án az iskolák az egyre erősödő harmadik hullám drasztikus hatása miatt digitális tanrendre álltak át, a koronavírus járvány addigra már nagyon sok pedagógus áldozatot követelt. A Pedagógusok Szakszervezetének hivatalos adatai nincsenek, de értesüléseik szerint eddig már hatvan kollégájuk vesztette életét a vírus szövődményei miatt.

A Pedagógusok Szakszervezete több száz tanárt kérdezett meg, és ért el egy gyors kérdőívvel, amely egy budapesti kerületben és egy nagyvárosban készített felmérést a pedagógusok közt az oltási hajlandóság, illetve az iskolák megnyitása kérdésében. A válaszadók 60 százaléka úgy nyilatkozott, hogy amíg nincsenek beoltva, és nem alakult ki a beoltottaknál a teljes védettség, valamint, amíg a gyerekek nem védettek, addig nem szabadna az oktatást visszaengedni a tantermekbe. A kérdőívből egyértelműen kiderült, hogy a megkérdezett pedagógusok többsége, a felmérés alapján a 70 százalék tartja fontosnak a védőoltást. Szabó Zsuzsa, a szakszervezet elnöke az ATV Start című műsorában többek közt arról is beszélt, hogy szerintük a pedagógusok, a gyerekek és a családok egészségének érdekében addig nem kellene megnyitni az iskolákat, amíg a pedagógusok nincsenek beoltva.

Ahogy az atv.hu oldalon is olvasható, az érettségivel kapcsolatban Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke elmondta, megfogalmazták az elvárásaikat, miszerint több változatra van szükség ebben a helyzetben. Az elnökasszony szerint pontosan tudnia kellene a diákoknak, a tanároknak és a szülőknek is, hogy mi vár rájuk májusban.

Fotó: pixabay.com

Csatlakozzunk mi is a Föld órája mozgalomhoz

A Föld órájának napján, vagyis ma este fél 9-től fél 10-ig kapcsoljuk le a nem létfontosságú elektromos berendezéseinket, mert ezzel is tehetünk Földünk éghajlatának változása ellen!

A Föld óráját a World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap hívta életre. A minden év márciusának utolsó szombatján megrendezésre kerülő nemzetközi eseményen a szervezők arra kérik a háztartásokat, vállalkozásokat, hogy kapcsolják le vagy ki a számukra nem létfontosságú lámpákat, elektromos berendezéseket mindössze akár csak egy órára is. Akciójukkal szeretnék felhívni a figyelmet az éghajlatváltozás elleni azonnali cselekvés szükségességére. A kezdeményezés Ausztráliából indult 2007-ben, és mindössze egy év kellett ahhoz, hogy nemzetközileg népszerűvé váljon.

„A járványhelyzet miatt idén a Föld órája is más lesz, hiszen mindannyian otthon leszünk. Ebben a nehéz helyzetben is érdemes lehetőségként tekinteni erre az órára. Lehet, hogy fontosabb a fények lekapcsolása helyett most szombaton legalább egy órára lehalkítani a zajt magunk körül. Engedjük el a külső ingereket, legyen az internet, tévé vagy rádió, és adjunk egy órát magunknak és családunknak, hogy beszélgessünk.

Kérdezzük meg gyermekeinket, hogy ők mit tudnak arról, hogy változik a klíma a Földön. Hogyan élik meg mindezt? Félnek-e a jövőtől? Tudják-e, hogy rajtunk múlik, milyen sors vár rájuk felnőttkorukban? Tudatosítsuk bennük, hogy ha jól csináljuk, akkor van remény. Mert most még van.

Közös felelősségünk, hogy a fiatalok ne „klímaparában” szocializálódjanak, mert az káros mentális fejlődésükre. Ugyanakkor tudniuk kell azt is, hogy felelősséggel tartozunk a bolygónak, ahol élünk és meg kell találnunk a harmóniát a természettel. Ahogy egymásról gondoskodunk, úgy kell bánnunk a Földdel is. Békében, szeretetben, nem kihasználva a másikat.

A Föld órája remek lehetőség, hogy akik még nem beszélgettek otthon a klímaváltozásról, most elkezdjék. Arra buzdítunk mindenkit, hogy használják ki ezt az órát a közös jövőnkért.

Az LMP ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy kormányzati szinten is foglalkozzanak a fiatalabb generációk klímatudatosságával, így a fenntarthatóságnak, a környezetvédelemnek sokkal nagyobb szerepet kell kapnia a Nemzeti alaptantervben.

A WWF 2007-ben hívta életre a Föld órája kezdeményezést, mely során arra kérik a családokat és cégeket, hogy kapcsolják le a nem létfontosságú elektromos berendezéseiket egy órára, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozás elleni harcra. Idén ez március 27-re, szombatra esik, magyar idő szerint este fél 9-től fél 10-ig tart az akció.”

Tette közzé ma reggeli sajtóközleményében hivatalos Facebook oldalán Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté az LMP társelnökei.

Fotó: pixabay.com

Mától extra oltópontokon várják a várandós és szoptató kismamákat

A Szülészeti-Nőgyógyászati Szakmai Tagozat, a Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikák vezetői, valamint a négy orvosképző egyetem Klinikai Járványelemző Munkacsoportjának véleménye alapján március 26-án a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) engedélyezte a várandósok koronavírus elleni oltását. A kismamák a második, vagy a harmadik trimeszterben kaphatják meg az első vakcinát, az ismétlő oltást pedig a szülést követően. A szoptató édesanyák az előírások szerint bármikor a szoptatás alatt felvehetik az első oltást, majd 5 héttel később az ismétlő vakcinát.

A várandósokat a háziorvosok és a nőgyógyászok utalhatják be a kijelölt az oltópontokra. Az oltópontok kijelölésére szombaton kerül sor. A Semmelweis Egyetem által kialakított extra oltópontokon dr. Merkely Béla rektor utasítása szerint soron kívül kapják meg a kismamák a vakcinát.

A Pfizer és a Moderna vakcinákkal már biztosan olthatók a kismamák, minden esetben a várandós kérésére, és természetesen a kezelőorvosának kockázat-előny értékelése alapján – mondta el a semmelweis.hu honlapnak dr. Merkely Béla, a négy hazai orvosegyetem neves professzoraiból álló Klinikai Járványelemző Munkacsoport vezetője.

A Semmelweis Egyetem rektora azt is hozzátette, hogy a kismamák előzetes egyeztetés után a háziorvosokon, vagy a nőgyógyászaikon keresztül, a második, vagy a harmadik trimeszterben igényelhetik a vakcinát, az ismétlőoltást pedig a szülést követően kaphatják majd meg.

Az ismétlőoltás halasztására azért van szükség, mert a második vakcina beadása után erősebben jelenhetnek meg az oltási reakciók – tette hozzá dr. Merkely Béla.

Mindezek értelmében és következtében dr. Merkely Béla rektor és dr. Szabó Attila, a Klinikai Központ elnöke arra utasította az egyetemi oltópontok vezetőit, hogy március 27-től extra oltópontokon fogadják a várandósokat és a szoptató édesanyákat, akiket a beérkezett regisztrációkat követően, soron kívül kell beoltaniuk az extra oltópontokon.

A Semmelweis oltópontjain a jelenleg is az egyetem gondozásában lévő kismamák, valamint az NNK eljárásrend alapján a háziorvosok által beutaltak kaphatják meg a vakcinát. Mindennek természetesen előfeltétele az, hogy előtte a vakcinainfo.gov.hu felületen megtörténjen a regisztráció.

Forrás: semmelweis.hu

Fotó: pixabay.com

10 167 új fertőzött, és elhunyt 253 beteg

Baranya megyében az elmúlt huszonnégy órában 313 új fertőzöttet azonosítottak!

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 870 631 fő a beoltottak száma, ebből 667 303 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 10 167 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 624 779 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 253 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 752 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 393 999 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 211 028 főre emelkedett.  11 779 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1512-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 18,5 %-ot szemben a 10,2 %-os uniós átlaggal. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban.  A kórházi oltópontokon Pfizerrel, a háziorvosoknál Sinopharmmal, AstraZenecával, és Modernával folytatódik az oltás. A kormány döntött az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók kampányszerű oltásáról is.


Az újraindítást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva. Az újraindításról szóló nemzeti konzultáció lezárult,  a válaszadók 88 százaléka szerint a járványügyi korlátozásokat fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani, és csak 12 százalék mondta azt, hogy egy lépésben, a járvány végén. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/domotor-konzultacio-valaszadoi-szerint-fokozatosan-kell-feloldani-korlatozasokat

A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu  honlapon!

Azok a regisztráltak, akik még oltásra várnak leellenőrizhetik, hogy regisztrációjuk milyen státuszban van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egy internetes felületet nyitott erre a célra.  Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/itt-ellenorizheti-hogy-nyilvantartjak-e-ont-oltandokent

Március 27, a jeles évfordulók napja

Örömteli bepillantani március 27-én a jelképes kalendáriumba, hogy számba vegyük a mai napnak jeles, említésreméltó személyiségeit. A színes és változatos magyar kultúra képviselői közül többen is ezen a kora tavaszi napon látták meg a napvilágot, hogy munkásságukkal elkápráztassák kortársaikat és az utánuk következő nemzedéket. A felsorolást most mégis egy szomorú megemlékezéssel szükséges kezdeni, hiszen a Pécshez, és Baranyához ezer szállal kötődő reneszánsz költő halálának 549. évfordulója nélkül nem szabad kezdeni a felsorolást.

1472-ben, ezen a napon halt meg Janus Pannonius humanista, latin nyelven alkotó költő, a magyar világi líra első jelentős képviselője. Csezmiczei Jánosként látta meg a napvilágot, és a ferrarai, majd a padovai egyetemen tanult. Nagybátyja váradi udvarát elhagyva, királyi személynök, majd pécsi püspök. Eleinte Mátyás híve, de szembefordult vele és ezért menekülnie kellett, Zágráb mellett érte a halál.

1676-ban, bor­si­ban megszületett II. Rákóczi Ferenc fejedelem. 1705 – 1711 közötti időszakban a magyarországi szövetkezett rendek fejedelme. 1704 – 1711 között pedig megválasztott erdélyi fejedelem. 1703-ban az egész ország népét vezette harcba a Habsburg elnyomás ellen. A szatmári béke megkötésével, 1711-ben  letette a fegyvert és száműzetésbe vonult. 1735-ben bekövetkezett haláláig Rodostóban élt.

1784-ben, szintén ezen a napon született Kőrösi Csoma Sándor székely-magyar nyelvész, könyvtáros, a tibetológia megalapítója. Nagyenyeden a Bethlen Kollégium „szolgadiákjaként” tanult. Főiskolai tanulmányai befejezése után Bécsbe, Göttingenbe ment. 1816 és 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatójaként tanult orientalisztikát. Egyetemi évei alatt 13 nyelven írt-olvasott. 1819-ben Nagyenyedről indult el felkeresni a magyar őshazát.

1861-ben Koszta József, Kossuth-díjas festő, az úgynevezett Alföldi iskola egyik kiemelkedően jeles képviselője is ezen a napon született. Munkásságában Munkácsy Mihály „mágikus” realizmusát követte a maga sajátosan egyéni posztimpresszionista és expresszionista stílusában.

1891-ben szintén március 27-én született Zilahy Lajos író, szerkesztő, filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Legolvasottabb regényei közt találjuk a Halálos tavaszt, a Valamit visz a víz, A tábornok, A Dukay család, A házasságszédelgő című, a későbbiekben megfilmesített regényeket. 
1934-ben Csurka István, kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus született ezen a napon. Többek közt a Hamis tanú, a Mélység vándora, A csodaló, a Nász és pofon című novelláskötetek, és elbeszélések fémjelzik irodalmi munkásságát.
1945-ben, ezen a napon született Jeles András, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színház- és filmrendező, forgatókönyv- és drámaíró. Filmjei közül néhány: Montázs, Senkiföldje, A meghallgatás, Alagút.
1964-ben, pedig megszületett Kispál András gitáros, zeneszerző, az 1987-ben létrejött Kispál és a Borz zenekar egyik alapító tagja. A zenekar 23 éves fennállása alatt 11 stúdióalbumuk jelent meg. Az együttes 2012-ben jelentette be feloszlását. Kispál András Szolnokon született, de kétéves kora óta Pécsett él.

Fotó: pixabay.com

A kellemesen induló szombati napot hidegfront zárja

A mai szombati napon kezdetben tavaszias időnk lesz, a délelőtt folyamán a délnyugati szél megerősödik. Napközbeni legmagasabb hőmérséklet eléri a 17-18 fokot. Sajnos a délután második felében északnyugat felől egy HIDEGFRONT éri el a térségünket. Többfelé alakulhat ki eső, zápor, kis eséllyel akár az ég is megdörrenhet! Az északnyugati szél megerősödik! Igyekezzenek a lehető legjobban kihasználni a mai kellemesen napos órákat. Szép napot kívánunk a Meteo Mecsek időjárás előrejelzésével!

Fotó: pixabay.com

„Csak egy energiaital” – koffein és következményei

Biztos vagyok benne, hogy szinte minden fiatal napjaiban szerepet kap az ital, amely készteti az embert arra, hogy többet és többet vegyen belőle magához és nem mellesleg, egy kis éberséget hoz az életükbe. Ez pedig nem más, mint az energiaital. Gimnazisták és egyetemisták életében is minden nap megjelenhet, hiszen sokkal egyszerűbb szisszenteni egyet, mint megfőzni egy kávét, amely percekbe is telhet. Azok a percek, pedig igen lényegesek lehetnek egy-egy utolsó pillanatban elkezdett zH-ra való felkészülés során.

De vajon mi van ebben a „csoda” italban, amelyből naponta többet is képes elfogyasztani az ember anélkül, hogy ráunna?

Egyszerű a feladata, hiszen szervezetünk terhelhetőségének mértékét igyekszik megnövelni, aminek hatására éberen tartja a testet. Lényegében koffeint, taurint – aminosavat, – és vitaminokat tartalmaz. Ennyiből laikusként úgy gondolnánk, hogy ha még vitamint is tartalmaz, akkor tuti egészséges lehet. Azonban nem, igen káros hatással bír a szívre és az érrendszerre. Magában is igencsak terheli a szívet, azonban a fiatalok extrém körülmények között is előszeretettel fogyasztják. Vagyis, szórakozóhelyeken alkohollal keverve, de emellett azzal nem foglalkoznak, hogy megfelelő minőségű – azaz, nem alkohol tartalmú, – italt is kellene mellé fogyasztaniuk (lehetőleg vízet).

Miért veszélyes? A mértékletesség a kulcsa az egésznek, hiszen ha valaki túlzásba viszi az alkohol fogyasztást, könnyen alkoholistává válhat és ez nagyon sok minden mással is így van. Ugyan, a túlzott energiaital fogyasztásnak nincsen kimondottan „neve”, azonban következményekkel annál inkább jár.
Magyarországon szinte minden ötödik 10 éves gyermek energiaitallal a kezében indul iskolába. Ezzel pedig igencsak növekszik annak a kockázata, hogy felnőtt korára valamilyen rejtett szívbetegség alakul ki, vagy akár egy hirtelen szívhalál. Nem beszélve a vesekőről, amiben szintén hatalmas szerepe van.

De ha nem fogyasztunk ilyen italokat, akkor hogyan tartsuk éberen magunkat?

Koffeinhez számtalan más forrásból is juthatunk. Egy pressokávé nagyjából 70 mg koffeint tartalmat, ami természetesen függ attól, hogy miből és hogyan készült. Üdítőkben, mint pl. a kólában is igen nagy mennyiségű található.
Bizonyos teák is bírnak koffeintartalommal. Egy csésze zöld teában 25-40 mg, míg a fekete teában 40-70 mg koffein található. Azonban még is csak egészségesebb, ha megiszunk egy bögre forró gyógyteát, mint ha magunkba öntünk egy doboz egészségtelen innivalót.

Lényegében van, amikor egyszerűen már sok a jóból. Kardiológusok ország szerte hívják fel a figyelmet a mértékletességre, amelyre leginkább a fiataloknak van szüksége.

Óraátállítás 2021

A nyári időszámítás kezdete:

2021. március 28-án, vasárnap hajnali 2 órakor kell egy órával előbbre állítani az órákat, hajnali 3 órára.

Az óraátállítás kezdeti célja csupán az volt, hogy plusz energia megtakarítást nyerjünk vele, hiszen mindez a napfényes órák számának növelésével könnyen elérhető. A természetes megvilágítás előnyeit az iskolák, a munkahelyek tevékenységük során nap, mint nap élvezhetik. Más haszna is van a meghosszabbított napfényes óráknak. A családi házak kertjeiben és a hétvégi házakban tovább időzhetnek, és akár dolgozhatnak vagy szórakozhatnak az ott élők. Előnnyel jár az építőiparban tevékenykedők számára is az óraátállítás, mert tovább végezhetik a munkájukat. A szabadban tervezhető programok ideje kitolódik, strandok, rendezvények, családi esemény kezdődhet később. A közlekedési balesetek számának csökkenésével is számoltak a bevezetéskor, mert a jobb látási viszonyok kedvezőbb közlekedési helyzetet teremtenek a gépkocsivezetők számára.

Az Európai Unió a nyári időszámítás szabályait 1996-ban egységesítette, amit a 2001-ben írásba foglalt irányelvek minden tagország számára egyértelművé és elfogadhatóvá tettek.

Ennek értelmében Európa területén a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen alapján az óraállítás napja tehát minden évben más napra esik, egy tény változatlan, mégpedig az, hogy az óraátállítás mindig vasárnapon kell, hogy történjen.

A bennünket érintő óraátállítás lényege, hogy Magyarországon március utolsó vasárnapján a helyi idő szerinti hajnali 2 órakor előre állítjuk az óráinkat 3 órára. Vagyis egy órával kevesebbet alszunk. Októberben kapjuk vissza ezt az egy órácskát, amikor hajnali 3 órakor az óráinkat visszaállítjuk 2 órára.

Az elmúlt években már sokszor hallottuk, és sokat beszéltünk, írtunk az óraátállítás megszüntetéséről. Az Európai Bizottság, egy 2018. szeptember 12-én elfogadott javaslata szerint az óraátállítás 2019-ben történő megszüntetését indítványozta.A javaslat szerint az EU tagállamoknak 2019 elejéig kellett volna jelezniük azt a határozatukat, hogy melyik időzónába kívánnak tartozni az óraátállítás megszüntetése után. A döntésre előirányzott határidő a tagállamok számára szűkösnek bizonyult. A bizottság kénytelen volt ezt az időpontot 2019 márciusáról áttenni 2021-re. A döntés évét tehát elértük, vagyis a tagállamoknak az idei évben el kellet volna dönteniük, hogy melyik időzónába kívánnak a későbbiekben tartozni, illetve hogy melyik lenne számukra a legelőnyösebb vagy a legelfogadhatóbb. Az elmúlt időszak történéseire gondolva úgy érezhetjük, hogy jelen pillanatban van nagyobb gondjuk is a tagállamoknak, mint az óraállítás kérdése.

Addig is 2021-ben a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart! 

Tehát az elmúlt években megszokott módon, a hétvégén állítsuk át az óráinkat, és a szervezetünket az egy óra mínuszra, és készüljünk fel a téli átállásra is, mert az idei évben még érvényben lesz a téli időszámítás is, amelyre 2021. október 31-én, vasárnap kerül sor, mikor is hajnali 3 órakor kell visszaállítani az órát 2 órára. 

Fotó: pixabay.com

A koronavírus – járvány idején, így tudunk fizikailag aktívak maradni II. rész /b

0

Az előző részben kiderült, hogy a Sport és szabadidősport rendezvények sajátosságai, 3 fogalomból tevődik össze: magából a sportból, a szabadidősportról, illetve a rendezvényekből.

Felidézve utolsó bekezdésemet folytatnám a sportrendezvények célját: A sportrendezvények célja, hogy szórakoztatóak, játékosak, és élménycentrikusak legyenek. Ezenfelül céljuk még a mozgásműveltség, és az egészségközpontú gondolkodás fejlesztése. A sportról tudjuk jól, hogy fejleszti a fizikai, szellemi és szociális képességeket is, ezért fejlesztésre is kiváló.

Egy sportesemény előtti legfontosabb teendők a következők, amiket minden esetben el kell végezni:

  • a helyszín bejárása
  • kreatív koncepció kidolgozása
  • kommunikációs terv készítése
  • eltételek biztosítása.

Egy rendezvény felépítése 3 nagy szempontból épül fel. Az első az előkészület, ami a rendezvénynek a 60%-át teszi ki. A második maga a rendezvény, vagyis a megvalósítás, ami 30%-ot, és a harmadik az utómunkálatok, ami pedig a rendezvény 10%-át teszi ki.

Egy sportesemény előkészületébe, vagyis a 60%-ba beletartoznak/ismerni kell az alábbiakat:

  • kompetenciák és szervezési ismeretek megléte
  • sportszolgáltatások sajátosságait
  • a sport rendezvényszervezés tárgyi és személyi feltételeit
  • a munkafázisait
  • a forgatókönyv módszertanát
  • költségvetés készítés módszertanát is.

Ezek után a megvalósításba, vagyis a 30%-ba, a megvalósításért felelős szervezőbizottság és annak elnökének a feladatai az alábbiak:

  • ellenőrzés
  • versenybírok beosztása
  • időrend és versenyszabályok betartása
  • közönség tájékoztatása

Majd végül az utómunkálatok, vagyis a 10% közé tartozik az:

  • eredményhirdetés
    • díjátadás
    • jegyzőkönyvek hitelesítése
    • felhasznált szerek elszállítása
    • értékelés

Előnyös, ha a rendezvényszervező tisztában van az események szponzori ajánlatainak elkészítésével, ezáltal annak gazdaságos lebonyolításával. Például egy szponzorálási tervnél ismertetni kell a megrendezésre kerülő sportesemény jelentőségét, várható létszámát és a reklámlehetőségeket.

Egy másik szempont, hogy a sportesemény egyfajta szolgáltatás, így ráhúzható a SHIPIT-elv. Ez a modell segít meghatározni a sportesemények minőségparamétereit. A SHIPIT-elv alapján elmondható, hogy egy sportesemény speciális, heterogén, megfoghatatlan, tárolhatatlan, elválaszthatatlan és technológiához kapcsolódó-e.

Végezetül, néhány szó a rendezvények szolgáltatásairól. Mind a versenyzők, mind a szurkolók számára fontosak a kiegészítő szolgáltatások megléte és minősége. Például a lelátón való székek kényelme, büfé vagy ruhatár. Illetve egy sportesemény szervezésekor figyeljünk oda arra, hogy nagyon fontos az első benyomás, hiszen abból fognak következtetni a minőségre.