Kezdőlap Blog Oldal 270

Ma van a madarak és fák napja

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra . Ezt közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel szombaton.

Közleményükben kiemelték, hogy ezeken a területeken a kormányzati intézkedéseknek, a szakmai programoknak és a lakossági összefogásnak köszönhetően az elmúlt években számos eredmény született. Több veszélyeztetett madárfaj állománya is stabilizálódott vagy nőtt, vagy például a globális folyamatokkal ellentétben hazánkban a negatív erdőtelepítési tendencia megfordult. 2019 óta több mint 184 millió fát ültettek el az állami erdészeti társaságok és a magánerdő-gazdálkodók. A természetvédelem további megerősítésére 42 milliárd forint uniós támogatásból 60 projekt indul.

A hazai természetvédelem egyik legsikeresebb területe a madárfajok megőrzése a tárca szerint. A túzokállomány már meghaladja – európai szinten is egyedülálló eredményként – a 2700 példányt. A kerecsensólyom fészkelőpárjai húsz év alatt 28-ról közel 200-ra nőttek, a parlagi sas is szép számban tért vissza, a kék vércse hazai állománya pedig azért is különösen fontos, mert az európai populáció 40 százaléka nálunk költ.

A nagy kócsag, amely egykor a kipusztulás szélén állt, ma már a magyar természetvédelem szimbóluma lett. A madárvédelemben a lakosság is egyre aktívabb: műfészkeket helyeznek ki, fészkeket védenek, sárgyűjtő helyeket alakítanak ki. A digitális adatgyűjtés is fejlődik, a Madáratlasz Program és a Turdus applikáció révén bárki hozzájárulhat a madárállományok pontosabb megismeréséhez.

Az év madara, a fokozottan védett böjti réce a vizes élőhelyek jelentőségére hívja fel a figyelmet. Ez a hajdan vadászható, ma már fokozottan védett faj különleges figyelmet kap, országos felmérési protokoll és új oktatóanyagok segítik a szakemberek és az érdeklődők munkáját.

Ahhoz, hogy a madárfajok hosszú távon is fennmaradjanak, elengedhetetlen a megfelelő élőhelyek biztosítása – ennek egyik legfontosabb eleme az erdők védelme és gyarapítása. Az erdők az ország zöldvagyonának legfontosabb elemei. A klímavédelem, a szénmegkötés vagy a biodiverzitás növelése kiemelt közcél, amelyek megvalósításában az állami erdők szerepvállalása különösen fontos. Magyarország erdőterülete az elmúlt 100 évben megduplázódott, és a rendszerváltozás óta 220 ezer hektár új erdőt telepítettek.

A tárca ismerteti: jelenleg hazánk erdei fa- és cserjefajokkal borított területének aránya 25,4 százalék, ez 2,3 millió hektárt jelent.

A klímasemlegesség elérése érdekében cél, hogy 2030-ra ez az arány 27 százalékra emelkedjen, a kormányzat ezért is támogat számos, az erdőtelepítéshez, fásításhoz kapcsolódó programot. Ilyen például az Országfásítási Program, melynek keretében öt év alatt mintegy 184 millió fát ültettek el az állami erdészeti társaságok és a magánerdő-gazdálkodók. Ebből több mint 172 millió fa a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítéseivel került földbe.

A 21 állami erdészeti társaság területén folyó erdőtelepítési mintaprogramban 2020-2024 között 1040 hektár új erdőt telepítettek, mintegy 7 millió fa elültetésével. Kiemelt figyelmet kap az Újszülöttek erdeje alprogram, amely őshonos fajokból álló elegyes erdőállományok létesítésével évente több, mint egymillió facsemete elültetésével járul hozzá hazánk klímavédelmi céljainak teljesüléséhez. A kezdeményezés kapcsán minden születendő gyermek után legalább 10 fát ültetnek el. A program alatt elültetett csemeték száma 4,3 millió darab, ezzel napjainkig 624 hektár új erdő jött létre – közölték.

A madárvilág szempontjából is kiemelten értékesek a 100 évnél idősebb fákból álló tölgyesek és bükkösök, amelyek számos odút, fészkelő- és táplálkozóhelyet biztosítanak. Ezen erdők területe 2005 óta csaknem a duplájára nőtt, jelenleg 160 ezer hektár. A nem vágásos gazdálkodással kezelt erdők, azaz az ökológiailag szintén értékes örökerdők területe 2010 óta megduplázódott, eléri a 200 ezer hektárt, ez a hazai erdőterületek 10 százaléka.

Az AM közölte, hogy az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették, 5829 hektáron. Ezt követi Hajdú-Bihar vármegye, ahol 2614 és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, ahol 2396 hektárnyit telepítettek. A Településfásítási Program, az Országfásítás részeként a rendszerváltás óta megvalósított legnagyobb belterület-fásítási kezdeményezés.

Eddigi négy ütemében összesen 56 ezer sorfát ültettek el mintegy 1500 településen. A program jelenlegi, 5. ütemében az összes, több mint 1700 érdeklődő település fához juthat. 2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfával zöldülhetnek országszerte a vidéki települések. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 végére.

Arra is kitértek: a nemzeti park igazgatóságok és az állami erdészeti társaságok a madarak és fák napja alkalmából országszerte különleges programokkal várják az érdeklődőket: természetismereti foglalkozások, madárgyűrűzési bemutatók, a Madarak és Fák Napja Országos Verseny eredményhirdetése és interaktív programok zajlanak.

A madarak és fák napja minden évben emlékeztet arra, hogy közös felelősségünk a természet védelme. A magyar természetvédelem sikerei azt bizonyítják, ha összefogunk, valóban megőrizhetjük élővilágunk sokszínűségét nemcsak magunknak, hanem a jövő generációinak is. „Ünnepeljük együtt a természetet, tegyünk közösen egy zöldebb, élhetőbb Magyarországért!” – írták a közleményben.

forrás: mti

3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság egy üzemből

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy hajmáskéri élelmiszer-előállító üzemben: a szakemberek 3,4 tonna jogsértő, részben nem nyomon követhető, részben lejárt fogyaszthatósági idejű tételt vontak ki a forgalomból. A forgalomba hozatalát azonnal megtiltották, és a tételeket zár alá helyezték, így a fogyasztókhoz ezek a termékek nem juthattak el.

A hajmáskéri ellenőrzés során friss és fagyasztott húsok, belsőségek, bőrke, toka- és zsírszalonna, valamint sütnivaló kolbász esetében találtak szabálytalanságokat. Minden érintett terméket az ellenőrzés helyszínén azonnal kivontak a forgalomból.  Az eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a  jogsértés listán.

forrás: nébih

Július 1-jéig lehet nevezni a 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválra

0

Ősszel rendezik meg fogyatékossággal élő emberek mozgóképes önkifejezésének, bemutatkozásának teret adó 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztivált, amelyre már várják a nevezéseket – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A közleményben a szervezők kiemelték, hogy Magyarország egyik legkülönlegesebb filmes eseménye ismét várja azokat az alkotásokat, amelyek fogyatékossággal élő emberek által készültek, róluk szólnak, vagy a társadalmi befogadást és érzékenyítést állítják középpontba.

Kiemelték, hogy a rendezvényre speciális filmes műhelyek, intézmények, független alkotók, diákok és filmes szakemberek egyaránt nevezhetnek. A nevezési határidő 2025. július 1-je.

A rangos nemzetközi filmfesztivált 2025 novemberében tartják Budapesten, az Eötvös10 Művelődési Házban és több magyarországi városban. A versenyprogramba bekerülő filmeket értékes pénzdíjakkal és szakmai elismerésekkel jutalmazzák. A négynapos fesztivált kísérőprogramok színesítik: szakmai workshopok, panelbeszélgetések, könyvbemutatók, koncertek és nemzetközi filmes találkozók várják az érdeklődőket – írták.

További információ és a jelentkezési lap a www.specialfilmfest.org oldalon található.

Ma 73 éves Stenczer Béla pécsi színész


Stenczer Béla 1952-ben született Pécsett. 1981-ben szerezte meg diplomáját az ELTE-BTK-n, 1990 óta a Pécsi Nemzeti Színház tagja.

„Nagy szeretettel köszöntjük STENCZER Béla Gobbi Hilda-életműdíjas színművészünket, a Pécsi Nemzeti Színház Örökös Tagját születésnapja alkalmából. Bélát májusban és júniusban a Rokonok és A hőstenor című előadásainkban láthatják Nézőink.”- olvasható a színház közösségi oldalán.

Stenczer Béla kölcsönözte hangját a Macskafogóban a „Főnök”-nek, játszott többek közt A három testőr Afrikában című filmben, ahol Tuskó Hopkinst alakította. De szerepelt a Kisváros és az Éretlenek sorozatokban is. A színházban számtalan szerepben láthatták már a kultúra rajongói. Ő volt például Tevje a Hegedűs a Háztetőn című darabban, de ő alakította Balut a Dzsungel könyvében is.

Díjai:

  • Pécs Város Pro Civitate Díja (2023)
  • Gobbi Hilda Életműdíj (2022)
  • Nívódij
  • BAT Közönségdíj (1997. és 2007.)
  • Pécs Város Pro Communitate díja
  • Ambassador gyűrű
  • Megyei Príma Díj
  • Szendrő József Díj

Isten éltesse sokáig!

Forrás: port.hu

Gál Tibor lett 2025-ben a Borászok Borásza

Gál Tibor egri borász vehette át az idén a Borászok Borásza díjat péntek este Budapesten, a Sulyok Tamás köztársasági elnöke fővédnöksége mellett rendezett díjátadó gálán.

Gál Tibornak a díjat Bárdos Sarolta, a tavalyi győztes adta át.

Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, a díj alapítója a magyar borkultúra megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, amelyben kiemelt szerepet szán a fiatal generációnak. Rókusfalvy Pál szerint generációváltásra van szükség, át kell adni a stafétát a fiataloknak.

Idén 19-ik alkalommal adták a Borászok Borásza díjat. A kormánybiztos szerint a bor elsősorban kultúrát és nem alkoholt jelent. Úgy véli, hogy a magyar bor túlélésének záloga a kulturált borfogyasztás népszerűsítése.

A tizenkilencedik Borászok Borásza mellett kihirdették a Borászok Barátja különdíjat és a Jövő Borásza ösztöndíj idei nyertesét is. A Jövő Borásza díjat Peszlen Tamás Sándor borászhallgató kapta, aki egymillió forint ösztöndíjat is elnyert külföldi szakmai gyakorlatra. Az elismerést Prőhle Gergely, a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át.

Borászok Barátja elismerésben részesült Kézdy Dániel borgyűjtő, borkereskedő, szakértő. Ő alapította a Vinoport bormagazint, de benne volt a Borsmenta elindításában is, szerzője az Emberek és dűlők című könyvnek. A díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit, és nagyban segíti a magyar borászok munkáját. Az elismerést Kutas István, a Magyar Bankholding kommunikációs ügyvezető igazgatója adta át.

Gál Tibor a 19. Borászok Borásza, ő kaphatja meg a 19. csillagot a Borászok Borásza Csillagok Sétányán, amely Budapest szívében, a Zrínyi utcában található.

A Borászok Borásza jelöltjeinek, azaz Magyarország 50 legjobb borászának listáját a korábbi évek győztesei állítják össze. Ezután az ötven kiválasztott egy-egy szavazattal, két forduló alatt választja meg a végső győztest.

forrás: mti

Fagyos hajnalok, de napsütéses délutánok várnak ránk a hétvégén

Szombat hajnalban kevés felhő lesz felettünk, a minimumhőmérséklet 7 és 9 fok között alakul. Az északkeleti szél mérsékelt marad. Délelőtt változóan felhős időnk lesz, esni nem fog. A légmozgás marad mérsékelt.

Délután a sok napsütés mellet némi felhőképződés várható, de esni nem fog. A maximumhőmérsékelt 16 és 18 fok között alakul. Az északkeleti szél mérsékelt marad. Este csökken a felhőzet, a hőmérséklet jelentősen visszaesik, 10 fok alatt alakul. A légmozgás mérséklődik.

Vasárnap hajnalban kevés felhő lesz térségünk felett, a minimumok 5 fokig csökkennek, de a völgyekben ennél hidegebb is lehet, közel lesz a fagyponthoz a hőmérséklet. A nyugatira váltó szél mérsékelt lesz. Délelőtt északkelet felől felhősödés kezdődik, de csapadék délelőtt nem várható. A légmozgás északnyugati lesz.

Forrás: Meteo Mecsek

Május leghidegebb éjszakája jöhet

Május eddigi leghidegebb éjszakáján vagyunk túl: péntek hajnalban több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet, Jósvafőn például -0,8 fokot lehetett mérni. A hideg, száraz légtömegnek pedig van utánpótlása, ami újabb fagyveszélyes éjszakákat jelent – írja az Időkép.

Szombat hajnalban az ország nagyobb részén már derült idő várható, és a légmozgás sem lesz jelentős. Ezek együtt pedig rendkívül kedvező feltételeket teremtenek egy, a mainál is hidegebb éjszaka számára.

Leginkább az Északi-középhegységben és a Nyírségben alakulhatnak ki gyenge fagyok, de a Duna–Tisza közén, a Kisalföldön és az Alpokalján is 0 fok körül alakulhatnak a minimumok.

Kígyós Sándor szobrászművész életművét bemutató kiállítás nyílt Pécsen

Kígyós Sándor (1943-1984) szobrászművész munkásságáról átfogó képet nyújtó életműkiállítás nyílt a Pécsi Galériában.

A Zsolnay Örökségkezelő közleményében kiemelték, hogy Kígyós Sándor a pécsi művészeti élet emblematikus alakja volt. Szobrászként, tanárként, népművelőként és televíziós műsorvezetőként is formálta a város és a közösség kulturális arculatát, köztéri alkotásaival pedig ma is lehet találkozni Pécs különböző pontjain. A pécsi székesegyház előtt, a Xavér utcában vagy a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kertjében is állnak munkái.

A június 8-ig látható, A meghajlított kő című tárlat anyagát rangos intézmények és magángyűjtők kölcsönözték. Ilyen a Janus Pannonius Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsváradi vár Kígyós Sándor-emlékszobája, a Hermann Ottó Múzeum, valamint Pécs Városa és a művész családja.

Kígyós Sándor művei megalkotásával egy időben művészetelméleti előadásokat tartott, népművelőként a szemlélő közönséget közelítette a művészetek befogadásához, átéléséhez és élvezetéhez. Ennek mentén a tárlat különlegessége, hogy nemcsak a szobrokat mutatja be, hanem betekintést enged a művész gondolkodásába is. Kígyós elméleti írásai, oktató televíziós műsorai és a kéziratban maradt, szobrászatról szóló könyvének részletei is helyet kapnak a kiállításon.

Kígyós művei több mint húsz kiállításon szerepeltek még életében, 1970 és 1983 között. Láthatók szobrai a villányi Szobrász Alkotótelepen, valamint Pécs, Zánka, Százhalombatta, Hajdúszoboszló és Pécsvárad közterein is.

Dobrev Klára: itt az én időm, készen állok

Itt az én időm, készen állok – írta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnökjelöltje pénteken a Facebookon. Az európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön jelentette be, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond pozícióiról és visszavonul a közélettől. Egyúttal azt is jelezte, hogy férjével elválnak.

Az ellenzéki politikus pénteki posztjában úgy fogalmazott, hogy élete egyik legnehezebb döntése után, most először érzi igazán: nemcsak képes újra küzdeni, hanem talán soha nem volt még ennyire készen rá.

Dobrev Klára döntését indokolva azt írta, hogy van egy közösség, amelyet nem hagyhat cserben. Ilyenek a mindennapokban küzdő családanyák, fiatalok, akik jobb életre vágynak itthon, és aktív éveik vége felé járók, akik még mindig tele vannak tervekkel és bizalommal.

„Hisznek, hisztek bennem, bennünk, hogy Magyarország ennél többet érdemel. Lehet igazságosabb, szolidárisabb, európaibb hely” 

– tette hozzá.

„Nem ígérem, hogy könnyű lesz. De azt igen, hogy végigmegyek ezen az úton. Mert most először nemcsak érzem, hanem tudom is: itt az én időm. És nem vagyok egyedül. Ez most már az én felelősségem. A mi közös felelősségünk. És én készen állok” – zárta bejegyzését az EP-képviselő.

Részeg veszekedés után szúrta le párját egy német nő Baranyában

A Baranya Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki élettársát egy veszekedés során hasba szúrta.

Az ügyészség közleménye szerint a nő és az élettársa német állampolgárok, akik életvitelszerűen Magyarországon, egy Baranya vármegyei faluban élnek. Mindketten italozó életmódot folytattak, gyakran veszekedtek, többször megfenyegették egymást, a nő gyilkossággal is fenyegette párját. A vádlott szerelmi viszonyban állt egy másik férfival, aki gyakran tartózkodott a vádlott és a sértett lakóhelyén. A veszekedés oka többször az élettársak közötti féltékenység volt.

A nő és az élettársa 2025 januárjában, este otthon tartózkodtak, jelen volt a nő barátja is. Mindhárman alkoholt fogyasztottak, amelytől ittas állapotba kerültek. Ennek során a nő és az élettársa veszekedtek, melynek során a nő megöléssel fenyegette a férfit. Ezután az elkövető egy konyhakéssel a széken ülő élettársát  hasba szúrta. A vádlott ezt követően a kést elmosta, majd a többi evőeszköz közé tette. A lakásban tartózkodó másik férfi volt, aki értesítette a mentőket és azok kiérkezéséig ellátta a sértettet.

A szúrás következtében a sértettnél életveszélyes állapot alakult ki, életét a szakszerű, időben történő orvosi ellátás mentette meg.