Ma, a Tánc Világnapján a Szigeti Oktávia Alapítvány táncosai megható meglepetés táncprodukcióval köszöntötték a ma 83 éves Tóth Sándor táncművészt, koreográfust, a Pécsi Balett egyik alapító tagját, egykori igazgatóját, a kozármislenyi otthona előtt.
Kozármisleny Sanyi bácsija 1938. április 29-én látta meg a napvilágot Bukarestben. Ilyen indíttatás után nem is meglepő, hogy a táncművészet felé vitte el az élete, és Liszt Ferenc-díjas, Erkel Ferenc-díjas táncművész és koreográfus, balett igazgató, érdemes művész vált belőle, aki a Pécsi színház Örökös Tagja, Pécs Város Millenniumi Díjának tulajdonosa, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét tudhatja magáénak, a Magyar Táncművészeti Szövetség Életmű-díjasa, Kozármisleny Város Díszpolgára.
Az Állami Balett Intézetben Bartos Irén növendékeként szerezte táncművész diplomát 1960-ban. A kezdő évek után gyorsan felfigyeltek rá, mert 1968-ban egy évet töltött ösztöndíjasként a világhírű leningrádi Kirov Balettnél, ahol Puskin volt a balett mestere.
A balett intézetből végzősként már 1960-ban a frissen alakult Pécsi Balett alapító tagjaként került a baranyai székhelyre, ahol nem csak jelentős főszerepeket táncolhatott, de rövid időn belül önálló koreográfiával léphetett elő. Szakmailag folyamatosan képezte magát és 1967-1970 között többek közt elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola koreográfus-rendező szakát.
Az általa alkotott és nevével fémjelzett balett műveket eleinte a könnyed hangvétel jellemezte. Majd ezeket absztrakt, filozofikus, többségében konkrét cselekményű táncdarabok követték. Zenei alapanyagként előszeretettel nyúlt a kortárs magyar kompozíciókhoz, és használta fel ezeket arra, hogy velük megújítsa illetve gazdagítsa a társulat repertoárját. Koreográfusként többször kérték fel játékfilmek és televíziós produkciókban való közreműködésre, munkára, de számos operett és musical rendezésében is volt alkalma megmutatni újító ötleteit, elgondolásait.
Néhány koreográfiája a sok közül: Mit takar a kalapod? (1964), Én, Strasznov Ignác, a szélhámos (1966), Cirkusz (1966), Egyszer volt… (1973), Mezítláb (1973), Két arckép (1973), Sikoltások (1974), H-moll szvit – Megdicsőült éj – Kulcslyukak (1976), Öt etűd cimbalomra (1977), Médeia (1982), Bahcsiszeráji szökőkút (1983), Diótörő (1985)
1969 és 1992 közötti időszakban a Pécsi Balett igazgatójaként irányította a táncos csapat életét. Ezekben az években a saját koreográfiái mellett a társulatára azzal gyakorolt jelentős hatást, hogy olyan külföldi és hazai vendég koreográfusokat hívott meg Pécsre, mint Alberto Alonso, Mai Murdma, Pável Šmok, Bertrand d’At, Luc Boy, a magyarok közül pedig László Pétert, Lőrinc Katalint, Krámer Györgyöt, Keveházi Gábort hívta meg, hogy munkájuk nyomán színesítse a pécsi együttes addig sem éppen a megszokottságról híres repertoárját.
Kozármislenybe a színházi munkától való visszavonulás után költözött, de örökmozgó egyénisége a közéleti munka felé irányította, és három cikluson át önkormányzati képviselőként tevékenykedett, ebből nyolc évig volt a település Kulturális Bizottságának elnöke, az utolsó képviselői ciklusának négy évében pedig alpolgármesterként ezer sziporkázó ötlettel és újítással vitt színt a kozármislenyi kulturális életbe.
