A rendőrök eljárást indítottak két mohácsi férfi ellen.
A nyomozók 2021. május 25-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 43 éves és egy 20 éves mohácsi férfit. A gyanú szerint május 21-én 9 óra 30 perc és május 24-én 18 óra között Mohácson, a Dankó Pista utcában bemásztak egy ház udvarára, majd az idősebb férfi eltulajdonított egy biciklit, társa pedig benyomta a ház egyik ablakát és szerszámokat, valamint egy gázpalackot vitt el az épületből. A rendőrök elfogták, és előállították a feltételezett elkövetőket a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták őket gyanúsítottként. A nyomozók az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták, majd lefoglalták.
A gyanúsítottak ellen lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
Ma megjelent a „Gyurcsány-film” előzetese, éppen most, az Őszödi beszéd tizenötödik évfordulóján. A fideszes politikusok, de még maga Orbán Viktor miniszterelnök is foglalkozott a témával a közösségi oldalán, csak hát a probléma az, hogy 2010-ben a Fidesz arra is kapott felhatalmazást, hogy számoltassa el Gyurcsány Ferencet, és bár tizenegyéve vannak hatalmon, melynek jelentős részét alkotmányozó többséggel élvezhették, még sincs elszámoltatás, csupán egy gagyi(nak tűnő) film.
Pedig lett volna miért elszámoltatni a DK jelenlegi elnökét, egykori MSZP-s miniszterelnököt. A költségvetés meghamisítása, a Sukoró-ügy, a 2006-os rendőrterror: ezek mind-mind olyan ügyek, amelyekért egy normálisan működő demokráciában börtön járna. Tegyük hozzá: nem Gyurcsány és az ő kormánya az egyetlen, akiket egy normális demokráciában felelősségre kellene vonni, a jelenlegi kormány füle mögött is van vaj bőven. Azonban ez Magyarország, itt kéz kezet mos.
A Fidesznek szükséges van Gyurcsányra.
Szükségük van rá, hiszen ők is tudják: Gyurcsány Ferenccel soha nem lesz igazán erős az ellenzék, a magyar társadalom jelentős részében Gyurcsány még mindig szitokszó, egyértelműen az a kormány taktikája, hogy „összegyurcsányozza” az ellenzéki összefogást, akik egyébként kénytelen-kelletlen bele is sétáltak a Fidesz csapdájába.
Ráadásul a Fidesz és a baloldal sok esetben kéz a kézben jár, kölcsönösen nem számoltatták el egymást eddig sem a másik fél viselt dolgaiért, cserébe őket sem számoltatják el. Még mindenki emlékezhet a híres-hírhedt Simicska-Puch paktumra, ami személyes véleményem szerint a magyar demokrácia elárulása volt mindkét fél részéről.
A Fidesz politikusai ne a film előzetesét, vagy a tizenötéves Őszödi beszéd felvételeit osszák meg a közösségi oldalukon, hanem azon gondolkozzanak el, hogy miért nem sikerült ennyi év alatt sem elszámoltatni a korábbi miniszterelnököt, hogy miért ülhet ott a Parlamentben a mai napig háborítatlanul, hogy miért köpték szembe azokat a szavazókat, akik 2010-ben nekik adtak felhatalmazást a kormányzásra, és arra, hogy elszámoltassák az előző rendszer valamennyi bűnét.
Hosszú egyeztetéseket követően az is világossá vált, hogy a polgármestereknek is különböző elképzelései vannak az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatban, ezért a frakcióval arra az álláspontra jutottunk, hogy a javaslatunkat a világörökségi területekre korlátozzuk – közölte Böröcz László Facebookján szerda délelőtt.
Böröcz posztját a baloldal kritiálásával kezdte. Szerinte ők nem akarják, hogy a bérlakásban élők saját lakáshoz jussanak és a bérlők nem számíthatnak rájuk. Azt már nem kritizálta mondjuk, hogy a saját polgármesterik közül is páran nem támogatták az ötleték. Pedig a gondolatmenete szerint rájuk se számíthatnak a bérlők.
MIVEL A TÁGABB KÖRT ILLETŐEN NINCS KONSZENZUS, EZÉRT MÓDOSÍTANI FOGJUK A TÖRVÉNYJAVASLATOT.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese reményét fejezte ki, majd az önkormányzatok is megfontolják, hogy érdemes a bérlők minél szélesebb körének lehetőséget adni, hogy saját lakáshoz jussanak.
Ma lesz a parlamentben a lakástörvény általános vitája, amelyet Böröcz László indítványozott. Böröcz célja a javaslatával az volt, hogy mindenki saját tulajdonú lakáshoz juthasson, aki önkormányzati bérlakásban él.
A javaslat nem csak ellenzéki körben, de a Fideszes polgármesterek körében is felháborodást keltett. Debrecen polgármestre Papp László, Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András és a XVI. kerület polgármestere Kovács Péter sem támogatta az ötletet.
A cikk forrása: Jövő tv (https://jovotv.hu/2021/05/26/nem-vart-fordulat-a-lakastorveny-ugyeben-meghatralt-a-kormany/?fbclid=IwAR1coktR_rqb0Z0u6HeVw49_bqNUERoE5Rl0A5PhhlXbqZnCy3BsGYs_jSQ)
A kormány 2020-ban elfogadta a Klíma – és Természetvédelmi akciótervet, amelyben megfogalmazta azt a szándékát, hogy 2030-ig minden évben legalább 10-10 facsemetét ültet az országban születő gyermekek után. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Agrárminisztérium együttműködésében ez 2020 őszétől tíz éven keresztül minden évben mintegy 150 hektár új erdő ültetését jelenti.
Baranya megyében ennek érdekében létrehozták Vajszlón az Újszülöttek erdejét, amelynek ünnepélyes átadására május 27-én, csütörtökön 10 órakor kerül sor.
Az átadón beszédet fog mondani Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár, Nagy Csaba országgyűlési képviselő és Ripszám István vezérigazgató, Mecsekerdő Zrt.
Ez a kezdeményezés azért is mondható igen fontosnak, mert az elmúlt években a klímaváltozásnak köszönhetően is egyre több erdőtűz pusztított. Az emberi tevékenységeknek „hála” pedig, egyre több fát kellett kivágni. Mind ezt annak érdekében, hogy egyes utak megépülhessenek.
2021. május 28-án (pénteken) 08:00-tól aknafedlap-szintbeállítási munkálatokat végzünk az Édesanyák útja-Fekete u. kereszteződésében. A munkavégzés során félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani az észak felé haladó forgalmi sávban.
A munka várható befejezési dátuma: 2021.05.31
Az időjárási viszonyok és a műszaki feltételek miatt az időpontok változhatnak, kitolódhatnak!
Kérjük, a kihelyezett közúti jelzéseknek megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai csaknem négymillió forint értékben találtak hamis cipőket egy kisbuszban.
A pénzügyőrök egy szlovák járművet ellenőriztek az M1-es autópálya komáromi szakaszán.
A NAV munkatársai a csomag- és az utastér átvizsgálásakor Chanel és Fila márkajelzésű cipőket találtak.
A sofőr azt mondta, hogy az árut saját vállalkozása részére vásárolta. Az előzetes szakértői vélemény szerint a cipők hamisítványok, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.
A pénzügyőrök a 84 pár, mintegy négymillió forint értékű lábbelit lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt feljelentés tettek.
„Ezen a héten ugyanakkor még nem büntetik az ingyen parkoló autósokat az önkormányzatok” – írja a portfolio.hu az ATV alapján.
Az autósok jogosan követelték vissza az önkormányzati parkolási cégektől az éves parkolási díjat, ugyanis május 25.-e előtt mindenhol ingyenes volt a parkolás.
Akit kár ért azért, mert éves díjat fizet autója kerületi vagy települési parkoltatásáért, kártérítés illethet meg. Ám helyenként változhat az, hogy a pénzvisszafizetés vagy a jogosultság-meghosszabbítás-e a járható út, illetve, hogy lehet-e választani a kettő közül.
Az ingyenes parkolás ugyan a friss kormánydöntés értelmében kedden megszűnt, az önkormányzatok május 31-ig nem büntetik a fizetés nélküli parkolást.
Ez azt jelenti, hogy keddtől péntekig mindenkinek van ideje intézkedni, aki az elmúlt hónapokban nem tette meg az idei parkolási engedélyével kapcsolatban.
Az ingyenes parkolás néhány hónap megszakítással bő egy éve van érvényben, és ezalatt rendre nagyobb volt a parkolóhelyek telítettsége.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 040 222 fő, közülük 3 196 604 fő már a második oltását is megkapta. 213 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 723 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 41 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 622 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 675 082 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 98 019 főre csökkent. 1373 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 148-an vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. A magyar lakosság 52%-a már megkapta az oltást, szemben az uniós 35%-os átlaggal. A regisztráltak száma 5 millió 180 ezer fő és 90%-uk már meg is kapta az oltást. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.
Jelenleg Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik és AstraZeneca oltás foglalható. A kedden érkezett 334 ezer adagos Pfizer szállítmány egy részét második körös oltásokra lehet felhasználni, 175 ezer adagot pedig első körös oltásra. Ezt részben a kórházi oltópontok hirdetik meg az online időpontfoglalóban, részben a háziorvosok olthatják el.
Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van.
Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.
A mai napon derűs, napos időben lesz részünk, annak ellenére is, hogy itt-ott egy kis időre beborulhat az ég. Így annak, aki a szabadban tartózkodik, érdemes odafigyelni az UV sugárzásra! Akár 15-20 perc alatt le lehet égni.
A hétvégére sajnos továbbra sem várható az igazi május végi időjárás. Folytatódik a változékony, az évszakhoz képest pár fokkal hűvösebb időjárás. Mind a két nap helyenként számíthatunk zivatarokra. – írja a Meteo Mecsek posztjában, a facebook oldalán.
Röviden a meséről: A Fosterék háza képzeletbeli barátoknak, egy amerikai televíziós rajzfilmsorozat, amelyet Craig McCracken (Pindúr pandúrok atyja) alkotott és a Cartoon Network Studios készített.
Története pofonegyszerű: A Foster-házba azok a képzeletbeli barátok mennek, akiket kitalálójuk kinőtt.
Az elméletek szerint az egyik főszereplő, Frankie nem létezik, hanem Foster néni korai mása, amelyet ő maga talált ki, mert újra fiatal akart lenni. Ezért, mint mindenki más, ő is egy fiktív barát. Továbbá Frankie soha nem talált ki egy barátot sem, azonban érdekes tény, hogy a fiktív barátok létrehozása az emberek közös jellemzőjének tekinthető, de ezek a kitalált barátok nem találhatnak ki egy másik barátot, így talán Frankie sem. Foster néni képzeletének terméke, Mac találta ki Bloo-t, illetve egyszer még Mac bátyja, Terrence is elképzelt egy szörnyet.
Ellenérvként fel lehetne azt hozni, hogy Frankie, mint egy valószínűsíthető fiktív barát, randizgat, és még jogosítvánnyal is rendelkezik. Ezek a lehetőségek azonban nem mérvadóak, ugyanis ilyen erőteljes tulajdonságokkal néha Coco is rendelkezik, mint pl.: amikor az egyik részben alkalmi munkákat vállal.
Amennyiben viszont ezeket mind figyelembe vesszük, akkor ezt meg is tudjuk azzal magyarázni, hogy Frankie-ről nagymamáján kívül senki sem tudja (még ő maga sem), hogy nem valódi, ezért viselkedik emberként. A többi kitalált barát azonban tudja magáról, hogy fantázialény.