Mesterházy Attila ma közétett videójában a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete előtt arról beszél, hogy információi szerint a külügy azonnali hatállyal hazarendelte Bus Szilvesztert, bangkoki magyar nagykövetet. Ráadásul a diplomatát a minisztériumból is eltávolították.
Busnak még nem járt le a kinevezése, mégis azonnal hazarendelték. Korábban a Fidesz teljes bizalmát élvezte a volt nagykövet, hiszen ő volt a déli nyitásért felelős helyettes államtitkár. A kormány részéről nagy a sietség Mesterházy szerint, mivel már jövő hétre tervezik az új bangkoki nagykövet meghallgatását – mondta el Mesterházy.
Az MSZP politikusa szerint ez az eset nagyon hasonló Kaleta Gábor, volt perui nagykövet esetére, amikor a pedofil botrányba keveredett Kaletát hasonló eljárással rendelték haza és távolították el a külügyből.
Bus Szilvesztert korábban a Fidesz nevezte ki bangkoki nagykövetnek, ezt megelőzően 2014 és 2015 között Indiában, Sri Lankán és a Maldív-szigeteken szolgált nagykövetként.
Kaleta Gábort 2019-ben titkosszolgálati eszközökkel hozták haza Dél-Amerikából. Ezt követően menesztették nagyköveti pozíciójából, mivel nemzetközi rendőrségi akció során pedofil tartalmak birtoklásával gyanúsították. A volt perui nagykövet később a bírósági tárgyalás során beismerte a bűnösségét, amiért első fokon egy év felfüggesztett börtönbüntetést, valamint 540 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték. Kaleta számítógépén 19 ezer gyermekpornográf képet találtak.
A május 27-én kiadott rendelet szerint, 7 havi parkolóbérlet és behajtási engedély bevezetésére kerül sor, jelentette be pécsi önkormány közleményében.
A rendelet a 2021. végéig érvényes parkolóbérletek és behajtási engedélyek megváltására és érvényességére vonatkozik. A döntésre azért volt szükség, mert a kormány május közepén, döntött arról, hogy hosszú hónapok után, tört hónapban, május 25-től megszünteti az ingyenes parkolás intézményét – áll a közleményben.
A rendelet kidolgozásakor Pécs önkormányzata és a Biokom munkatársai a helyi és más nagyvárosok tapasztalatit vették alapul. Kiemelten fontos szempont volt, hogy a lehetőségekhez képest a legméltányosabb és a legkényelmesebb megoldást találják meg az autóval közlekedő pécsieknek, azaz, hogy a májusi törthónapra senkinek ne kelljen egész havi, negyedéves, vagy akár féléves bérletet vásárolnia – magyarázzák a döntés hátterét a sajtóközleményben.
A május-június havi bérletekre vonatkozó egyszerűsítés, valamint a rendkívüli helyzetre válaszként létrehozott 7 havi jogosultság alapú parkolóbérlet és behajtási engedély bevezetése a méltányosság mellett azt is szolgálja, hogy a lehető legkevesebb alkalommal kelljen a pécsieknek bérletért sorban állnia – írja az önkormányzat közlényében.
A rendelet értelmében:
a 2020. november hónapra érvényes havi bérletek – csakúgy, mint minden 2020. december 31.-én lejáró bérlet – a várakozási díjmentesség megszűnését követő naptól számított 15. napig, azaz június 8-áig használhatók fel,
a 2021. május hónapra megvásárolt parkolóbérletek érvényességi ideje meghosszabbodik 2021. június 30. napjáig,
a 2021. június havi bérletek érvényesek május hónapra is, de legkorábban a megvásárlás időpontjától, azaz érvényességüknek visszamenő hatálya nincs,
a jogosultság alapján természetes személyek részére vásárolható 2021. évi II. féléves parkolóbérlet már 2021. június 1. napjától hatályos, azzal, hogy érvényességének a megvásárlás előtti időszakra visszaható hatálya nincs.
Május hónapban, a módosítás előtt megvásárolt, és a rendelettel érintett bérletek díjának különbözetét – amennyiben a vevő írásban kéri – az üzemeltető az idei évi következő vásárlás során a bérlet díjából kompenzálja.
Az új parkolóbérletek árait a Biokom NKft. honlapján, a biokom.hu oldalon tekinthetik meg.
„Pécs önkormányzata ezúton is köszönetet mond minden pécsinek, aki az elmúlt hetekben parkolóbérletet vásárolt és mindazok türelméért is, akiknek a mindennapjait megnehezítette az ingyenes parkolás okozta rendkívüli zsúfoltság a város egyes területein” – zárul a közlemény.
A megváltozott parkolóbérletek árával kapcsolatos pontos információkat a Biokom oldalán találnak.
Orbán Viktor tegnap Santiago Abascalt, a spanyol szélsőjobboldali VOX párt elnökét, parlamenti képviselőjét fogadta a Karmelita kolostorban.
Santiago Abascal és pártja a VOX volt az, amely a Minority Safepack ellen szavazott az Európai Parlamentben, ami gyakorlatilag egyet jelent a határon túl élő magyarság elárulásával. Ugyanis a csomag lényege hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek. Ezért kampányolt itthon keményen az LMP, a Jobbik, az Együtt és részben egyébként a Fidesz is.
Ezek után azzal a politikussal parolázni, aki ezt a javaslatot megpróbálta leszavazni (szerencsére nem voltak hozzá elegen), a határon túli magyarság szembeköpése.
Orbánnak azonban már csak ilyen barátai maradtak, mérsékelt jobb- és baloldali politikusok már nem igen állnak vele szóba, sokan a Kínai Kommunista Párt trójai falovát látják benne, hiszen a geopolitikai játszmákban egyre nyíltabban szolgálja ki a kommunisták érdekeit, és megy szembe az európai értékrendekkel. Így marad például a székelyek ellen szavazó Abascal, aki egyébként nem túl jelentékeny politikus, Spanyolországban a pártja csak a harmadik helyen végzett a 2019-es parlamenti választásokon, messze elmaradva mind a szociáldemokratáktól, mind a néppárttól.
Orbán ugyanis 2019-ben elszámolta magát.
Akkor arra számított, hogy a szélsőjobboldali, populista erők áttörését fogja hozni az Európai Parlamenti választás, azonban ez nemhogy nem következett be, de gyakorlatilag a szélsőjobb azóta is zsugorodik mindenhol: Németországban az AfD már a 10 százalékos eredménynek is örülne, Franciaországban Le Pennek esélye sincs választást nyerni, Olaszországban Salvini megbukott, a VOX sem tört át Spanyolországban, Hollandiában Geert Wilders az EP választásokon írd és mond 3.53 százalékot kapott. Svédországban a Svéd Demokraták nevű párt képviseli a bevándorlóellenes, szélsőjobboldali szavazókat. 1988 és 2006 között nem is rúgtak labdába, egyszer sem jutottak be a parlamentbe, 2010 óta viszont ott vannak, 2014-ben és 2018-ban pedig harmadik erővé avanzsáltak. Érezhető azért, hogy amíg nincs semmilyen válság, addig a kutya nem szavaz rájuk, de a nehéz helyzetek bizony a szélsőségek megerősödését hozzák.
A svédek 2022-ben választanak legközelebb, a jelenlegi pollok szerint továbbra is harmadik helyen állnak a szélsőjobboldaliak, a szocdemek és a liberális-konzervatívok mögött. A svéd országgyűlés is karanténba rakta egyébként a szélsőjobbot: van egy nagyobb baloldali-zöld frakció, és egy szintén nagyobb konzervatív-liberális-keresztény szövetség. Mindkét szövetség 40 százalékon áll, szemben a szélsőjobb 17.53 százalékával.
A Európai Parlamentben is ez látszik kirajzolódni: a Néppárt frakciója a legerősebb, továbbra is második erő a szocdemek frakciója, az S&D, harmadik erővé fellépett a Liberális ALDE nevű frakció. Egyértelműen az európai liberalizmus volt a 2019-es választások legnagyobb nyertese, a korábbi 67 helyett 105 képviselővel vannak jelen Brüsszelben. A választások másik nagy győztese a Zöldek voltak, akik 50-ről 67-re növelték képviselőik számát, ezzel ők is megelőzték a konzervatívokat, akik csak az ötödik helyen futottak be, 61 képviselővel. Kijelenthető, az EP összetétele alapján, hogy a bejutó képviselők nagyjából 80 százaléka EU-barát politikát folytat.
Orbánnak így maradnak a kétes hátterű, sok esetben oroszok által pénzelt, nem ritkán a magyarok ellen(!) szavazó barátok.
A magyar templomfelújítási program keretében 510 millió forint értékben 28 településen 35 templom újul meg Baranya megyében – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Pécsen.
Soltész Miklós a program baranyai fejlesztéseit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a 35 templom közül 17 katolikus, 14 református, 2 evangélikus, egy baptista és egy szerb ortodox.
Az állami forrásokból megvalósuló országos programról közölte: a hitéletet, a keresztény közösségeket szolgálva a következő időszakban csaknem 26 milliárd forintból újulnak meg egyházi ingatlanok a teljes Kárpát-medencében, így 1800 – köztük 400 határon túli – templomban valósul meg fejlesztés.
Több tízezer magyar állampolgár nem vette fel időben a második koronavírus elleni védőoltását. Volt, aki nem kérte de olyan is akadt, aki önhibáján kívül nem kaphatta meg – derül ki a 24.hu összeállításából.
A legfrissebb adatok szerint 5 084 642 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 445 557-en már a második adag vakcinát is megkapták.
A kínai vakcinából hétezer, a Szputnyikból 11 ezer, a Pfizerből 12 ezer ember nem kérte, illetve kaphatta meg a második oltását.
Az Astrazeneca esetében nem állapítható meg egyértelműen, mivel az első oltást követő 4-12 hét között gyakorlatilag bármikor beadható a második dózis. A statisztikai adatokból annyi látszik, hogy május 23-ig 62 732 ember élt azzal a lehetőséggel, hogy 12 hétnél előbb kapja meg a második AstraZeneca védőoltást.
Dr. Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, nemzetközileg 8-10 százalék körül van azoknak az aránya, akik nem veszik fel a második oltást, azonban második oltás nélkül nem alakul ki magas védettség.
„Bármennyire is jól hangzik az, hogy az első oltást követő három héttel már 70-80 százalékos védettség van, ez rendkívül gyorsan csökkenni fog” – mondta Szlávik János az Inforádióban.
Meghalt 28, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 448 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 084 642 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 445 557-en már a második adag vakcinát is megkapták.
A kormányzati portálon azt írták: 803 567-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 682-re, a gyógyultaké 689 166-ra emelkedett.
Az aktív fertőzöttek száma 84 719. Kórházban 999 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 10 790-en vannak, a mintavételek száma 5 786 609-re nőtt.
A Bécsi Állatorvosi Kamara megbízásából készített felmérésből kiderült, hogy egyre több a kórosan túlsúlyos kutya és macska az osztrák fővárosban.
Azon túlmenően, hogy az elhízás az állatoknál számos egészségügyi kockázatot rejt, a gazdi felelőtlensége állatkínzásnak minősül. Akár 7500 eurós pénzbüntetésre is ítélhetik, ha extrém módon túleteti házi kedvencét – áll Bécs Város Külképviseleti Irodája sajtóközleményében.
A felmérésből kiderült, hogy az elhízás miatt Bécsben már minden ötödik házi kedvencnél kialakult valamilyen krónikus betegség, jellemzően mozgásszervi elváltozások vagy belgyógyászati problémák.
Ezek kezelése jelentős kiadást, jelent. Egy 25 kilós, a felesleges zsírpárnák miatt ízületi fájdalmaktól és szívelégtelenségben szenvedő kutya esetében a havi gyógyszeradag nagyjából 105 euróba kerül, ehhez jön még a rendszeres állatorvosi kontroll díja.
„Aki annyira túleteti a kis kedvencét, hogy ezzel fájdalmat okoz az állatnak, vagy tartós következménnyel jár, az már nem állatszeretet, hanem állatkínzás – fogalmazott Eva Persy a Bécsi Állatvédelmi Ombudsmani Hivatal vezetője. – Aki igazán szereti a négylábú kedvencét, az nem jutalomfalattal kényezteti, hanem játszik vele, szeretgeti, és az együtt eltöltött idő az igazi jutalom.”
Minden péntek reggel Orbán Viktor interjút ad a Kossuth Rádióban.
Múlt hét hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök megosztott egy videót, melyben elmondta, hogy a köztéri maszkviselés már nem kötelező. Ennek illusztrálása képpen beszéde végén maszkját az őt vevő kamera objektívjére akasztotta.
Erre a lazításra azért kerülhetett sor, mert elértük az 5 millió beoltottat.
Orbán Viktor elmondta, hogy beadtak 25 000 első és 117 000 második oltást. Az aktív betegek száma jelenleg 87 419. 3 millió olyan felnőtt van Magyarországon, akik még nem oltatták be magukat.
A miniszterelnk elmondta, hogy megkérdezte a tudósokat, hogy hogyan álluk a mutánsokkal. A rendelkezésre álló oltóanyagok alkalmasak arra, hogy az indiai mutánst kivédjék.
Orbán Viktor elmondta, hogy biztos benne, hogy keleti vakcinákkal is lehet majd utazni. Szerinte nyugaton még kijárási tilalmak és egyéb korlátozások vannak.
“A védekezésről állunk át a gazdaság újraindítására.” – mondta el a miniszterenök. Orbán Viktor szerint a harmadik hulámot “leszorítottuk a földre. Eddig védekezni kellett, de most újra kell indítani a gazdaságot. – fogalmazott Orbán. Megváltozott itthon sokminden, meggytört bennünket a járvány. Az újraindíáshoz keresni kell a lehetőségeket, mozgékonnyá kell válni. – mondta Orbán. A 2022-es költségvetési terv – amit hamarosan elfogad majd a parlament – a béremelésekről és a gazdaság talpraáálításáról szól majd.
Sok az éjszakai bagoly Brüsszelben – mondta Orbán az EU-csúcsról. Nem tartja szerencsésnek a miniszterelnök az EU- parlament munkamódszerét. Magyarországon évekig küzdöttek, hogy leszorítják a rezsit, ezért itt nem lehet adót fizettetni az emberekkel a lakásfűtés vagy a benzinhasználat után – mondta a klímavédelemmel kapcsolatban. A riporter szerint ahhoz képest sokat dolgoznak vele, hogy mennyire “nem bonyoloult” kérdés a klímavédelem. Orbán szerint a klímarobolást a nagy cégek idézik elő, nekik is kellene fizetniük. “Én nem akarom, hogy a magyarok fizessenek”- fogalmazott. A döntés még nem tudni mikor születik meg.
Orbán Viktor szerint a britek kilépésével meggyengültek a közép-európai országok az Európai Unióban. Ki kell építenünk ey Brit-Magyar együttműködést. – mondta el Orbán a brit miniszterelnökkel történő találkozása kapcsán.
Európai ügyekről beszélt Orbán a spanyol Vox párt vezetőjével. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta Orbán, hogy a Spanyol határon ma már háromszor olyan magas a kerítés mint itthon.
Gyurcsány őszödi beszédét Vaku-élménynek nevezte. Elmondása szerint sosm lehet egy ilyet elfelejteni. Antall Imre halálához és Nagy Imre újratemetéséhez hasonlította. Felidézte milyen élményei vannak ezzel kapcsolatban. Emondta, hogy ő most is Gurcsánnyal harcol.
A fiatalokkal kapcsoaltban azt mondta, hogy nem aggódik, biztos benne, ha valami érdekli Őket, akkor utánajárak. Inkább a bezártság okozta rossz élményektől félti a fiatalokat.
Az éjszaka folyamán egy hidegfront érkezett, a csapadék nagyjából éjfélre érte el térségünket. Az északnyugati szél fokozatosan erősödött, front érkezésekor pedig viharossá (55-65 km/h) fokozódott!
Ma esős reggelre ébredtünk, de kora délelőtt mindenütt eláll! Délután gomolyfelhős időnk lesz, és lehetnek gyenge záporok is. Az északnyugati szél élénk lesz! A maximumok 19-21 fok között alakulnak!
A következő napokban sem várható tartós jó idő! Jelenleg a szerda és a péntek ígérkezik naposnak, egyébként pedig sok felhőre és időnként csapadékra is számíthatunk.
A hírek szerint az Erzsébet táborokat működtető alapítvány venné azt meg, elsősorban azért, hogy táborokat szervezzenek, azonban a Pécs Aktuál úgy tudja, hogy az élményfürdő továbbra is működne, vagyis a pécsiek és a környékbeliek is használhatnák. Ugyanakkor a 7 hektáros terület elég nagy ahhoz, hogy egy gyerektábort is felépítsenek rajta.