Kezdőlap Blog Oldal 263

Tenkes-hegy

Gyönyörű látványt nyújt a lila tengerré vált a mákmező a Tenkes-hegy lábánál. A Villányi-hegység egyik jellegzetes vonulata a Tenkes-hegy, találunk itt menedékházat, pihenőhelyeket és tanösvényt. A gerincen becsatlakozik a Csodabogyó tanösvény, amely a máriagyűdi kegytemplomtól indul a Tenkes-hegy csúcsára. A tanösvény névadója egy örökzöld cserjeféle, amelynek tüskés ágvégei ellaposodnak, ezeken találjuk piros bogyós terméseit. A tanösvényt követve a hegy oldalában pedig egy kilátót is találunk, ahonnan délre tekintve láthatjuk Siklóst és Máriagyűdöt. A csúcs alatt nem sokkal egy kanyarban faházikó rejtőzik az erdőben, körülötte tűzrakó helyekkel, padokkal. A Baranya vármegyei Bisse körül húzódó táj ezekben a napokban lila ruhát öltött magára.

A virágzó mákmezők látványa egészen megkapó, ha a látóhatáron megpillantjuk a Tenkes-hegyet, ami fokozza a festői pillanatokat. A mák virágzása rövid, de intenzív időszak, amelynek ereje épp mulandóságában rejlik. A szirmok hajnaltól délig bontakoznak ki teljes pompájukban, majd a nap melegével összehúzódnak, elbújnak. Aki ilyenkor jár Bisse határában, a nap első óráiban láthatja a virágzás csúcsát, amikor a mezők lila tükörként verik vissza az ég kékjét. A növények sűrű sorokban követik a domborzat finom hullámait, így a szemlélő számára a látvány mozgó posztimresszionista festménynek hat. A MÁKVIRÁGOK A SZÉL LEHELETÉRE REAGÁLVA HAJLADOZNAK, RITMUSUK LASSÚ ÉS ÜNNEPÉLYES MINTHA A TÁJ MAGA IS TISZTELEGNE A TAVASZ VÉGE ELŐTT.

#Baranyamegye #tenkes #tenkeshegy #villányiborvidék #villány #tenkeskapitány #siklós #Máriagyűd #máriaút #SzűzMária #Csodabogyó #tanösvény #harkany #baranya #Baranya

Délutánra Baranyát is elérik a heves zivatarok

0
A csütörtök hajnali órákban derült időre ébredhetünk Baranya vármegyében, csupán kevés felhő lehet majd az égen.
A hajnali minimum hőmérséklet 4 és 7 fok között alakulhat, a völgyekben lehet a hidegebb, ott talajmenti fagy sem kizárt. Délelőtt folytatódik a napos, száraz idő, a délnyugati szél nagy területen élénkül meg.
Csütörtökön a déli óráktól északnyugat felől egy hidegfront éri el térségünket, melynek hatására nagy területen alakulgatnak ki záporok, zivatarok. A zivatarok környezetében fő veszélyforrás a viharossá fokozódó kifutószél, 90-100 km/h széllökések sem kizártak térségünkben. A hevesebb zivatarokat 1-3 cm jég is kísérheti. Nem csak zivatarok környezetében lesz nagy szél, a front átvonulása alatt 50-70 km/h szélre kell készülnünk.
A hőmérséklet maximuma a front előtt várható 22 és 24 fok között. Estére dél irányába elhagyja térségünket a csapadék, de marad az erősen felhős idő. A szél fokozatosan mérséklődik. A hőmérséklet 10 fok közelében alakulhat. – ígéri a mai csütörtökre a Meteo Mecsek.

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki a déli országrészekben csütörtökön – figyelmeztet a HungaroMet Zrt.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya és Bács-Kiskun vármegyében csütörtökön hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a két vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Csütörtök éjfélig elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar kialakulásának veszélye miatt Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém, Zala vármegyék területén. Emellett elsőfokú figyelmeztetés van érvényben óránkénti 70 kilométeres sebességet meghaladó széllökések veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területén.

A HungaroMet előrejelzése szerint csütörtökön az érkező markáns hidegfront hatására a déli óráktól főleg délen, illetve keleten zivatarok kialakulására lehet számítani, kiemelten délen heves zivatarok is előfordulhatnak. A cellákat elsősorban viharos, akár óránkénti 90 kilométeresnél is erősebb kifutószél kísérheti az intenzív csapadék és esetleg jégeső mellett. Estére a front mögött stabilizálódik a légkör, és gyorsan lecseng a zivatartevékenység.

Felhívták a figyelmet arra, a front mentén viharos széllökésekre kell számítani. Csütörtökön a déli, délutáni órákban a hidegfront mentén többfelé kísérhetik az északiasra forduló szelet átmenetileg viharos lökések, de különösen az északkeleti országrészben ennél erősebb, óránkénti 70 kilométerest meghaladó lökések is valószínűek. A front mögött a késő délutáni, esti órákra veszít erejéből a légmozgás.

Forrás: meteomecsek.hu, mti.hu, met.hu

Sikeres gólyamentés

0

Kölyök gólyát mentettek a tűzoltók Kocséron. A fióka egy oszlop tetejére szerelt gólyafészek tartóhálójába akadt be. – olvasható a szívet, lelket melengető hír a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-oldalán.

A mentésről videó is készült:

A ceglédi és a nagykőrösi hivatásos tűzoltók létraszerrel a magasba emelkedtek, eltávolították a bálahálót és kiszabadították a kis gólyát.

A Kocsér Községi Gólyakamera pedig bepillantást nyújt a településen élő gólyacsalád mindennapi életébe:

Egy februári hírben arról olvashattunk, hogy az E.ON 3200 fészekkel várja a gólyákat, száz új gólyafészektartóval, a régiek kijavításával, madárbarát hálózati átalakításokkal teszi biztonságosabbá a költést idén is – közölte az E.ON Hungária Csoport az MTI-vel.

Az E.ON Hungária Csoport 2025-ös évi madárvédelmi fejlesztései többszáz millió forintos költséggel járnak, melyet teljes egészében az energiacég finanszíroz – írta az E.ON a közleményében.

A tájékoztatás szerint a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető cég egyes hulladéklerakók környékén a föld alá vitte a vezetékeket, és új fészkeket is kihelyez, a nagyfeszültségű oszlopokra új költőládákat erősít a vércsék és sólymok számára is.

Több mint 250 oszlop madárbarát átalakítását tervezte be a cég erre az évre, a munkák egy része a gólyák érkezéséig megvalósul. Az oszlopokra madárbarát burkolatok, hosszú szigetelők, madárkiülők kerülnek fel a madarak biztonsága érdekében.

A gólyák költését az oszlopokra telepített új fészektartókkal segítik, ebből idén több mint 100 darabot telepítenek. A viharban megsérült fészkeket újjáépítik, a mázsás súlyú, leborulásveszélyesek súlyán pedig a természetvédelmi szakemberek könnyítenek.

Idén már legalább 3200 fészkelőhely várja a gólyapárokat az E.ON dunántúli és pest vármegyei áramhálózatán – emelték ki a közleményben, felidézve, hogy 2024-ben 548 fiókát gyűrűztek az E.ON segítségével a Dunántúlon.

Az E.ON az őszi-téli hónapokban avatkozik be a hátrahagyott fészkek környékén, ilyenkor végzik a legtöbb fészeképítést, fészekjavítást és madárbarát hálózati átalakítást is. A fészekkihelyezéseket mindig előzetes egyeztetések alapján, a Nemzeti Parkok madárvédelmi szakembereinek javaslatai alapján végzik – emelte ki a vállalat.

Pécsi művészek Rozs Tamásért

0

Pécsi művész barátok, színészek és zenészek felajánlásával és összefogásával 2025. május 26-án, hétfőn 19 órakor a PTE Művészeti Kar, Liszt-teremben (Zsolnay Kulturális Negyed) pódium estet szerveznek a rákkal küzdő Rozs Tamás zenésztárs, barát javára.

Amint azt egy korábbi írásunkban olvashatták, a Szélkiáltó együttes tagja, Rozs Tamás súlyos betegséggel küzd. A 2024-es Baranya Vármegyei Prima díjas csellóművész és zeneszerző  nyelvgyök-daganattal küzd. A művész jelenleg is intenzív kezelés alatt áll, három kemoterápia és 35 sugárkezelés vár rá.

Az est vendég fellépői lesznek:

– Sólyom Katalin Jászai-díjas színművész.
– Németh János színművész.
– Nagy Bandó András író, költő, humorista.
– A Janus Egyetemi Színház művészei.
– Beck Zoltán, a 30Y együttes alapítója, énekes, dalszerző, tanár.
– Lovasi András zenész, a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttes alapítója.
– A Zengő Együttes Bergics Lajos vezetésével.
– Fenyvesi Béla és Lakner Tamás, a Szélkiáltó együttes tagjai.

Az estre a belépés ingyenes!

A helyszínen lehetőség lesz a beteg zenész javára történő adakozásra, kinek-kinek kedve és lehetősége szerint.

A pódium est ideje: 2025. május 26. 19:00 óra

A pódium est helyszíne: PTE Művészeti Kar, Liszt-terem (Zsolnay Kulturális Negyed)

Rozs Tamásnak gyakorlatilag jelenleg nincs bevétele, csak nagyon nehezen tudja finanszírozni az albérletét, a rezsijét és a napi kiadásait, ha nem támogatják őt a gyógyulásáig.

Ezért kérnek mindenkit, akinek módjában áll és megengedheti magának, hogy a belátása és lehetőségei szerint támogassa őt anyagilag a p’ARToló weboldalon (https://partolo.hu/muveszek/rozs-tamas) vagy direktben a 10102440-25776800-01005007 számlaszámán, közleményben adományként megjelölve.

Aki pedig még ennél többet szeretne tudni Rozs Tamásról, annak ajánljuk figyelmébe a honlapját (https://rotamus.webnode.hu) azzal a figyelmeztetéssel, hogy néhány személyes adat az oldalon (és a p’ARToló oldalán is) azóta megváltozott:

Az e-mail címe: rozs@szelkialto.hu, ryesharp@gmail.com

A honlapja: https://rotamus.webnode.hu

A telefonszáma: +36 20 359 2872

A Facebook oldala: https://www.facebook.com/RoTaMus

A művésznek most nincs bevétele, aki tud, segítsen!

Hulladék ég Cserkúton

0

Tűzeset történt Pécs határában. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán található, ma délután közzétett közleményben.

A tűzoltók egy telephelyen jelenleg is oltják a lángokat.

A cserkúti tűzről készült fotó forrása: Facebook

Tűz keletkezett egy fémhulladék-feldolgozó telephelyen, a Baranya vármegyei Cserkút külterületén, a 6-os főút közelében. Háztartásigép-alkatrészek égnek mintegy tíz négyzetméteren.

A pécsi hivatásos tűzoltók oltják a lángokat. – írja oldalán a katasztrófavédelem.

Kiemelt fotónk illusztráció!

Működési támogatásra pályázhatnak az 5000 fő alatti településeken működő boltok

Az 5000 fős lélekszám alatti településeken működő élelmiszerüzletek és/vagy hentesüzletek adhatják be pályázatukat működési támogatásra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán szerdán.

Gyopáros Alpár, a közösségi oldalán közzétett videóban elmondja, hogy: minimum egy-, maximum hárommillió forintos támogatás igényelhető működési költségekre, rezsiköltségre, bérköltségre, bérleti díjra, karbantartás és áruszállítás költségére, a könyvelő díjára, új pénztárgép beszerzésére vagy a meglévő fejlesztésére, irodaszerekre, illetve tisztítószerek költségeire.

A támogatásra a 2025. március 1. és 2026. március 1. között keletkezett számlák számolhatóak el – fűzte hozzá.

A kormánybiztos tájékoztatása szerint:

a támogatás vissza nem térítendő, egyösszegű, és ahhoz a pályázóktól nem várnak el önerőt. A pályázatokat június 16. és július 16. között lehet benyújtani.

Gyopáros Alpár a videó végén minden kisboltot és hentesüzletet a pályázat benyújtására buzdított.

Forrás: mti.hu

Költségtakarékos jegy, amivel Pécsen akár harmincan is utazhatnak

0

Pécsi, és nem csak pécsi iskolák, óvodák figyelmébe ajánlja a Tüke Busz Zrt., hogy a tanintézeti osztályjeggyel a pécsi kirándulások egyszerűen és könnyen megvalósíthatók.

A 2024/2025-ös tanév végéhez közeledve egyre több pécsi és nem csak pécsi oktatási intézményben szerveznek csapat- és közösségépítő osztálykirándulásokat népszerű pécsi kirándulóhelyekre, és a közös programok között múzeumlátogatás és kulturális előadások is szerepelhetnek.

Mindezekhez kínál hatékony és költségtakarékos utazási lehetőséget a Tüke Busz Zrt: a tanintézeti osztályjegyet a pécsi alap- és középfokú oktatási intézmények tudják igénybe venni, pécsi közösségi programjaik tervezéséhez.

Pécs város közigazgatási területén működő óvodák és iskolák könnyen és kedvező áron igényelhetnek tanintézeti osztályjegyet a Tüke Busz Zrt.-nél, amely 2920 Ft-os áron vásárolható meg és további előnye, hogy az óvodai csoporttal vagy iskolai osztállyal együtt két felnőtt kísérő utazását is biztosítja.

A pécsi közlekedési társaság tájékoztatása szerint a tanintézeti osztályjegyet tanintézeti igénybejelentő lapon, az utazás megkezdése előtt legalább két munkanappal kell igényelnie a nevelési-oktatási intézményeknek.

A csoportos utazási jogosultságot biztosító jegyet óvodai csoportonként és iskolai osztályonként egy tanítási félév során két alkalommal lehet igénybe venni. A tanintézeti osztályjegyet elektronikus formában az ugyfelszolgalat@tukebusz.hu e-mail címen vagy személyesen a Tüke Busz Zrt. Ügyfélszolgálati Irodájában lehet kérni.

Az elektronikus úton igényelt osztályjegyet átutalás formájában is ki lehet egyenlíteni, ez esetben átutaláskor a vásárlásról kapott számla sorszámát fel kell tüntetni a közlemény mezőben.

A tanintézeti osztályjegy munkanapokon 06:30 és 08:30 óra közötti időtartam kivételével az adott napon történő utazás során használható. A megváltott tanintézeti osztályjegy nem váltható vissza.

További részletes információt, tájékoztatást készséggel ad a Tüke Busz Zrt. ügyfélszolgálati irodája:

Tüke Busz Zrt. Ügyfélszolgálat 7621 Pécs, Rákóczi u. 60.

ugyfelszolgalat@tukebusz.hu

Telefon: +36-72-510-992

Nyitvatartás:

Hétfő – Szerda: 7:30 – 15:00

Csütörtök: 7:30 – 17:30

Péntek: 7:30 – 12:00

Szombat – Vasárnap: zárva

A Tüke Busz Zrt. számít az oktatási intézmények tapasztalataira, észrevételeire, véleményére a tanintézeti osztályjegy felhasználásával kapcsolatban, várják az építő javaslatokat, hogy a csoportos utazási jegy igénybevételével kapcsolatos szolgáltatás fejlesztését segíthessék elő.

A bíróságon kért bocsánatot a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

0
Tegnap, május 13-án délelőtt kezdődött a Szolnoki Járásbíróságon annak az 56 esztendős jászberényi karateedzőnek a büntetőügyében indult bizonyítási eljárás, aki a vád szerint még tavaly júliusban bántalmazott egy felügyeletére bízott 7 esztendős kisgyermeket a szolnoki kalandparkban.

A tegnapi, bírósági tárgyaláson megszólalt a szolnoki kalandparkban a hét éves kisfiút felrúgó jászberényi karateedző az első tárgyalási napján.

A bántalmazott kisfiú édesanyja szerint a gyerekében örökre nyomot hagytak a kalandparkban történtek, és a bántalmazási ügy kirobbanása óta több szülőtől is hallotta, hogy más gyermekekkel is hasonlóan erőszakosan viselkedett a férfi.

Tavaly közzétett írásunkban már olvashattak arról, hogy a rendőrség kiskorú veszélyeztetése gyanújával hallgatta ki azt a karateedzőt, aki egy felvétel szerint bántalmazott egy 7 éves kisfiút. 

A felvétel nyilvánosságra kerülését követően a karateedző sokáig külföldön nyaralt, de úgy tűnik, hogy már hazatért.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a közfelháborodást kiváltó gyermek bántalmazás a szolnoki kalandparkban történt, ahol egy karateedző, úgy kirúgta egy kisfiú alól a lábát, hogy a gyermek a fejére zuhant. Az esetet levideózták, majd a közösségi oldalon nyilvánosságra is került.

A kamerás videóban jól láthatóak a bántalmazás további részletei is, többek között az is, hogy a férfi a rúgás után a karjánál fogva felhúzza a síró kisfiút a földről, majd ezt követően többször is arcon önti a karateedző hideg vízzel.

”Belátom, hogy hibáztam, mélyen sajnálom, ezért bocsánatot kérek. Bocsánatot kérek Roland édesanyjától is, de ha lesz lehetőségem személyesen is találkozni Rolanddal, ismételten bocsánatot kérek tőle, ahogy azt az esemény után azonnal megtettem. A felelősséget vállalom a fent elmondottakért.” – mondta a karateedző, aki több oldalnyi nyomtatott papírról hosszan olvasta fel a bíróság előtt tett vallomását.

„Maradandó lelki sérülést okozott a kisfiamnak” – mondta az édesanya.

A változásért tekernek

0
25 kerékpár, 25 új elköteleződés a fenntarthatóság mellett. Ünnepélyes keretek között adta át a Pécsi Tudományegyetem Zöld Egyetem Programirodája és a PTE OIG Sportiroda a dolgozóknak szánt új kerékpárokat. – olvasható a Pécsi Tudományegyetem online magazinjának oldalán.
Az idei évben már második alkalommal ösztönzik az intézmény dolgozóit a „Járj kerékpárral dolgozni az egyetemre!” kezdeményezés keretén belül arra, hogy két keréken érkezzenek a munkába.

Május 12-én, az ünnepélyes átadón még a napsütés is partner volt a környezettudatosságban így aztán könnyű volt derűs hangulatban, lelkes tekintetekkel és természetesen kerékpárokkal megtölteni az átadó helyszínét.

Az átadó keretében PTE vezetősége nemcsak bicikliket adott át, hanem irányt is mutatott a karbon semlegesebb, egészségesebb, és élhetőbb mindennapok felé.

„A Pécsi Tudományegyetem fenntartható közlekedés iránti elkötelezettsége jó példája annak, hogyan lehet egy intézmény működését a környezeti szempontok figyelembevételével fejleszteni – még akkor is, ha a változás nem mindig egyik napról a másikra történik. A fenntarthatóság nem egyetlen döntés vagy tökéletesség kérdése, hanem folyamatos törekvés: apró, de tudatos lépések sorozata, amelyek együtt valódi eredményhez vezetnek. A PTE munkatársai, ha erre lehetőségük van, úgy egyre többen választják a fenntarthatóbb közlekedési megoldásokat. A Zöld Egyetem Program keretében az intézmény több szinten segíti elő az alacsony kibocsátású közlekedési formák terjedését: a kerékpárhasználat, az elektromos járművek támogatása vagy a logisztikai folyamatok átgondolása mind ebbe az irányba mutatnak. A kerékpáros közlekedés ösztönzése különösen fontos elem, nemcsak környezeti, hanem gyakorlati szempontból is: enyhíti a parkolási gondokat, csökkenti a városi zajt és hozzájárul az egészségesebb életmódhoz. Ezek a változások nem látványosak, de annál jelentősebbek – és mindannyiunk felelőssége, hogy amikor tehetjük, hozzátegyünk valamit.”  – hangsúlyozta Decsi István a PTE kancellárja, majd így folytatta: „Örömmel látom, hogy nem csak pécsi kollégák jelentkeztek, hanem például Mohácsról is vannak résztvevők. Ez is azt mutatja, hogy van igény arra, hogy ne csak lokálisan, hanem az egyetem más telephelyein is jelen legyen ez a szemlélet.”

A kancellár beszédében arra is rámutatott, hogy szerinte minden pedáltekerés hozzájárul ahhoz, hogy egy intézmény ne csak tanítson, de példát is mutasson. A Zöld Egyetem Program egyik célja, hogy az alacsony CO2 kibocsátású közlekedési formák – mint a kerékpározás – ne alternatívák legyenek, hanem a normális választás lehetősége.

Az ünnepélyes átadón a kancellár emlékeztetett arra is, hogy a második átadó után már több mint 1600 biciklitároló áll a dolgozók rendelkezésére az egyetem területén, és a jövőbeni cél pedig az, hogy a kollégiumoknál, és más telephelyeken is folytatódjon az elmúlt évben megkezdett kerékpáros fejlesztés.

Kulcsár Tünde, a Zöld Egyetem Programiroda vezetője szintén örömmel és büszkén szólt az ünnepélyes átadón jelenlévőkhöz: „A jövőben is szeretnénk további kerékpárokat biztosítani munkatársaknak, emellett elektromos kerékpárokra is indult program. A cél, hogy természetes legyen a zöld közlekedési forma választása. … „Minden zöld lépés számít! Tarts velünk a zöld úton!” – buzdította a Zöld Egyetem Programiroda vezetője a résztvevőket.

A „Járj kerékpárral dolgozni az egyetemre!” program népszerűségét az is jól mutatja, hogy az idei évben is kétszeres volt a programra a túljelentkezés.

A szervezők örömmel tapasztalták meg, hogy a fenntartható közlekedés egyre többeknek nem kötelező kompromisszum, hanem tudatos döntés, ami pozitív hatással van a városi életminőségre is.

Az új biciklik egy éven keresztül segítik majd a nyerteseket abban, hogy könnyebben, gyorsabban és zöldebben érjenek be dolgozni az egyetem falai közé.

A sikeres programnak köszönhetően a PTE újabb lépést tett egy élhetőbb, környezettudatosabb intézményi működés felé.

Forrás: univpecs.com

Négy ember rabolt el egy 89 éves asszonyt, akinek aztán eladták az óbudai lakását

0

Elfogtak négy embert, akik fogva tartottak egy asszonyt és eladták annak óbudai lakását – közölték szerdán a Rendészeti Államtitkárság közösségi oldalán.

A Rendészeti Államtitkárság közösségi oldalán található bejegyzés szerint a 89 éves, becsapott áldozat a Budapest III. kerületi panellakása 60 millió forintért cserélt gazdát.

Ezek után a négy elkövető elvette a lakás árának nagy részét, a 89 éves nőt pedig addig tartották egy budakalászi ingatlanban „szoros felügyelet” alatt, amíg a maradékra is rátehetik a kezüket.

A 89 éves asszonyt a rendőrség eltűnés miatt kezdte keresni, amikor egy gyanús autóban megtalálták őt, és a négyből két csalót – tették hozzá.

A négyes harmadik tagja feladta magát, míg a negyedik, szökésben lévő társukat másnap egy zuglói ház kertjében álló tároló mögé bújva fogták el a rendőrök.

A hatóság 45 millió forintot zárolt, a hiányzó pénzt még keresik – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu