Alig három év különbséggel, ugyanazon a napon, május 31-én hunyt el a legendás Aranycsapat két tagja: Bozsik József 1978-ban, Lóránt Gyula 1981-ben. A fantasztikus közös sikerek után szinte teljesen eltérő életutat jártak be, ami jól mutatja az ötvenes-hatvanas évek magyar valóságát.
A válogatott rekordere, a klubhűség mintaképe: Bozsik József
Bozsik József tősgyökeres kispesti volt, 1925 novemberében ott született, ott is nőtt fel. Tehetsége hamar feltűnt a helyi KAC egyik vezetőjének, így 11 éves korában már le is igazolták. Itt mutatkozott be az első osztályban, majd egész pályafutását Kispesten töltötte el.
A Kispesti AC aztán Budapest Honvéd néven lett a Rákosi-rendszer legnépszerűbb csapata. Ugyan többeket hatalmi szóval kellett Kispestre vezényelni, de Bozsik és Puskás révén a helyi kötődésű játékosok lettek a vezérek. Bozsik 1962-es visszavonulásáig 447 NB1-es meccsen lépett pályára, amiken összesen 33 gólt lőtt, ötször nyerte meg a bajnokságot. Középpályásként nem a gólszerzés volt az elsődleges feladata, arra sokáig ott volt Puskás, ő inkább a kiszolgálásban jeleskedett.
A válogatottban 22 évesen már bemutatkozott, amit visszavonulásáig kitartóan szolgált. Az Aranycsapat egyik alapembere volt, minden idők legkiemelkedőbb képességű magyar fedezetjátékosának tartják. Bozsik József is részt vett 1956-57-es híres téli túrán, amelyen több kiemelkedő játékos döntött a disszidálás mellett. Bozsik azonban nem követte Puskást, Kocsist vagy éppen Czibort, hanem hazatért, így részt vehetett az 1958-as vb-n is. Ő lett az első, és nagyon sokáig az egyetlen válogatott játékos, aki elérte a 100 meccset meggypirosban. Végül 101-nél állt meg a számláló, amivel évtizedekig szereplési rekorder volt, 2016-ban döntötte meg Király Gábor, majd Dzsudzsák Balázs, mind a ketten végül 108-ig jutottak.
Bozsik József ellenállt a külföldi kísértésnek, pedig ő is hatalmas sikereket érhetett volna el, ha disszidál. Ehelyett maradt itthon, továbbépítette legendáját, majd eltöltött egy szezont Kispesten edzőként is. A válogatott szövetségi kapitánya is volt egy évig, de ezt betegsége miatt hamar visszamondta. 1978. május 31-én hunyt el, mindössze 52 évesen, szívelégtelenségben. Nevét viseli a kispesti stadion, a frissen átadott Bozsik Aréna.
A kőkemény védő és ellentmondásos edző, aki a pálya szélén halt meg: Lóránt Gyula
Az elképesztően kemény, de sosem durva játékstílusú Lóránt már több balhéba keveredett élete során. Kőszegen született 1923-ban, sokáig középpályásként játszott, volt olyan meccse, ahol öt gólt lőtt! 1944-ben a NAC játékosaként lett középhátvéd és azonnal megragadt ebben a pozícióban ellentmondást nem tűrő játékának köszönhetően. Egy aradi kitérőt követően a Vasasba került, itt három évig játszott 1947-50 között, innen került be a válogatottba is. Úgy tűnt, sínen van az élete.
1949-ben aztán főszervezője volt egy nagy visszhangot kiváltó disszidálási kísérletnek, amiben Grosics és Czibor is részt vett. Emiatt két hónapot lehúzott a kistarcsai internálótáborban és úgy tűnt, búcsút mondhat a válogatott álmoknak. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány azonban közbenjárt a játékosok érdekében és feltétlenül megbízott Lórántban is. Innentől már tényleg kirobbanthatatlan lett, főleg azután, hogy 1951-ben Kispestre igazolt. Puskás és Bozsik is jó barátja volt, előbbi kifejezetten szerette a játékát. Puskás is közbenjárt az érdekében, külföldön rendre egy szobában laktak.
1955 után már nem került be a keretbe, így is olimpiai bajnok és vb-ezüstérmes, tagja a legendás angol-magyar meccsnek. Nehezen szokta meg a civil életet, 1962-ben aztán edzőnek állt, ami végül remek döntésnek bizonyult. Ugyan Kispesten hamar elfogyott körülötte a levegő, mivel nem tűrt semmiféle ellenállást és elképesztően keményen fogta a játékosokat. Nem sokkal később, 1963-ban végül Nyugat-Németországba disszidált, ahol elvégezte az edzői tanfolyamot.
Az 1960-70-es években aztán kezdetét vette egy elképesztő vándorlás. Edzői karrierje során 11 csapatot irányított, igaz, a görög PAOK Szalonikit kétszer is. Erős kezű tréner volt, de összeférhetetlen embernek tartották, ráadásul a német sztárokkal nem találta meg a hangot. Irányította ugyanis a Frankfurtot, a Kölnt és pályafutása csúcsaként 1977-79 között a Bayern Münchent is. Legnagyobb sikereit azonban Görögországban aratta, ahol bajnok is lett.
Halála pedig elképesztő tragédia volt: a PAOK épp az Olimpiakosszal játszott rangadót, amikor Lóránt Gyula a második félidő közepén egyszer csak összeesett. Szívroham végzett vele, az életét már nem tudták megmenteni. 1981. május 31-én halt meg, egy héttel azelőtt, hogy disszidálását követően először hazajött volna. Így ő az egyetlen, aki sosem tért haza az Aranycsapat külföldre ment tagjai közül.
Forrás: NSO, Honvédfc.hu
