Kezdőlap Blog Oldal 259

Ma lenne 84 éves Haumann Péter

0

 Haumann Péter Budapesten született 1941. május 17-én. Eredetileg orvosnak készült. Azonban a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében egyik tanára felismerte tehetségét és a színi pálya felé irányította.

    Hamumann Péter 1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az útja. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az újonnan alakuló 25. Színházban. Ezután rövid ideig játszott a József Attila Színházban. 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött. 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

   Haumann Péter egyedi orgánumú, sokoldalú művész, sajátos humorral megformált vígjátéki alakjai mellett drámai erejű alakításaival is emlékezetes sikereket aratott.

    Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette. A darabot évtizedeken át műsorán tartotta, csiszolta, érlelte, sőt hangoskönyv formájában is megjelent. Emlékezetes alakítása volt a Sok hűhó semmiért Benedekje, a Hamlet Claudiusa, vagy Albinként az Őrült nők ketrecében.

    Több mint háromszáz alkalommal játszotta el Tust, a Madáchban, a Macskák című musicalben. A Katona József Színházban szerepelt többek közt többek között Harpagonként Moliére A fösvényében.

    Több filmben és számos tévéjátékban is szerepelt. Köztük volt a Forró vizet a kopaszra, a Fekete gyémántok, a BÚÉK, a Hajnali háztetők, az Anna filmje, A hídember, a Szabadság, szerelem és a Kalandorok. Felejthetetlen alakításainak egyike a Patás figurája az Indul a bakterház című regényének filmes feldolgozásában.

    Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A Halhatatlanok Társaságának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották.

Haumann Péter 2022. május 28-án hunyt el, hosszantartó súlyos betegségben.

forrás: Nemzeti Színház

Kós Hubert a világ idei második legjobb idejével nyert 200 háton

0

Kós Hubert 200 méter háton a világ idei második legjobb idejével nyert az egyesült államokbeli Austinban zajló úszóversenyen.

Klubja, a Texas Longhorns „háziversenyén” a szám olimpiai bajnoka 1:55.50 perces idővel, hatalmas fölénnyel diadalmaskodott. 2025-ben ennél csak a görög Aposztolosz Sziszkosz rendelkezik jobb teljesítménnyel (1:55.18).

Kós csapattársa, a négyszeres olimpiai bajnok Leon Marchand két hete Floridában versenyzett először a tavaly nyári párizsi játékok óta, legerősebb számában, 400 méter vegyesen akkor még csak 4:13.86-os időt úszott, ezúttal viszont már 4:07.11 perccel csapott célba, ami toronymagasan a világ idei legjobbja. A magyar versenyző minimális pihenőt követően ebben a számban is medencébe ugrott, 4:27.56 perccel a hatodik lett.

Kós a verseny első napján 200 méter pillangón első, 100 méter mellen pedig második volt.

forrás: mti

Szakonyi Károly látogatást tett a Pécsi Nemzeti Színházban

Szakonyi Károly látogatott a Pécsi Nemzeti Színházba tegnap.

Szakonyi Károly, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas író Móricz Zsigmond Rokonok című előadást tekintette meg, melyet ő alkalmazott színpadra.

„A szerzőt Lipics Zsolt, a színház igazgatója fogadta, az előadás után pedig találkozott az előadás alkotóival és szereplőivel is. Szakonyi Károly örömmel és elismeréssel nyilatkozott a látottakról, kiemelve, milyen örömmel tölti el, hogy a Rokonok színpadi változata ilyen erőteljes és gondolatébresztő formában kel életre a pécsi színpadon.” – olvasható a társulat közösségi oldalán.

Szakonyi Károly, Németh Károly néven született 1931. október 26-án Budapesten. Fiatal éveit munkásként kezdte, az írásra az 1950-es végén talált rá. Első novellája, a Kuzmics fusizik a  Népszabadságban jelent meg, majd első kötete a  Magvető Könyvkiadónál. Élete rövidesen összefonódott a színház világával, drámaíróként és dramaturgként dogozott.  Alkot az elbeszélés, a regény, a dráma, a tévéjáték és a színpadi adaptáció műfajában. A magyarországi irodalmi élet szervezésének aktív tagja. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia Színházi Tagozatának alapítója.

Az író munkásságát a magyar irodalom és színház kiemelkedő alkotásai között tartják számon. Többek között József Attila-díjjal, Déry Tibor-jutalommal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, valamint a legrangosabb állami elismeréssel, a Kossuth-díjjal is kitüntették.

Forrás: PNSZ

Fotó: MTA

Többszázezres bírságok gyorshajtásért

A vasi rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a szabálytalanul közlekedők kiszűrésére. Egy autóst május első felében mértek be a vármegyeszékhelyen. A sofőr a megengedett 50 km/h helyett több mint a kétszeresével, 116 km/h-s sebességgel haladt. Az üzembentartó 312 000 forint közigazgatási bírságot fizethet. Egy másik járművezető a 87-es főúton 90 km/h helyett 157 km/h-val haladt, ebben az esetben 140 000 forint bírság járt a gyorshajtásért.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét a sebességtúllépés veszélyeire!

– A nagyobb sebesség jelentősen megnöveli a balesetek bekövetkezésének kockázatát, ilyen esetekben a többszörösére nő a féktávolság is.

– Gyorsabb tempóval hosszabb úton is mindössze néhány percet lehet spórolni, azonban a szabályszegő sofőrök magatartásukkal a sajátjukon kívül mások életét is veszélyeztetik.

– A baleseti kockázaton felül jelentős pénzbírságot és a vezetői engedélye elvesztését is kockáztatja, aki nem tartja be a sebességhatárokat!

Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg vagy veszítsék életüket az utakon. Munkatársaink a jövőben is rendszeresen mérik a sebességet a fokozottan balesetveszélyes útszakaszokon.

…hogy mindenki hazaérjen!

forrás: police.hu

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idei évtől már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt – közölte a hivatal szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a NAV-nak a külföldi bankszámlák adatairól is van információja. Az adóbevallás ellenőrzésekor, kiegészítésekor az ilyen számlákkal kapcsolatos, valamint a számlákra beérkező jövedelmeket is figyelembe kell venni.

Hozzátették, hogy

a nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

A 2023-as adóévre több mint 1,4 millió külföldön vezetett bankszámláról érkezett információ. 91 országból, ezek között jelentős számban vannak Revolut-bankszámlák adatai is.

A NAV vizsgálja, hogy az adózók a külföldön vezetett számlákra érkező jövedelmeiket is szerepeltetik-e bevallásaikban, 2025-ben 93 országból kapott számlainformáció alapján mintegy háromezer adózónál kezdett vizsgálatot.

Hozzátették, hogy

2024-ben a számlainformációk alapján indított eljárások mérlege 2,5 milliárd forint be nem vallott jövedelem, és 461 millió forint eltitkolt adó volt.

Közölték azt is, hogy a 2024-es pénzügyi számlainformációk adatai 2025 második felében érkeznek a NAV-hoz. Így ősszel ezek hasznosítása is megkezdődik, és az elemzés után az ellenőrzések is elindulnak. Ezért nem érdemes eltitkolni ezeket a bevételeket, mert adómegállapítás esetén nemcsak az eltitkolt jövedelmet terhelő adót kell megfizetni, hanem az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is – hívta fel a figyelmet a NAV.

forrás: mti

Több kilogrammnyi kábítószert találtak egy dílerpárosnál

0

Több kilogrammnyi, különböző kábítószert találtak a rendőrök egy miskolci 33 éves nőnél és egy 31 éves férfinál. Ezt közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy a rendőrök május 14-én a párost az otthonukban fogták el. Majd előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.

A nyomozók kutatást végeztek az elkövetők ingatlanjaiban, illetve autójában, ahol többek közt 10 kilogramm speed pszichoaktív szert, 960 ecstasy tablettát, 9 kilogramm marihuánát, hallucinogén hatású varázsgombát, 220 gramm kokaint, 116 LSD-bélyeget, indiai kender termesztéséhez beszerzett gépeket és eszközöket, egy tehergépkocsit, illetve több mint egymillió forintot foglaltak le.

forrás: mti

Értékelték a Mecsek teljesítménytúrát a szervezők

Május 16-án tartotta a Hosszúhetényi Turista Egyesület  az általa szervezett Mecsek teljesítménytúra részletes kiértékelését, amely egy barátságos, közös vacsora keretében valósult meg. – olvasható az egyesület közösségi oldalán.

Ezen az eseményen jelen voltak mind a szervezők, mind pedig a lelkes új tagok és segítők is. A találkozó legfontosabb témája a legutóbbi teljesítménytúra volt. A résztvevők visszajelzései alapján számos hasznos ötlet és javaslat született, melyeket figyelembe vesznek a jövőbeni túrák szervezésekor.

A vacsorát beszélgetések, régi túraélmények felelevenítése és új túratervötletek megbeszélése zárta.

„Az este megerősítette, hogy a közösség ereje nemcsak a természetben, hanem az asztal körül is jelen van. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden résztvevőnek az aktív közreműködést, az építő jellegű véleményeket és a jó hangulatot! Azoknak, akik ezúttal nem tudtak részt venni az eseményen, üzenjük, hogy hiányoztak, reméljük a következő alkalommal már együtt oszthatjuk meg a közös élményeket és terveket!” – írták.

Az egyesület 2015-ben alakult, azzal a céllal, hogy bemutassák a Keleti Mecseket a helyi és az ország különböző pontjairól érkező túrázni vágyóknak. Kiemelten fontos számukra, hogy a nyílt túráikon bárki részt tudjon vanni, így ezek mindig ingyenesek. Kéthetente rendeznek túrákat, melyeknek során bemutatják a Keleti Mecsek kulturális és természeti szépségeit. Rengeteg a látnivaló, üvegesek múltja, várak, források, állat- és növényvilág illetve a közigazgatásilag Hosszúhetényhez tartozó Kisújbánya és Püspökszentlászló.

2015 óta rendszeresen szerveznek tavaszi erdőtakarításokat, együttműködve a Mecsek Erdő Zrt-vel és a Duna Dráva Nemzeti Parkkal.
Segítenek a Kelet-Mecsek turista úthálózatának rendszeres karbantartásában is.
2023-ban a Rockenbauer Pál emlékév alkalmából, az egyesület a Mecsek térképen is feltüntetett, hat állomásos emlékutat hozott létre. Amin bemutatják Rockenbauer Pál életét és munkásságát. Ezen kívül felújították a nagy természetfilmes sírjának környezetét, ahol tájékoztató táblát is elhelyeztek egyedi pecséttel, hogy ezzel is becsalogassák a túrázókat.

További hírek itt!

fotó: facebook, Zsanett Katona

Szombatra marad a hűvös, felhős, változékony idő Baranyában

Szombaton hajnalban, a kezdetekben még kevés felhő lesz Baranya vármegye felett, majd északnyugat felől újból megnövekszik a felhőzet.
A szombat reggeli minimum hőmérséklet 4 és 6 fok között alakulhat Baranyában, a völgyekben várható a leghidegebb.
a szombat délelőtt folyamán a felhőátvonulásokból elszórt jelleggel gyenge záporok fordulhatnak elő. Az északnyugati szél élénk lesz.
A május 17-i, szombat délután folytatódik az erősen felhős idő, csapadék csak kis eséllyel fordulhat elő zápor formájában.
A szombat délutáni hőmérséklet maximuma 16 és 18 között alakul. Az északnyugati szél olykor megélénkül.
Estére csökken a felhőzet, a légmozgás is átmenetileg mérséklődik. A hőmérséklet 10 fok alá csökken. – ígéri a mai, munkával töltött szombatra a Meteo Mecsek.

Kiemelt fotó forrása: Facebook/Meteo Mecsek

Szigetvári tragédia: középkorú asszony fulladt a helyi csónakázó tóba

0

A szigetváriak ma reggel megütköztek a helyi csónakázótó környékén megjelent mentők és a rendőrök láttán. – írta ma a borsonline.hu az oldalán található hírei közt, és az információik szerint egy középkorú asszony fulladt a tóba.

Borzasztó tragédiáról tudósított a lap, hogy az információi szerint szörnyű haláleset történt péntek reggel a Baranya vármegyei Szigetváron. A Bors információi szerint a település közkedvelt csónakázó tavába belefulladt egy középkorú asszony. A helyszínt rendőrök és mentők lepték el. 

A BORS az esettel kapcsolatban megkérdezte a Baranya vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik a következőt mondták el: 

„A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, amelynek részleteiről jogszabály engedélyének hiányában további tájékoztatást nem áll módunkban adni.”

Fenyegette, végül halálra szurkálta a feleségét

0

Vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki szakításukat követően megölte a feleségét – közölte a szervezet sajtószóvivője pénteken az MTI-vel

Gubala Ádám Miklós tájékoztatása szerint az Egerhez közeli településen élő, kétgyermekes házaspár viszonya 2020 folyamán romlott meg, ekkortól a férj féltékenységből többször megverte feleségét, és ennek a kiskorú gyerekek is tanúi voltak. Emiatt a gyermekvédelmi hatóságok az anyát és a gyerekeket két alkalommal is védett házba menekítették, ahonnan azonban a nő a kicsikkel rövid idő után távozott, és önként helyreállította kapcsolatát a férfival.

A házaspár békülési kísérletei azonban csak átmenetiek voltak, a bántalmazások folytatódtak, ezért a nő a végleges szakítás mellett döntött, majd 2024 februárjában egy másik településre, új párjához költözött.

A felesége megölésével vádolt férfi azonban ebbe nem nyugodott bele, házastársát folyamatosan azzal fenyegette, hogy ha nem tér vissza hozzá, meg fogja őt ölni.

Majdegy telefonhívás alkalmával ki is jelentette egy hivatalos helyen történő közös megjelenésük alkalmával is hangoztatta, hogy leszúrja a nőt, majd magával is végez.

A hatóság 2024. május 13-án esetkonferenciát szervezett, melyre a házastársakat is meghívták. A férj megjelent a helyi gyámhivatal előtt, de mivel oda a felesége nem ment el, kétórás várakozás után, annak lakóhelyéhez gyalogolt, bemászott a kerítésen, berúgta a ház bejáratát, majd a fürdőszoba ajtaját is, ahová a nő menekült. Ezután ütni kezdte az asszonyt, ami elől az a kerítésen átmászva próbált menekülni.

A férj ekkor a házban magához vett késsel üldözőbe vette a feleségét, és az ingatlan előtti kapubeállóban utolérve többször megszúrta, melynek következtében a nő a helyszínen meghalt.

Ezt követően a vádlott öngyilkossági szándékkal többször hason szúrta magát, életét csak a műtéti beavatkozás mentette meg.

A szóvivő jelezte: a főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette mellett kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, valamint magánlaksértés vétségével is vádolja a letartóztatásban lévő férfit, akire vádiratában fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól.

Forrás: mti.hu