Kezdőlap Blog Oldal 2577

Az 50 éve elhunyt Jim Morrisonra emlékezik Hobo

A Doors együttes 50 éve elhunyt énekesére a „Túl a kapukon” című, ma esti budapesti koncertjén emlékezik meg Hobo.

„Hűséges vagyok, hát nevetséges,
Az ismeretlen szövetséges.”

Blues Jim Morrisonnak, részletével indította Hobo a Facebook oldalon a megemlékezését.

„Vagy huszonöt évvel ezelőtt csináltam már egy hasonló koncertet és most, hogy Jim Morrison halálának 50., Brian Jones halálának 52. évfordulója van, ismét előadnék egy rájuk emlékező műsort. Már 1983-ban megírtam a „Nekem is fáj” bluest, amiben rajtuk kívül Jimi Hendrixre és Janis Joplinra is emlékeztem. Azóta ehhez hozzájött még a „Blues Jim Morrisonnak” is, amiben már helyet kaptak utalások a zene változásának minőségére is.
A hatvanas évek kultusza és zenéje az idő haladtával ugyan halványul, de jelentősége nem változik. Számomra pedig, aki utamon haladva szolgálom mestereimet, fontos, – bár évtizedek óta műsoron tartom műveiket, „Kis vörös kakas”, „Vándor az úton”, stb… – időnként meghajoljak emlékük előtt és felidézzem azoknak, akik követik pályafutásomat, hogy milyen gyönyörű örökséget kaptam tőlük. Ezt szeretném tenni július 4.-én este a Barba NegraTrackban, ahová ezúton szeretettel meghívom Önöket.”  – írja Hobo a közösségi oldalán a ma esti koncertjének ajánlójában.

„Pest mellett lakunk, a kert végénél kezdődik az erdő. A kerítésnél van egy kő, amelybe az összes mesterem neve bele van vésve.Amikor eszembe jut, gyújtok egy gyertyát vagy mécsest, és kimegyek a kőhöz, amely többek között Brian Jones, Jim Morrison, Vlagyimir Viszockij, József Attila, Pilinszky János nevét is őrzi. A mestereimét, akikhez hűséges vagyok. Nagyon sokat kaptam tőlük, nem is művészként, hanem mint ember. Az ajándék egy részét megpróbálom a közönségnek visszaadni.” – nyilatkozta az index.hu – nak.

Fotó: wikimedia.org

A „férfi” rácsapott a nő fenekére – börtönbe mehet

Több, mint 20 ezer megtekintésnél jár az az Instagramra vasárnap feltöltött videó, amiben egy fiatal nő, Tekla elmeséli az őt ért inzultust, amiért feljelentést tett a rendőrségen.

Az eset Bicskén történt fényes nappal. A sértett nő épp az utcán sétált, amikor szembejött vele egy „férfi” és egy nő, akik feltételezhetően egy párt alkottak. Amint elahaladtk a nő mellett, szándékosan rácsapott a sértett fenekére.

„Azonnal hívtam a rendőrséget, és gondolkodás nélkül feljelentettem a „férfit”. A nők elleni erőszak bűncselekmény! Ne hagyd annyiban! Ne hagyd szó nélkül! Ha elsétálsz, nem lesz következménye, és a történet újra és újra megismétlődik!” – írta a videó mellé.

Látva, hogy a sértett nem hagyja annyiban a dolgot, a „férfi” társa megpróbálta magára vállalni a csapást, mondván ő volt, azonban távolabb állt az esettől, így csak a „férfi” csaphatott. Tekla azonnal tárcsázta a rendőrséget, amitől a pár megijedt és megpróbált elmenekülni. Tekla azonban itt se hátrált meg, ment velük, miközben folyamatosan trágár szavakkal szidták, mocskolták, fenyegették, hangzik el a videóban.

A rendőrök kiértek és számonkérték a tettest, igazoltatták és jegyzőkönyvet vettek fel. Tekla a helyszínen feljelentést tett, miután egy másik járőrautó bevitte a kapitányságra, majd rögzítették a feljelentését. A szembesítés elmaradt, mivel a tettest és a társát is kihallgatták a rendőrök, így valószínüleg csak jövő hét elején kerülhet sor a szembesítésre.

Tekla elmondta, hogy a jegyzőkönyvet felvevő rendőr külön megköszönte, hogy kiállt magáért, felhívta őket és feljelentést tett.

„Addig, amíg elsétálunk egy ilyen eset mellett mi nők, és nem tesszük meg a feljelentést, és nem üljük végig azt az egy órát, amíg felveszik a jegyzőkönyvet, és nem mondjuk azt, hogy igen, ott leszek a szembesítésen, és nem félek, addig fognak ilyen „férfiak” sétálni az utcán, és addig fogják azt érezni, hogy igen, ők a seggünkre csaphatnak” – zárja a mondandóját.

A jegyzőkönyv szerint szeméremsértésért és bántalmazásért kell felelnie a „férfinak”. A Büntető törvénykönyv szerint vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő szeméremsértésért, aki „mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti”.

Eredményes a BioNTech rák elleni vakcinafejlesztése

0

Ugyanazon mRNS-technológiát alkalmazza a a bőrrák elleni oltásánál a Biontech, mint a koronavírus vakcinánál. 120 emberen tesztelik majd a készítményt.

Rák elleni védőoltást tesztel a BioNTech

Az új BNT111 nevű mRNS vakcina kedvező biztonsági profilú klinikai vizsgálatokon ment keresztül, a fejlesztő BioNTech honlapja szerint. A kutatók a vakcinát a cemiplimab gyógyszerrel adják be, amely a bőrrák monoklonális antitest-kezelését jelenti.

A kórokozók, például a vírusok leküzdése mellett egyes rákos megbetegedések ellen messenger RNS (mRNS) vakcinákat lehet kifejleszteni. Ez azért működik, mert egyes rákos sejtek azonosíthatók a vírusokhoz hasonló módon, így antitestek kapcsolódhatnak hozzájuk.

A vakcina négy daganattal kapcsolatos antigénbe ágyazódik, vagyis a sejt felszínén található fehérjékbe. A cég szerint a melanomák 90 százaléka expresszálja e négy antigén közül legalább az egyiket. Így lehet a test immunsejtjeit bejuttatni az antigénekbe, és elkezdeni termelni azokat az antitesteket, amelyek a rákos sejteken lévő antigénekhez kapcsolódhatnak.

Az mRNS bőrrák elleni vakcinatesztelés a 2. fázisba került

A klinikai vizsgálatok e szakaszában összesen 120 ember vesz részt, írja a cég honlapja. A csapat értékelni fogja, hogy a vakcina és a cemiplimab hogyan működik együtt, és hogyan is külön-külön.

Egy 25 fős csoportban, volt egy olyan beteg, akinek teljes remissziója volt az eredeti helyről elterjedt daganatoknál. Hárman részleges válaszokat kaptak a daganat méretének csökkenésével és egy héten belül stabilizálódott az állapotuk, mivel a tumor növekedése gátolt volt.

„Az a jövőképünk, hogy kiaknázzuk az immunrendszer erejét a rák és a fertőző betegségek ellen. Kimutattuk az mRNS vakcinák potenciálját a COVID-19 kezelésében. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a rák globális egészségi veszélyt jelent, még ennél is rosszabb, mint a jelenlegi járvány ”

– mondta Özlem Türeci orvos, a BioNTech társalapítója és főorvosa.

A vállalatnak még vannak olyan mRNS-vakcina-jelöltjei, amelyek bizonyos rákos megbetegedésekre irányulnak, hogy bekerüljenek az idei klinikai vizsgálatokba. Eddig reményteljes, hogy ez a technológia oltásokat állíthat elő az embereket érintő leggyakoribb rákos megbetegedések ellen.

“A BNT111 MÁR A KORAI KLINIKAI ÉRTÉKELÉS SORÁN KEDVEZŐ BIZTONSÁGI PROFILT ÉS BIZTATÓ ELŐZETES EREDMÉNYEKET MUTATOTT”

– mondta Türeci.

“A 2. fázisú vizsgálatunkban a betegek kezelésének kezdetével arra ösztönözzük, hogy folytassuk a kezdeti utat, hogy kiaknázzuk az mRNS-vakcinák rákos betegek számára rejlő lehetőségeit.”

Előzmények

Sokan nem tudják, hogy még 2019-ben a BioNTech egy korai stádiumú biotechnológiai cég volt, amely határozottan a rák elleni oltásokra összpontosított, mielőtt a világ színpadára katapultálták volna a koronavírust.

A pandémiát megelőzően a tervek szerint a BNT111 a 2. és 3. fázisát is meg kellett volna kezdeni 2020-ban. Azonban a Pfizer által elindított koronavírus-elleni védőoltás kifejlesztése fontosabb feladat lett és az ütemtervek visszacsúsztak.

Jövő TV/HVG, thehill.com, pharmaphorum.com

Kocsis Máté: Soros fia hergeli Európát Magyarország ellen

0

A Fidesz úgy gondolja, hogy sem a brüsszeli bizottság, sem más európai testület nem írhatja elő, hogy Magyarországon ki hogyan gondolkodjon, és a magyar szülők hogyan neveljék a gyermeküket – mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté elszomorítónak nevezte, hogy olyan állításokat fogalmaznak meg Magyarországgal, illetve a pedofilellenes törvénnyel szemben, amelyek nem igazak. Hozzátette: azt pedig különösen nem írhatják elő, és senki nem kényszerítheti arra a szülőket, hogy egyértelmű beleegyezésük nélkül kapjon a gyermekük bármilyen típusú szexuális propagandát vagy érzékenyítést, felvilágosítást.

A kormány álláspontja szerint a kiskorú gyermekeket meg kell védeni a médiában és az interneten őket érő, életkoruknak nem megfelelő szexuális témájú tartalmaktól. Emellett kiskorúaknak szóló felvilágosító előadásokat csak a megfelelő képzettséggel rendelkező személyek és szervezetek tarthatnak a szülő egyértelmű beleegyezése után és a szülő által előzetesen megismert tartalommal – jelentette ki Kocsis Máté.

Szerinte az látszik, hogy a Soros-féle hálózatok aktívak a témában. Míg az idősebb Soros a migráció kapcsán hergelte az európai közvéleményt Magyarország ellen, fia a gyermekvédelmi törvény kapcsán teszi ugyanezt – mondta.

A frakcióvezető megjegyezte: az EU vezetőitől vagy a holland miniszterelnöktől is teljesíthető elvárás lenne, hogy megismerjék a törvényt, amelyről beszélnek. Azt gondolhattuk, hogy az európai értékek közé sorolható közmegegyezésen nyugszik az, hogy a gyermekeket az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól óvni kell – fogalmazott Kocsis Máté.

Hozzátette: ez nem a szabadság körébe tartozó dolog, és az erőszakos LMBTQ propagandának a gyermekek felé történő közvetítését korlátozza a magyar törvény úgy, hogy közben megerősíti a szülők jogait.

MTI
Fotó: Kocsis Máté Facebook oldala

Kábítószer-kereskedő hálózatot számoltak fel a pécsi rendőrök – VIDEÓVAL

0

Az akciósorozat eredményeként Budapesten, valamint Pest, Fejér, Tolna és Baranya megyék egyes településein kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat is eljárás alá vont a hatóság. A lefoglalt drog feketepiaci értéke közel 40 millió forint.

A pátyi H. Sándor megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy hosszabb időszakon keresztül kábítószerrel kereskedett. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) pécsi osztály nyomozói 2021. május 17-én Budakeszin fogták el, amint éppen kábítószert  adott el az egyik vásárlójának. A férfi lakóhelyén és munkahelyén tartott kutatás során 86 gramm kokaint és 8,5 kg – az elsődleges szakértői vélemény alapján – amfetamint, valamint az anyag adagolásához és csomagolásához szükséges eszközöket találtak a nyomozók. Vagyonvisszaszerzés keretében 14 millió forintot foglaltak le. H. Sándor gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe került, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

A mattyi lakosú P. Lászlóval szemben a Siklósi Rendőrkapitányság 2021. február 2-án indított büntetőeljárást kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. A nála tartott házkutatás során 3 gramm amfetamin, 134 gramm marihuána illetve 980 gramm, a kábítószer tömegének növeléséhez, hígításhoz szükséges por, valamint a kábítószer fogyasztásához és porciózásához szükséges egyéb eszközök kerültek elő. A férfi jelenleg letartóztatásban van.

Mivel P. László feltehetően H. Sándortól szerezte be a kábítószerek egy részét, ezért a két ügyet egyesítették, és a KR NNI NBEFO pécsi osztálya folytatta tovább a nyomozást.

A rendőrök azt is felderítették, hogy P. László a kábítószerek további részét a budapesti K. Györgytől szerezte be, aki azt a kistarcsai Cs. Reginától kapta. A nő forrása pedig a budapesti O. Károly volt. Mindhármukat 2021. július 1-én fogták el Budapesten és Kistarcsán. Lakóhelyeiken a kutatások során 600 gramm – az elsődleges szakértői vélemény alapján – amfetamint, valamint a fogyasztáshoz, terjesztéshez használt eszközöket találtak. A három terjesztő közül kettő bűnügyi őrizetbe került, a rendőrség előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására. 

Minden dílernek több vásárlója volt, eddig 19 – az említett megyékben és a fővárosban élő –fogyasztót azonosítottak a nyomozók. Őket kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A jelenlegi adatok szerint P. László 18 éven alulinak is adott el kábítószert.

A saját vevőkörrel rendelkező terjesztők az értékesítési láncolat révén álltak egymással kapcsolatban, mindannyian főként amfetaminnal kereskedtek.

Az ügyben a KR NNI NBEFO pécsi osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

police.hu

Ismét működik a pécsi Tourist Police

0

Több év kihagyás után újra van Tourist Police a pécsi Széchenyi téren.

A Tourist program keretében a következőkét hónapban fiatalok segítik a turisták eligazodást a programok között, felvilágosítást adnak a könnyebb tájékozódás érdekben.

A Széchenyi tér délnyugati oldalán álló információs pavilonban várják az érdeklődőket a Tourist Police fiataljai, akiknek munkáját gyalogos rendőrjárőr is folyamatosan segíti. A baranyai megyeszékhely és környéke nevezetességeiről, látnivalóiról és programjairól kaphatnak részletes információt az arra járók. Emellett praktikus, a mindennapi élethez szükséges eligazításban lehet része a kérdezőnek.

Az információközlés mellett közbiztonsági szerepes is van a Tourist Police működésének. A turisták a pavilonban bejelenthetik az őt ért sérelmeket, amiket a közelben lévő gyalogos rendőrjárőrök adott esetben akár rögtön meg is tudnak oldani.

Forrás: Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Portál

Ma kellemes időnk lesz, keddtől újabb hőhullám érkezik

0

Vasárnap eleinte napos idő lesz, majd délutántól időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, de kisebb zápor csak elvétve lehet. A légmozgás végig mérséklet marad. A hőmérséklet reggel 16-18°C, délután 28-30°C között alakul.

KEDDTŐL ÚJABB HŐHULLÁM! Hétfőn még egy okklúziós front érkezik, záporokra, zivatarokra és akár tartósabb esőre van kilátás, 21-24 fokos maximumok várhatóak! Keddtől déli áramlással Afrikai eredetű levegő érkezik, ekkor már újra 29-31 fokot mérhetünk. Szerdától egy naposabb periódus veszi kezdetét ami várhatóan péntekig kitart, ekkor tetőzhet a hőség, 36-38 fokon térségünkben. Hogy pontosan mikor érkezik a HIDEGFRONT, azt pár nappal előtte jelezni fogjuk, mert még elég bizonytalan a helyzet.

Forrás: Meteo Mecsek Facbook oldal

Tiszti eskü a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Budapest, 2021. július 3. A Szent Korona másolata a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete végzett hallgatóinak tiszti eskütételén a budai Várban, a Kapisztrán téren.

Forrás: mti.hu

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Katalin és Wimbledon

Míg a Fucsovics Márton, Stefano Travaglia páros a második fordulóban búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságtól, pedig Fucsovics egyesben pénteken a kilencedik kiemelt argentin Diego Schwartzmant búcsúztatva jutott nyolcaddöntőbe, ahol az ötödikként rangsorolt orosz Andrej Rubljovval találkozik hétfőn. Addig a magyar, olasz duó szombaton a hatodik helyen kiemelt Rajeev Ram, Joe Salisbury amerikai, brit kettőssel találkozott, és 65 perc alatt kikapott.

A neves eseményről az angol királyi család tagjai sem hiányozhattak, hiszen köztudott, hogy a királyi család tagjai természetesen teniszrajongók, és amikor csak tehetik, kilátogatnak valamelyik fontos mérkőzésre.

Legutóbb Katalin hercegné is feltűnt a színen, és bár hivatalos dresszkódja nincs a teniszmérkőzéseknek, azért Katalinebben az esetben is gondosan válogatta össze a csinos kis szettjét. A hercegnétől megszoktuk, hogy minden megjelenése nagyon sikkes, ahogyan most is, amikor egy sötétkék alapon fehér pöttyös Alessandra Rich pliszírozott szoknyát visel sötétkék blézerrel, fehér pólóval és fehér kiegészítőkkel.

Forrás: mti.hu

Fotó: Fotó: Getty Images

Fotókon a tegnapi pécsi tűz

0

Tegnap délután, Pécsen, egy többszintes társasház második emeleti lakásában keletkezett tűz. A pécsi hivatásos tűzoltók öt gépjárművel vonultak a helyszínre, de katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották.

Füstködbe burkolózott a Lánc utca

Kiérkezésükkor a második és harmadik emelet füsttel telítődött. Az érintett lakásban egy kanapé lángolt, amit a tűzoltók két sugárral oltottak el. A káreset felszámolása során a tűzoltók átvizsgálták a második és harmadik emeleti lakásokat, valamint a padlásteret is. Valamennyi lakót kiterelték az udvarra, több gyermeket és felnőttet is kihoztak az épületből. Összesen 80 fő hagyta el az épületet.

Miután a tűzoltók kiszellőztettek, átvizsgáltak valamennyi lakást – a tűzzel érintettet hőkamerával is – a lakók visszatérhettek otthonaikba.

A helyszínen a mentőszolgálat szakemberi is kint voltak több járművel, ők a lakókat vizsgálták meg és látták el. 

A tűzben az érintett lakás teljesen kiégett. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat az eset jellege miatt tűzvizsgálati helyszíni szemlét folytatott le, amelynek célja a tűz keletkezési okának felderítése.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Fotó: Pécs HTP