Kezdőlap Blog Oldal 2575

Orbán az első EU-s vezető, akit a „sajtószabadság ellenségének” nyilvánítottak

0

A magyar miniszterelnök az első az uniós vezetők között, aki felkerült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára – számolt be róla az Euractiv alapján a Telex.hu. A hétfőn közzétett listán 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”.

Amióta Orbán Viktor és Fidesz pártja 2010-ben hatalomra került Magyarországon, lépésről lépésre ellenőrzésük alá vonták a magyar médiát – indokolta Orbán felvételét a listára a Riporterek Határok Nélkül. „A politikai-gazdasági manővereknek és a Fideszhez, a kormánypárthoz közel álló oligarchák médiavállalkozások megvásárlásának köszönhetően a Fidesz ma már az ország médiapalettájának 80 százalékát ellenőrzi” – áll a közleményükben.

A listára való felkerülésével igazi “elit” társaságba került Orbán. Az ötévente megjelentő listán helyet kapott mások mellett Kim Dzsongun észak-koreai, Hszi Csin-ping kínai, Bassár el-Aszad szíriai és a gépeltérítő Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor, Vlagyimir Putyin orosz elnök. – írja a borsod24.hu

Tényleg elfogadott Magyarországon a szeméremsértés?

0

Tegnap írtunk arról a neten keringő videóról, amiben egy fiatal nő elmeséli, hogy egy idegen „férfi” az utcán mellette elhaladva rácsapott a fenekére.

A “férfi” rácsapott a nő fenekére – börtönbe mehet

Tisztázzuk, rácsapni egy idegen nő seggére az utcán nagyon nem oké!

A nők ellen elkövetett erőszak egy létező és súlyos probléma az egész világon. A bántalmazás skálája igen széles, a verbális inzultuson át a fizikai és szexuális erőszakig terjed, amibe a szeméremsértés is beletartozik.

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) 1993-ban elfogadott Nők elleni erőszak megszüntetéséről szóló (48/104.) nyilatkozatában megfogalmazott definíció alapján „A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos cselekmény, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést, kárt vagy sérelmet okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.„

Ha az elkövető az áldozat testét az áldozat akarata ellenére megérinti, akkor szeméremsértést követ el, ami után 30 napja van a sértettnek magánindítványos úton feljelentést tenni. A feljelentés nagyon ritkán történik meg, ennek okai a hosszas jogi procedúra, a szembesítés, a szégyenérzet és az áldozathibáztatás.

A videóban szereplő Tekla példaértékű bátorságról tett tanúbizonyságot, ennek ellenére több támadás is éri őt a kommentszekcióban, amivel legitimalizálják a szeméremsértést. Azon túmenően, mennyire szomorú, hogy a kommentelők nem ismerik fel a helyzet súlyosságát, ártanak azoknak a nőknek is, akiket hasonló inzultus ért, és olvasva az ehhez hasonló kommenteket úgy döntenek, hogy nem tesznek feljelentést a bántalmazójuk ellen.

A NANE – Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek segélyvonala: +36 80 505 101

Önnnek mi a véleménye? Elfogadható, hogy egy férfi rácsap egy idegen nő fenekére az utcán?

Orvosi segédeszköz esett ki a fiatal hölgy füléből 22 év után

0

Mire nem jó a TikTok (aki esetleg nem tudná a TikTok egy olyan videomegosztó közösségi platform, ahol a fiatalok rövid, 1 perces videókra táncolnak, szinkronizálnak, illetve komédiáznak) hiszen ezen a felületen számolt be, egy 26 éves fiatal hölgy, Jordan arról a vele megtörtént esetről, hogy saját fülében 22 évig be volt szorulva egy orvosi segédeszköz, amiről tudomása sem volt.

A furcsaságra akkor derült fény, amikor Jordan a nem megfelelő öltözködésének következtében megfázott és orvoshoz ment. Ott elmondta a tüneteit, hogy fülében olyan nyomást érez, mintha be lenne dugulva. Ennek okán a szakember kimosta a nő hallójáratát, aminek következtében Jordan füléből kiesett egy 22 éve eltűnt orvosi segédeszköz.

Mint kiderült, Jordannak még kiskorában ültettek be néhány csövet a fülébe, abból az okból kifolyólag, hogy a nyomás a dobhártyájában mind a két oldalon ugyanakkora maradjon. Ezt pedig most mosták ki neki. (Amennyiben ez nem történik meg valakinél, akkor folyadék gyűlhet fel az illető dobhártyája mögött, ami fülgyulladáshoz is vezethet.) Szerencsére semmilyen károsodást nem szenvedett el a fiatal nő. A fülmosás után a hölgy rájött, hogy egész eddigi életében rosszul hallott az eszköz miatt, most viszont kitisztult a hallása.

Végülis minden jó, ha a vége jó, így vele együtt örülünk hallása kitisztulásának.

TRAGÉDIA: Maradandó fogyatékosságot szenvedett el egy robogós, akire rácsapták a kocsiajtót

0

A robogó vezető sajnálatos módon, nem viselt bukósisakot.

A Vas Megyei Főügyészség közleménye szerint még 2019 júniusában egy férfi leparkolt kocsijával Celldömölkön, majd úgy nyitotta ki a bal első ajtót, hogy nem győződött meg az úttest forgalmáról.

Éppen az ajtónyitás pillanatában érkezett hátulról egy segédmotoros, aki nem viselt bukósisakot. A robogós nekiütközött a gépkocsi ajtajának, majd elesett, és maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni. – írja az ugytudjuk.hu

Az űropera, amiben a magyar nyelv drog, és Kompország az űrbe megy

0

Kelet és Nyugat között, úgy tűnik, örökké: Baráth Katalin új űroperájában a nyelvüket katonás társadalmukban megőrző magyarok az űrben is a szokásos dilemmák előtt állnak. De legképességesebb álmaiban is csak mászkál-e tovább két part között Űrkompország?

Baráth Katalin merész zsánerugró. Nevét a történelmi krimisorozatáról, az előző század elején játszódó Dávid Veron-könyvekről ismerheti leginkább a közönség, 2016-ban viszont kortárs thrillert írt Arkangyal éjjel címme. Most meg sci-fit. Ritka az ilyen sokoldalúság, becsülni kell a magyar irodalomban, főleg a magyar fantasztikus irodalomban.

Mert hát nehéz dolog ez a zsánerirodalom úgy általában. Azt mondja az ember, hogy sci-fi, oké, sci-fi, de milyen sci-fi? Ha sokat foglalkozol egy-egy területtel, rögtön viszonylag értelmetlenné válnak a címkék, átjárhatóvá a határok, kiderül, hogy azt mondani, hogy sci-fi (vagy krimi, horror, fantasy, romantikus…), olyan, mint azt mondani mondjuk, hogy fagyi. De milyen fagyi?Ha a magyar sci-fi a fagyi, akkor az ízkínálat mifelénk elég limitált szokott lenni. És többnyire úgy voltam vele, hogy hiányzik az egészből valami hazai íz.

Nem vagyok nagyon túlművelt magyar sci-fiből, de az általam ismert recept szerint a magyar sci-fi, ha hoz is valamilyen magyar vonatkozást, az gyakran csak elrugaszkodási pont egy sokkal univerzálisabb történet felé.

Persze nincs is ezzel semmi baj, hiszen ha valami, a sci-fi univerzális témákkal foglalkozik. Mégis. Mégis jó, ha – ahogy azt már nemrég Mészöly Ágnes krimije kapcsán jeleztem – hazai zsánerkönyveink, ha már importált zsánerekből dolgozunk, legalább hoznak valami hazai ízt, és az is jó, ha ez nem válik rögtön egyértelműen nevetségessé.Baráth Katalin Afáziája meghozta az általam ismert magyar sci-fibe, sőt mi több: a magyar űroperába a magyar témát, annak minden sírva vígadós vonásával együtt.

Moyerek a világ ellen

Párszáz évvel később járunk, a Föld tönkrement, az emberiség egy töredéke, főleg a gazdagok, kijutottak még előtte a világűrbe. Az egyik hatalmi tömböt a keleti birodalmak hozták létre, ez a mindenkit megfigyelő Háló Birodalom; a másikat az USA, ők magukat Demokráciának hívják. Közös bennük, hogy tagjaik már nem verbálisan kommunikálnak egymással, el is felejtettek nagyjából beszélni.

Van azonban egy kis nép, a moyerek, akik egy gazdag mecénásnak hála szintén kijutottak az űrbe, és nemcsak túlélték a Föld összeomlását, de katonailag szervezett, fegyelmezett társadalmukban meg is őrizték nyelvüket.A moyerek beszélt nyelve a többi túlélő számára drogként működik, amit ők arra használnak fel, hogy terítésből szerzett pénzből fenntartsák függetlenségüket. Ami persze mindkét nagyhatalmat borzasztóan zavarja, bár főleg azért, mert tudják: ha hatalmuk alá hajtanák a moyereket és nyelvüket, akkor le tudnák győzni a másik felet. – írja az ugytudjuk.hu

Schmuck Erzsébet nem hagyja annyiban, és feljelentést tesz a velencei-tavi halpusztulás miatt

0

Schmuck Erzsébet feljelentést tett a velencei-tavi halpusztulás ügyében természetkárosítás bűntettének elkövetése miatt – írja a párt közleményében. Igaz, hogy közvetlenül nem az emberek által okozott negatív tevékenység következte a velencei-tavi tömeges halpusztulás,(a halak több időjárási tényező összejátszása miatt megfulladtak az oxigénhiánytól), azonban az LMP társelnöke szerint elkerülhető lett volna az eset.

„A halpusztulás nagyobb odafigyeléssel, a klímaváltozásra és annak hatásaira való felkészüléssel megelőzhető lett volna, előre jelezhető lett volna, hogy idén súlyos vízkészletcsökkenés, vízminőségromlás, az ökológiai értékek és az üdülési hasznosítás veszélyeztetése következhet be” – közölte az LMP. Schmuck Erzsébet szerint a vízminták vételére és elemzésére csak a már kialakult helyzetben került sor – pedig a meteorológiai előrejelzésekből számítani lehetett a hőhullámra, és prognosztizálni lehetett volna az amúgy is kritikusan alacsony vízszint, a növekvő párolgás, a vízhőmérséklet drasztikusan gyors emelkedésének a hatásait.

Az LMP társelnöke úgy véli, a vízpótlásra épített tározók – részben más vízhasználatok miatt – alig feltöltöttek, és ezeknek a vizeknek a minősége is kizárja, hogy ebből pótolják a tóba a hiányzó vízkészletet. Szerinte az oxigéndúsítást szolgáló beavatkozásokat, az ehhez szükséges eszközök telepítését sokkal korábban meg kellett volna kezdeni, a felelősség a tó kizárólagos tulajdonosaként az államé, ami nem fordít kellő figyelmet az ökoszisztéma védelmére, a vízháztartás, a vízkormányzás, vízkészlet-hasznosítás klímaadaptációs elvű alkalmazására. Mindezek miatt Schmuck Erzsébet feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettes ellen.

Forrás: telex.hu

Ilyen a legnagyobb meleg művészet – képek a cikkben!

0

Szombat este háromszáz fős közönség előtt tartották meg az idei év Drag Queen Hungary versenyét. Az eseményt megelőző estén, illetve a rendezvényen is a résztvevőket kérdeztük a készülődésről és érzéseikről.

Videó a versenyről: https://www.youtube.com/embed/sL9UuKH4-6g?feature=oembed

A versenyen két kategóriában mérettették meg magukat a résztvevők. Az amatőr kategóriában 17, míg a profi kategóriában öt versenyző indult.

Péntek este a Reggaeton Bar&Bistro-ban kérdeztünk idei és tavalyi versenyzőket is tapasztalataikról, illetve, hogy mit üzennek azoknak, akik szeretnék hasonló módon megmérettetni magukat. – írja a jovotv.hu

Feljelentette a nő, azt az idegen férfit, aki rácsapott az ülepére – micsoda szemtelenség!

0

Bár az eljárás nehezen indult, most már egészen más színezetet kapott a dolog, a csapdosó férfi oldalán kétszer is, egymástól teljesen eltérő mellébeszéléssel próbálkoztak. Olyan típusú ügy ez, amivel rengeteg nő szembesült már, csak egyszer sem lett következménye. Most már lehet.

Közel 20 ezer megtekintésnél járt már vasárnap délelőtt az Instagramon annak a fiatal magyar nőnek a videója, aki feljelentéssel válaszolt egy olyan inzultusra, amit szinte minden nő megtapasztalt már, de következménye rendszerint nincs. Az Instagramon Tekla keresztnévvel megjelenő nő a videóban elmeséli, hogy Bicskén fényes nappal, 17 óra után nem sokkal rácsapott egy férfi a fenekére, miközben a főúton, a Szent István úton sétált.

„Azonnal hívtam a rendőrséget, és gondolkodás nélkül feljelentettem a férfit. A nők elleni erőszak bűncselekmény! Ne hagyd annyiban! Ne hagyd szó nélkül! Ha elsétálsz, nem lesz következménye, és a történet újra és újra megismétlődik!” – írta a videó mellé.

Az illető nem egyedül volt, hanem egy nővel, aki a társa lehetett. Szemben haladtak Teklával, és ahogy elmentek egymás mellett, akkor csapott oda. Tekla azonnal szóvá tette, ami történt, rákiáltott a férfira, hogy ezt hogy képzeli. A férfi társa megpróbálta magára vállalni a csapást, mondván ő volt, de Tekla biztos benne, hogy ez nem igaz, mivel ő a járda távolabbi részén volt. A pár, miután Tekla tárcsázta a rendőrséget, megpróbált elsietni, de a nő ment velük, miközben folyamatosan trágár szavakkal szidták, fenyegették, hangzik el a videóban. A férfi később azt bizonygatta, hogy véletlen volt, ami történt.

A rendőrök gyorsan ott termettek, igazoltatták, felvették a helyszíni jegyzőkönyvet. Amikor Tekla igennel válaszolt a kérdésre, hogy szeretne-e feljelentést tenni, küldtek érte egy autót, bevitték a rendőrségre, és hosszadalmas adminisztrációs procedúra után rögzítették a feljelentését.

Tekla azt mondja, hogy a jegyzőkönyv szerint szeméremsértésért és bántalmazásért tette meg a feljelentését. A Büntető törvénykönyv szerint vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő szeméremsértésért, aki „mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti”. A bántalmazást – ezen a néven – külön bűncselekményként nem nevesíti a Btk., Tekla szerint a rendőrök magyarázata ezzel kapcsolatban arra vonatkozott, hogy a testi épségét fenyegették, félelmet keltettek benne.

A férfit és a párját is kihallgatták. Tekla úgy tudja, nem ez volt az első eset, hogy a férfinak meg kellett jelennie a rendőrőrsön. Szembesítés a jövő hét elején lesz. Tekla szerint az illetékes rendőr megköszönte neki, hogy hívta őket és feljelentést tett. – írja a borsod24.hu

„Addig, amíg elsétálunk egy ilyen eset mellett mi nők, és nem tesszük meg a feljelentést, és nem üljük végig azt az egy órát, amíg felveszik a jegyzőkönyvet, és nem mondjuk azt, hogy igen, ott leszek a szembesítésen, és nem félek, addig fognak ilyen férfiak sétálni az utcán, és addig fogják azt érezni, hogy igen, ők a seggünkre csaphatnak” – mondja a videó végén.

A halál szélén – a legszebb búcsú

0

„Ne hívd az orvost, úgy akarok elaludni, hogy a kezeid az enyéimet tartják…” – mondta az idős hölgy férjének, majd még egyszer, utoljára megfogták egymás kezeit.

A férfi ekkor elkezdett mesélni közös múltjukról, arról, ahogyan először találkoztak, illetve az első csókjukról. Mindeközben nem sírt az idős, szerelmes pár, hanem boldog mosoly ült arcukon.

„Szeretni foglak örökkön örökké.” – mondta a feleség.

„Én is téged, mindig is szerettelek, és mindig is foglak” – válaszolta a férj, majd homlokon csókolta szerelmét, aki ezzel egyidejűleg végérvényesen becsukta szemeit, majd kezei elengedtek a szorításból.

A búcsúzás mindenki számára nehéz, és szívettépő, ugyanakkor léteznek a fentiekhez hasonló erős emberek, akik eleget téve szerelmüknek, nem rohannak kórházba, mindenféle reményvesztett segítségért, hanem hagyják, hogy oly módon távozzanak földi életükből, ahogyan az érintett fél kívánja.

A halál, materialista értelmezésben egy olyan biológiai folyamat, amikor az emberi szervezet komplex működése végleg leáll. Azonban számunkra a halál beállta nem akkor van, amikor az orvos kimondja az időt, hanem majd napokkal, akár hetekkel később jelentkezik, amikor tudatosul bennünk szerettünk hiánya.

Vegyük példaértékűnek ezt a mesébe illő, csodálatos búcsút, mert ennél meghittebb és szeretetteljesebb nem is létezik.

Élvezzük ki a mai lehűlést, mert holnaptól újabb hőségre számíthatunk

0

Ma egy gyenge HIDEGFRONT éri el térségünket , de a csapadékmező a délelőtt folyamán feloszlik felettünk. A hőmérséklet délután 27-29 fok között alakul majd, az északnyugati szél pedig mérsékelt marad. Holnaptól délnyugati áramlással AFRIKAI eredetű levegő érkezik térségünkbe, újabb HŐSÉGRE van kilátás.

További szép napot kívánunk! – Meteo Mecsek