Kezdőlap Blog Oldal 2540

Életveszélyes sérülést okozott a féltékeny baranyai férj

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet súlyosítását indítványozta annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki felesége ismerősét féltékenységből súlyosan bántalmazta.

A vádlott egy Baranya megyei településen él feleségével. 2019 elejétől többször alakult ki vita, veszekedés közöttük. 2019 áprilisában a vádlott felesége elhatározta, hogy késő este meglátogatja egy férfiismerősét, akivel megbeszélnivalója volt. A feleség szokatlan időpontban tett látogatása a férjet féltékennyé tette, aki előbb a felesége otthon felejtett telefonjáról sértő tartalmú üzeneteket küldött az ismerősnek, majd a sértett házához indult, ahol a hátsó teraszon a sértett és a vádlott felesége beszélgettek. A vádlott a kerítés kapujának zárját kinyitva az udvaron keresztül a teraszhoz sietett, és az öklére húzott kemény eszközzel a sértettet két alkalommal nagy erővel fejbe ütötte. A bántalmazás következtében a sértett súlyos, közvetett életveszélyes állapotot eredményező homlok- és koponyasérülést szenvedett.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés, valamint magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért halmazati büntetésül 4 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott büntetésének súlyosítása iránt fellebbezett, amelyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott. A védelem részfelmentés és enyhítés iránt terjesztett elő fellebbezést.

Az ügyben másodfokon a Pécsi Ítélőtábla dönt.

Deutsch Tamás az erkölcscsősz

A magyar közéletnek egészen furcsa sajátosságai vannak. Mikor Kósa Lajos és Németh Szilárd próbál okosnak tűnni, mikor Szájer heteroszexuálisnak, Borkai hűségesnek, Deutsch Tamás pedig erkölcscsősznek.

A Fidesz alapítója, EP-képviselője ezúttal a Facebook oldalán ment nagyot. Lewis Hamiltonra, a Mercedes hétszeres világbajnokára akadt ki, aki felszólalt a magyar homofób törvény ellen. Erre a Fidesz politikusa az alábbi bölcsességet írta meg:

Lewis Hamiltonnak van 7 világbajnoki győzelme, van lovagi címe, van szivárványos véleménye, nincs viszont még gyermeke. Ennyi.

Ez egyrészt azt sugallja, hogy akinek nincs gyereke, annak kuss a neve ebben az országban, másrészről viszont ez különösen Deutsch Tamástól nehezen elfogadható vélemény.

Deutsch Tamásnak valóban van gyereke. Öt. Pontosabban őt ismerve fogalmazzunk úgy: legalább öt. Három különböző nőtől. Pontosítsunk: legalább három különböző nőtől. Ráadásul az első feleségét megcsalta a titkárnőjével (az afférból gyermek is született), akiből azóta a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára lett.

Alighanem a keresztény-konzervatív családmodell nem arról szól, hogy több nővel is összeházasodjunk, hogy több nőtől is szülessen gyerekünk, vagy hogy házasságon kívül is utódot nemzünk. Hamiltonnak valóban nincs még gyereke (az F1-es pilótáknak sokszor csak a pályafutásuk után lesz, lévén a világ egyik legveszélyesebb sportágát űzik), azonban nem is csalta meg a feleségét, nem is csinálta fel a titkárnőjét, és nem is vált el többször.

Ennyi.

A modellváltást védte a PTE rektora és az Alapítvány elnöke

0

Közös sajtótájékoztatót tartott a Pécsi Tudományegyetem rektora és a PTE fenntartói jogkörét 2021. augusztus 1-től átvevő Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány Kuratóriumának elnöke. Miseta Attila és Bódis József egyaránt azt hangsúlyozták, hogy csak együtt gondolkodva, összedolgozva lehet megvalósítani az egyetemi fejlesztéseket, amelyek a régió gazdaságára is komoly hatással lehetnek. Az eseményre július 30-án került sor a Halasy-Nagy József Aulában.

A korábban nagy vitát generáló modellváltás során az országgyűlés április 30-án fogadta azt a törvényt, amely alapján létrejött az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány. „Korábban is elmondtam, és azóta sem változott a véleményem: a modellváltással új lehetőségek nyílnak meg az Egyetem előtt” – mondta Miseta Attila rektor a sajtótájékoztatón. „Fontos azonban, hogy ezekkel a lehetőségekkel élni is tudnunk kell! Ezért fogunk dolgozni a jövőben is, egy új, a reményeim szerint rugalmasabb és gyorsabb működést biztosító modell szerint” – hangsúlyozta a rektor. Miseta Attila szerint az egyetem kellő garanciákat kapott arra, hogy nem fog rosszul járni.

„Az alapítvány az egyetem vezetésével és a Szenátussal közösen kíván az egyetemért tenni” – folytatta a rektor gondolatmenetét Bódis József, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány Kuratóriumának elnöke. Ő egyébként az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára is egyben. „A felsőoktatási modellváltás érthetően mindenkiből reakciót váltott ki, mivel ez a fajta működési modell korábban nem volt ismert a magyar felsőoktatásban.” Ígéretet tett arra, hogy az egyetemmel közösen fognak dolgozni, az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet.

A sajtótájékoztatón konkrétumokról is szó esett: a Science Park és az egyetem fejlesztési csomagjának megvalósítását Bódis mind rendkívül fontos lépésnek nevezte. Ő is a koordináció fontosságát emelte ki, amely szerinte létrejött az Alapítvány és az Egyetem vezetősége között. Azt is hozzátette, hogy a mind a Kuratórium, mind a Felügyelőbizottság tagjai széles portfóliót ismerő szakemberekből áll, és mind kellően ismerik a PTE-t.

Kitértek a sokak által várt 2×15 százalékos béremelésre is: az első 15% szeptembertől várható, bértömegben jelenik meg, a szétosztást pedig az egyetem vezetése fogja meghatározni. A második, januártól esedékes emelés idejére már a várhatóan kész lesz az a teljesítményértékelő rendszer, ami alapján kiosztják majd.

Forrás: univpecs.com

Elhunyt Weisz Nándorné, Fazekasboda polgármestere

Fazekasboda Község Facebook-oldalán megrendülten tudatta, hogy polgármester asszonya, Weisz Nándorné, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

A Keleti Mecsek lábánál fekvő településnek Weisz Nándorné 2019 óta volt a polgármestere, nyugodjék békében!

Elindult a regisztráció a harmadik oltásra

Tegnap megnyílt az időpontfoglalási lehetőség a koronavírus elleni harmadik oltásra. Európában elsőként Magyarország teszi lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét – írják a koronavirus.gov.hu-n.

Az eeszt.gov.hu időpontfoglalóban a kórházi oltópontok már meghirdették a foglalható időpontokat. Mivel az új vírusmutánsok megjelenése indokolttá teszi, ezért lehetőség van harmadik oltás felvételére. Ez természetesen önkéntes és ingyenes. Időpontot egyelőre csak a 18 év felettiek kérhetnek, illetve az is fontos kritérium, hogy már több mint 4 hónapja meg kellett kapnia a második oltást. Az egydózisú Janssen vakcina esetében természetesen az első oltástól számítják a 4 hónapot.

Az időseknek, a krónikus betegségben szenvedőknek, és a legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás felvétele. Aki nem tud interneten foglalni, a háziorvosánál is kérheti a harmadik oltás beadását. Magára az oltásra augusztus elsejétől nyílik lehetőség.

Azt, hogy ki milyen típusú oltóanyagot kap harmadik oltásnak, a szakmai ajánlást figyelembe véve az oltóorvos dönti el a helyszínen. A szakmai ajánlás szerint aki első két oltásnak vektorvakcinát kapott, az elölt vírust tartalmazó vagy mRNS-vakcinát kaphat emlékeztetőül és fordítva.

A Greenpeace levélben kéri a miniszterelnök-jelöltek zöld programját

A Greenpeace Magyarország nyílt levelet írt a 2022-es választáson induló mindegyik miniszterelnök-jelöltnek. Az ellenzéki előválasztáson induló Dobrev Klára, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József mellett Orbán Viktor is megkapta a levelet. Ebben arra kérik a jelölteket, hogy hozzák nyilvánosságra 2022-től érvényes zöld programjukat. A környezetvédő szervezet idén augusztus 31-ig várja a jelöltek konkrét programját, ezeket értékelésekkel együtt nyilvánosságra is tervezik hozni.

A levélben kiemelik, hogy az éghajlat és az élővilág válsága már most is érinti a magyarok mindennapjait. Elég az idei nyárra gondolni, a hetekig tartó hőhullámra, az aszályra, vagy a súlyos zivatarokra és a településeket elöntő árvizekre gondolni. Az élővilág pusztulásával és romlásával szaporodnak a vírusok is, Magyarországon pedig külön gondot okoznak az újonnan megjelenő invazív fajok is.

„A XXI. században nincs hiteles politikus erős zöld program nélkül. Napjaink legnagyobb politikai feladata, hogy segítse a lakosság és a vállalatok minél zökkenőmentesebb átállását a tiszta közlekedésre, tiszta energiákra, és egy olyan gazdasági és társadalmi rendszert építsen ki, amely ahelyett, hogy felelőtlenül feléli az erőforrásokat, a természettel harmóniában működik. A jövő generációknak is szüksége lesz tiszta vízre, termőföldre, levegőre, kiszámítható éghajlatra, és mindazokra az erdőkre, mezőkre és vizekre, ahol a minket is fenntartó élőlények élnek. Mi most a minimumot kérjük a miniszterelnök-jelöltektől: hozzák nyilvánosságra a választási kampányukban a zöld programjukat. Így a választópolgárok ennek ismeretében szavazhatnak majd, amikor a jövőjükről döntenek a következő választásokon” – nyilatkozta Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse.

A Greenpeace azt kéri a miniszterelnök-jelöltektől, hogy konkrét vállalásokat téve tegyék egyértelművé, hogy a környezeti válságok elleni harc élére állnak. Augusztus 31-ig várják a jelöltek zöld programját, amelyet aztán kiértékelnek és nyilvánosságra hoznak.

Forrás: Greenfo

Kép: Wikipedia

Véget ért egy páratlan pályafutás, Cseh László 7. hellyel zárta karrierjét

Cseh László a 8. idővel jutott be a döntőbe tegnap, ezzel egy nappal meghosszabbítva fantasztikus pályafutását. A ma hajnali döntőben aztán a komplett magyar úszócsapat kiment bíztatni őt.

Cseh jól kezdett, második helyen fordult a pillangó után, ezt pedig a hátúszásnál is tartani tudta. Így féltávnál a kínai Vang mögött harcban volt az éremért. Mellen aztán elmentek mellette a többiek, ami nem meglepő, mindig is ez volt Cseh gyenge pontja, ezt maga is többször elismerte. Gyorson aztán már nem volt reaális esélye annak, hogy felzárkózzon, de így is a hetedik helyen, 1:57,68-as idővel fejezte be pályafutását. A kínai Vang 1:55,00-tel nyert, 28 századdal múlta felül a brit Duncan Scottot.

Cseh László ezzel 35 évesen egy egészen különleges pályafutást zárt le. Először 2004-ben, Athénben szerepelt olimpián, ahonnan haza is hozott egy bronzot 400 vegyesen. Ezt követően a mostani olimpiáig mindegyiken szerzett érmet, igaz, óriási balszerencséjére egy bizonyos Michael Phelps miatt rendre lecsúszott az aranyról. Összesen 4 ezüstöt és 2 bronzot nyert olimpián, miközben van két világbajnoki címe és 14 (!) Európa bajnoki aranya.

Nem csoda, hogy a végül győztes Vang is odament hozzá és meghajolt a magyar úszófenomén előtt, erről a Eurosport közölt videót.

Cseh László a futamot követően azt nyilatkozta, hogy reggel ugyan elérzékenyült, amikor belegondolt, hogy utoljára fog úszni, de utána próbálta élvezni a helyzetet. „Mindenkinek ilyen szép lezárást kívánok, és ennyi olimpiát! Még nem érzem át igazán, hogy az évek során mi mindent elértem” – mondta, majd megköszönte mindenkinek a szurkolást.

Laci, mi vagyunk hálásak neked, köszönjük a rengeteg szép emléket és jó pihenést!

Forrás: NSO

Tovább tart a meleg, sok lesz a napsütés

0

Ma újra igen meleg időnk lesz, 33-35 fokig melegszik a levegő. A mérsékelt szél kezdetben délkeleti, majd délnyugati lesz! A gomolyfelhő-képződés erős lesz, de sok napsütésre számíthatunk – írja a Meteo Mecsek.

Korábban az OMSZ ma éjfélig adott ki hőségriasztást, tehát továbbra is vigyázzanak magukra, ne töltsenek sok időt a napon, inkább irány a strand!

Forrás: Meteo Mecsek

Hamilton üzent Magyarország Kormányának LMBTQ-ügyben

A közösségi témákban gyakran megszólaló Lewis Hamilton is megszólalt a magyar homofób törvény ügyében. A 2021-es Magyar Nagydíj előtt, és a 23 millió követővel rendelkező Instagram oldalán tett közzé egy üzenetet a magyar választóknak címezve:

„Mindenkinek, ebben a gyönyörű országban. A hétvégi nagydíjhétvége előtt támogatásomról szeretném biztosítani azokat, akiket hátrányosan érint a kormány LMBTQ ellenes törvénye.”

– írja Hamilton posztjában

„Elfogadhatatlan, gyáva, és félrevezető a hatalom részéről egy ilyen törvény meghozatala. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy önmaga legyen, nem számít, hogy kit szeret, vagy hogy milyen nemmel tud azonosulni.

Arra kérem a magyarokat, hogy a közelgő választásokon szavazzon az LMBTQ+ közösség jogainak védelme érdekében, mert szükségük van támogatásra, minden eddiginél jobban. Mutass szeretet a körülötted lévők iránt, mert a szeretez az ami győz.

Küldöm nektek a pozitivitást!”

A 2021-es Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt már a futball-Európa-bajnokságon is nemzetközi felhördülést eredményezett a magyar kormány legújabb törvénye.

Akkor Németország szivárványszínű zászlókkal fogadta a magyar válogatottat, ugyanilyen színre kivilágított városházával. A német válogatott kapusa Manuel Neuer az EB alatt szivárványszínű kapitányi karszallagot hordott.

Terveik között szerepelt az is, hogy az arénát, ahol a meccset játszották szintén szivárványszínűre legyen kiviláűgítva, de ezt végül az UEFA nem engedélyezte poltikai vélemény nyilvánítás miatt.

Jövő TV

Nem várt mellékhatás: több nőnek is megnőtt a melle a Pfizer-vakcinájától

Világszerte számoltak be nők egy nem várt (ám nem olyan kellemetlen) mellékhatástól: azok, akiket Pfizerrel oltottak azt tapasztalták, hogy megnőtt a mellük az oltás óta. Van aki korábban ’A’ kosaras melltartót hordott, a vakcina óta viszont ’C’ kosarasra van szüksége. A közösségi oldalakon olyan sokan jelezték ezt, hogy a jelenségnek már saját neve is van:

A Pfizer mellnagyobbítás.

@ellemarshalll

i was confused what was happening xx #GetGrafting #foryoupage

♬ original sound – Chips999

A jelenséget a nők a világ minden táján tapasztalták, többen is írták a közösségi oldalaikon, hogy legalább egy, de akár két számot is nőtt a mellük. A közösségi oldalakon sokan már azzal a szöveggel közlik, hogy mennek oltásért: alig várják ezt a mellékhatást, „ingyenes mellnagyobbításként” jellemezve azt.