Kezdőlap Blog Oldal 2533

Újabb sikerek az olimpián ma hajnalban! – 1 arany és 2 ezüst

0

Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban a tokiói olimpia csütörtöki napjának nyitányán. A 24 éves veszprémi úszó az egész verseny során az élmezőnyben tempózott, az utolsó másfél kilométerre a végül győztes, világbajnok Florian Wellbrock szakadt el tőle, Rasovszky pedig a hajrában az olasz Gregorio Paltrinierit megelőzve másodikként csapott a célba.

Rasovszky Kristóf

Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben.  A csütörtöki döntős program a megszokott hőségben, de a korábbi napokhoz képest enyhébb szélben kezdődött, amely ráadásul megfordult, s most inkább szemből és oldalról fújt a versenyzőknek. A finálékra kilátogatott a Sea Forest kajak-kenu pályára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.

Tótka Sándor

Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián, míg Kozák Danuta, aki a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett, ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedik lett. A nők legnagyobb figyelemmel kísért számában a két magyar egymás melletti pályán, az 5-ösön és az 6-oson lapátolt, a legnagyobb ellenfél, az új-zélandiak sztárja, a világbajnoki címvédő Lisa Carrington a 3-asról vágott neki a távnak.

Csipes Tamara

A Nádas Bence, Kopasz Bálint duó hatalmas csatában a negyedik helyen végzett a kajak kettesek 1000 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyar indulója, a Béke Kornél, Varga Ádám kettős a B döntőben fejezte be a szereplését és összesítésben a 12. helyen zárt.

Nádas Bence, Kopasz Bálint

Forrás

Figyelem! Zivatarrendszer érkezik! Sárga színű riasztásokat adtak ki

0

A déli óráktól délnyugat felől egy sekély ciklon éri el térségünket, melynek hatására záporok, zivatarok alakulhatnak ki, mely nagy területet érinthet. Heves események is lehetnek, a villámtevékenység mellett felhőszakadásra (30-50 mm hirtelen lezúduló), jégre (2-3 cm) és szélerősödésre (70-100 km/h) is számíthatunk! A hőmérséklet délelőtt még 24-26, délután 22-24 fok között alakul. Kisebb csapadékszünet után késő délután újabb zivatarok érkeznek.

Zivatarrendszer érkezik a következő órákban délnyugat felől! Az Országos Meteorológiai Szolágalt citromsárga figyelmeztetést adott ki zivatarok kialakulására, illetve felhőszakadásra, de amint közelünkben lesz a rendszer, várhatóan ki lesz adva a narancssárga figyelmeztetés is! 

A zivatarok környezetében felhőszakadás (lokálisan 30-50 mm), erősebb gócokban jég (2-4 cm) és szélerősödés (70-90 km/h) is előfordulhat a villámtevékenység mellett! 

Figyeljük az eseményeket és, ha úgy alakul, érkezünk az újabb információkkal!nAz Országos Meteorológiai Szolgálat kiadta a NARANCSSÁRGA figyelmeztetés HEVES ZIVATAROK kialakulására, illetve CITROMSÁRGA figyelmeztetést felhőszakadásra! – írja a Meteo Mecsek

Barátja teste várta a boncasztalon az orvostanhallgatót

0

Enya Egbe sírva szaladt ki az anatómia óráról, amikor megpillantotta egyik legjobb barátját holtan feküdni a boncasztalon. Az aznapi órai feladat a férfi felboncolása lett volna.

A 26 éves nigériai orvostanhallgató azonnal értesítette a családot, hiszen sem ő sem pedig a család nem tudott arról, hogy a férfi halott lenne. Mint utólag kiderült, a család már nem egy rendőrségen bejelentést tett arról, hogy sehol sem találják gyermeküket. Akiről egyébként azóta nem hallottak semmit, hogy őrizetbe vették, három barátjával együtt, amikor egy éjszaka hazafele tartottak egy klubból.

„A legtöbb holttesten, amit használunk, lőtt sebek vannak. Nagyon rosszul éreztem magam, amikor kiderült, hogy néhányan közülük mégsem bűnözök.” – nyilatkozta a BBC-nek az egyik orvostanhallgató. Ugyan is nemrégiben fény derült arra, hogy nem csak megölt bűnözők holttestein tanulhatnak, hanem bizony rendőri erőszak áldozatainak holttestét is használták és használják is még mindig az egyetemen.

Ugyan hivatalosan csak olyan holttesteket szabadna felhasználni, amikért senki sem jelentkezett, ennek ellenére ez a valóságban máshogy történik.

Szerencsére Egbe barátja tisztességes temetésben részesülhet, annak hála, hogy barátja azonnal felismerte a férfit. Az őt meggyilkoló rendőrt, pedig kirúgták az állásából.

Ennyi – Magyarország lemondhat a Norvég Alapról

„Az összesen 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett” – írja a Népszava.

A norvég külügyminiszter hivatalosan is lezártnak tekinti az ügyet, ugyanis kijelentette: „Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014-2021-es forrásai”.

Hogy mitől is esik el most pontosan az országunk? Az ún. Norvég Alapot három, EU-n kívüli, de a vámunió révén abból hasznot húzó állam: Norvégia (97 százalékban), Liechtenstein és Izland tartja fenn, hogy ezzel támogasson 15, az EU-átlag alatti egy főre eső GDP-jű tagállamot. 2009 és 2014 között 46,8 milliárd forint támogatás érkezett Magyarországra.

Fontos megemlíteni, hogy a Norvég Alap oldalán 25 baranyai, nem mellesleg ennek többségében pécsi projekt. Támogatásban részesültek a leukémiás és tumoros gyerekek gyógyítását segítő Tölösi Péter Alapítvány, a Fogd a Kezem Alapítvány, a Nevelők Háza Egyesület, a Vasasért Alapítvány. Az egyik legnagyobb támogatást pedig a Peer Gynt néven futó szociális mintaprojekt kapta.

Hogy most mennyit és mekkorát fogunk bukni, az hamarosan kiderül.

Korábbi cikkünk ebben a témában: https://bahir.hu/2021/07/25/norveg-alap-ha-nem-a-fidesz-oszthatja-a-kulfoldi-penzt-akkor-inkabb-ne-jusson-a-magyaroknak/

LMP: SZJA mentessé kell tenni a minimálbért

Csárdi Antal országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatójában bemutatta az LMP bérkalkulátorát, illetve kifejtette a többkulcsos adórendszerrel kapcsolatos tervüket.

Az LMP szerint a zöldpolitika lényege, hogy komplex, összefüggő rendszerként kell tekinteni a környezetre, a társadalomra és a gazdaságra is.

Ahogyan azt a Zöld Garancia programjukban is megfogalmazták, a jelenlegi adórendszer nem kiegyenlíti, hanem még inkább megnöveli a társadalmi különbségeket, hiszen a kiszolgáltatottaknak pluszadókat, a tehetőseknek nagyobb adókedvezményeket hozott.

Számos más lépés mellett olyan adórendszerre van szükség, amely társadalmi és gazdasági szempontból is fenntartható pályára állítja Magyarországot: ezért be kell vezetni a többkulcsos személyi jövedelemadót és SZJA mentessé kell tenni a minimálbért.

Mindezek fényében mutatták be az általunk javasolt új SZJA rendszert és bérkalkulátorukat, mely az LMP.hu/berkalkulator oldalon érhető el.

Miért mondja az LMP azt erre a többkulcsos személyi jövedelem adó rendszerre, hogy társadalmi szempontból fenttarthatóbb mint az eddigiek?

A Csárda Antal által bemutatott rendszerben 3 adókulcs van:

  • 0% (minimálbérig)
  • 12% (minimálbér és 500 ezer forint között)
  • és 25% (500 ezer forint felett)

melyből az első kettő már most alacsonyabb, mint a Fidesz egykulcsos adórendszerében tapasztalható 15%-kos adókulcs.

A legmagasabb 25%-kos adókulcs, ami összeségében azt jelenti, hogy egymillió forintig mindenki többet visz haza nettó fizetésként, mint a jelenlegi adórendszerben.

Ennek a másik oldala az, hogy akik az egymillió forintnál többet kereső honfitársaink közé tartoznak valóban nagyobb arányban fogják kivenni a részüket a közös ügyeink finanszírozásában.

Csárdi Antal ezt több példával szemléltette:

  • A jelenlegi és az LMP által javasolt személyi jövedelem adórendszer különbsége 27 621 forint. Tehát a ma bruttó 167 400 Ft-ot keresők közel 30 ezer forinttal többet tudnának hazavinni naponta. Ez nettó 25%-os növekedést jelent.
  • A teljes munkaidőben foglalkoztatottak mediánbére a 2020-as KSH adatok szerint 320 582 Ft volt. Ez még beleesik az LMP által javasolt első kulcs kategóriájába ezért a mediánbért keresők 34 514 Ft-tal keresnének többet – ami 16%-os növekedésnek felel meg.
  • A 12%-os kulcs felső határán, havi 500 000 Ft-os bruttó fizetés esetén havi 42 588.29 Ft-tal nőne a jövedelem.
  • Dupla medián, azaz havi 640 ezer forintos bruttó esetén a több kulcsos adónak köszönhetően még mindig 30 688 Ft-tal, 7%-kal nőne a havi nettó jövedelem, ami még a havi 1 milliós bruttó esetén sem csökkenne, egészen pontosan itt 88 Ft lenne a többlet.
  • Például egy országgyűlési képviselőnek, aki egy bizottsági tagsággal együtt havi bruttó 1 millió 453 ezer forintot keres, a jövedelme havi 38 417 Ft-tal csökkenne. Ők ennyivel járulnának jobban hozzá a közös ügyek és feladatok finanszírozásához.
  • Még „feljebb” menve, ott van például Kövér házelnök úr. Az ő jelenleg bruttója jelenleg havi 3 269 160 Ft. Az ő jövedelme, vagy másé, aki ennyit keres, havi 192 790 forinttal csökkenne.

Csárdi Antal elmondta:

“Ahogyan a példákból is jól látszik a közös ügyeink finanszírozása az adórendszeren keresztül elengedhetetlen és fontos, de nem mindegy, hogy milyen arányban finanszírozzák a kis keresetű az átlagos keresetű és a magas keresettel bírók ezt az adórendszert. Attól igazságos a társdadalom, ha ez nem egyforma. A jelenlegi egykulcsos adórendszer növeli a társadalmi szakadékot és fokozza azt a különbséget, amit ma tapasztalhatunk az alacsony és a magas keresettel rendelkezők között. Nagyon fontos, hogy ezt a szakadékot megpróbáljuk folyamatosan és lehető legnagyobb erővel csökkenteni. Akkor lesz fenntartható társadalmi gazdasági szempontból az adórendszer, ha ezeket a sajátosságokat figyelembe veszi.”

Csárdi Antal még nyomatékosítva hozzátette:

Az LMP javaslata alapján minden adókedvezmény, amit ma a mostani kormány biztosít a munkavállalóknak megmarad változtatás nélkül!

Forrás:https://jovotv.hu/2021/08/04/lmp-szja-mentesse-kell-tenni-a-minimalbert/?fbclid=IwAR3VAmZ_sH0c6Qpqdn–H5T6f_CmRbwURQBt1IvOrdEhezrakpCyejyGKZ4

Fotó: Jövő TV / Kárász Anna Flóra

A horvátok legyőzésével elődöntős a magyar férfi vízilabda-válogatott

0

Märcz Tamás csapata pénteken a görögökkel találkozik az olimpiai fináléba kerülésért.

A magyar válogatott elődöntőbe jutott a tokiói olimpia férfi vízilabdatornáján, miután a szerdai negyeddöntőben 15-11-re múlta felül Horvátországot.

Märcz Tamás szövetségi kapitány csapata pénteken a görögökkel találkozik a fináléba kerülésért.

Forrás

Olimpiai ezüstérmes a birkózó Lőrincz Viktor

0

Lőrincz Viktor elnyerte az olimpiai ezüstérmet, aranyérmes bátyja után. Ellenfele a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, az ukrán származású Zsan Belenyuktól volt, akitől 5-1-re kapott ki a kötöttfogású birkózók 87 kilós döntőjében.

A kétszeres világ- és Európa-bajnok, öt éve Rióban ezüstérmes ukránt küldték le először, de rögtön ki tudott bújni Lőrincz fogásából, de az első menet végén 1-0-ra így is a magyar birkózó vezetett. A második menetben Lőrinczet is leküldték, és Belenyuk meg tudta forgatni, öt pontot csinálva a magyaron, a kényelmes előnyt pedig megtartotta a meccs végéig.

Lőrincz nyerte a magyar olimpiai csapat 12. érmét a japán fővárosban, négy arany és három bronz után ez volt az ötödik ezüst.

Forrás

Megegyezett Velence és az EFOTT

0

A Sukoróban rendezett fesztivál Velence irányából is megközelíthető lesz.

Közleményt küldött szerkesztőségünknek az EFOTT szervező csapata, e szerint Velence képviselői és az EFOTT fesztivál szervezői kompromisszumos megoldásra jutottak, amelynek értelmében a Sukoróban rendezett fesztivál Velence irányából is megközelíthető lesz. Az előzetesen lezárt Evezős utat Velence megnyitotta, így az újra rendelkezésre áll a gyalogosok és kerékpárosok számára, továbbá a teherforgalom is ezt a nyomvonalat fogja használni.

A személygépjárművel érkezőknek az M7-es autópályán a pákozdi lehajtót érdemes választaniuk – itt hamar meg tudják közelíteni a Sukoró Szabadstrand félszigetet, ahol a szervezők ingyenes és szabályos parkolási lehetőséget biztosítanak. Innen folyamatosan közlekedő buszok szállítanak be a fesztivál területére. A megegyezés következtében a rendezvény szervezői növelik mind a forgalomirányítással, mind a parkolással foglalkozó csapatok létszámát. Budapestről a vonat Kápolnásnyékre szállítja az Efottozókat, ahonnan fesztiválbusz viszi őket a rendezvényre.

EFOTTVelencefesztiválzene

Forrás és kép

Megszüntetik a korlátozásokat, a 4 napos államalapítás ünnepére!

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre – jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint felfüggesztik a korlátozásokat, ami azt jelenti, hogy sem az augusztus 20-i ünnepségsorozaton, sem a budapesti fogathajtó-Eb-n, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson

  • SEM FOGJÁK KÉRNI A VÉDETTSÉGI KÁRTYÁT
  • NEM LESZ LÉTSZÁMKORLÁTOZÁS
  • AZ ESEMÉNYEKET TEHÁT BÁRKI LÁTOGATHATJA
  • A RENDELET VONATKOZIK AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDEZVÉNYEKRE IS – írja az index.hu

Ezenkívül Kovács Zoltán közölte: „A valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz.”

„Ünnepeljünk együtt 4 napon keresztül, több mint 20 helyszínen”

  • A programokról szóló bővebb információért kattintson ide.
  • A helyszíneket itt találja.
  • A rendezvényen fellépő előadókat itt találja.

Jó szórakozást kívánunk!

Figyelmeztetés! Holnap jön az újabb vihar – Jég és kánikula!

Ahogyan a reggeli posztunkban már említettük, ma igen felhős időnk lesz, csapadék csak nagyon kis eséllyel fordulhat elő, zápor formájában. Az északkeleti szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet 28-30 fok között alakul. Hajnalban 14 és 20, délután 25 és 34 fok között alakul a hőmérséklet

A holnapi napon, vagyis csütörtökön viszont már több helyen kell számítani záporok, zivatarok kialakulására egy hidegfront miatt. A zivatarokat helyenként felhőszakadás, viharos széllökések és jégeső is kísérheti. A holnapi hőmérséklet várhatóan 21-32 fok közötti lesz, erről pontosabb információval, holnap a kora reggeli órákban szolgálunk.

Továbbá a hét utolsó munkanapján, pénteken újból visszatér a jó idő, a napsütés és az időnként megjelenő gomolyfelhőkből legfeljebb csak északon, északkeleten alakulhat ki egy-egy futó zápor, néhol esetleg zivatar.

A hétvégén pedig újra visszatér a kánikula,30 és 37 fok közötti maximumokra számíthatunk.

Forrás