Kezdőlap Blog Oldal 2520

Rusvai Miklós virológus szerint a következő két hónap kritikus lesz

A sok bezártság követően érthető, hogy mindenki ki akart törni a karantén után viszont ettől még a koronavírus létezéséről nem szabad megfeledkezni. Komoly aggodalomra ad okot, hogy új variánsok jelentek meg ezzel párhuzamosan pedig nagy események kerülnek megrendezésre és a megfelelő ellenintézkedések nélkül ez elősegítheti a vírus és a variánsok terjedését vagy továbbiak kialakulását.

Jobban jelen van a delta variáns, mint tavaly ilyenkor az alfa variáns volt?

Rusvai Miklós:Feltétlenül. De már májusban lehetett látni, hogy nem lesz olyan békés a nyarunk, mint a tavalyi volt. Jóval magasabb szintről indultunk, mint tavaly májusban. Szinte nosztalgiával emlékezhetünk a tavaly tavaszi adatokra, összehasonlítva a harmadik hulláméval. Sokkal magasabb volt a harmadik hullám fertőzötteinek száma, mint a tavalyi első hullámé. Az idei nyár adatai is másfél-kétszeresek a tavaly nyáron mért adatokhoz képest. Az valószínű, hogy a negyedik hullám előreláthatólag két héttel előbb fog kezdődni, mint a tavaly nyár végét lezáró második hullám.

Olimpia után milyen variánsokkal számolhatunk? Vagy a turizmus nagyobb veszélyt jelent?

R.V: Az olimpia ebben sokkal kevésbé játszik szerepet, hiszen az ottlévő sportolókat és szakembereket rendszeresen tesztelték és azonnal karanténba helyezték, ha megfertőződött valaki. Az olimpia ezért nem releváns és nem is történt vírus csere a játékokon.

Az új variánsok ettől függetlenül jelentek meg, és elsősorban Latin-Amerikában ütötték fel a fejüket.

A lambda mutáns Peruban több tízezer ember halálát okozta. Ezért vált Peru a világelsővé a százezer lakosra vetített halottak számában. A lambda ezért mindenképpen egy aggodalomra okot adó variáns.

A másik a kappa, amit először Kolumbiában mutattak ki. Ez Belgiumban fertőzött meg 21 embert egy idősotthonban, akik közül heten meghaltak. Az idősotthonban mindenki szabályszerűen oltva volt mindkét Pfizer vakcinával. Ez azért adhat aggodalomra okot mert nem tudhatjuk, hogy nincs-e a háttérben esetleg egy vakcinahatékonyság csökkentő változás.

Jelenleg ezt a két variánst tanulmányozzák a szakemberek és fokozott figyelemmel kísérik.

De fontos leszögezni azt is, hogy Peruban az egészségügyi rendszer nem olyan magas szintű, ezért pusztíthatott ilyen mértékben ott a koronavírus lambda variánsa. Másutt ez a vírus nem ismételte meg ezt a szomorú karriert, amit Peruban befutott, pedig már más országokban is jelen van.

Belgiumban pedig fontos azt tisztázni, hogy az ott elhunyt időseknek nem volt-e esetleg más társbetegségük, ami elkerülhetetlenné tette volna amúgy is a halálukat.

De ezeknek semmi köze az olimpiához.

A turizmus akkor sokkal jobban indikálta a variánsok és a koronavírus további terjedését?

R.V:

MAGYARORSZÁGON A KÖVETKEZŐ KÉT HÓNAP KIFEJEZETTEN KRITIKUS LESZ

mert megrendezésre kerül négy olyan nagy esemény, ami a nagyobb forgalom miatt ezeknek a variánsoknak segíti a hazai megjelenését, illetve a már korábban is ismert delta variáns elterjedését is.

Lesz az augusztus 20-i tűzijáték, ahol kis helyen a Duna két oldalán maszk és oltási igazolvány megkövetelése nélkül vehetnek részt az érdeklődök. A Kárpát-medence térségéből biztos sok mindenkit vonzani fog az esemény, úgyhogy ezért a vírus nyugodtan fertőzhet mindenféle védekezés nélkül.

Nagyon sok külföldi országban voltak magyar családok. Jönnek haza, a 12 év alattiakat nem is lehet immunizálni, maszkot nem hordtak és a gyerekeknek oltási igazolványra sem volt szükségük.

Az iskolakezdés megint többszázezer gyereket érint. Ez a második nagy esemény, ami majd a vírus terjedését segítheti. A 12 év alatti gyerekeket nem olthatjuk. Egymásnak, illetve a pedagógusoknak is átadhatják át a fertőzést, illetve haza is vihetik.

A harmadik nagy esemény az Eucharisztikus Világkongresszus. A világ minden tájáról jönnek majd zarándokok. Szintén kis helyeken tömörül majd össze sok ember. Maszkot és oltási igazolványt itt sem követelünk tőlük. Ez megint csak a vírusok cseréjét segíti elő.

Ugyanígy, ugyanezek az ismérvei a Vadászati Világkiállításnak is. Megint csak hozhatják-vihetik a vírusaikat a résztvevők.

Ez a következő négy esemény ezért nagyon kritikus lesz hazánkat illetően. Össze nem hasonlítható az olimpia kockázatával.

Rusvai Miklós őszintén reméli, hogy nem lesz akkora probléma az egészségügyben, hiszen sokkal jobb az átoltottság, mint tavaly ilyenkor. A beoltottak fertőződnek, de nem betegszenek meg, ezért nem lesz akkora nyomás a kórházakban, mint tavaly ősszel.

EZÉRT KELLENE ELÉRNI, HOGY A KEVÉSBÉ ÁTOLTOTT KELETI, ÉSZAK-KELETI RÉGIÓJA AZ ORSZÁGNAK IS NAGYOBB ARÁNYBAN LEGYEN IMMUNIZÁLVA, HOGY LOKÁLISAN SE SZALADHASSON FEL MAGASRA A JÁRVÁNY.

Regionálisan nagyobb figyelmet kell fektetni az emlegetett régiókra, hogy ott több ember vegye fel az oltást.

Hogyan lehet védekezni, kik vannak veszélyben?

Aki megmérettette és nincs elég magas immunitása, az mindenképpen vegye fel a harmadik oltást, ha ki szeretne látogatni ezekre az eseményekre. Ha kockázati csoportba tartozik akkor, még ha oltva is van és van immunválasza, akkor is célszerű maszkot viselni. Aki fokozott veszélyben van, annak a maszk viselése mindenképpen ajánlott.

Jövő TV

Fejbe lőtte édesanyját meeting közben

0

A 21 éves édesanya Shamaya Lynn éppen egy meetingen vett részt augusztus 11-én, mit sem sejtve arról, hogy gyermeke pár másodpercen belül megjelenik egy fegyverrel.

Az anyuka munkatársai végig nézték a szörnyű tragédiát. Azonnal hívták is a 911-et és arról számoltak be, hogy egy hatalmas durranás következtében a nő hátraesett, majd többé nem kelt fel. A kiérkező mentősök mindent próbáltak megtenni annak érdekében, hogy megmentsék az életét, azonban a fiatal nő belehalt az életveszélyes sérülésébe.

A nyomozók megállapították, hogy a sérülést egy kisgyermek okozta, aki egy töltött fegyvert talált, amelyet egy felnőtt nem helyezett megfelelő biztonságba a lakásban – áll a rendőrség közleményében. Egyelőre még azon dolgoznak, hogy vád alá helyezzék a fegyver tulajdonosát, aki egyébként a kisfiú édesapja.

A kép csak illusztráció

Ma is kitart a rekkenő hőség

Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, a délutáni gomolyfelhő-képződésből egy-két helyen kialakulhat zápor, esetleg zivatar. Az északias szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg meg is erősödik. A hőmérséklet reggel 18-20°C, délután 35-37 fok között alakul.

Érdemes 10-15 óra között árnyékban tartózkodni, ugyanis nagyon erős lesz az UV sugárzás, és 15-20 perc alatt le lehet égni!

Forrás: Meteo Mecsek

Árokba borult egy autóbusz az M7-es autópályán, legalább nyolc ember meghalt

Nyolcan a helyszínen meghaltak, ketten súlyosan és negyvenhatan könnyebben megsérültek az M7-es autópályán Szabadbattyánnál történt vasárnap hajnali buszbalesetben, a sztráda főváros felé vezető oldalát lezárták – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

MTI/Mihádák Zoltán

Azt írták: a baleset vasárnap hajnali 4 óra 55 perckor történt az M7-es autópálya 70-es kilométerénél a Budapest felé vezető oldalon. A balesetet szenvedett busz magyar rendszámú volt – írták.

Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte: a busz átszakította a szalagkorlátot és az autópálya felüljárója hídpillérének ütközött. A buszon több mint ötvenen utaztak, a székesfehérvári hivatásos és a sárszentmihályi önkéntes tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két irányból, a jármű eleje és hátulja felől kezdték meg az utasok kimentését – mondta. Hozzátette: a tűzoltóknak több ülést, valamint a mennyezetre felfüggesztetett monitorokat is el kellett távolítaniuk, hogy hozzáférjenek a sérültekhez. Tizennégy utast a tűzoltók mentettek ki, a többiek saját erejükből hagyták el a buszt.

MTI/Mihádák Zoltán

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset miatt lezárták a sztráda főváros felé oldalát. A forgalmat a szabadbattyáni lehajtónál leterelik a 7-es út felé, ahonnan a 63-as úti csomópontnál lehet visszatérni az M7-es autópályára.

MTI
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Gyász: elhunyt Kircsi László

0

Elhunyt Kircsi László, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának oktatója, egykori intézetigazgatója, aki meghatározó alakja volt városunk zenei életének!

Nyugodjék békében!

ERŐS LEHŰLÉS ÉRKEZIK!

0

Az elmúlt hetek kánikuláját egy erős HIDEGFRONT töri meg kedden hajnalban. MARKÁNS HIDEGFRONT vet véget a kánikulának! Hajnalban még fázhatunk is, AKÁR 10 fok alatt is alakulhat a hőmérséklet!

Vasárnap és hétfőn még igen kellemes nyári melegben lesz részünk, a maximumok 34-36 fok között alakulnak, de ezeken a napokon már számítani lehet záporok-zivatarok kialakulására, de a lehűlés csak érkezik meg hazánkba.

Kedden hajnalban északnyugat felől egy MARKÁNS HIDEGFRONT söpör végig az országon. Szakadozott felhőzet vonul át felettünk, melyből AKÁR hevesebb események is kialakulhatnak, de erről a front előtti napokban tudunk biztosabbat mondani majd!

Kedden már 30 fok alatti maximumokra számíthatunk, de szerdán 25 fok alatti maximumok is lehetnek! 

A hosszú hétvégére várhatóan visszatér a nyárias idő! – ígéri a Meteo Mecsek

Nagyon rossz ajtón kopogtattak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tagjai

0

Jakab Péter az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) három fiataljával találkozott egy fesztiválon. A három fiatal először fotót kértek tőle, majd „ajándékot” adtak át a Jobbik elnökének. Jakab válaszát nem tették zsebre, a miskolci politikus hosszú monológban fakadt ki a kereszténydemokrata fiatalokra. A nagyképű mosoly viszonylag gyorsan lefagyott a három srác arcáról.

Így jár az, aki fegyvertelenül megy a csatába. A fegyver jelen esetben a szellemi képességek megléte lett volna.

13 éves kisvárdai fiú lopott személyes adatokat az interneten

„Nem ígérjük, hogy a következő történet valamennyi mondata és kifejezése pontosan érthető lesz. Főképpen az informatikusok értik talán minden részletét, meg azok a tízegynehány éves gyerekek, akiknek van erre tudásuk; amit vagy jóra használnak, vagy nem.” –  olvasható a Magyar Rendőrség hivatalos Facebook oldalán.

A rendőrséghez 2021. április 28-án érkezett feljelentés az egyik esztergomi iskola diákjának édesanyjától, hogy ismeretlen személy az ő jelszavával lépett be a Kréta elektronikus ügyintéző rendszerbe. Ezért információs rendszer vagy adat megsértése gyanújával indított nyomozást az Esztergomi Rendőrkapitányság.

„Felvettük a kapcsolatot a Kréta-rendszer üzemeltetőjével, hogy megtudjuk, azon a napon milyen IP-címmel léptek be a hálózatukba” – mondja Pirtyák Gyula főtörzsőrmester, az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozója.

„A feljelentésben az is szerepelt, hogy valószínűleg a sértett e-mail-fiókjába is beléptek, továbbá egy VanityEmpire című játékba is próbáltak, ugyancsak az ő nevében. Természetesen tanúként kihallgattuk a diákot is, akinek a sérelmére történt mindez.”

A sértett elmondta, hogy a Discord közösségi platformon lépett kapcsolatba egy Lil AdaM nevű felhasználóval, aki küldött neki egy AutoClicker fájlt. Ez ugyanis egy ártatlannak látszó játékprogram, de benne egy adathalász fájl is el volt rejtve, ami a játék megnyitásával a felhasználó gépére került.

A nyomozás során kiderült, hogy a rejtélyes Lil AdaM megszerezte a diák számítógépén elmentett összes felhasználónevet, így tudott belépni a Kréta-rendszerbe, az elektronikus levelezésbe, de az említett VanityEmpire játékba már nem nyert bebocsátást, mert azoknak erősebb volt a védelmi rendszerük.

„Az Instagramon találtuk meg a Lil AdaM nevű felhasználót, és az onnan letöltött képeket úgy azonosította egy arcfelismerő program, hogy ő egy debreceni lakos” – folytatja a történetet Pirtyák Gyula.  

„Lett volna tehát egy elkövetőnk, ám közben megkaptuk a Kréta-rendszer üzemeltetőitől az IP-címeket. Ezek alapján viszont aznap nem ő lépett be oda a sértett jelszavával, hanem egy kisvárdai férfi; pontosabban annak 13 éves fia. Elmentünk Kisvárdára, ahol kihallgattuk a családot, és a fiú elismerte, hogy a virtuális térben kötött ismeretséget Lil AdaMmal, az ő képeit felhasználva készített magának álprofilt, majd letöltött az internetről egy nyílt forráskódú programot, aminek ő írta meg a második részét, és így lett egy adathalász programja, amivel Lil AdaM néven szerzett meg különféle információkat.”

Ez bizony egy igazán döbbenetes történet, de nem is annyira az adathalászat, hanem az elkövető életkora okán.

A rendőrök látókörébe került a 13 éves fiú olyan biztonsággal mozgott a számítógépes világháló legsötétebb bugyraiban, hogy még a számítástechnika világában járatos fiatal rendőröknek sem volt könnyű szétszálazniuk az ügyet. Elsőként lefoglalták a fiatalkorú elkövető SSD-kártyáját és mobiltelefonját, és kiderült, hogy lejárati dátumokkal és biztonsági kódokkal együtt szerzett meg bankkártyaadatokat. Netflix-, Facebook- és 40-50 Discord-felhasználó kódjával tevékenykedett a világhálón.

A rendőrök szerint a fiatal elkövető a kihallgatásán büszkén mesélte, többen kérték tőle, hogy hajtson végre terheléses támadásokat bizonyos oldalak ellen, ezért 8–10 ezer forintot is fizettek volna neki, de végül nem tett ilyet.

A kiterjedt nyomozás során alighanem számos tizenéves kerülhet a rendőrség látókörébe.

A Magyar Rendőrség a fenti történet okán is felhívja az internetezők figyelmét arra, hogy nagyon óvatosan mozogjunk a világhálón, ne adjunk meg senkinek személyes adatokat, és különösen figyeljünk arra, hogy ne biztosítsunk ismeretleneknek úgynevezett távoli hozzáférési lehetőséget!

Forrás: Magyar Rendőrség Facebook oldala

Fotó: pixabay.com

Szlovénia szigorít a határátlépésen

Szlovénia szigorít a határátlépés szabályain, és augusztus 23-tól azoknak is védettségi igazolást kell felmutatniuk a határokon, akik csak átutaznak az országon – jelentette a helyi sajtó szombaton.

A szigorítás alól kivételt képeznek a 15 év alatti kiskorúak, a határ menti ingázók, azok, akik ingatlannal vagy mezőgazdasági földdel rendelkeznek Szlovéniában, továbbá a nemzetközi fuvarozók. 

A kormány megváltoztatja a maszkviselési szabályokat is. Hétfőtől ismét kötelező lesz a szájmaszk a nyilvános rendezvényeken zárt térben, és a szabadban is, ha az összejöveteleken száznál többen vesznek részt.

Szombatra 264 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt egy napon nem halt meg senki. A koronavírusos betegek közül 42-en vannak kórházban, heten közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 936 644-en kaptak védőoltást, közülük 839 771-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 54, illetve 48 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 367 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 366 ezret. A Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon két beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8282-re emelkedett. Kórházban 192 beteget ápolnak, közülük húszan vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 678 479-en kaptak védőoltást – a jogosultak 41,4, a felnőtt lakosság 49,7 százaléka -, közülük 1 546 645-en már a második adagot is felvették.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com

Fedett jégcsarnokot kap Pécs?

0

„A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) is Pécs partnere lesz abban, hogy állami forrásból legyen fedett jégcsarnoka a városnak. Egy remek hangulatú megbeszélésen egyeztettünk erről Kósa Lajossal, a MOKSZ elnökével, valamint a szövetség vezetőivel a Városházán a napokban. Célunk, hogy a téli sportok örömét egész évben biztosítsuk a pécsieknek. Emellett a nagy hagyományokkal és az első magyar téli olimpiai aranyéremmel rendelkező pécsi korcsolyázók számára is méltó körülményeket szeretnénk biztosítani. A szövetség vezetőivel az együttműködésünk szakmai koncepciójáról egyeztettünk annak érdekében, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség által meghirdetett, létesítményfejlesztést célzó Hircsák-program részeként állami forrásból épüljön jégcsarnok Pécsett. Ennek koncepcionális tervei már elkészültek, amint megszületik a támogató kormánydöntés, el is tudjuk indítani a beruházást.”

– olvasható Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármesterének hivatalos Facebook oldalán.

A téli időszakban üzemelő pécsi jégpálya eddig minden évben rendkívül népszerűségnek örvendett. Nem csoda, hogy kitörő örömmel fogadta a jeges sportokat kedvelő pécsi közönség Péterffy Attila mai Facebook bejegyzését, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökével folytatott megbeszélésről, egyeztetésről.