Kezdőlap Blog Oldal 252

100 milliót utalt át csalóknak a nyugdíjas

0

A Hajdú-Bihar Vármegyei Bűnügyi Igazgatóság rendőrei pénzátadás közben fogtak el egy ukrán csalót. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Egy egyedülálló nyugdíjas tett feljelentést április végén, mert csalás áldozata lett. Elmondta a rendőröknek, hogy jól fizető befektetéssel kecsegtették az interneten, viszont ahhoz, hogy a pénzhez hozzájusson előbb neki kellett utalnia.

Volt két olyan eset is, amikor a csalók személyesen mentek a nőhöz készpénzért. A sértett így egy év leforgása alatt összesen 100 millió forintot utalt és adott át számára ismeretlen embereknek, bízva abban, hogy előbb-utóbb befektetése megtérül.

A feljelentés megtörtént, viszont a bűnözők nem tudtak erről. Újabb összeg átadására kérték a nőt, 16 millió forinthoz szerettek volna hozzájutni. Kedd délután a futárjukat Debrecenbe küldték, aki a megbeszéltek szerint elvette áldozatuktól a borítékot, beült a kocsijába és elindult. Nem jutott messzire, mivel nagy meglepetésére a bűnügyesek körbevették, földre fektették és megbilincselték.

A 25 éves ukrán állampolgár kihallgatásán beismerő vallomást tett, állítása szerint neki csak annyi volt a feladata, hogy átvegye a pénzt, és Lengyelországba vigye.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói pénzmosás miatt őrizetbe vették a fiatalembert és kezdeményezték a bíróság elé állítását.

Hogyan kerülhetjük el az áldozattá válást? Milyen jelek utalhatnak csalásra?

  • Közösségi oldalak gyanús hirdetései. Kétes ajánlatok, amelyek magas hozamot és gyors megtérülést ígérnek minimális vagy nulla kockázattal.
  • Váratlan megkeresések. Ha ismeretlenek keresnek meg a közösségi médiában, telefonon vagy e-mailben befektetési ajánlatokkal.
  • Sürgetés. Gyanús lehet, ha azt állítják, hogy az ajánlat csak rövid ideig érhető el, és sürgetnek, hogy gyorsan döntsünk.
  • Titkolózás. Ha az értékesítő arra kér, hogy az ajánlatról senkinek se szóljunk, az is intő jel lehet.
  • Távoli hozzáférés kérése. Ha arra kérnek, hogy töltsünk le képernyőmegosztó vagy távoli hozzáférési eszközt a „segítség” érdekében, az szinte biztosan csalásra utal.  

A témával kapcsolatban további hasznos információkat találnak a Kiberpajzs.hu oldalon.

Jelentősen kibővítették a bölcsődét Hidason

0

Új bölcsődei épületet emeltek, ezzel megduplázták a férőhelyek számát a Baranya északkeleti határán fekvő Hidason – közölte a település polgármestere az MTI-vel.

Berg Csaba, Hidas polgármestere a közleményében azt írta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 350 millió forintos keretéből megvalósuló fejlesztés részeként új, csaknem 380 négyzetméter alapterületű bölcsődei épületet emeltek, amelybe eszközöket is vásároltak.

A Hidason megvalósult fejlesztés eredményeként a korábbi egy helyett két bölcsődei csoport áll majd a helyiek és a környéken élők rendelkezésére, így 24 gyermek elhelyezésére lesz mód szeptembertől, továbbá a beruházás eredményeként három új munkahely is létrejön – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu

Régészeti leletek kerültek elő a siklósi fürdő építkezésén

0
Ahogy arról egy korábbi írásunkban már olvashattak, ezen a nyáron Siklóson megújul a Siklósi Termálfürdő. A felújításhoz kapcsolódóan most újabb hírek érkeztek Siklósról.

A Siklósi Strand területe régóta ismert, gazdag régészeti lelőhely, ezért a Kormányhivatal csak úgy adott engedélyt az építkezésre, ha az szakmai felügyelet, régészeti megfigyelés mellett zajlik. Ennek során bukkantak újabb izgalmas leletekre. – olvasható a Siklósi Hírek írásában.

Ahogy azt a szakemberek a korábbi Siklósi Strand építkezése alkalmával már megállapították, a baranyai város strandjának teljes területe régészeti lelőhely, melyen két különböző korszak is fellelhető. 

Az egykori, neolitikus lengyeli kultúra korabeli település nagy kiterjedésű, egy középkori falu pedig a strand területének éppen közepére koncentrálódik. A régészek azt valószínűsítik, hogy a nagymedence, majd a hotel építésével ennek nagy része korábban már megsemmisült.

Már a legutóbbi, 2009-es kutatáskor több száz, főként középkori faluhoz köthető épületet – köztük egy részben megmaradt padlórészt -, egy kutat és egyéb leleteket is találtak, de bronzkori urnasírokra is bukkantak a helyszínen. A leletek között vaskések, sarló, sarkantyú, ácsszögek, öv és szíjbújtató is megtalálható volt a festett kerámiaedények mellett.

Az elmúlt napok során történt, néhány napos ásatás alkalmával az egykori település nyomai mellett elsősorban őskori és vaskori leletek – temetőrészletek, urnák – illetve a várból származó homokkő faragvány is a felszínre kerültek, ami a középkorból maradt hátra – számolt be a siklósi ásatás eredményéről a Győrffy-Villám Zsombor.

A Janus Pannonius Múzeum, siklósi ásatását vezető régésze a Siklósi Híreknek hozzátette, a több korszakos lelőhelyen egy római korból származó vödröt is feltártak. A kutatások már véget értek, így folytatódhat a fürdő bővítése. – írja a Siklósi Hírek.

Hattonnás szerkezet nyomta halálra a munkahelyén a 37 éves Olivér

0
Pénteken szörnyű munkahelyi tragédia híre rázta meg a Tatán élőket, dolgozókat. A hétvégi munkanap során egy autóalkatrészeket, karosszériaelemeket és szerelvényeket gyártó üzemben szörnyethalt az egyik dolgozójuk. A 37 éves férfit két testvére és a kisfia gyászolja. 
A fiatalembert egy hattonnás szerszám nyomta halálra a munkahelyén. A munkahelyi balesetben elhunyt 37 éves Olivér gépbeállító technikusként mindössze csak néhány hónapja a dolgozott az üzemben.

A szörnyű munkahelyi tragédia utáni első hírek még találgattak arról, hogy mi is történhetett: rázuhant egy súlyos, nehéz tárgy a fiatalemberre, vagy rádőlt egy gép?

A legfrissebb információk viszont már pontosan leszögezik, hogy egy hattonnás szerkezet mindeddig ismeretlen oknál fogva kirobbant a daruból, és az ott tartózkodó dolgozót halálra nyomta.

A szörnyű munkahelyi baleset tragédiájáról nincs videó felvétel, mert a szerencsétlenség az üzemnek azon részén történt, ahol ez a munkavégzési hely nincsen bekamerázva. A munkahelyi tragédia idején pedig Olivér egyedül dolgozott, nem volt mellette senki, így szemtanúja sincs a tragikus balesetnek.

A 37 éves férfi, a hét utolsó napján, ami egyben a halála napja is lett, este tízkor indult volna haza, a baleset nem sokkal a műszak vége előtt történt. A 37 éves Olivérnek két testvére van, és egy kisfia is született.

A szörnyű munkahelyi tragédiáról a kemma.hu számolt be, és a lapnak az Országos Mentőszolgálat is megerősítette a baleset hírét:

„A helyszínen egy 40 év körüli férfi bajtársaink hosszan tartó újraélesztési kísérlete ellenére az életét vesztette” – nyilatkozták.

 A rendőrség is megszólalt a balesetről, amelyben közölték, hogy:

„A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, ismeretlen tettes ellen.”

Kiemelt kép: Facebook/tatai ipari park/Forrás: magyarepitok.hu

Térítésmentesen látogatható filmklub indul Siklóson

0

Térítésmentesen látogatható filmklubot indítanak Siklóson. Az első filmvetítésre 2025. május 24-én, most szombaton 15:30 órakor kerül sor a Siklósi Vár lovagtermében.

A siklósi gyereknaphoz kapcsolódva, és egyben a 8 alkalmat magában foglaló Filmklub indító filmjeként, egy generációkon átívelő magyar rajzfilm klasszikust, a Vukot tekinthetik meg a fiatal látogatók, és kísérőik.

Siklóson, az Örsi Ferenc Művelődési Központ szeretettel várja majd az érdeklődőket a további filmklubos rendezvényein a Siklós, Kossuth tér 15 szám alatt.

A siklósi Örsi Ferenc Művelődési Központ által indított, térítésmentesen látogatható Filmklubot a Petőfi Kulturális Program keretében valósította meg.

Az idei évben még összesen 8 alkalommal várják Siklóson a Filmklubba a mozi szerelmeseit.

A siklósi Filmklub szervezői bíznak abban, hogy a filmvetítésekkel sok örömet, és egyben tartalmas kikapcsolódást is tudunk majd nyújtani a siklósi családoknak.

Moziélmény, popcorn lesz! Gyertek! – invitálja a mozit kedvelő siklósiakat az Örsi Ferenc Művelődési Központ.

A további előadások időpontjáról, illetve a levetítésre kerülő filmekről folyamatosan tájékoztatják a baranyai városban élőket, ezért érdemel lesz folyamatosan figyelni az oldalukat!

Eső várható csütörtökön Baranyában

Csütörtök hajnalban átmeneti csapadékszünet után délnyugat felől újabb záporok érkeznek, de kis eséllyel zivatarok is kialakulhatnak. A hajnali minimumok 11 és 13 fok között alakulhatnak, a délnyugati szél nagy területen élénkül meg. Délelőtt folytatódik a csapadékos időjárás, kisebb szünetek lehetnek. A szél élénk marad.

Délután marad az elszórt jellegű csapadékhullás, néhol kisebb szünetet tarthat a csapadék. A hőmérséklet maximuma 21 és 23 fok között alakul. A délnyugati szél élénk lesz. Este nyugat felől egy hidegfront közelíti meg térségünket, a légmozgás északnyugatira fordul, és meg is élénkül. Nyugat felől tartós eső érkezik, néhol jelentős mennyiség (10 mm feletti) hullhat! A hőmérséklet 10 fokig csökken.

Péntek hajnalban feltámad az északnyugati szél, nagy területen várható csapadék, zömében tartós eső, de egy-egy villámlás sem kizárt. A hajnali minimumok 10 fok közelében alakulhatnak. Az északnyugati szél élénk lesz. Délelőtt folytatódik a csapadékos, változékony időjárás, jelentős esőre kell készülnünk!

Forrás: Meteo Mecsek

Többször is Baranyába látogat a Hobo 80 turné idén

A telt házas februári budapesti koncert után turnéra indul Hobo (Földes László) és zenekara. A május 23-án Szentesen kezdődő Hobo 80 koncertsorozat december végéig több mint harminc állomást érint országszerte.

Az előadó-szövegíró 80. születésnapjához kapcsolódó Aréna-esthez képest a repertoár némileg módosult. Sőt, minden helyszínen egy-egy dalt a közönség is beszavazhat a programba Hobo közösségi oldalán keresztül – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A produkció június 26-án a Fishing on Orfű fesztiválon, július 25-én a Művészetek Völgyében és augusztus 9-én Pécsett folytatódik. Október 18-án Mohácson is láthatólesz a Hobo 80 műsor.

A turné december 28-án a fővárosi Barba Negrában zárul.

Szőlő alapú gintermékeket fejlesztettek ki a PTE-n

Szőlő alapanyagú, aromavesztés nélküli új gintermékeket és gyártási technológiát fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetemen. A PTE a bonyhádi székhelyű, bortermeléssel és -exportálással foglalkozó Danubiana Kft.-vel közösen végezte a kutatást.

Közleményükben azt írták, hogy a gazdasági társaság és a PTE alkotta alkotta konzorcium a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) plusz keretéből elnyert közel 430 millió forint támogatással valósította meg a fejlesztést. A projekt eredményeként a szakemberek Magyarországon elsőként fejlesztettek ki innovatív technológiák segítségével szőlőalapú gintermékeket.

A projekt eredményeként egy olyan technológiai megoldás és termékcsalád született, amellyel nagy szőlőmennyiségek alternatív módon használhatók fel. Így segítve elő az elmúlt évek során egyre inkább megjelenő eladatlan bormennyiségek problémájának megoldását.

Annak érdekében, hogy a szőlőből új, extra illatos gintermékek készülhessenek, a projekt során több innovatív technológia alkalmazását is vizsgálták. Végül kidolgoztak egy komplex sort, melynek egyik fő eleme a pH-csökkentés.

Az optimális bor- és párlatkészítési technológia meghatározásával párhuzamosan vizsgálták a lehetséges gin fűszereket is. A szőlő egyéb részeinek – így a szőlővirág, levél, a bogyó és a magok – fűszerként való alkalmazását szintén nézték.

A projekt eredményeként három egyedi karakterű, kereskedelmi forgalmi minőségű gin – zöld, piros és pink – és az előállításukhoz szükséges gintechnológia jött létre – olvasható a közleményben.

A nosztalgia digitálisan is él: koncertek újraélve otthonról

Az elmúlt években a digitális technológia lehetővé tette, hogy a koncertélmények ne csak a helyszínen, hanem otthonról is átélhetőek legyenek. Ez a trend különösen fontos a nosztalgia szempontjából, hiszen a zene és a koncert hangulata mély érzelmi kötődést hoz létre. A klasszikus zenekarok is új albumaikat nemcsak fizikai formátumban, hanem digitális platformokon is elérhetővé teszik, így a rajongók bárhol, bármikor élvezhetik a koncert hangulatát.

Az analóg zenehallgatás újjáéledése is ezt a nosztalgikus igényt szolgálja: a bakelit lemezek és kazetták fizikai jelenléte, a részletgazdag, természetes hangzás élménye egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy a múltbéli zenei élmények újra és újra átélhetőek legyenek, akár egyedül, vagy kisebb közösségekben. Ez a jelenség jól mutatja, hogy a nosztalgia nem csupán emlék, hanem aktív, élő élmény, amelyet a digitális korszak is képes továbbvinni.

Jackpot Sounds – a nosztalgia és izgalom találkozása az online kaszinókban

Ebben a kontextusban jelenik meg a Jackpot Sounds platform, amely az online kaszinók világában hoz új szórakozási formát. A Jackpot Sounds lehetővé teszi, hogy a legnagyobb nyeremények pillanatait ne csak egyszeri szerencseként lássuk meg, hanem digitálisan újraéljük és megosszuk másokkal. Ez a platform a nosztalgia digitális megtestesítője az online szerencsejátékban, ahol a jackpot hangjai és ünneplései egyfajta virtuális koncertélményként hatnak.

A platformon elérhető visszajátszások nem csupán videók, hanem élő hangulatot és közösségi élményt közvetítenek, így a játékosok otthonuk kényelméből élhetik át a kaszinó izgalmát. Ez a digitális újraélés egyfajta szórakoztatási forma, amely a nosztalgia és az élményvágy találkozásából születik.

Közösségi élmény és szórakozás új dimenzióban

A Jackpot Sounds közösségi platformként is működik: a játékosok megoszthatják egymással a legjobb nyeremény-pillanatokat, kommentálhatják azokat, és együtt ünnepelhetnek. Ez a közösségi aspektus erősíti a nosztalgia élményét, hiszen a múlt nagy pillanatai most egy digitális térben újra összehozzák az embereket.

Ez a közösségi szórakozás párhuzamba állítható a zenei koncertek otthoni újraélésével, ahol a rajongók nemcsak passzív nézők, hanem aktív résztvevők is lehetnek egy online térben. A Termalfurdo.hu is rámutat arra, hogy a modern kikapcsolódás sokszínű, ahol a fizikai és digitális élmények – mint a fürdőzés és a Jackpot Sounds – együtt alkotnak komplex szórakozási formát.

A digitális nosztalgia és a Jackpot Sounds kapcsolata a magyar piacon

Magyarországon is egyre népszerűbbek a digitális és analóg zenei élmények, valamint a szabályozott online szerencsejátékok. A Jackpot Sounds hamarosan elérhető lesz a magyar játékosok számára is, biztosítva a hiteles, szabályozott tartalmakat, amelyek a nosztalgia és az izgalom élményét ötvözik. A digitális nosztalgia nemcsak a zenében, hanem a szerencsejátékban is teret nyer, ahol a múlt nagy pillanatai – legyen az egy koncert vagy egy hatalmas nyeremény – újra és újra átélhetőek, megoszthatók és közösségi élménnyé válhatnak.

A Z generáció és a digitális szórakozás új formái

A Z generáció – azaz az 1997 után született fiatalok – számára a digitális élmények már nem csupán alternatívát, hanem elsődleges szórakozási formát jelentenek. Ők azok, akik az online közösségekben élik meg a baráti kapcsolatokat, a játék élményeket és az ünnepléseket is. A Jackpot Sounds tökéletesen illeszkedik ebbe a trendbe, hiszen nemcsak egy szórakoztató platform, hanem egy olyan virtuális tér, ahol a felhasználók egymással is kapcsolatba léphetnek, megoszthatják a nyeremény-élményeket, és valós időben reagálhatnak mások sikereire. Ez a fajta interaktív szórakozás épp azt kínálja, amit a fiatalabb generáció keres: élményt, közösséget és vizuális-hanghatásban gazdag tartalmat.

A TikTok és YouTube Shorts korszakában az emberek hozzászoktak a rövid, mégis intenzív audiovizuális impulzusokhoz. A Jackpot Sounds ezen a nyomvonalon haladva nyújt gyors, de tartalmas szórakozást: egyetlen gombnyomással újra élhetjük mások jackpot pillanatait.

Ez nemcsak a nosztalgia miatt vonzó, hanem azért is, mert a nyerés öröme, az ünneplés hangulata és az eufória digitálisan átragad a nézőkre is – még akkor is, ha maguk éppen nem játszanak. A Jackpot Sounds így nem csupán egy játékosoknak szóló eszköz, hanem egy új generációs, digitális szórakozási közeg is.

A Jackpot Sounds élmény vizuális és hanghatásai

A kaszinók hangjai – a gépek zörgése, a nyerő kombinációk csilingelése, a jackpot hangjai – mind hozzájárulnak az élményhez. A Jackpot Slot Machine Sounds videók például remekül visszaadják ezt a hangulatot, amely a platformon is élvezhető. Ezek a hanghatások teszik teljessé a vizuális élményt, és segítenek abban, hogy a nézők valóban átérezhessék a nyeremény pillanatának varázsát.

Összegzés

A nosztalgia digitálisan is él, legyen szó koncertélményekről vagy online kaszinó nyereményekről. A Jackpot Sounds platform ezt a kettős élményt hozza el az otthon kényelmébe: a legnagyobb jackpot pillanatok visszajátszásával és a közösségi élmény megteremtésével új szórakozási dimenziót nyit meg. Ez a digitális újraélés egyaránt szolgálja a múlt iránti nosztalgiát és a jelen izgalmát, így a szórakozás és a közösségi kapcsolatok új formáit kínálja a modern kor emberének.

A Jackpot Sounds platform új színt visz az online kaszinók világába, ahol a legnagyobb nyeremények nemcsak pillanatnyi örömöt jelentenek, hanem újra és újra átélhetőek, megoszthatók és közösségi élménnyé válhatnak. Ez a platform nemcsak a játékosok számára kínál szórakozást, hanem egy új közösségi teret is teremt, ahol a szerencsejáték izgalmai összekötik az embereket.

A magyar piacon való megjelenésével a Jackpot Sounds a szabályozott és biztonságos szerencsejáték új dimenzióját nyitja meg, amelyben a játékosok élvezhetik a nagy nyeremények pillanatait anélkül, hogy maguknak kellene játszaniuk. Ez az innováció új lehetőségeket teremt a szórakozásban és a közösségi kapcsolatok építésében.

100 millió forintból újítják fel Berkesd csapadékvíz-elvezetését

Berkesd közel 100 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert csapadékvíz rendezésére, továbbá a település belterületének védelmére a külterületeken keletkezett vizek káros hatásaitól. A beruházással érintett bel- és csapadékvédelmi létesítmények hossza 635 méter – írja közleményében a település vezetése.

A fejlesztés megvalósítása során az átfogó cél a csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetése, továbbá a település belterületének védelme a külterületeken keletkezett vizek káros hatásaitól. További cél a lakosság számára vonzó, ugyanakkor környezetileg fenntartható környezet, települési arculat kialakítása. A területen az árkok mederburkolattal történő ellátására, illetve mederelemekkel való kialakítására kerül sor.

Az Alkotmány utcai csapadékvíz elvezető árok elvezetőképességét az út két oldalán mederburkoló elemekkel kell biztosítani. A Deák Ferenc utca lejtő felöli oldalán a lakóingatlanok védelmére mederelemekkel burkolt árok épül, ami az Alkotmány utcai árokba csatlakozik. A beruházással érintett bel- és csapadékvédelmi létesítmények hossza 635 méter.

A kivitelezést végző vállalkozó részére a munkaterület átadásra került, a beruházás 2025. novemberében befejeződik.