Kezdőlap Blog Oldal 2513

Az utca emberét kérdezték, hogy mit ünneplünk augusztus 20-án

0

Hogy mit ünneplünk augusztus 20-án?

Az index kérdezte meg az utca emberét, az eredmény pedig sok esetben elkeserítő lett.

Egy este alatt kétmillió forintos kárt okoztak Pécsett

0

A rendőrök eljárást indítottak egy 35 éves pécsi férfi és egy 37 éves szintén pécsi nő ellen.

A nyomozók 2021. augusztus 19-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 35 éves pécsi férfit és egy 38 éves szintén pécsi nőt, akik a gyanú szerint előző este bementek egy pécsi telephelyre, ahol több nyitott kisteherautó állt. A pár az egyik járműből kiszerelte és eltulajdonította a magnót, a másikból készpénzt és különböző használati tárgyakat vittek el. A harmadik tehergépkocsiban benne volt az indítókulcs, ezért a gyanúsítottak eltulajdonították a járművet, amiben volt egy bankkártyaolvasó és a forgalmi engedélye is.

A bűncselekménnyel közel kétmillió forintnyi kárt okoztak.

A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd elfogták és előállították őket a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök őrizetbe vették a férfit és a nőt, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ellenük lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Fokozottan vigyázzunk a házi kedvenceinkre az ünnepi tűzijáték idején

Ugyanis a házikedvencek félnek tőle, ennek ellenére az augusztus 20-i állami ünnep szerves része nem csak Budapesten, hanem számos más magyar településen is. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tapasztalata az, hogy az állatokra a tűzijáték sokkhatásként hat, amitől elszökhetnek, de az ijedt kutya vagy macska félelemből támadhat, és harapást is okozhat.

Négy jó tanács az Orpheus Állatvédő Egyesülettől a tűzijáték idejére, az állattartók részére:

  • Az ünnepi rendezvényekre kutyát és más házi kedvencet ne vigyünk magunkkal, hiszen a máskor nyugodt, szelíd kisállat számára a tűzijáték pánikot okoz.
  • Az otthon tartott házi kedvencet a tűzijáték hang és fényhatása idején zárt helyen tartsuk.
  • A biztonság kedvéért tegyünk kedvencünk nyakába a gazdi elérhetőségét tartalmazó bilétát, hogy ha szükséges, gyorsan tudjon egy esetleges megtaláló kapcsolatot teremteni a gazdival.
  • Ha megtörtént a baj, az elveszett kisállatokat érdemes a lakhely legalább 10 km-es körzetében keresni, hiszen az ijedt állat rövid idő alatt nagy távok megtételére is képes.

Fokozottan vigyázzunk a házi kedvenceinkre az ünnepi tűzijáték idején

Ugyanis a házikedvencek félnek tőle, ennek ellenére az augusztus 20-i állami ünnep szerves része nem csak Budapesten, hanem számos más magyar településen is. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tapasztalata az, hogy az állatokra a tűzijáték sokkhatásként hat, amitől elszökhetnek, de az ijedt kutya vagy macska félelemből támadhat, és harapást is okozhat.

Négy jó tanács az Orpheus Állatvédő Egyesülettől a tűzijáték idejére, az állattartók részére:

  • Az ünnepi rendezvényekre kutyát és más házi kedvencet ne vigyünk magunkkal, hiszen a máskor nyugodt, szelíd kisállat számára a tűzijáték pánikot okoz.
  • Az otthon tartott házi kedvencet a tűzijáték hang és fényhatása idején zárt helyen tartsuk.
  • A biztonság kedvéért tegyünk kedvencünk nyakába a gazdi elérhetőségét tartalmazó bilétát, hogy ha szükséges, gyorsan tudjon egy esetleges megtaláló kapcsolatot teremteni a gazdival.
  • Ha megtörtént a baj, az elveszett kisállatokat érdemes a lakhely legalább 10 km-es körzetében keresni, hiszen az ijedt állat rövid idő alatt nagy távok megtételére is képes.

Rossz hír az allergiásoknak

0

Az invazív, vagy ahogy hétköznapi nyelven emlegetik, a nem őshonos növények és állatok térhódítása az elmúlt 6 évtizedben 116 milliárd euróba került Európa országainak. Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban 5,5 milliárd eurónyi kárt okoztak – írja a phys.org ismeretterjesztő portál. A kutatók szerint a kiadások tíz évente megtízszereződtek.

Az összes európai invazív faj közül a legtöbb kárt a patkány, a közönséges parlagfű, a vadnyúl, a smaragd kőris kéregrontó és egy piócaszerű parazita okozta.  Haubrock és egy nemzetközi kutatócsoport az invazív fajok által Európában és Németországban okozott károk és költségek számításait az InvaCost adatbázis információira alapozták. Ez az adatbázis rögzíti a nem őshonos fajok által okozott gazdasági károk globális felmérését.

Phillip J. Haubrock, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum munkatársa elmondta, hogy először számszerűsítették átfogóan és részletesen az európai országokban az invazív fajok által okozott költségeket, és figyelték meg azok tendenciáit egy hatvanéves időszak alatt. Az invazív fajok által 1960 és 2020 között okozott összes költség 116,61 milliárd eurót tett ki, ez 42 ezer milliárd forintnak felel meg. A legmagasabb költségek az Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország és Németország területén jelentkeztek. A nem őshonos állatok és növények a mezőgazdaságban és az erdészetben okozták a legnagyobb gazdasági kárt.

Az invazív fajok bevándorlásának és behurcolásának okai a biológus szerint sokfélék: a turizmus, a globális felmelegedés, a kereskedelem és a közlekedés is okolható. Németország például központi fekvése révén kiterjedt kereskedelmet folytat más országokkal, ami elősegíti a nem őshonos fajok betelepedését.

Az özönfajok veszélyeztetik az őshonos életközösségek ökológiai egyensúlyát. Nemcsak Európában, hanem a világ minden pontján küzdenek különböző betelepített és behurcolt fajokkal. „A legveszélyeztetettebbek a szigetek, és az egyéb környezeti viszonyok miatt elszigetelt ökoszisztémák, melyek e fajokkal szembeni ellenálló képessége rendkívül csekély” – olvasható a Magyar Állami Természetvédelem hivatalos honlapján.

A Szegedi Tudományegyetem kutatóinak nemrégiben publikált kutatása vizuálisan mutatja meg, hogy például a fehér akác, a selyemkóró vagy a bálványfa hol fordult elő az utóbbi 13 évben. A térképek itt érhetők el.

A nem őshonos fajok elleni védekezés nemcsak a biológiai sokféleség megőrzése miatt fontos, hanem közegészségügyi szempontból is. A legtöbb faj pollenje allergén.

Forrás: MTI, A magyar állami természetvédelem hivatalos honlapja, Inváziós Növényfajok Országos Térinformatikai Adatbázisa

És annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán!

Népek jöttek s mentek a zivataros évszázadok során. Feltűntek, birodalmat építettek ki, majd így, vagy úgy, de eltűntek a történelem süllyesztőjében. Hol vannak már az avarok, a hunok, a tatárok? Hány és hány nép morzsolódott le, és milyen kevés maradt meg belőlük Európa közepén az elmúlt évezredben?

S mi, magyarok itt vagyunk. Viszontagságos évszázadokon vagyunk túl, de itt vagyunk, saját államisággal rendelkezünk, mi vagyunk a legnagyobb létszámú finnugor nép, és az álmunk is valóra vált, az ezeréves álmunk: Európához tartozunk.

Hiába jött a tatár, jött a török, jött a Habsburg, jött a német, jött az orosz: ők mentek, mi pedig ha vérrel és verejtékkel, de kiharcoltuk, hogy maradhassunk.

Mert az elmúlt ezerév a harcról szólt. Harcolnunk kellett, hogy maradhassunk Európában. Harcolnunk kellett, hogy egyáltalán élhessünk. Hogy Magyarországon élhessünk. Hogy legyen saját államunk. A harcot pedig megnyertük. Mások mentek, mi maradtunk.

Több, mint ezer éve él e nemzet a Kárpát-medencében, és mi mást kívánhatnánk a nemzetünk születésnapján, mint még ezer évet!

Isten éltessen sokáig, Magyarország!

„És annyi balszerencse közt,

Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán.”

Jó időnk lesz a nemzeti ünnepünkön

0

Reggelre a hőmérséklet 12-14 fokig hűl, hűvös időnk lesz! A völgyekben lehet ennél hidegebb, és ott pára és ködfoltok is képződhetnek, melyek reggelre feloszlanak.

Összességében gyengén felhős időnk lesz. Az északi szél gyenge lesz! Délután folytatódik a többnyire napos idő, a hőmérséklet 26-28 fokig emelkedik. Az északkeleti szél mérsékelt lesz! – írja a Meteo Mecsek.

Beltéri maszkviselésre kéri a lakosságot a Magyar Orvosi Kamara

0

„Eddig szerencsénk volt a deltával, ne kockáztassunk! A koronavírus új, lényegesen fertőzőbb variánsa, a delta variáns itt van közöttünk” – hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara. Pénteki közleményükben azt írják: „a járványügyi helyzet javulásával a szigorú szabályok lazítását a magyar lakosság jelentős része úgy értelmezte, hogy minden visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba. Korlátozás, ellenőrzés nélkül igénybe vehető tömött éttermek és bevásárlóközpontok, megnyitott strandok és szállodák, zsúfolt tömegközlekedési eszközök; a maszk pedig szinte mindenhonnan eltűnt, nyoma sincs a védekezésnek”.

A környező országokban ismét fellángolt a járvány, a nemzetközi példák azt mutatják, hogy a hazai átoltottságnak megfelelő helyzetű országokban is gyors terjedés tapasztalható. Ezért felhívjuk a figyelmet az oltás felvételének fontosságára, javasoljuk a védettségi igazolvány minél szélesebb körű használatát, és a hatékonyabb kontakt kutatást – írták. A kamara szerint elengedhetetlen a megelőzés, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján még az oltottak sincsenek teljes biztonságban. Hozzátették, hogy habár az oltás nagymértékben csökkenti a komolyabb szövődmények kialakulását, a járvány terjedését csak lassítja, így az oltatlanok továbbra is veszélyben vannak.

Ezért a Magyar Orvosi Kamara továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy maradjanak elővigyázatosak, figyeljenek a védekezésre: tartsanak távolságot, zárt térben hordják a maszkot, tartsák be a kézmosás és kézfertőtlenítés szabályait!– fogalmaztak.

Kérik a döntéshozókat, hogy a negyedik hullám küszöbén minden hatékony eszközt vegyenek igénybe, amivel ösztönözni lehet a magyar lakosságot az oltás felvételére: létesítsenek mobil oltópontokat a rendezvényeken, vigyék közel az oltást a hátrányosabb helyzetű településeken élőkhöz. Létesítsenek mobil oltópontokat a rendezvényeken, vigyék közel az oltást a hátrányosabb helyzetű településeken élőkhöz. Ezeken a mobil oltópontokon lehetőség szerint egydózisú vakcinát alkalmazzanak, jutalmazzák az oltást felvevőket egy kis ajándékkal.

Augusztusi NAV ellenőrzések Baranyában

0

A NAV baranyai munkatársai augusztus 23. és 29. között szerdán Pécsett, a Surányi Miklós utcai, valamint a Havihegyi úti üzletekben, csütörtökön Szigetváron az élelmiszerboltokban, pénteken pedig Pécsett, a cukrászdákban ellenőriznek.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását vizsgálják.

nav.gov.hu

Egy hét alatt ezernél is több gyorshajtót büntettek meg a baranyai zsaruk

0

Egy hét alatt több mint ezer gyorshajtóval szemben intézkedtek a rendőrök.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vettek az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) által 2021. augusztus 9-15. között meghirdetett Speed elnevezésű fokozott ellenőrzésben, amelynek célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása volt.

Az akció ideje alatt a Baranya megyei rendőrök összesen 1048 esetben intézkedtek sebességtúllépés miatt. Ebből 162 alkalommal meg is állították a szabályszegőket, részükre helyszíni bírságot szabtak ki az intézkedő rendőrök.

A rendőrség a gépjárművekkel közlekedőket, hogy ne lépjék túl a megengedett legnagyobb sebességet, és közlekedésük során vegyék figyelembe az út-, időjárási- és látási viszonyokat, valamint az út vonalvezetését!

police.hu