Kezdőlap Blog Oldal 2505

Pécsi úszólány szerezte az első magyar paralimpiai érmet

A PSN úszója, a 19 éves Konkoly Zsófia szerezte meg a magyar küldöttség első paralimpiai érmét! A tokiói versenyen ugyanis a 400 méteres gyorsúszás döntőjében az S9-es kategóriában második helyen végzett.

Konkoly az S9-es kategóriában a versenyszámban a legjobb idővel került be a döntőbe, így joggal reménykedhettünk benne, hogy ebből szépen csillogó érem is lehet. A verseny aztán óriási csatában dőlt el, az első helyen záró ausztrál Lakeisha Patterson végül elenyésző különbséggel, 8 századdal verte meg a pécsi úszólányt. Ezzel ő szerezte meg a magyar paralimpiai küldöttség első érmét!

Konkoly Zsófia a döntő után a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának nyilatkozott is:

„Az előfutam után visszamentem pihenni egyet a szállásra, három órával a döntő előtt pedig már újra itt voltunk az arénában. Nagyon jó verseny volt ez a döntő, és nagyon örülök annak, hogy így sikerült. A hajrában beleadtam a szívemet, szinte csak az vitt előre. Már a selejtezőben is egyéni csúcsot úsztam, a fináléban pedig még azon is javítani tudtam, így teljesen elégedett vagyok azzal, hogy ez egy ezüstéremre volt elég. Sőt, ha bronzérem lett volna, annak is nagyon tudtam volna örülni! Bár a selejtező végül sima volt, de előtte is izgultam, mennyit tudok majd, mert korábban volt egy bokasérülésem, ami miatt két-három hetet pihentetni kellett, és tudtam, hogy ez erős visszaesést jelent. A döntőben meg azért izgultam, hogy minél előbb tudjak végezni. Még öt versenyszámom lesz ezen a paralimpián, a 4×100-as gyorsváltó, a száz pillangó, ami a főszámom, a száz hát, a száz gyors, és a kétszáz vegyes, de most három nap pihenő jön, úszás nélkül”.

Konkoly Zsófia még csak 19 éves, mégis már kétszeres paralimpiai érmes, hiszen 2016-ban Rióban bronzérmet szerzett.

Forrás: Pécsma, NSO

Kép: Facebook

Az Airbnb 20 ezer afgán menekültet szállásol el

0

Az Airbnb vezérigazgatója bejelentette, hogy ingyenes lakhatást fognak biztosítani 20 ezer afgán menekültnek. Brian Chesky hozzátette, hogy mindezt haladéktalanul el is kezdik. A lakhatási költségek az Airbnb-t fogják terhelni.

Brian Chesky az Airbnb vezérigazgatója Twitteren felhívta a figyelmet korunk egyik legnagyobb humanitárius válságára, mely az afgán menekültek ki és betelepítését foglalja magába világszerte. Az Airbnb szeretné ebből kivenni a részét és Brian Chesky reméli, hogy több hasonlóan nagy szervezet csatlakozni fog a kezdeményezéshez. Ki-ki a maga módján úgy vegye ki a részét, ahogy tudja.

Hozzátette azt is, hogy mindez nem valósulhatna meg a befogadó házigazdák nélkül. Továbbá kérte, hogy aki részt venne még a szállásadásban keresse fel őt.

Az Airbnb.org a vállalat nonprofit szervezete eddig is szorosan együttműködött civil szervezetekkel, melyek eddig is segítették lakhatással a természeti katasztrófák sújtotta régiókat és az egyéb válság után rászorulókat.

Arról azonban nem nyilatkozott, hogy meddig finanszírozza az Airbnb az afgán menekültek lakhatását.

Miután az ország fővárosa, Kabul a tálibok kezére került több tízezer ember próbálta elhagyni Afganisztánt. A kabuli reptéren pedig embertelen pánik uralkodott. Az Egyesült Államok és más kormányok által üzemeltetett evakuálási járatokról számos felvétel is készült, melyről zuhannak le az óriási pánikban menekülő emberek.

Az Afganisztánban több évtizede óta húzódó konfliktusok már heves menekültválságot idéztek elő. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) szerint csaknem 2,5 millió regisztrált menekült van Afganisztánból – olvasható a CNN oldalán is.

Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és számos más országokban a civil szervezetek, vallási csoportok és helyi önkormányzatok is kiállnak az afgán menekültek megsegítése érdekében.

Jövő TV

Új szak indul a PTE-n

0

Elsőként indít tüzelőanyag-cella és hidrogéntechnológia szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzést az országban a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara – írja a Világgazdaság.

A 2022 februárjától induló képzésről kikerülő szakembereket a PTE vezette konzorcium által létrehozandó Nemzeti Laboratórium is igényelni fogja, de szükség lesz rájuk az ország gazdaságának számos területén, mindenekelőtt az energiaiparban és a közlekedésben.

A hallgatók két féléves programban sajátíthatnak el alapvető elméleti, műszaki és  gyakorlati ismereteket. A szakra legalább alapképzésben, műszaki vagy agrárképzésben szerzett mérnök szakképzettséggel rendelkezők, illetve mérnök-informatikusok jelentkezhetnek.

A tananyag összeállításában, az oktatási eszközök kiválasztásában együttműködik a karral az országban egyedüliként a tüzelőanyag-cellák fejlesztésében tizenhat éves tapasztalatot szerzett pécsi Kontakt Elektro Kft. Az ipari villamos vezérlés, automatizálás, elektro- és szenzortechnika területén működő vállalkozás  saját hidrogénlaborral rendelkezik, amelyet a most induló egyetemi szakmérnök képzés rendelkezésére bocsát.

Forrás: Világgazdaság

Jogerősen is pert nyert Mészáros ellen Fekete-Győr

Mészáros Lőrinc még tavasszal jelentette fel Fekete-Győr Andrást, miután a Momentum miniszterelnök-jelöltje a 2022 utáni elszámoltatás és a közpénzlopás kapcsán emlegette Mészáros Lőrincet. Első fokon akkor a bíróság elutasította Mészáros keresetét, ügyvédei azonban fellebbeztek. A napokban megszületett a másodfokú, jogerős ítélet is, ami helybenhagyta az első fokú ítéletet. 

Fekete-Győr András ennek kapcsán elmondta:
Nem bírja elviselni Mészáros Lőrinc, hogy nem ő dönti arról, ki mit mondhat róla. Előbb tavasszal “becsületsértésért” jelentett fel, miután a 2022 utáni felelősségre vonásáról beszéltem, majd amikor a bíróság az én javamra döntött, ahelyett, hogy elfogadta volna a döntést, fellebbezett, sőt, egy Facebook-posztom miatt még egyszer megpróbált feljelenteni ezen a fellebbezésén keresztül. 

Pedig már elsőfokon is kimondták: alaptalan vádaskodás, amit Mészáros művel, és igenis lehet nyilvánosan beszélni arról, hogy “politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Magyarország kontra Orbán, Mészáros, Rogán és társaik”. 

Most pedig megszületett a másodfokú, JOGERŐS ítélet: szó nincs “becsületsértésről”, az elszámoltatással kapcsolatos kijelentések pedig bőven beleférnek az értékítélet kategóriájába. Tehát legalább három bíró gondolta már úgy, hogy Orbán Viktor fő strómanja alaptalanul vádaskodik. 

További részletek Fekete-Győr Facebook-posztjában. 

Így él a szexbotránya után Szájer József

A brüsszeli szexbotránya után Szájer József eltűnt a nyilvánosság elől, a Blikk azonban megtalálta az a balatoni házat, ahol a volt EP képviselő éli mindennapjait.

Nem az a gond, hogy Szájer elment egy orgiára, de még annak sem kéne gondnak lennie, hogy drog volt nála…

Szájer József a lap információi szerint saját stéggel felszerelt, közvetlenül a Balaton parton elhelyezkedő, gyönyörűen felújított házat még 2014-ben vásárolta, és ő az ingatlan egyedüli tulajdonosa. Szájer és egyéni vállalkozása 10 éven keresztül a feleségével, Handó Tünde alkotmánybíróval közös családi házába volt bejelentve. Egy héttel azután, hogy papíron is véget ért a brüsszeli munkája, áthelyezte címét a balatoni hétvégi házba.

A Fidesz alapító tag lefogyva, szakállát, haját levágatva fiatalosabb külsőre tett szert.

„Szoktam látni néha, ha épp úszik egyet a vízben. De általában csak messziről, az utcán még soha nem futottam össze vele” – mondta a Blikk kérdésére egy helyi lakos.

A bizonyító erejű képeket ITT tudja megtekinteni.

Hűvös, de csapadékmentes idő várható mára

0

Reggel a levegő 12-14 fokig hűl csupán, a völgyekben lesz a hűvösebb. Az alacsonyszintű felhőzet mellett többfelé alakulhat ki köd és pára folt is, melyek a reggeli órákra fokozatosan feloszlanak!

Az északi szél kezdetben élénk, olykor erős lesz, majd a délelőtt folyamán kissé mérséklődik. A délután erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de több órás napsütésre készülhetünk, csapadék ezen a napon nem várható!

A maximumok 23-25 fok között alakulnak. Az északnyugati szél mérsékelt lesz!

Csütörtökön késő délután egy hidegfront érkezik, mely elrontja az időt, pénteken és szombaton várhatóan koraőszies időre készülhetünk, várhatóan sok csapadékkal!

Egy szomorú galéria: a kozármislenyi halálos baleset

Ahogy arról lapunk is beszámolt, ma kora este két autó frontálisan ütközött Kozármisleny környékén, a balesetben sajnos két ember életét veszítette.

Fotók: baleset-info.hu

Halálos autóbaleset Kozármislenynél

Halálos baleset történt a magyarsarlósi elágazás közelében. Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.

Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2021. augusztus 24-én 18 óra 30 perc körül két személygépkocsi frontálisan ütközött az 57-es úton a magyarsarlósi elágazás közelében. Az elsődleges információk alapján a baleset során ketten a helyszínen életüket vesztették.

A helyszínelés idejére 18 óra 40 perctől a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben. Kerülni Kozármisleny, illetve Olasz felé lehet. – írja a police.hu

Kérjük, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

A kérdés, ami mindenkit érdekel: túl gyors volt az mRNS vakcinák fejlesztése?

Túl gyors volt az mRNS vakcinák fejlesztése? – tette fel a kérdést közösségi oldalán Kemenesi Gábor, pécsi virológus. Természetesen válaszolt is rá, íme!

Természetesen nem, szűkebb értelemben két évtized, tágabb értelemben pedig jóval több, hét évtizednyi tudományos kutatás és fejlesztőmunka áll mögötte. Méltán büszkék lehetünk mert több magyar név is szerepel a legfőbb áttörések mögött.

Az ábra angol nyelvű, de magáért beszél – pirossal az RNS molekulák kapcsán elért áttörések, a kék sáv pedig a „csomagoláshoz” szükséges lipid nanocseppecskék fejlesztésének alakulását mutatja.

Ajánlom még megtekintésre Dr. Pardi Norbert kiváló előadását, a Fiatal Kutatók Akadémiája szervezésében megrendezett konferenciáról: https://youtu.be/w5OxJlq42Kg Akit érdekelnek a fejlesztés mérföldköveinek számító tudományos eredmények, annak kifejezetten ajánlom.

Ábra Forrása: https://www.nature.com/articles/s41578-021-00358-0

22 autót rongált meg egy kilencéves – videó a cikkben

A rendőrség youtube csatornáján tette közzé a mai napon azt a videót, melyben 22 db autót karcolt össze egy kilencéves kisfiú, a belvárosban.

„Augusztus 11-én egymás után érkeztek a tulajdonosok az V. Kerületi Rendőrkapitányságra, akik az utcán parkoló autóik megrongálása miatt tettek feljelentést” – írja a Police.hu.

Szerencsére már azonosították, így több autóban kárt nem tud tenni. Ugyan életkora miatt nem büntethető, a rendőrség értesítette a Gyermekjóléti Szolgálatot.