Kezdőlap Blog Oldal 2503

A szürettel együtt megnő a mustgázmérgezés veszélye

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága a közelgő szüret egyik legalattomosabb veszélyére, a mustgázra hívja fel a figyelmet tegnap megjelent közleményében.

„Magyarországon évente mintegy ötven alkalommal riasztják mustgázzal kapcsolatos esethez a tűzoltókat, az esetek egy részében már nem lehet segíteni az áldozaton. Kellő odafigyeléssel a tragédiák elkerülhetők. A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével azonban megakadályozható, hogy a színtelen, szagtalan gáz veszélyes mennyiségben felhalmozódjon és balesetet okozzon.” – írják a közleményükben.

„Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel, amely önmagában nem mérgező, azonban mivel másfélszer nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja azt. Aki ilyen helyiségbe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek a jellegzetes tünete a szédülés és a fáradtságérzet. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követheti. Éppen ezért fontos folyamatosan szellőztetni a pincét, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni.” – figyelmeztetnek a veszélyre.  

„A szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!” – intik elővigyázatosságra a szőlősgazdákat.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: katasztrofavedelem.hu

Lelkének tükre jelenik meg a könyveiben

0

Verőfényes augusztusi Ilona-napon kerestem fel Kozármisleny népszerű verselőjét Lieber Ilonát, akinek eddig négy kötete jelent meg nyomtatásban, 2005-ben a Versbe zárt érzelmek, 2007-ben a Köddé vált álmok, 2010-ben a Szárnyak nélkül, és 2014-ben a Könny és mosoly. Írásai jelentek meg a Pécsi Új Hangban, a Pécsi Művészkör ajánlásával éveken keresztül publikált, írásai megtalálhatók antológiákban, válogatásokban. Nemzetközi versíró pályázatra beküldött verséért „Ezüst Toll” díj elismerést kapott. Országos Nyugdíjas versenyen saját versének előadásával, egy Arany, és két Kiemelt Arany minősítést, további megmérettetéseken számos első helyezést ért már el. Saját verseit országszerte, különféle rendezvényeken adta már elő, mindig nagy sikerrel.

BaHír: Mitóta írsz verseket?

Lieber Ilona: Már gyermekkoromban is nagyon kedveltem az irodalmat, a verseket, regényket, novellákat. Talán arra születtem, hogy a gondolataimat versekbe szedjem. Első verseim eléggé szomorúra sikerültek, mert nagy szegénységben nőttem fel. Ennek ellensúlyozására gyűjtöttem a régi dalokat, verseket a közvetlen környezetemben élőktől. Otthoni magányomban viszont sokszor ragadtam tollat, 2003-ban aztán egy nyugdíjas találkozón olvastam fel a „Nagyapámra emlékezem” című versemet. Ezután került sor az első verseskötetem kiadására. Aztán észrevétlenül gyűltek a verseim, és az írásaim a következő kötetekhez.

BaHír: Mi ösztönöz az írásra?

Lieber Ilona: Az életem eseményeinek megélése, átélése ösztönöz folyamatosan írásra. A családi élet idillje, szeretete, annak minden öröme, de az élet minden fájdalma, elkeseredettsége, bánata is a tollam hegyére kívánkozik. Voltak napok, amikor egyszerűen nem tudtam abbahagyni az írást, mert megihletett a nap sugara, vagy az évszakok, a település, az ország, a haza, ahol élek.

BaHír: Miért osztod meg a bánatod, örömöd az emberekkel?

Lieber Ilona: Mindenképpen elsősorban örömöt szeretnék szerezni az embereknek. Mellette a szórakoztatásra is gondolok, mert az én korosztályom még szeret olvasni. Úgy gondolom, hogy nagyon sok a hozzám hasonló dolgokon átesett ember. Hihetetlen, hogy az én korosztályom már mi mindenen ment keresztül. Nagyon sok megpróbáltatás, keserűség, bánat ért mindannyiunkat, és én az írásaimmal azt szertném üzenni, hogy soha nem szabad csüggedni. Hozzunk ki minden percből valami szépet, valami jót, verset, novellát, dalt, táncot, és tegye ezt mindenki ízlése vagy éppen a lehetősége szerint.

BaHír: Készül valami új?

Lieber Ilona: Az utóbbi időszakban kissé mozgalmassá vált az életem, férjem betegsége, majd halála, költözködés, építkezés, egészségügyi problémák vesznek körül, amelyek nem igazán kedveznek az alkotásnak. Napjainkban a memoárjaim leírása, vagy legalább a lediktálása foglalkoztat, mert gyermekkoromtól egyedi, mozgalmas és tevékeny életet éltem, hol vidámságban, hol pedig könnyek között.

BaHír: Példaképek?

Lieber Ilona: Az irodalomban szinte mindenevő vagyok, előszeretettel forgatom Jókai Mór, József Attila, Petőfi Sándor remekműveit, de örömmel veszem kézbe korunk íróinak, költőinek munkáit, vagy olvasom őket éppenséggel a világhálón. A Pécsi Művészkört is rendszeresen látogattam még a pandémia kitörése előtt.

BaHír: Alkotói ars poeticád, hitvallásod?

Lieber Ilona: Én vallom az értékteremtést, értékmegőrzést, érthetően, csakis magyar nyelven. Számomra a legfontosabb, hogy a könyvem egyben a lelkem tükre is legyen.

Elhunyt Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész, a nemzet művésze

Nyolcvanegy éves korában csütörtökön Szentendrén elhunyt Csíkszentmihályi Róbert Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte az akadémia az MTI-vel. 

Sokoldalú, a szobrászat minden területén otthonosan mozgó, gazdag munkásságot teremtő szobrász volt, akinek történelmi emlékművei, emlékszobrai, díszítő jellegű alkotásai, díszkútjai a hazai és külföldi városok közterein, középületeiben lelhetők fel, és számos domborműves emléktáblát, valamint síremléket is készített az elmúlt öt évtizedben – olvasható a méltatásban. 

Csíkszentmihályi Róbert otthonában, családja körében hunyt el. A Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Csíkszentmihályi Róbert 1940. január 5-én Budapesten született, és már gyermekkorában nagy érdeklődést tanúsított a rajzolás és a festés iránt. 1954-től 1958-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba járt Budapesten, majd 1960 és 1965 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol mesterei Pátzay Pál és Szabó Iván voltak. Már a Török Pál utcai iskolában magával ragadta Somogyi József munkássága, majd a főiskolán Borsos Miklós és Medgyessy Ferenc művészetének bűvkörébe került, és meghatározó volt számára Barcsay Jenő egyénisége és alkotói magatartása.

1965 és 1975 között művészpedagógusként is tevékenykedett, 1965 és 1967 között általános iskolai rajztanár volt Vác-Deákváron, majd a budapesti Kirakatrendező Iskola rajz-művészettörténet tanáraként dolgozott. 1967 és 1975 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola (Budapest) tanára, 1971-től 1972-ig a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola tanára volt. 1975 óta önálló művészként dolgozott.

Csíkszentmihályi Róbert munkássága összetett, sokrétű, a szobrászat minden területét és ágazatát, megannyi műformáját és műfaját, csaknem minden anyagmegmunkálás-módját és technikáját felöleli. A hatvanas évek közepe óta épülő oeuvre művei a kezdetektől napjainkig jelen vannak a magyar művészet hazai és külföldi kiállítási fórumain, számos kompozíciója gazdagítja a rangos hazai és külföldi köz- és magángyűjtemények anyagát, és megannyi alkotása lelt otthonra – idehaza és a határokon túl is – a köztereken és a középületekben.

Művészetében azonos súllyal jelennek meg a tradicionális kisplasztikák, a kisszobrok, kiállítási plasztikák, az érmek és plakettek és a megbízásra készített monumentális emlékművek, emlékszobrok, díszítő plasztikák, díszkutak, valamint a síremlékek és az épületekhez kötődő emlékjelek. Fontosak a szakrális, az egyházi épületekbe, a templomokba vagy közvetlen környezetükbe komponált és került kompozíciói.

Egyes alkotóperiódusaiban a különböző fafajták megmunkálása, majd a kövek megfaragása, máskor a mintázott plasztikák bronzba öntése volt domináns tevékenységében. Művészetének meghatározó sajátossága az anyagszerűség, az adott anyag megmunkálásának adekvát volta, a kivitel precizitása és eleganciája.

Művészetét 1974-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el. 1983-ban érdemes művész lett, Budapest Főváros Művészeti-díját 1988-ban kapta meg. 2001-óta a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze. Pest Megyéért Emlékérmet kapott 2005-ben, 2007-óta Szentendre Város Díszpolgára. 2013-ban Kossuth-díjat kapott, 2014 óta pedig a nemzet művésze.

Szobrászi munkássága mellett Csíkszentmihályi Róbert tevékeny résztvevője volt a művészeti életnek és a szobrász szakmának is: aktívan részt vett a szentendrei művészet mindennapjaiban, számos művésztársaság, művészközösség tagjaként (Magyar Szobrász Társaság, Szinyei Merse Pál Társaság, Magyar Művészeti Műhely, Unicornis Csoport) vállalt szerepet, és szakértőként évtizedek óta közreműködött zsűrikben, pályázati bíráló bizottságokban. A Magyar Művészeti Akadémiának 2013 óta volt rendes tagja.

Forrás: mti.hu

Fotó: mmakademia.hu

Tűz ütött ki egy szekszárdi lakásban

Egy televízió, valamint berendezési tárgyak égtek egy társasházi lakásban Szekszárdon, a Wesselényi utcában. Az esethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a tüzet. Az egységek az érintett ingatlan feletti lakást is átvizsgálták, a tűz nem terjedt át.

A város hivatásos tűzoltói eloltották a tüzet.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: pixabay.com

Villanyfényben a Kozármislenyi Stadion

0

Második hazai villanyfényes mérkőzésükön a tavalyi bronzérmes FC Dabas gárdáját fogadta 2021. augusztus 22-én a HR-Rent Kozármisleny. A hazai pályán játszó kozármislenyi csapat a nagy fölényük ellenére is mindössze döntetlent ért el a dabasi focisták ellen.

Ezen a vasárnapi estén az NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés egy kicsit másról is szólt, mint a labdarúgásról, hiszen ezen a kozármislenyiek számára mindössze második hazai villanyfényes mérkőzésükön, ahol a tavalyi bronzérmes FC Dabas gárdáját fogadták, került sor, történt meg a pálya villanyvilágításának hivatalos átadójára.

A hosszú évek tervezése és munkája után debütálhatott a pályavilágítás 2021 nyarán a Kozármislenyi Stadionban.

„A stadion-projektbe anno nem fért bele a világítás kiépítése, ezért már ekkor elkezdtünk gondolkozni azon, miként tudjuk ezt megvalósítani. TAO-forrásból láttunk reális esélyt ennek megoldására. Bíztunk is benne, meg nem is, de mertünk egy nagyot álmodni! Számos nehézséggel kellett megküzdenünk érte, de sok lépcsőn keresztül végül is sikerült kivitelezőt és beszállítót is találni”

– nyilatkozta a projekt kapcsán Feleki Attila, a focicsapat első embere.

A tulajdonos nyilatkozatából kitűnik, alig hiszi el, hogy aktív szerepvállalása során, a víztoronynál található pályától meddig jutott el a kozármislenyi futball, hiszen sokáig ez a projekt is inkább csak vágy, mint realitás volt. A klubnak nagy szüksége volt a világításra, hiszen a nyári hőségben szembesütő nap miatt a találkozók kezdését szükséges kitolni, illetve így télen is el lehet kezdeni az edzéseket már 3-4 órakor, tekintetbe véve a dolgozó, illetve tanuló labdarúgókat.

Vezetőedzők véleménye az augusztus 22-i mérkőzésről:

Aczél Zoltán vezetőedző, HR-Rent Kozármisleny: Az, hogy ezt a mérkőzést a sírból kellett visszahoznunk, az nem volt benne a meccsben. Az első félidőben is domináltunk, a második félidőt nehéz jellemezni, hiszen ott ellenfelünk tényleg nem nagyon lépte át a felezővonalat. Nem is nagyon akarták azt követőn, miután meglőtték a kontragóljukat, azt megelőzően nem is nagyon jártak a térfelünkön, innentől kezdve pedig nagyon deffenzívek lettek, védték ezt a 2-0-át. Az első félidőben is jobban futballoztunk, hiányzott azért valami, de a második játékrészben sokkal több lehetőségünk volt, kihagytunk néhányat, volt védése a kapusnak, volt kapufa is. A csapat előtt le a kalappal! Futballoztak, nyerni akartak a srácok! Egy ilyen döntetlent azért jobb látni, mintha nem futballoznánk és deffenzívek lennénk!

Bücs Zsolt vezetőedző, FC Dabas: Egy magas színvonalú játékot láthattak a kilátogató nézők, tele izgalommal, érzelmekkel. Mind a két csapatnak van hiányérzete. 2-0 után azt hittük, hogy több lesz a mérkőzésben. Ha a végjátékban pontosabbak vagyunk, tudtunk volna további gólokat szerezni. A Kozármisleny az utolsó percig ment, mint amilyen a Zoli mentalitása, olyan volt a a játékosaié is. Sajnos ennek meglett a gyümölcse, hiszen 2-2-re alakították a mérkőzés végeredményét. Szeretnénk a bajnokságban az 1-4. helyeken végezni, de azt látni kell, hogy nagyon kevés csapat próbál meg focizni, csak az első 4-5 csapat, a többiek “betolják a buszt” a kapu elé. Én nem vagyok ennek a híve, próbálunk focizni. Erre a meccsre megvolt a taktikánk, ami úgy gondolom, hogy ült is. Tudtuk, hogy magassági fölényben lesznek, azt is vártuk és a félidőben beszéltünk is róla, hogy át fognak állni 3 védőre, jött ez is.

Következő mérkőzés:

NB III Közép csoport 5. forduló

2021. szeptember 1., szerda 16:00 óra

Bp. Honvéd-MFA II. – HR-Rent Kozármisleny

Megölte az anyósát

Balesetnek próbálta meg beállítani hozzátartozója halálát egy tatabányai férfi, de nem tudott túljárni a rendőrök eszén.

Letartóztattak egy tatabányai férfit, aki a gyanú szerint balesetnek álcázta anyósa halálát – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2021. június 25-én. A telefonáló elmondta, hogy hazaérkezve holtan találta az anyósát, aki valószínűleg leesett a lépcsőn. A kiérkező rendőrök lefolytatták a helyszíni szemlét, és a körülmények tisztázása érdekében eljárást indítottak. A Tatabányai Rendőrkapitányság rendkívüli halálesetekkel foglalkozó munkatársát nyugtalanították a haláleset körülményei. Gyanúját a kirendelt szakértők is megerősítették, kiderült, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2021. augusztus 23-án gyanúsítottként hallgatták ki az áldozat vejét, a 36 éves T. Nándort.

Ellene halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatását, amit a bíróság 2021. augusztus 26-án elrendelt.

Forrás: mti.hu, police.hu

Fotó: police.hu

Szőlő, az élet

0

Hazánkban már évszázadok óta elképzelhetetlen az ősz szőlő, és a szüret hangulata nélkül. A történészek szerint az emberiség a szőlőt már mintegy 5332 millió éve ismeri. A kezdetekben az igénytelen növények közé tartozott, mert bárhol megtermett. Mégis elsősorban a napfényes, melegebb terülteket, és a tápanyagban gazdag talajokat kedveli.

Lássuk hát mit találunk a szőlő héja alatt!

A szőlő nagyon gazdag vitaminforrásnak számít, mert A, B1 és B2, C,- K-vitamin-, folsav, béta karotin és biotin is található benne.

Ásványi anyag tartalma is kiváló, mivel sok foszfort, káliumot, vasat, magnéziumot, rezet és cinket tartalmaz.

Tápanyag tartalma alapján a szőlő az egyik legjobb energiaforrás. 70-80%-a víz, de 18%-os a cukortartalmú. Miközben szénhidrát tartalma 18-21g/100g között mozog, fehérje tartalma is elenyésző 0,6g/100g, szerves savakban például borkősavban, almasavban, citromsavban, borostyánkősavban és rostokban (pektin, cellulóz) igen gazdag tápanyag forrásunk.

Szőlő jótékony hatásai között tartják számon, hogy szívünk jó barátja, mivel nagyon sokféle módon védi a szívünket és az érrendszerünket. Magas vas és folsav tartalmának köszönhetően elősegíti a vérképzést, így a vérszegénységben szenvedőknek kifejezetten javasolt a szőlő fogyasztása. A szőlő verhetetlen az erek rugalmasságának megőrzésében, és az érelmeszesedés megelőzésében. A szőlő fogyasztása csökkenti a vérnyomást, és megakadályozza a vérrög kialakulást, javítja az erek állapotát, megerősíti a hajszálereket, ezért a szívkoszorúér betegségekkel küzdők számára ajánlott.

Segít az emésztésben, mikor a szőlő fogyasztásakor hő szabadul fel a gyomorban, és így csökkenti a gyomor irritációt, ezzel megszünteti az emésztési zavarokat. A piros szőlőben található cserzőanyag pedig jótékony hatást gyakorol a bélnyálkahártyára, serkentve a bélműködést. A szőlő képes megszüntetni a kövesedést a szervezetben, a vesében, a hólyagokban.

Antibakteriális védőpajzsot képez a szervezetben, ezzel meggátolja a vírusok terjedését, és likvidálja a herpesz és pliovírust. Ezek a tulajdonságai a tannin tartalmának köszönhetők.

Fáradtság és stressz csökkentő. Egyes szőlőfajokban nagyobb mennyiségben található vas, ezek komoly fáradtság és stressz csökkentő képességgel rendelkeznek. Antioxidánsok és vitaminok viszont minden szőlőfajtában nagy számban megtalálhatók, így a fáradtság mellett a kedélyállapotot is jelentősen javítják. Szőlő fogyasztásával könnyen felfrissíthetjük a szervezetünket, tehát erősen ajánlott a hosszan tartó szellemi munkát végzőknek.

Megelőzheti a rákot, hiszen erős gyulladáscsökkentő hatását több teszt is alátámasztja. Bebizonyították, hogy a szőlőben található rezveratrol hatékonyan akadályozza meg a rákos sejtek terjedését. A mellrák megelőzésében nagy szerepet szánnak a szőlőnek, szervezetünk általános védelmét is elősegíti, legfőképpen a benne található pigmentek.

Asztmás tüneteket csökkent az asszimilációs hatásával, amikor is a tüdő nedvességtartamát növeli, és így csökkenti az asztmás reakciók gyakoriságát.

Agyműködést serkentő, ezért soha ne készülj a vizsgáidra egy kis szőlőcukor nélkül! B-vitamin tartalmával segíti az idegrendszer működését, csökkenti a stressz okozta káros tüneteket. Tanulóknak, szellemi munkával foglalkozóknak kifejezetten hasznos lehet a napi egy fürt szőlőt.

Hashajtó a benne található cellulóznak, cukornak és egyéb savaknak köszönhetően. Lazít a beleken, ami elősegíti a székletürítést.

Szemvédő, mert hatóanyagai megvédik a szemet a napból származó káros sugaraktól. Jelentős szerepet kap az idős korral együtt járó szembetegségek csökkentésében. Tehát egy bizonyos kor fölött kötelező a rendszeres szőlőfogyasztás.

Koleszterinszint csökkentő, mivel tartalmaz egy pterostilbene összetevőt, ami csökkenti a szervezet koleszterin szintjét A szőlő héjában pedig található egy olyan anyag, ami meggátolja a magas koleszterinszint kialakulását.

Migrénes tüneteken enyhít, ha korán reggel fogyasszuk a szőlőt natúr, vagy akár préselve.

A szőlő szépségápolóként sem utolsó, mert természetes ránctalanító. A kozmetika világában ma már nélkülözhetetllen a szőlőmag olaj, hiszen nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, szelént, vagyis sejtregenerálót. A szőlő segít megőrizni a fogak fehérségét úgy, hogy meggátolja azok elszíneződését a benne található savaknak köszönhetően.

Izomregeneráló, ezért is ajánlott a testépítőknek, a konditermeket gyakran látogatóknak, miközben a szőlőben lévő antioxidánsok elősegítik még a méreganyagok távozását is a szervezetből.

Itt jártam: Nándorfehérvár

0

,,Ez a vár végvára az országnak, s mintegy főkapuja a magyar földnek, melyen legkönnyebben juthatni az országba. Két részről óriási folyók veszik körül. Többször akarták már  a törökök ezen várat a hatalmukba ejteni, hogy így nyitva legyen előttük az út Magyarországba, és Magyarországból ki.,, – összegezte Giovanni da Tagliacozzo ferences szerzetes és krónikás, hogy a korabeli Magyarország számára mit is jelentett 1456 körül Nándorfehérvár.

Igen, tudom, hogy 565 évvel az egész Európában örömmámorként megélt diadal után ma már úgy nevezik a helyet, hogy Belgrád, de én mégis Nándorfehérvárt kerestem a főváros falai között.

Múlt és jelen szemben egymással

A sokat megélt városból, ami 1403-ben lett először Szerbia, majd 1918-2003 között pedig Jugoszlávia, 2003-20006 közötti időszakban Szerbia-Montenegró, aztán 2006 óta pedig ismét Szerbia fővárosa, nos hát belőle sokat nem igazán láttam.

Buszunk ablakából a széles bevezetőúton mindössze egy másfél milliós főváros modern, városi épületei suhantak el mellettünk, miközben utastársaimmal együtt a kirándulásunk célpontját kutattuk szemünkkel.

Az igazán rejtélyes évszámmal rendelkező 565. évforduló izgalmában tekintettem meg a nándorfehérvári vár elképzelhetetlenül masszív Despota-kapuját, amelyen áthaladva újabb kapukon keresztül értünk fel a várba.

A vár területére érkezve megállapíthattam, hogy nem igazán sok épület maradt meg az idők viharában a régmúltból. Az egész óriási, városnyi terület inkább hasonlít egy hatalmas parkhoz, ahol az árnyas, ligetes  sétányok, és a padok a főváros levegőzni, szórakozni, sportolni és pihenni vágyók tömegeit várja. A nándorfehérvári vár mára egy igazi közösségi térré változott. A múltat a még megmaradt épületekben működő múzeumok őrzik.

A várba látogatásomkor igyekeztem felfedezni a magyarok számára fontos és emlékeket felidéző helyeket. Hiszen mégis csak a naponta elhangzó déli harangszó születési helyén járok.

Emlékkő a várban

A várban elhelyezett emlékkő a nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseményére emlékeztet, amelynek során 1456. július 4-22. között a keresztény csapatok, köztük magyarok és szerbek Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár vagyis a mai Belgrád várát. A védőkhöz 10 ezer katonájával csatlakozott Hunyadi János vezetésével Kapisztrán János 30–35 ezer fős keresztes csapata. A magyar és szerb katonákat egyesítő seregek július 22-én, a vár melletti csatában győzték a törököket.

Múltat időző jelenet, napjaink turistáival

A szerencsés turista felfedezhet hagyományőrző csoportokat is a vár területén, akik korabeli öltözékükkel kicsit visszahozzák a falak közé a régmúlt egy kis szeletkéjét.

A különböző felekezetek templomai jól megférnek a vár falai között

A vár meglátogatása egy egész napot is igénybe vesz, mert a számtalan múzeum és templom megtekintése igazán időigényes, mindezek mellett felemelő is, mert például a fotón látható kápolnában vizet osztanak a szomjazó betérőknek, természetes illik megköszönni némi adománnyal a kedvességet.

A felvétel jól tükrözi, hogy a vár több szinten várja látogatóit

Együttműködnek a szakképzés felsőoktatásba történő bekapcsolásáért

0

Együttműködési megállapodást kötött a 2021/22-es tanévtől kezdődően a Baranya megyei Szakképzési Centrum (BMSZC), a centrum Zipernowsky Károly Műszaki Technikuma és a Pécsi Tudományegyetem (PTE).  Az együttműködést augusztus 26-án, a PTE Szenátusi termében egy sajtótájékoztatón mutatták be, ahol elhangzott, hogy a cél a szakképzési és felsőoktatási képzések tartalmi összehangolása, a technikus végzettséget szerzett diákok felsőoktatási továbbtanulásának elősegítése, vagyis a munkaerőpiaci igények még hatékonyabb kiszolgálása.

Az együttműködés első lépéseként a PTE és a BMSZC Zipernowsky Károly Műszaki Technikum okleveles technikusképzés képzési programját készítették el. A képzési program kiterjed a kötelező képzésszervezési elemekre, és bemutatja az Egyetem által szervezett képzések tudásbeszámítási lehetőségeit, az így elérhető összes kreditértéket. A képzéshez szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeket a BMSZC biztosítja.

„Jelentős számú hallgató érkezik a PTE-re a szakképzésből, ezért is rendkívül fontos, hogy egyre jobb együttműködést alakítsunk ki. Versenyképesebb tudással rendelkező szakemberek képzésével a régió fejlődéséhez is hozzájárulunk.”

– emelte ki dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora a sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztatón elmondták, hogy a szerződő partnerek megállapodtak abban, hogy közös tananyagfejlesztést is folytatnak, emellett pályaorientációs és szakmai oktatásszervezési tevékenységüket összehangolják, ezekben együttműködnek. Az intézmények közös célja, hogy a munkaerőpiac változó igényeit követve garantálják a fiatalok szakmai előrehaladását, és korszerű, versenyképes tudáshoz juttassák a diákokat. Az eddigi visszajelzések mindegyik oldalról nagyon pozitívak.

A felvételi statisztikából kiderül, hogy a szakképzési intézményekből a PTE-re felvett hallgatók száma jelentősnek mondható, évente mintegy ezer fő érkezik a szakképzésből az egyetemre. A Zipernowsky Károly Műszaki Technikumból érkezők száma ezen belül elenyésző, átlagosan 1%-os arányt mutatott eddig. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az együttműködő felek reményei szerint ez az arány jelentősen megemelkedik majd az együttműködésnek köszönhetően.

A Pécsi Tudományegyetem középfokú oktatásban történő szerepvállalása egyre nagyobb hangsúlyt kapott az elmúlt években. A gyakorló intézményeken túl az Egyetem komoly sikereket ért el a dunántúli egészségügyi szakképzés felzárkóztatásában, hiszen a PTE fenntartású középfokú egészségügyi szakképzésben tanulók száma az elmúlt két évben 1154-ről 1881 főre nőtt.

A Pécsi Tudományegyetem célja, hogy a jövőben minél több fiatal számára, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül elérhetővé tegye a versenyképes ismereteket és szaktudást nyújtó felsőoktatási képzéseket.

Forrás: univpecs.com

Fotó: univpecs.com

Mai nap krónikája: garázdaság Kisvaszaron, nyaklánckitépés Pécsett

0

Verekedéssel rendezték a vitát, a rendőrök elfogták őket.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2021. augusztus 25-én délután arról, hogy őt és édesapját bántalmazta két másik férfi Kisvaszaron. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 53 éves helyi férfi, és 24 éves fia az utcán egy korábbi nézeteltérés miatt összeszólalkozott a bejelentővel, és annak édesapjával. A veszekedés odáig fajult, hogy bántalmazták is vitapartnereiket. Egyikük kézzel, a másikuk pedig egy bottal ütötte meg a sértetteket, akik a bántalmazás során könnyebben megsérültek. A rendőrök a feltételezett elkövetőket elfogták, majd mindkét férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A garázda apa és fia ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint könnyű testi sértés elkövetése miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

Kifosztott egy idős asszonyt Pécsett, a rendőrök elfogták.

A pécsi nyomozók 2021. augusztus 25-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 25 éves siklósi férfit. A gyanú szerint a férfi július 29-én este Pécsett, a Kertvárosban megszólított egy, a járdán várakozó idős asszonyt. Megkérdezte a nőtől, hogy mennyi az idő, majd hirtelen kitépte a sértett nyakából az aranyláncát, és azzal elszaladt. Az eset során személyi sérülés nem történt. A rendőrök a nyomozás során beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra. Kihallgatását követően őrizetbe vették, ellene kifosztás elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu