Kezdőlap Blog Oldal 244

78 milliós csalást okoztak egy somogyi autószervízben

Milliós kárt okoztak a hamis szoftverekkel – a NAV pénzügyőrei egy Somogy vármegyei műhelyt vettek górcső alá.

A pénzügyőrök rendszeresen vizsgálják az autószervizek diagnosztikai eszközeinek jogtisztaságát. A napokban egy ilyen kontroll buktatta le a Somogy vármegyei autódiagnosztikai műhelyt. A műhelyben kiderült, hogy a számítógépeken nem a törvényes programok futnak. Öt laptopon és több adathordozón összesen 21 illegálisan használt járműdiagnosztikai szoftvert találtak az egyenruhások.

A cég tulajdonosai a szoftverek jogosulatlan használatával közel 80 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosnak. A járőrök az illegális eszközöket lefoglalták és szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak.

Magasból mentő gépjárműveket szerez be a pécsi katasztrófavédelem

Összesen nyolc darab 42 méteres magasból mentő tűzoltó gépjárművet szerez be a katasztrófavédelem. A projekt az Európai Unió 3 milliárd 500 millió forintos vissza nem térítendő támogatásából, a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. Az egyik ilyen jármű Pécsen lesz majd készenlétben, két perces riasztási idővel

A középmagas és magas épületeknél zajló tűzoltói beavatkozásokhoz elengedhetetlen, hogy minél több tűzoltólaktanyában modern magasból mentő gépjárművek álljanak rendszerben. Ilyen beavatkozás lehet egy tűzeset, vagy műszaki mentést igénylő esetek, köztük a viharos időjárás vagy ónos eső okozta károk, illetve a különböző infrastruktúrákat érintő káresemények – írja a katasztrófavédelem.

A projekt célja, hogy az új magasból mentő gépjárművek beszerzésével a katasztrófavédelem tűzoltóegységei rövidebb idő alatt, nagyobb kapacitással, modernebb felszerelésekkel tudjanak a helyszínre érkezni. Így gyorsan és hatékonyan fel tudják számolni a károkat, továbbá a beavatkozás során alkalmazott eljárások kevesebb környezeti kárt okoznak.

A magasból mentő gépjárművek Pécs mellett a miskolci, a szegedi, a szolnoki, a tatabányai, a kaposvári, a kecskeméti és a debreceni hivatásos tűzoltó-parancsnokságon állnak majd készenlétben. A gépjárművek a vármegye más tűzoltóságára is átvezényelhetőek, de szükség szerint országosan is riaszthatóak lesznek.

Képünk illusztráció!

Néhány óra alatt 77 gyorshajtót büntettek meg Keszőhidegkúton

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek – írja a rendőrség.

Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze. Egy másik sofőr pedig alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.

A rendőrök azért ellenőriztek a 6313-as úton, mert a nemrég felújított úton rendre gyorshajtók száguldoznak. A korábbi tapasztalataik beigazolódtak, az autósok nem tartották be a sebességhatárokat. A néhány órás ellenőrzés alkalmával 77 gyorshajtó haladt el a traffipax előtt.

Voltak extrém esetek is az ellenőrzés alkalmával. A napi rekorder az az autós volt, aki a megengedett 50km/h-s sebesség helyett 101 km/h-val repesztett át a falun. A 140.000 forintos bírságon túl 6 büntetőpont lett a „jutalma”.

Egy másik autós néhány perc alatt 12 büntetőponttal lett „gazdagabb”. Ugyanis azon kívül, hogy gyorsan hajtott, a szonda is pozitív értéket jelzett nála.

Egy sofőr pedig 17 perc alatt kétszer is oda-vissza autózott el túl gyorsan a traffipax előtt. A jármű vezetője nem tudta megmagyarázni a sietségének okát.

Újabb könyvet ír a visszavonult Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc otthon van, a második könyvét írja – mondta a Partizánban Sebián-Petrovszki László, a DK új parlamenti frakcióvezetője.

Gyurcsány Ferenc még május 18-án vonult vissza a politizálástól. Lemondott a DK elnöki pozíciójáról és az országgyűlési képviselőségről is. Az is kiderült, hogy elválik feleségétől, egyben pártelnöki utódjától, Dobrev Klárától.

Sebián-Petrovszki a frakcióvezetést örökölte meg Gyurcsánytól, ebbéli minőségében volt a Partizán vendége. Elmobdta, hogy tudomása szerint a volt miniszterelnök nem politikai témájú könyvet ír.

A DK politikusa úgy tudja, hogy Gyurcsány egy újabb krimit ír. Mint ismert, korábban szakácskönyve is volt, illetve tavaly jelent meg álnéven A kereszt halála című krimije.

20 fok fölé megy a hőmérséklet, de estére érkezhet az eső is

Szerdán hajnalban kevés felhő lesz térségünk felett. A hajnali minimumok 12 és 14 fok között alakulhatnak. Az északnyugati szél kezdetben mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik a gyengén felhős idő, a szél időnként megélénkül.

Délután északnyugat felől felhősödés kezdődik, de csapadékra nincs kilátás. A maximumhőmérséklet 21 és 23 fok között alakulhat. Az északnyugati szél élénk lesz. Este északnyugat felől további felhők érkeznek, egy hidegfront közelíti meg térségünket. Az éjféli órákban nagy területen ered el az eső. Az északnyugati szél megerősödik, a hőmérséklet 15 fok közelében alakul.

Csütörtökön hajnalban áthalad térségünk felett a front, kezdetben záporok előfordulhatnak, majd reggelre csökken a csapadékhajlam. A minimumhőmérséklet 12 és 14 fok között alakul. Az északnyugati szelet időnként erős lökések kísérik. Délelőtt folytatódik a változóan felhős idő, csapadék nem várható. A szél továbbra is erős lesz.

Forrás: Meteo Mecsek

Több mint kétmilliárd használt terméket váltottak vissza a MOHU REpont indulása óta

Több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza a tavaly júliusi indulás óta a MOHU REpont rendszerén keresztül. Ez jól példázza azt, hogy Magyarország elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás iránt- közölte a MOHU kedden az MTI-vel.

Kiemelték, becslések szerint a koncessziót megelőzően Magyarországon az italcsomagolások mindössze nagyjából 30 százalékát hasznosították újra.

A már nemzetközi szinten is bizonyított visszaváltási rendszernek, azaz DRS-nek köszönhetően a visszagyűjtés mértéke jelentősen megnőtt. Ez nemcsak a környezetre gyakorol pozitív hatást, hanem lehetővé teszi az értékes nyersanyagok hatékony újrahasznosítását is. Több mint 3000 ponton automata, 1700 ponton pedig kézi visszaváltó pont áll a fogyasztók rendelkezésére.

A visszaváltási díjat továbbra is a boltokban levásárolható kupon formájában kérik a legtöbben. Több mint 80 százalék ezt a lehetőséget választja, így eddig több mint 80 milliárd forintot kértek úgy vissza a vásárlók, hogy azt akár rögtön a boltban levásárolhassák.

A MOHU saját fejlesztésű REpont applikációján keresztül a felhasználók mintegy 15-20 százaléka utalja a bankszámlájára a palackokért járó összeget. Jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel – ismertették a közleményben.

A MOHU célja, hogy Magyarország elérje az EU által előirányzott 65 százalékos újrahasznosítási arányt, valamint 10 százalék alá szorítsa a hulladéklerakás mértékét. E célok elérése érdekében a visszaváltási rendszeren túl több beruházást is indít, többek közt új, korszerű hulladékudvarokat épít országszerte. Fel fog építeni egy 360 ezer tonna kapacitású hulladékhasznosító üzemet, megnégyszerezi a textilgyűjtő konténerek számát, és egymillió szelektív kukát oszt ki ingyen.

Pécs főterén fagyizott előadás előtt Pokorny Lia

Pécsen játszik ma Pokorny Lia, a Kodály Központban adja elő a saját maga által írt színdarabját, A majdnem tökéletes boldogság receptjét.

Ennek kapcsán pedig egy igazán különleges fotót is megosztott a színésznő, amin láthatóan jól érzi magát fagyizás közben Pécs főterén.

„Diós. Epres. Pisztáciás. Csapatfagylalt. Halló, Pécs, megjöttünk a nyárba…” – írja a poszt mellé. A fagyizásra próba előtt került sor Pokorny leírása alapján, ugyanis este hétkor jön az előadás.

A leírás szerint A majdnem tökéletes boldogság receptje egy „improvizációval és interaktivitással fűszerezett érzelmi hullámvasút”.

Négy hónapos küzdelem után 19 évesen elhunyt Czenki Márk kézilabda bíró

19 éves korában, tragikus balesetben elhunyt Czenki Márk NB II-es kézilabda-játékvezető – írja honlapján a Magyar Kézilabda Szövetség.

A közlemény szerint Czenki Márk 14 évesen tett játékvezetői vizsgát Szombathelyen. 16 évesen már NB II-es felnőttmérkőzéseken működött közre társával, Buchesz Dáviddal.

Czenki Márk 2025. január 25-én szenvedett közúti balesetet, négy hónapos küzdelem után végül május 25-én adta fel a teste a küzdelmet. „Halála nagy veszteség a hazai kézilabdás család és a játékvezetői közösség számára is. Emlékét megőrizzük! Temetéséről később intézkednek” – fogalmaz az MKSZ közleménye.

Fotó: MKSZ

Három nap alatt több mint 2500 kerékpáros és motoros ellen indult eljárás

Három nap alatt összesen 2532 kerékpáros, illetve motoros ellen indult eljárás az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata „2Wheelers” elnevezésű fokozott ellenőrzésén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, május 21-23 között országos akciót tartott a motorosok és a kerékpárosok ellenőrzésével a rendőrség. Elsősorban a láthatósági ruházat viselését, a bukósisak meglétét és helyes használatát, a világítóberendezéseket és működőképességüket, valamint a hatósági jelzés előírásnak megfelelő használatát ellenőrizték.

A tájékoztatás szerint 2139-en közlekedési szabályszegéseket követtek el. 275 alkalommal nem használtak világítást, 74-en bukósisak nélkül vettek részt a közúti forgalomban, 23-an nem használtak hatósági jelzést, 21-en pedig fényvisszaverő ruházat nélkül közlekedtek.

Bokrétaavatón ünnepelték a BAT új pécsi gyártócsarnokának beruházását

Félidejéhez érkezett BAT Pécsi Dohánygyár Kft. (BAT PD) új gyártócsarnokának hatvanmilliárd forintos beruházásban zajló építése. Ezzel a világ egyik legnagyobb nikotinpárna-gyártó központjává válik a cég telephelye – közölte a vállalat kedden az MTI-vel.

A 7500 négyzetméteres létesítmény jelentősen növeli a BAT dohánymentes nikotinpárnáinak gyártási kapacitását. A fejlesztéssel pedig 450 új munkahelyet teremt a vállalat a régióban, és tovább erősíti a pécsi gyár stratégiai szerepét a BAT globális ellátási láncában. Kiemelték, hogy a Pécsen készült termékeket jelenleg is több mint 40 országba exportálják világszerte.

„Az üzem gyártástechnológiája az innováció legmagasabb szintjét képviseli és a BAT globális hálózatán belül a pécsi gyár valódi kiválósági központtá válhat” – idézték a közleményben Shabab Alit, a BAT Hungary termelési igazgatóját.

A közlemény szerint a BAT több mint 48 000 munkavállalót foglalkoztat világszerte, és 2024-ben 25,9 milliárd font árbevételt és 11,9 milliárd font működésből származó korrigált profitot termelt. A BAT a magyar piacon a BAT PD révén van jelen, amely az 1912 óta termelő pécsi dohánygyár felvásárlásával jött létre 1992-ben.

A pécsi termeléssel 1200 embernek munkát biztosító BAT PD három éve jelentette be, hogy átalakítja a pécsi dohánygyár termelését. Világszerte megnőtt a kereslet az újgenerációs termékek, így a dohánymentes nikotinpárnák iránt.

A cég tavaly áprilisban közölte, hogy új központot hoz létre füst nélküli termékek gyártására Pécsen. Az elmúlt években a vállalatcsoport mintegy 40 milliárd forintot fordított a pécsi termelés fejlesztésére. A hazai működés fontos mérföldköve volt az a 7,5 milliárd forintos beruházás, amelynek eredményeként 2019-ben megkezdhette működését a nikotinpárnagyár.

A BAT PD nyilvánosan elérhető legutóbbi kimutatásai szerint 2023-ban csaknem 201 milliárd forint árbevételt ért el 11,1 milliárd forint nyereség mellett. Egy évvel korábban 194,6 milliárd forint bevételt és 11,2 milliárd profitot szerzett.

Képünk illusztráció!