Kezdőlap Blog Oldal 240

Digitalizált formában is elérhető a magyarországi időjárási események és elemi csapások gyűjteménye

0

Digitalizált, kereshető formában is elérhető Réthly Antal Időjárási események és elemi csapások Magyarországon című négykötetes műve – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján.

A négykötetes művet a HungaroMet Zrt. kérésére az MTA Könyvtár és Információs Központ (KIK) díjmentesen digitalizálta. Így azok kereshető formában állnak az érdeklődők rendelkezésére, a köteteket az MTA KIK digitalizált könyveket tartalmazó gyűjteményében lehet megtalálni.

Mint írták, Réthly Antal több mint hét évtizedes szorgalmas gyűjtőmunkája és az információk gondos kritikai elemzése alapján készült el a négy kötetet megtöltő mű. Amely nemcsak az időjárási események feljegyzését és az elemi csapások felsorolását foglalta egybe, hanem mindezek társadalmi, gazdasági következményeire is igyekezett adatokat találni.

Az egyes kötetek időrendben ismertetik a feljegyzéseket. De rá lehet keresni az egyes időjárási eseményre – mint például a villámlás, áradás, hőség -, vagy egy kiválasztott helyre, területre.

Az első kötet a kezdetektől 1700-ig terjedő időszakot foglalja össze, a második kötet az 1701-1800 közötti száz évet elemzi. A 1801-1900-ig tartó időszakra vonatkozó anyagot összegyűjtötte és rendszerezte Réthly Antal. De sajtó alá rendezése már az utódokra maradt, ezt a munkát Simon Antal végezte el, és 1998-ban az Országos Meteorológiai Szolgálat kiadta az utolsó két kötetet is.

Réthly Antalról azt írták, nevéhez fűződik a Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) megalapítása 1925-ben, és ő lett a civil szervezet első főtitkára is. A magyar kormánytól 1925-ben megbízást kapott a török meteorológiai szolgálat megszervezésében való közreműködésre.

forrás: mti

Létező adatok alapján teremtenek mesterséges személyiségeket a kiberbűnözők

Létező adatok alapján teremtenek mesterséges személyiségeket a kiberbűnözők a csalások végrehajtására

Mivel a kiberbűnözők sokféle módszert vetnek be a személyes adtok ellopására, önmagában véve az óvatosság nem mindig védi meg az ügyfeleket a csalásoktól, pénzük eltulajdonításától. Az informatikai biztonsággal foglalkozó ESET tanulmánya szerint, a megelőzés, így például biztonsági szoftver telepítése mellett nagyon fontos az is, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ügyfelek bankszámlájukat. Ha bármi rendelleneset tapasztalnak, azonnal tiltsák le a bankkártyájukat és cseréljenek jelszavakat.

Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítójának közleménye szerint a csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl is ellophatják valakinek az adatait. Például ha egy népszerű, megbízhatónak tűnő webshop vagy weboldal felületén fizet, vagy ha nyilvános Wi-Fit használ.

A közlemény idézi Csizmazia-Darab Istvánt, az ESET termékeit forgalmazó Sicontact Kft. kiberbiztonsági szakértőjét, aki elmondta, az ellopott, a valóságos személyek adatait sokszor kiegészítik gépi úton generáltakkal. Így hoznak létre „szintetikus személyazonosságokat” , amelyeket nehezebben szűrnek ki a csalásmegelőző rendszerek. Hozzátette:

már léteznek olyan otthoni szoftvercsomagok, amelyek folyamatosan pásztázzák a dark webet, az „internet sötét oldalát” és értesítik a felhasználót, ha a személyes adatait megpróbálják ellopni. Vagy esetleg már ellopták és el akarják adni kiberbűnözői felületeken.

Elmondta azt is, hogy a csalók elsősorban a nevek és lakcímek, a bankkártya adatok, a társadalombiztosítási vagy más állami azonosítószámok, a bankszámlaszámok, az egészségügyi információk, az útlevél- vagy jogosítványszámok, illetve a vállalati és személyes online fiókok belépési adatai után kutakodnak. Hiszen ha ezeket meg tudják szerezni, szinte biztos, hogy az adott személy csalás áldozata lesz. Az adatokat eladják olyan bűnözőknek, akik az ügyfél nevében vásárolnak, ellopják a bankszámláról a pénzét, feltörik a fiókjait és újakat hoznak létre, például családtagok adatainak megszerzésére.

Veszélyekkel jár a nyilvános Wi-Fi hálózat használata

A közlemény több csalási módszert is felsorol: digitális kártyaleolvasáskor például a csalók rosszindulatú kódot helyeznek el, amellyel észrevétlenül megszerzik a bankkártya adatokat, amikor a fizetésnél beírja az ügyfél. Hasonló veszélyekkel jár a nyilvános Wi-Fi hálózat használata, illetve sokszor a bűnözők hoznak létre saját hotspotokat az adatokat gyűjtésére. Veszélyesek az infostealerek, az adatlopó vírusok is, amelyek fertőzött weboldalakon, feltört játékokon, hirdetéseken vagy hivatalosnak tűnő alkalmazásokon – például hamis videokonferencia szoftvereken – keresztül gyűjtenek. Jellemzően fájlokat, adatfolyamokat, kártyaadatokat, kriptoeszközöket, jelszavakat és billentyűleütéseket.

A rosszindulatú hirdetések (malvertising) lényege, hogy a támadók a legjobb hirdetési felületet vásárolják meg a keresőmotoroktól, hogy minél többen rákattintsanak a csaló reklámjaikra. Gyakran népszerű, legitim szoftverek oldalait másolják le, azonban a letöltés után nem a valódi szoftvert, hanem egy kártevőt telepítenek az eszközökre.

A szakember elmondta, hasonlóan veszélyesek az adathalász webhelyek. Ezek megtévesztően hasonlítanak az eredeti oldalakra és még a domain nevük is az eredetit utánozhatja, akár csak egyetlen betű eltéréssel. Ezek az oldalak sokszor már a meglátogatásukkor telepítik a kártevőt, anélkül, hogy bármire rákattintana a felhasználó. Hozzátette, segíti a megelőzésben, ha a felhasználók folyamatosan tájékozódnak a legújabb csalási módszerekről az ingyenesen látogatható kiberbiztonsági podcaston, a Hackfelmetszők – Veled is megtörténhet! felületen.

Ha valaki csalás áldozata lesz, azonnal tegyen bejelentést

Csizmazia-Darab István elmondta,

ha valaki csalás áldozata lesz, azonnal tegyen bejelentést, fagyassza be a bankkártyáit. Forduljon a rendőrséghez, és adott esetben az illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz, mivel az eset nyilvánosságra hozatala másoknak is segíthet.

A védekezéséről elmondta azt is, segít a megelőzésben, ha a biztonsági szoftver telepítése mellett, erős, egyedi jelszavakat használnak az ügyfelek. És mindig gyanakodjanak, ha kéretlen üzenetet kapnak, különösen akkor, ha kattintható hivatkozásokat vagy mellékleteket tartalmaz, és sürgős cselekvésre szólít fel, például bírsággal fenyeget.

További hírek itt!

forrás: mti

Nyugdíjba megy Müller Cecília országos tisztifőorvos

Orbán Viktor pénteki Facebook-posztjában jelentette be, hogy nyugdíjba megy Müller Cecília, az országos tisztifőorvos.

egycsapásra szerette meg az ország, most egy ország köszöni a szolgálatát. Boldog nyugdíjas éveket kívánunk, Cecília!

– írta a miniszterelnök.

Müller Cecíliát a koronavírus-járvány kirobbanásakor ismerte meg az egész ország, az Operatív Törzs napi tájékoztatóin hónapokon át tájékoztatta a lakosságot a legfrissebb fejleményekről. Emlékezetes megszólalásai és tanácsai voltak például a hétvégi házak takarításának helyes módjáról vagy éppen a kisgyerekek nyunyókájának elmosásáról.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az országos tisztifőorvos helyét ki vesz majd át posztján.

Igazi nyári meleg lesz a hétvégén Baranyában

Szombaton hajnalban derült időre ébredhetünk, a minimumok 11 és 13 fok között alakulhatnak, a völgyekben pár fokkal hűvösebb is lehet. A változó irányú szél mérsékelt lesz. Délelőtt kevés felhő ugyan lehet az égen, de sok napsütésben bízhatunk. A változó irányú légmozgás gyenge lesz. Jelentősen melegszik az idő. Az UV-B sugárzás erős lesz, ha huzamosabb ideig napon tartózkodunk érdemes naptejet használnunk.

Délután folytatódik a gyengén felhős idő, sok napsütésben lesz részünk. A hőmérséklet maximuma 25 és 27 fok között alakulhat. A változó irányú szél gyenge lesz. Este derült időre van kilátás, a hőmérséklet 20 fok közelében alakul, enyhe lesz az idő. A változó irányú szél gyenge marad.

Vasárnap derült időre ébredhetünk, a hajnali minimumok 14 és 16 fok között alakulhatnak. A déli szél mérsékelt marad. Délelőtt nyugat felől fátyolfelhők érkeznek, melyek szűrik a napsütést. A szűrt napsütés ellenére erős lesz az UV-B sugárzás, ezért aki huzamosabb ideig a napon tartózkodik, érdemes naptejet használnia, megelőzve a leégést. A déli szél mérsékelt marad.

Forrás: Meteo Mecsek

Három évre ítélték Pécsen egy félmilliárdos hűtlen kezelés elkövetőit

Három év letöltendő börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a Pécsi Ítélőtábla Töröcskei Istvánt. A jobboldali üzletember a Széchenyi István Hitelszövetkezet elnöke és az Államadósság Kezelő Központ vezetője volt.

A hitelszövetkezet volt ügyvezetője, B. L. három és fél év szabadságvesztést kapott. Mindkét korábbi vezetőt öt évre eltiltották a foglalkozásától is.

Nyári Roland, a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu-nak nyilatkozott az ügyről. Elmondta, hogy a két elítélt leghamarabb a büntetésük kétharmada után bocsáthatóak szabadlábra. Az ügy elsőrendű vádlottja, azaz az ügyvezető fellebbezett az ítélet ellen.

A vádlottak ellen a Zala Vármegyei Főügyészség emelt vádat hűtlen kezelés miatt. A hitelszövetkezet pénzügyi helyzete 2012-re a korábbi rossz hitelezési gyakorlat miatt a működés ellehetetlenülésével fenyegetett. Ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szorosabb felügyelet alá vonta működését. A hitelszövetkezet vezetői azonban 2013-ban is folytatták a felelőtlen hitelezést. Végül ezzel több mint félmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a hitelszövetkezetnek.

A Zalaegerszegi Törvényszék tavaly februári első fokú ítéletével mind a nyolc vádlottat felmentette a hűtlen kezelés vádja alól. A döntés ellen az ügyész és az ügyvezető is fellebbezett. A Pécsi Ítélőtábla egyetértett a fellebbviteli főügyészséggel, és minden vádlott bűnösségét megállapította.

17 millió forintot csaltak ki egy szekszárdi férfiból befektetési lehetőségekkel

A napokban tett feljelentést egy Tolna vármegyei férfi, mert néhány hónap alatt jelentős összegeket utalt el különböző számlákra – írja a rendőrség.

A februárban talált internetes hirdetést látva regisztrált, majd pár nap múlva már telefonon hívta egy nő a cég nevében. Elmondta a részleteket, miszerint ők folyamatosan és rendszeresen fognak ajánlani jónak látszó befektetési lehetőségeket, de a partnernek kell kiválasztani közülük, hogy melyikbe szeretne beszállni. A hozam 20 százalékát vonták volna le jutaléknak, ami a brókerek munkadíját fedezi. Mivel jó üzletnek tűnt, belevágott. Legközelebb már egy férfi kereste a brókercégtől az aktuális részvényajánlatokkal. Akkor még nem volt gyanús, hogy +44-es előhívószámról jött a telefon.

A 8,3 milliós befektetést követően május végén szeretett volna a hozamból kiutaltatni, akkor közölték vele, hogy az eredetileg szerződő cég egy másikkal egyesült idő közben. Megváltoztak a feltételek, nem tudnak jutalékot levonni a hozamból, ezért azt külön el kell utalnia, hogy a hozamot kiutalják részére. Ennek tudatában utalt el először 10 000 eurót.

Legközelebb a 15 százalékos adó befizetését kérték, aztán alapkezelési és tranzakciós, majd offshore jutalék volt az indok, amire újabb 17 090 eurót utalt el. Az utolsó, 1 740 eurós tételt már nem fizette be, mert addigra már szinte biztos volt benne, hogy átverték.

Stelázsi Bisztró: Házias ízek modern köntösben – egy büfékocsi, ami szívet-lelket etet

Jovánovics László és Vengert Emília a Stelázsi bisztró megálmodói meséltek nekünk kicsit a vállalkozásukról. Céljuk, hogy új színt vigyenek a rendezvények világába. Kézműves ízek, friss alapanyagok, ez a Stelázsi bisztró.

„A vendéglátás már nagyon régóta az életünk része, így régi vágy volt, hogy saját ötleteinket, elképzeléseinket megvalósíthassuk. Így indult útjára nagyjából egy évvel ezelőtt a Stelázsi bisztró és a büfékocsink. Munkánk során elsődleges szempont a hozzáadott érték.

Kínálatunkat mindig igyekszünk az adott időszakhoz, rendezvényhez, idényzöldségekhez, gyümölcsökhöz igazítani. A házias ízeket ötvözni újdonságokkal, az épp aktuális trendekkel. Ezért időről-időre más-más étellel-itallal készülünk.

– mondták.

„Legközelebb most szombaton a siklósi várudvarban találkozhatnak velük a Danubius Dog Show Kutyakiállítás kapcsán. A közeljövőben szeretnének saját termelésű fűszernövényekkel, zöldségekkel, gyümölcsökkel feltölteni a Stelázsi polcait.”

A rendezvények mellett vállalnak hideg- és sültes tálak elkészítését, kiszállítását és teljes catering szolgáltatást is!

Elérhetőségek:

Öt produkcióval várja közönségét a Pécsi Nyári Színház

Öt produkciót tekinthet meg a Pécsi Nyári Színház közönsége július 10-28. között – tájékoztattak a szervezők. A Pécsi Balett közleményében azt írták, hogy már zajlik a jegyértékesítés az idén premierrel induló Pécsi Nyári Színház előadásaira.

Elsőként július 10-én Szente Vajk Aranylakodalom című vígjátékát mutatja be a Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház Vidákovics Szláven rendezésében. A kaposvári és a helyi társulat koprodukciójában megvalósuló darabot július 11-én és 13-án is előadják a főbb szerepekben Kis Domonkos Márkkal és Sarkadi Kiss Jánossal.

A Nicsak, ki lakik itt?! című bohózattal július 15-én a Bánfalvy Stúdió érkezik Pécsre Horváth Csaba rendezésében, Varga Iza, Hujber Ferenc, Ganxsta Zolee és Sándor Péter szereplésével.

Július 22-én egy pikáns francia vígjátékkal várja felnőtt közönséget a Pomax Kult Produkció. A Férjek a slamasztikában, avagy ártatlanok? című darabot Várkonyi András rendezi. A rendező mellett olyan jól ismert művészek működnek közre, mint Borbáth Ottília, Szőke Zoltán, Ábrahám Edit.

A L’art pour l’art Légitársaság Fölszáradt a páva című produkcióját július 26-án tűzik műsorra. Két nappal később a Pesti Művész Színház egy népszerű francia filmvígjáték színpadi adaptációjával zárja a Pécsi Nyári Színház előadásainak sorát. E társulat Márton András rendezésében a Kellemes húsvéti ünnepeket! című vígjátékot mutatja be Egyházi Géza, Fogarassy Bernadett és Czető Fritz Éva főszereplésével.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a pécsi önkormányzat támogatásával megvalósuló rendezvény meghirdetett előadásairól és a jegyvásárlásról ide kattintva találnak bővebb információkat.

A magyar katasztrófavédelem felajánlotta segítségét Romániának a parajdi sóbánya kapcsán

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.

Mukics Dániel tűzoltó alezredes közleményében emlékeztetett: a heves esőzések miatt komoly árvízveszély alakult ki Erdélyben, a parajdi sóbánya megtelt vízzel. A magyar katasztrófavédelem csütörtökön felajánlotta segítségét Románia Belügyminisztériuma Veszélyhelyzeti Hivatalának a Parajdon kialakult helyzet kezeléséhez.

Magyarország és a magyar katasztrófavédelem rendszeresen nyújt segítséget bajba jutott szomszédainak, vagy más nehéz helyzetbe került európai országoknak. Amennyiben a Parajdon kialakult helyzet miatt Románia hivatalos formában segítséget kér, a magyar katasztrófavédelem haladéktalanul segítő kezet nyújt Románia számára – írta.

Újabb Rasovszky-arany a nyíltvízi úszó Eb-n, Betlehem Dávid bronzérmes

Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid pedig bronzérmet nyert pénteken a férfiak kieséses sprintversenyében, a nyíltvízi úszók horvátországi Európa-bajnokságán.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok – szerdán Stari Gradban 10 km-en is győztes – Rasovszky nagyon jól rajtolt és végig vezetve, 5:04.04 perces idővel diadalmaskodott a sprintviadal 500 méteres, 10 úszót felvonultató döntőjében. Betlehem sokáig második volt, a hajrában egy francia riválisa tudta megelőzni. A 24 fős mezőny harmadik magyar indulója, Kovács-Seres Hunor 11. lett.

Az Eb-n most debütáló és a 25 kilométeres viadal helyett a programba bekerült számot 24 úszó kezdte, közülük az 1500 méteren rendezett első futamból mindhárom magyar továbbjutott. Ezer méteren tizenhatan folytathatták, itt már a tempó is komolyabb volt, Rasovszky negyedikként, Betlehem pedig hetedikként ért célba, így mindketten bekerültek a fináléba. Kovács-Seres minimális lemaradással a 11. helyen zárt, ezzel éppen lemaradt a döntős szereplésről.

A fináléban Rasovszky és Betlehem nagyszerű rajt után két oldalra húzta a mezőnyt, és azonnal diktálni kezdte a tempót, a riválisok pedig nem igazán tudták tartani a magyarok sebességét. A forduló után is Rasovszky és Betlehem volt az élen, de a hajrában Fontaine felért Betlehem mellé, az utolsó métereken pedig meg is előzte. Rasovszky sikerét ugyanakkor semmi nem veszélyeztette, a 28 éves úszó második aranyérmét nyerte az Eb-n.