Kezdőlap Blog Oldal 210

Pályázatot írnak ki a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára

Pályázatot írnak ki a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára – döntött a város közgyűlése. A majdani nyertes 2026. február 16-tól öt éven át töltheti be a tisztséget.

Péterffy Attila polgármester előterjesztőként azzal indokolta a döntést, hogy Lipics Zsolt jelenlegi vezetőmegbízatása a jövő év február 15-én lejár. A jogszabály értelmében ez előtt legalább fél évvel meg kell hirdetni a vezetői pályázatot. A pályázati felhívást a Kulturális és Innovációs Minisztérium internetes oldalán, a PécsMa internetes újságban, valamint a város internetes oldalán teszik közzé. A kihirdetéstől számított 30 munkanap áll rendelkezésre a pályázatok beadására.

A pályázatokat egy újonnan felálló grémium bírálja majd el. Ennek tagja lesz az egyik alpolgármester, egy bizottsági elnök, egy minisztériumi delegált, a színházművészeti bizottság által delegált négy tag és egy-egy, a színház szakszervezetéből, illetve a társulatból érkező tag.

Az igazgatói munkakör betöltésének feltételei között szerepel a szakirányú felsőfokú végzettség, legalább öt év szakmai gyakorlat valamely előadóművészeti szervezetnél és a büntetlen előélet. A követelmények között szerepel, hogy a színházban évadonként legalább 280 előadást kell tartania. Ezen belül évadonként legalább három balett- és operabemutatót, és e két műfajban összesen legalább 40 előadást is elvárnak, továbbá legalább 80 ezer fizető nézőt.

A komlói Szilvási Általános Iskola diákjai különdíjat nyertek a barátságról szóló kisfilmjükkel

A Szilvási Általános Iskola 7. osztálya kisfilmjével elhozta a „Legjobbak a jók között” különdíjat a „Barátsággal egymásért!” országos gyerekpályázaton – írja a 7300.hu.

A Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány közleménye szerint a város büszkeségei nemcsak tehetségükkel, hanem a barátság és összefogás üzenetével is példát mutattak az egész országnak. A pályázat kiírója szerint túl gyakoriak a gyerekek közötti bántalmazások, a bullying. Ezért tartják fontosnak bemutatni, hogy a barátság, az elfogadás és az összefogás az az, ami előbbre visz, barátságokat és örömöt teremt, nem pedig a bántás.

Immár 12. alkalommal szervezte meg a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány országos kreatív gyerekpályázatát, amelyhez évről évre egyre többen csatlakoznak. Idén nemcsak Magyarország mind a 19 megyéjéből, hanem a határon túlról, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából is. Az idei pályázat „Barátsággal egymásért!” címmel került meghirdetésre.

Több mint 4.200 gyermek küldte be alkotását. A Szilvási Általános Iskola diákjai felkészítő tanáruk Pavlik Andrea segítségével egy kisfilmmel neveztek a versenyre, ez hozta számukra a különdíjat.

A nagy sikerre való tekintettel az Alapítvány idén szeptemberben újra útjára indítja országos kreatív gyerekpályázatát, ezúttal „Légy Te a jó példa!” címmel.

Képünk illusztráció!

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett

A rendőrségre június 16-án este érkezett bejelentés, amelyben egy férfi azt állította: őt és hozzátartozóját Pécs-Vasason bántalmazta egy ismerősük, valamint a lakás ajtóüvegeit is betörte, majd elhajtott a helyszínről.

A rendőrség beszámolója szerint a bejelentő ismerte az elkövetőt, így a rendőrök tudták kit kell keresni. Végül a férfi gyakorlatilag maga sétált a karjaikba. Alig két órával a verekedés után ugyanis egy autós a pécsi Bajcsy-Zsilinszky utcából balra kanyarodott ki a Nagy Lajos király útjára – egy olyan manővert hajtva végre, amit közúti tábla tilt. A rendőrök megállították az autóst, és hamar kiderült, hogy ő az, akit a vasasi garázdaság miatt is keresnek.

A járőrök a további ellenőrzés során további szabálysértéseket is találtak. Kiderült, hogy a 31 éves férfinak nincs jogosítványa, a gépkocsinak nincs kötelező biztosítása, műszaki érvényessége már márciusban lejárt, ráadásul az alkoholszonda is pozitív értéket jelzett. A férfi nem aprózta el a bűncselekmények sorát, nem sokkal az esti garázdaság után ugyanis bement egy benzinkútra, majd tankolt a nála lévő kannába, de fizetés nélkül távozott.

A férfit a rendőrök előállították, azonban kihallgatására ittassága miatt csak később kerülhetett sor. A Pécsi Rendőrkapitányság garázdaság és járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt nyomoz ellene. A többi szabálysértést külön eljárásban vizsgálják.

Átadták Kozármisleny új Városi Könyvtárát

Ünnepélyes keretek között átadták Kozármisleny új könyvtárépületét, amely a lakosság számára korszerű, nyitott, inspiráló közösségi térként szolgál majd a jövőben.

A beruházás egy pályázati projekt keretében valósult meg, amelynek célja a város környezeti állapotának és közösségi infrastruktúrájának fejlesztése volt. Ez egyéb fejlesztéseket is magában foglal, azonban a könyvtár kialakítása a folyamat kiemelt jelentőségű állomása. A könyvtár kialakítása közel 90 millió forint pályázati forrásból valósult meg – írja közleményében a város önkormányzata.

A korábban funkció nélküli, önkormányzati tulajdonú, volt takarékszövetkezet épületének átalakításával modern, többfunkciós kulturális tér jött létre. Az új könyvtár közel 7000 dokumentumot számláló állományával egyszerre biztosít lehetőséget az olvasásra, a tanulásra, az elmélyülésre, valamint közösségi találkozásokra és ifjúsági programokra. Az épület környezete szintén megújul, ezzel támogatva a rekreációs és közösségi funkciókat.

Dr. Pohl Marietta, Kozármisleny polgármestere ünnepi beszédében kiemelte:

A mai nap igazi ünnep. Ünnepe a közösségnek, az összefogásnak, a fejlődésnek – és nem utolsósorban: a kultúrának. Mi itt ma valójában otthont adunk át – otthont a tudásnak, az olvasás örömének, az ismeretszerzésnek, a kikapcsolódásnak, az elmélyülésnek, a találkozásoknak is.

A könyvtáravató ünnepségen részt vett Őri László, a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke és Hoppál Péter országgyűlési képviselő is. Őri elmondta, hogy az Élhető Települések program keretében megvalósult fejlesztés csak összefogás és együttműködés alapján mehetett végbe. „Ha van helyben egy jó fejlesztési cél és akarat, akkor ott tud megvalósulni beruházás és közös sikeré válni, ha egymásban a partnert látjuk, és látjuk az összefogás jelentőségét. Itt Kozármislenyben volt összefogás” – mondta. Hoppál Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy közösséghez való csatlakozás emeli életünk minőségét.

A könyvtár kialakítása nem csupán az infrastruktúrafejlesztés szempontjából jelentős előrelépés, hanem a város kulturális identitásának megerősítését is szolgálja. A jövőben a Városi Könyvtár a kulturális élet és a Művelődési Központ részeként fontos szerepet tölt majd be Kozármisleny közösségi életében – írják.

Letöltendő börtönre ítéltek két csalót, akik nemlétező belépőjegyeket hirdettek

0

Letöltendő börtönbüntetésre ítéltek két férfit, akik közösségi oldalakon hirdettek nem létező belépőjegyeket. Ezt közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a két – 29, illetve 30 éves – gyöngyösi férfi 2024 július-augusztusában különböző közösségi oldalakon több, nagy érdeklődést kiváltó nyári sportrendezvényre, fesztiválra, valamint koncertekre szóló belépőjegyeket hirdetett meg eladásra.

Az érdeklődők azonban, akik a megadott bankszámlákra előre átutalták a vételárat. A jegyeket nem kapták meg, az álneveket használó csalók pedig nyomtalanul eltűntek, elérhetetlenné váltak.

Az ügy további három vádlottja – egy nő és két férfi – azzal nyújtottak segítséget az általuk is tudott bűncselekményekhez, hogy a vételárak fogadásához a csalók rendelkezésére bocsátották bankszámláikat.

Az ítélet szerint a két vádlott összesen 39 embert károsított meg jellemzően 10 000-20 000 forint közötti összegekre. De volt, aki a Forma-1-es belépőkért 150 000 forintot fizetett nekik – írták.

A bíróság a csalásokat beismerő társtetteseket külön-külön 1 év 4 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Továbbá kötelezte őket a sértettek kárának megtérítésére is.

Az ítélet ellen az egyik vádlott kizárólag a megítélt polgári jogi igények mérséklése, míg a másik vádlott a büntetésének enyhítése és szintén a polgári jogi igények mérséklése érdekében jelentett be fellebbezést; a bűnsegédekkel szemben a bírósági eljárás – első fokon – még folyamatban van – áll a közleményben.

forrás: mti

Véget ért az iskola, indulhat a vakáció Baranyában!

Június 20-át sok diák piros betűs ünnepként jegyzi a naptárban: ma hivatalosan is véget ér a tanév, és kezdetét veszi a várva várt nyári vakáció. Baranya vármegye iskoláiban becsukódnak az osztálytermek ajtajai, a tanulók pedig boldogan búcsút inthetnek a könyveknek – legalább szeptemberig. A tanárok megérdemelt pihenésre, a családok pedig közös élményekre készülnek, hiszen a megyében bőséges programkínálat, természetközeli kalandok és kulturális események várják a nyaralókat.

Pécs – ahol a nyár a kultúráról is szól

Pécs már napok óta nyári hangulatban úszik, de most, hogy a diákok is szabadon csatlakozhatnak, még nagyobb élet költözik a városba. A Zsolnay Negyed színes gyerekprogramokat, nyári kézműves foglalkozásokat és szabadtéri koncerteket kínál. A Múzeumok Éjszakája (június 21.) kiváló alkalom arra, hogy a család együtt fedezze fel Pécs kulturális kincseit – éjfélig tartó programokkal, fáklyás sétákkal és interaktív bemutatókkal.

Orfű – strand, vízpart, nyári szabadság

Orfűn már nyitva a strand, a tavon pedig újra ellepték a vízibiciklik, kajakok és SUP-deszkák. A mai nap sok család számára az első igazi “nyári nap”, amit már iskola nélkül, gondtalanul tölthetnek el. A környező túraösvények, a Mecseki Kisvasút és az Abaligeti-cseppkőbarlang ideális célpontok a természetkedvelőknek.

Harkány – családi élmények a fürdővárosban

A harkányi fürdő már hetek óta készül a nyári rohamra, de most, hogy a tanév hivatalosan véget ért, még több család veszi célba a gyógyvizéről híres várost. A fürdőkomplexum élménymedencékkel, gyerekbarát csúszdákkal és pihenőzónákkal várja a kikapcsolódni vágyókat.

Túrák, táborok, kalandok

A Mecsek és a Villányi-hegység turistaútvonalai most válnak igazán népszerűvé – különösen a mai nappal induló gyermektáborok miatt. Pécs, Komló, Siklós és Mohács is bőséges kínálatot nyújt sport-, kézműves-, zenei és természetismereti táborokból. Ezek nemcsak szórakoztatnak, hanem közösséget is építenek – ideális módja a nyári szünet tartalmas eltöltésének.

Szombaton 4 óra 42 perckor lesz a nyári napforduló

Szombaton kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 4 óra 42 perckor lesz – írta a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.

Hozzátették, ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol szombaton delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után, télen érkezik majd meg.

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. A bolygó ebben az időszakban van legtávolabb a Naptól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer – ismertették.

Emlékeztettek, hogy a nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

forrás: mti

További hírek itt!

Eljárás indult egy saját gyermekéről pornográf felvételt készítő férfival szemben

0

Eljárás indult egy saját gyermekéről is pornográf felvételt készítő szegedi férfival szemben, a bíróság elrendelte a letartóztatását. Erről tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Grósz Tamás közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi több ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt töltött le az internetről. Majd azokat egy adathordozón tárolta. Emellett a gyanúsított telefonjával saját lánygyermekéről is hasonló jellegű felvételeket készített.

A vármegyei főügyészség a 15 év szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett gyermekpornográfia bűntette miatt indult eljárásban indítványozta a gyanúsított letartóztatását. Ezt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés elrejtőzés, a bűnismétlés és a büntetőeljárás befolyásolásának veszélye miatt egy hónapra elrendelte.

A végzés nem végleges, a védelem fellebbezett bűnügyi felügyelet elrendelése érdekében – tudatta az ügyész.

forrás: mti

További hírek itt!

Füstölt baconszalonnát és libamájast hívott vissza az Auchan

Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan. Ezt közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

A tájékoztató szerint az Auchn Magyarország Kft. Auchan Tipp 100 grammos füstölt, szeletelt baconszalonna fogyasztói visszahívását kezdeményezte mikrobiológiai szennyeződés (Listeria Monocytogenes) miatt, amely baktérium megbetegedést, liszteriózist okozhat. Az érintett 2025 augusztus 12-i minőségmegőrzési idejű termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet. A cég a hatósággal együttműködve, saját hatáskörben megtette a szükséges intézkedéseket, gondoskodott a kifogásolt tétel forgalomból történő kivonásáról, valamint a fogyasztóktól történő visszahívásáról.

A másik, forgalomból visszahívott 125 grammos Auchan Nívó libamájas nem jelölt allergént, szóját tartalmaz, így az arra érzékeny fogyasztók számára egészségügyi kockázatot jelenthet. Az érintett termékek minőségmegőrzési ideje július 8. illetve július 27. Ebben az esetben is a vállalkozás által megtett intézkedéseket, továbbá a visszagyűjtött termékek további sorsát (megsemmisítését vagy elszállítását) a hatóság nyomon követi – írták.

forrás: mti

További hírek itt!

A rendőrség két fiatal kábítószer-kereskedőt fogott el Komlón 

Hivatalból indult eljárás ez év elején egy bonyhádi fiatalember és társai ügyében, mert adat merült fel, hogy nemcsak maguk használják az illegális szereket, hanem másokat is ellátnak vele. A rendőrök csütörtökön kora hajnalban Komlón lepték meg a fiatalokat, amikor egy 26 és egy 31 éves fiatalember ment vásárolni a 23 éveshez. Az autóban ültek, mikor megjelentek a nyomozók. A kocsiból mérleg, mobiltelefonok, némi fehér por (gyorsteszt alapján kokain) és 113 500 forint került elő. Komlón, a helyi kereskedő lakásán is kutatást tartottak. Több tárolóból összesen 30 gramm körüli zöld növényi törmeléket mérleget, cigarettacsikket, valamint 205 500 forintot és a bűncselekmény elkövetéséhez használt autót is lefoglaltak. Előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket, a két fiatalabbat pedig őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

A vallomások szerint a közelmúltban 130 gramm körüli „füvet” adtak-vettek egymás között, egy részét saját használatra, a többit terjesztették. Grammonként 500 forintot nyerve az üzleten.

A kábítószer-kereskedelem bűntettének és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt indított eljárás a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tovább folytatódik. Kollégáink vizsgálják újabb fogyasztók és kereskedők kapcsolatrendszerét is.

A rendőrség a DELTA Program keretében kiemelt figyelmet fordít a kábítószerekkel, új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére. Intézkednek a fogyasztók és kereskedők felkutatásáról és felelősségre vonásáról, a tiltott anyagok lefoglalásáról. Bűnmegelőzési szakemberek előadásokat tartanak a drogokról a tanév hátralévő részében az iskolákban gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hogy minél kevesebben váljanak szerhasználóvá.

Ha bármilyen kábítószerrel kapcsolatos információjuk van, bejelentést tehetnek a 112-es segélyhívón. Vagy névtelenségük megőrzése mellett a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán.

forrás: police.hu

További hírek itt!