Kezdőlap Blog Oldal 205

Rekordot döntött az idei Múzeumok Éjszakája látogatottsága

Rekordot döntött a Múzeumok éjszakája látogatottsága. A tavalyi évben 330 ezren, az idei 23. programsorozaton pedig már 337 ezer látogató vett részt – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter.

A tárcavezető tájékoztatása szerint 470 helyszínen mintegy háromezer programmal várták az intézmények az érdeklődőket a június 21-ről 22-re virradó éjszakán. A programsorozat idei központi témája pedig a Jókai 200 emlékév volt.

A múzeumokban kiváló zenés és irodalmi előadásokat, illetve családi programokat szerveztek – mondta Hankó Balázs.

Az idei Múzeumok éjszakáján a leglátogatottabb intézmény a Szépművészeti Múzeum volt 15 ezer látogatóval. Második helyre a székesfehérvári Szent István király Múzeum került több mint 12 ezer vendéggel. Harmadik helyen pedig a Magyar Nemzeti Galéria végzett tízezer látogatóval.

Vidéken is nőtt a programok látogatottsága, összesen 178 ezren tekintették meg a fővároson kívüli múzeumok tárlatait.

képünk illusztráció!

A hőség után érkező viharokra figyelmeztet a katasztrófavédelem

A hőség után érkező viharokra és az ilyenkor szükséges biztonsági intézkedések megtételére hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Csütörtök estétől az ország északi részén viharok várhatóak, a HungaroMet előrejelzése szerint Magyarországot is elérheti az a viharzóna, amely Nyugat-Európában már komoly károkat okozott, Franciaországban halálos áldozatokat is követelt. Az esti, késő esti órákban egy gyors mozgású hidegfront érkezik északnyugati irányból, a nyugati határszél közelében intenzívebb zivatarok, viharos, akár 80-90 kilométer/órás széllökések és jégeső lehet.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, hogy mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyet a víz elérhet.

Az úton lévőket is óvatosságra intik: autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni. A villámárvizek komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Ha van rá mód, a kocsival fáktól, reklámtábláktól, épületektől távolabb parkoljunk. Ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, a legjobb valahol megállni. Ha erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.

Villámláskor ne a fák alatt keressünk menedéket, hanem lehetőség szerint menjünk egy közeli épületbe. A lakásban lévő elektromos eszközök csatlakozóit ki kell húzni a konnektorból, a villámcsapás ugyanis tönkreteheti őket.

Ha bárki bajba jutott embert vagy állatot lát, hívja a 112-es segélyhívószámot – írták.

Ismét megrendezik a LOKART képzőművészeti biennálét Pécsett

Több pécsi helyszínen, hatvan művész munkáinak felvonultatásával zajlik csütörtöktől szeptember 21-ig a LOKART képzőművészeti biennálé Pécsen – írják közleményükben a szervezők.

A 2021-ben debütált, most harmadik alkalommal megrendezett fesztivál mottója: „Az én testem, az én váram”. Ez a test és az identitás összefonódására, a test biológiai, társadalmi és pszichológiai aspektusaira, valamint az „én” és a test viszonyának ellentmondásaira utal.

A témát több mint 60 kiállító művész alkotásai más-más eszközökkel, különféle aspektusokból közelítik meg, a művek tematikus blokkokba szerveződnek az m21 Galériában és a belvárosi helyszíneken.

A 2025-ös biennálé kiállítási koncepcióját Fekete Valéria művészeti vezető és Százados László kurátor közösen dolgozták ki, míg a biennálé vendégkurátora Fenyvesi Áron művészettörténész. A díjakról döntő szakmai zsűriben Kevser Güler, az Isztambul Biennálé igazgatója, Marilou Laneuville, a lyoni kortárs művészeti múzeum (macLYON) főosztályvezetője, valamint Hans Knoll, a bécsi Knoll Galéria alapítója kapott helyet. A zsűri elnöke Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója és Don Tamás a debreceni Modem vezető kurátora. A műkritikusok zsűrijét Topor Tünde, Bordács Andrea, Kocsis Katica, Sirbik Attila és Nagy Gergely alkotja.

A 2025-ös LOKART fő helyszínei az m21 Galéria, valamint a Pécsi Galéria, a Nick Galéria és az Ancora Contemporary Gallery, továbbá a Janus Pannonius Múzeummal való együttműködés révén a JPM Patikamúzeum és a JPM Schaár Erzsébet: Utca lesznek.

A biennáléval kapcsolatban további részletek ide kattintva olvashatók.

Eldőlt: Kerkez Milos is a Liverpoolhoz igazolt

Az FC Liverpool labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a magyar válogatott Kerkez Milos – közölte csütörtökön X-oldalán az angol bajnok klub.

A 21 éves magyar válogatott hátvéd az elmúlt szezonban a szintén angol Bournemouth mindegyik bajnoki mérkőzésén pályára lépett, két gólja és hat gólpassza volt. Remek teljesítményt nyújtott, be is került a szezon álomcsapatába. A bejelentéssel hetekig tartó huzavona ért véget, az angol sajtó már napok óta kész tényként kezelte az átigazolást.

A Liverpoolnak így már három magyar játékosa van: Kerkez mellett a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, illetve a szintén friss igazolás, a kapus Pécsi Ármin.

A vajdasági Verbászon született Kerkez a Győri ETO-ban mutatkozott be a felnőttek között, majd az AC Milannál és a holland AZ Alkmaarnál töltött egy-egy idényt követően 2023-ban került a Bournemouth-hoz. A magyar válogatottban eddig 23-szor szerepelt, gólt még nem szerzett.

„Igazi megtiszteltetés és kiváltság számomra, hogy a világ egyik legnagyobb, Anglia legnagyobb klubjában szerepelhetek. Nagyon boldog és izgatott vagyok” 

– idézte Kerkezt a Liverpool honlapja.

Kerkez most néhány napra hazatér pihenni, de már nagyon várja, hogy a Vörösök edzőfelszerelését magára öltve megkezdje a tréningeket és a felkészülést a következő idényre.

Az átigazolásról részleteket nem hozott nyilvánosságra az angol klub, annyit azonban a beszámolójában megemlített, hogy hosszú távú szerződést kötött Kerkezzel. Szigetországi sajtóhírek szerint a játékos 40 millió fontért váltott csapatot, öt évre írt alá az együtteshez.

Sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz Kapu Tiborék űrhajója

Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó. A kereskedelmi küldetés négytagú személyzetét szállító űrhajó a szerda reggeli sikeres indítás után 28 órával sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáshoz.

A Dragon flotta legújabb, Grace nevű űrhajója egy bonyolult folyamatot követően csatlakozott az ISS-hez, amelyhez precíz manővereket kellett végrehajtania. Ennek során folyamatosan közeledett a körülbelül 400-420 kilométer magasságban, alacsony Föld körüli pályán keringő űrállomáshoz, majd összekapcsolódott a kijelölt összekötőporton. A dokkolást követően általában 1,5-2 órán át tartanak a szokásos ellenőrzések, majd kinyílik a zsilipajtó és az űrhajósok átlebegnek az ISS fedélzetére.

A Crew Dragon dokkolási folyamata a szokásos módon, autonóm módon zajlott, vagyis a legénységnek nem volt közvetlen szerepe a manőverek irányításában. Az űrhajó saját navigációs rendszerei segítségével hajtották végre a közeledést és a csatlakozást. A művelet minden lépését előre programozott algoritmusok vezérelték, a houstoni űrközpont folyamatos felügyelete mellett.

A legénység feladata a rendszerek folyamatos ellenőrzése volt és készenlét arra az esetre, ha manuális beavatkozásra lenne szükség. Bármilyen rendellenesség esetén a legénység és a földi irányítás közösen dönthet a közeledés leállításáról vagy megszakításáról – tájékoztatta a HUNOR program az MTI-t.

A csatlakozás után többlépcsős biztonsági ellenőrzés következik: szivárgásvizsgálat, nyomáskiegyenlítés, majd nagyjából 1,5-2 órával a dokkolás után történhet meg a zsilipajtók megnyitása és a személyzet belépése az ISS-re. Arról, hogy ki nyithatja majd ki a zsilipajtót, a misszió parancsnoka dönt.

A sikeres dokkolást követően kezdődik a küldetés tudományos szaksza, amelynek során a legénység mintegy hatvan tudományos kísérletet és kutatást végez el az ISS-en.

Az Ax-4 nemzetközi űrmisszió június 25-én, 8 óra 31 perckor indult el Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a floridai Kennedy Űrközpontból. A küldetés parancsnoka az amerikai Peggy Whitson, a legénység tagja még Kapu Tibor mellett Shubhanshu Shukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel küldetésspecialista.

Ma tetőzik a kánikula – Így éld túl a hőséget

Ma érkezik a kánikula csúcspontja Magyarországon, több helyen a legmelegebb órákban 36 és 38 fok között alakul a hőmérséklet, azonban a késő esti óráktól érkezik a hidegfront. Fontos, hogy ilyenkor fokozottan figyeljünk magunkra és egymásra! Íme néhány túlélési tanács a forró napokra:

  • Igyál sok vizet! – Ne várd meg, amíg szomjas leszel. A legjobb, ha óránként legalább 1 pohár vizet iszol.
  • Kerüld a napot 11 és 15 óra között! – Ha lehet, maradj árnyékban vagy hűvös, klimatizált helyen.
  • Lazán öltözz! – Világos, szellős ruhákban sokkal könnyebb elviselni a meleget.
  • Ne terheld a szervezeted! – A nagy fizikai megterhelést, sportolást időzítsd reggelre vagy estére.
  • Hűtsd magad kívül-belül! – Zuhanyozz langyos vízzel, hűtsd le a csuklód, tarkód, és kerüld a koffeines, alkoholos italokat.
  • Figyelj az idősekre, gyerekekre, kisállatokra! – Ők különösen érzékenyek a hőségre, ne hagyd őket zárt térben, autóban!

Több mint egymillió elültetett fánál tart György Tamás

A GVC GROUP a gazdasági élet számos területén mutat példát sikereivel, innovációival, ügyfélközpontú ügyvitelével. A cégcsoport tulajdonosa, György Tamás a társadalmi szerepvállalásaival is igyekszik az élen járni, és nincs ez másképp a környezetvédelmi törekvéseivel sem. A már évek óta működő klímavédelemre irányuló projektje, a GVC GREEN keretein belül nagykiterjedésű erdőterület telepítésébe fogott Magyarországon.

2022-től kezdődően már csaknem 200 hektár új erdőt létesített. A talajviszonyoknak és a klímaváltozás hatásainak megfelelő elegyes tölgyerdők telepítésére a Baranya Vármegye ormánsági térségében és Zala Vármegye Göcsej térségében került sor.

Ennek kivitelezése során a tölgy, mint főfafaj mellett elegyfafajként különböző őshonos fafajok, vadalma, vadkörte, juharok, szilek, gyertyán, kerültek elültetésre. Eddig mintegy 1.300.000 ültetést végeztek el a kollégákkal, és még ebben a naptári évben terv szerint elérik az 500 hektár erdőterületet.

György Tamás elkötelezett abban, hogy segítségére siessen a légkörnek. A földi élővilág kialakulásával a légkör szén-dioxid körforgása egyensúlyba került, hiszen a növények szén-dioxid megkötő kapacitása hozzávetőlegesen megegyezett az élővilág kibocsátásával. Az emberi tevékenységek azonban felborították ezt az egyensúlyt, így bolygónk, a Föld – és így mindannyiunk – jövője szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy növeljük a létfontosságú szén-dioxid megkötő kapacitást, vagyis növényeket, erdőket telepítsünk. Ebben pedig sikeres vállalkozóként az egész társadalom számára jó példát mutat ezzel a tevékenységével is.

A felhasználói élmény fejlődése a magyar online kaszinókban

Az elmúlt évtizedben a magyar kaszinók hosszú utat tettek meg az egyszerű, korlátozott játékválasztékot kínáló platformoktól a funkcionális, high-tech platformokig, amelyek a világ minden tájáról vonzzák a játékosokat. A nagyszabású átalakulás különösen a felhasználói élmény terén figyelhető meg. Az üzemeltetők most nagyobb figyelmet fordítanak a játékosok kényelmére, a személyre szabott szolgáltatásokra és az elérhetőségre.

A felhasználói élmény már nem korlátozódik a rendelkezésre álló játékokra, hanem a játékos teljes útját lefedi, a regisztrációtól a pénzkivonásig. Például a Betmatch vélemények szerint az online kaszinók egyre kényelmesebbé válnak az egyszerű felületnek, a gyors navigációnak, az alkalmazásnak és a különféle bónuszalkalmazásoknak köszönhetően. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy pontosan hogyan alakul a felhasználói élmény játék közben Magyarországon, és milyen trendek határozzák meg fejlődését ma.

Felhasználói felület és használhatóság: hogyan kezdődött minden

Abban a távoli időben, amikor a magyar kaszinók csak kezdték kínálni szolgáltatásukat a játékosoknak, a felület primitív volt és túlterhelt a különböző elemek sűrű elhelyezkedése miatt. Akkor még nem létezett mobil eszközökhöz való adaptáció, és a navigáció gyakorlatilag észrevehetetlen volt.

Maguk a platformok inkább játékok katalógusára emlékeztettek, és szinte semmilyen érdeklődést nem keltettek a játékosokban, akik inkább a hagyományos kaszinókat részesítették előnyben. Túl bonyolult volt eligazodni a zavaros, nehezen olvasható menükben, a bonyolult regisztrációs űrlapokban, ráadásul az ilyen oldalak biztonsága is kétséges volt.

Magyar kaszinó fejlesztések és a felhasználói élmény akkoriban nem volt prioritás. A hangsúly a játékokhoz való hozzáférésen volt, míg a felület funkcionalitása és a használat kényelme háttérbe szorult. Nagyon hiányzott a magyar nyelvű szakértői támogatás, amely akkoriban különösen fontos volt, mivel a játékosok különböző problémákkal szembesültek, amelyeket többnyire maguknak kellett megoldaniuk.

A kaszinó vizuális stílusa is hagyott kívánnivalót maga után: a felület túlterhelt volt tartalommal, az éles, élénk színek pedig fárasztották a szemet. Azonban éppen ezek az első lépések segítették elő a szerencsejáték-ipar kialakulását, és adtak lendületet a UX online kaszinó jövőbeli fejlesztéseinek.

Átállás a személyre szabott élményre

A magyar online kaszinók átállása a személyre szabott játékélmény 2025-ben döntő lépés volt az iparágban. A játékosok bevonása és megtartása került előtérbe. Az új technológiák bevezetésével az online szerencsejáték személyre szabottabbá, teljesen biztonságossá és mindenki számára elérhetővé vált. Az mesterséges intelligencia és a gépi tanulás bevezetésével megkezdődött a játékosok viselkedésének és preferenciáinak elemzése, hogy személyre szabottabb ajánlatokat lehessen nekik kínálni.

A létesítmény felülete egyre inkább alkalmazkodik az egyes játékosokhoz, ami a következőképpen nyilvánul meg:

  • Személyre szabott bónuszok és akciók, amelyek a felhasználó preferenciáin alapulnak.
  • A játékajánlások pontosabbak lettek, és összehangolódnak a játékos által korábban választott műfajokkal és szolgáltatókkal.
  • Lehetőség nyílt a saját nyelv használatára.
  • A felhasználó kommunikációs stílusát és korábbi kérdéseit figyelembe vevő ügyfélszolgálat.

Ennek köszönhetően a játékos minden oldalról törődést érez, amikor a kaszinóban tartózkodik, ami kényelmessé teszi a játékot és növeli a bizalmat az üzemeltető és a felhasználó között.

A mobil eszközök szerepe a UX fejlődésében

A okostelefonok és táblagépek elterjedésével a játékosok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a mobil eszközökön játszható játékokra. Ezt a tendenciát még a felhasználók előtt észlelve, a szolgáltatók gyorsan adaptálták a felületeket a mobil eszközök kis képernyőjéhez, miközben a funkcionalitás és a vizuális minőség változatlan maradt.

Az online kaszinók háttérbe szorultak, és a játékokhoz való hozzáférés fő csatornájává a mobil eszközök és alkalmazások váltak. Ez új változásokat hozott az interfészben: még egyszerűbbé vált, a vezérlőelemek nagyobbak és kényelmesebbek lettek az érintésre. Ma a kaszinó design trendek a mobilitásra és az alkalmazkodóképességre összpontosítanak: most már a kaszinó alkalmazkodik a játékoshoz, biztosítva a kényelmes játékot bárhol is legyen.

AI és csevegőrobotok integrációja

Az AI és a csevegőrobotok integrációjának köszönhetően a platform most már gyorsabban reagál a játékosok kéréseire, és a felhasználói aktivitás elemzése alapján személyre szabott ajánlatokat és javaslatokat kínál. A támogatás egyre inkább háttérbe szorul, mivel a mesterséges intelligencia sikeresen automatikusan megoldja a játékosok alapvető problémáit. Az AI-alapú csevegőrobotok képesek a játékosoknak éjjel-nappal magyar nyelven figyelmet szentelni, és azonnal válaszolni a regisztrációval, bónuszokkal, hitelesítéssel és egyéb kérdésekkel kapcsolatos legkülönbözőbb kérdésekre.

Csaló verte át az orfűi fesztiválozókat

0

Közel félszáz fesztiválozó vált csalás áldozatává Orfűn, miután ugyanazt a szálláshelyet adta ki nekik egy ismeretlen elkövető. A Fishing on Orfű szervezői segítséget ajánlottak a károsultaknak.

A történtek szerint a csaló az interneten keresztül hirdetett szállást, amelyre több tucat fesztiválozó is lefoglalta a helyét. Az érintettek később szembesültek azzal, hogy mások is ugyanarra az ingatlanra rendelkeznek foglalással.

„Rendkívül kellemetlennek tartjuk a történteket, hiszen a károsultak a mi vendégeink is. Mélységesen együttérzünk velük” – írják a Fishing on Orfű szervezői közleményükben.

A település vezetése és a szervezők is a megoldáson dolgoznak, utóbbiak felajánlották, hogy a bajba jutott fesztiválozóknak szükség esetén díjmentes elhelyezést biztosítanak a Sportkempingben vagy a Mutáns pótkempingben. Az érintetteket arra kérik, hogy amennyiben élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, küldjék el az átutalásról szóló bizonylat másolatát vagy a rendőrségi feljelentés dokumentumát az info@fishingonorfu.hu e-mail címre. A szervezők arra is figyelmeztetnek, hogy mindenki, aki nem hivatalos csatornán keresztül foglalt szállást Orfűn, haladéktalanul ellenőrizze a foglalása valódiságát.

A Fishing on Orfű fesztivált idén is nagy érdeklődés övezi, a történtek azonban rávilágítanak arra, hogy mennyire fontos a hivatalos szállásfoglalási csatornák használata és a körültekintés az online tranzakciók során.

Elítéltek egy autósiskolai oktatót Pécsett, mert fogdosta a tanítványát

Folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt egy év – másfél évre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Törvényszék egy pécsi autósiskola oktatójára. A férfi rendszeresen fogdosta vezetés közben tanítványát 2023 tavaszán.

A bíróság közleménye szerint a vádlott férfi egy pécsi autósiskola munkatársaként 2023 márciusában és áprilisában tizenhárom alkalommal oktatott gépjárművezetést a sértett nőnek. A férfi többször megérintette, megsimogatta, illetve megfogta a nő combját.

Az utolsó vezetési órán a sértett azt kérte barátjától, hogy üljön be a hátsó ülésre, mivel tart a vádlottól, aki ezen az órán a nő vezetéstechnikáját kizárólag kritikával illette. Az oktató által okozott feszült légkör és az előzmények miatt a nő egy ponton a vezetést abbahagyta, az autóból sírva kiszállt, és kapcsolatot a vádlottal megszakította.

A bíróság közleményében kiemelték, hogy a vádlott szeméremsértő magatartása a sértett emberi méltóságát súlyosan sértette. Továbbá hogy a nő a férfit egyetlen alkalommal sem biztatta, nemtetszését azzal jelezte, hogy a férfitól arrébb húzódott.

A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a vádlottat folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt egy év – másfél év próbaidőre felfüggesztett – fogházra ítélte. Továbbá – az első fokon meghozott végleges hatályú döntést enyhítve – három évre eltiltotta a gépjárművezető-oktatói foglalkozástól.