Kezdőlap Blog Oldal 178

Évi egymilliós otthontámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók

Évi egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók – jelentette be Orbán Viktor egy Facebook-videóban.

Az új intézkedés célja a lakhatás segítése, a támogatás ráadásul összevonható lesz a fix 3 százalékos Otthon Start hitellel is – írja az Index.

A támogatásra olyan dolgozók lennének jogosultak, mint az orvosok, ápolók, tanárok, rendőrök, katonák és más közszolgák. Az évi egymillió forintos összeget a lakáshitel törlesztésére, illetve új ingatlan vásárlásakor az önerő kifizetésére is fel lehet majd használni – jelentette be a miniszterelnök.

Történelmi időutazás várja a látogatókat a Siklósi Várfesztiválon

Nulladik nappal kiegészülve, négy napon át elevenedik meg a történelem a siklósi vár falai között. Az augusztus 7–10. között zajló Siklósi Várfesztivál az ókortól a török korig kalauzolja a látogatókat látványos harci bemutatókkal, középkori csatákkal és nagyszabású koncertekkel. A fesztivál csúcspontja az Edda Művek koncertje lesz, de a programsorozat minden korosztály számára kínál élményeket.

Idén is különleges élményeket ígér a Siklósi Várfesztivál, amelyet augusztus 7–10. között rendeznek meg a történelmi vár falai között. A rendezvény évről évre egyre gazdagabb programkínálattal várja a látogatókat, és a most nyilvánosságra hozott részletes program alapján az idei esemény minden korosztály számára tartalmas és látványos kikapcsolódást kínál.

A négynapos fesztivál különlegessége, hogy az első nap egy nulladik napként szolgál, amely előhangként egy különleges előadással hangol a későbbi történelem-kalauzra. Majd a következő három napon az ókortól egészen a XVI–XVII. század török koráig kísérhetik végig az érdeklődők az időutazást.

Sajtótájékoztató a 2025-ös Várfesztivál programjairól

Nulladik nap: augusztus 7., csütörtök – előadás a Siklósi Vár udvarán

A hivatalos fesztivál előtti napon, augusztus 7-én, csütörtökön is várják az érdeklődőket a Siklósi Vár udvarában egy különleges programmal. 19 órától a „Puszták népe” című történelmi előadást tekinthetik meg a látogatók. Amely a Déryné Program keretében valósul meg, és ingyenesen látogatható. Ez a nulladik nap remek lehetőség arra, hogy már a fesztivál kezdete előtt belemerüljünk a történelmi hangulatba és megismerjük a helyszínt.

Péntek: az ókor és a kora középkor elevenedik meg

A fesztivál augusztus 8-án, pénteken nyitja meg kapuit, és az első napon az ókori világba, valamint a kora középkorba kalauzolja a látogatókat. A napot vártörténeti előadás indítja, majd a római császári elit testőrség, a Praetorianus Gárda mutatkozik be látványos öltözetbemutatóval. A római kultúra zene és tánc formájában is megelevenedik. A Róma a Fény és a Nimfák táncbemutatói mellett a Viktorem Hagyományőrző Egyesület római kori harci jelenete is színesíti a programot. A nap során viking harcászati bemutatók, katonai védekezési gyakorlatok, középkori jelenetek és színházi előadások követik egymást. Különleges produkció lesz például a „Könyörgés Pomonának” antik táncjáték, valamint a „Tökéletes nő” című színdarab is. Az esti órákban az események tovább fokozódnak. Éjszakai csata, tűzzsonglőr produkció, majd gregorián koncert a kápolnában zárja a napot.

Szombat: középkori csaták, hagyományőrzők és EDDA-koncert

Augusztus 9-én, szombaton a középkoré lesz a főszerep. A nap ünnepélyes felvonulással és polgármesteri köszöntővel kezdődik. Majd egész nap zajlanak a hagyományőrző bemutatók a vár különböző pontjain. Solymászok, zászlóforgatók, középkori harcosok és a Fekete Sereg tagjai idézik fel a XIV–XV. század világát. A Haramza testvérek harci bemutatója, a Hunyadiak örökében program és a Gregorián Énekek a kápolnában egyaránt a korabeli hangulatot hozzák vissza. A délutáni program kiemelt eseménye a nagyharsányi csatajelenet, amelyet a Szoborparkban rendeznek meg. Este a zenei programoké a főszerep:
– 18:00 – Fortuna Rock Band
– 19:30 – Nihil Chips koncert
– 21:00 – EDDA Művek koncertje
– 22:30 – Retro disco – DJ LEMOON

Légy részese a felvonulásnak – lovagként vagy hercegnőként!

A szombati nap egyik leglátványosabb és legfontosabb eleme a nagyszabású, legalább 200 főt felvonultató hagyományőrző menet lesz, amelyhez idén is a legkisebbek is csatlakozhatnak! A lányokat hercegnőként, a fiúkat lovagként várják a szervezők a színes történelmi felvonulásra. A gyerekek számára a Siklósi Vár előzetes regisztráció alapján biztosít a felvonulás idejére kiegészítőket: virágkoszorút, sisakot és általvetőt, így teljes lehet az élmény. A felvonulás szombaton 10 órakor indul, a gyülekező 9:30-kor lesz a postával szembeni parkolóban. A kiegészítők korlátozott számban elérhetők, ezért az elő regisztráció kötelező a következő email-címen: siklosivarmarketing@gmail.com

Vasárnap: török kor, párbajok, zsoldosok, és családbarát programok

A zárónap, augusztus 10-e a XVI–XVII. századot és a török kort helyezi középpontba. A Zrínyi Miklós Hagyományőrző Egyesület viseletbemutatója, tűzszerészeti és szablyabemutatók, valamint magyar–török párbajok várják az érdeklődőket. A Thury-vár zsoldosainak előadása, a Török-Magyar összecsapások, és a történelmi díszlövések mellett a „Csillagvarázs” nevű hastáncbemutató és koncertek teszik teljessé a napot. A záró program a vár teraszán lesz, ezzel búcsúzik a fesztivál az idei látogatóktól sortűzzel.


Fotók: Vass Imre – Siklósi Várfesztivál 2024

Mindenkinek szól – történelmi élmény kicsiknek és nagyoknak

A Siklósi Várfesztivál nem csupán látványos és szórakoztató, de ismeretterjesztő is. Gyerekeknek, családoknak és történelemkedvelőknek egyaránt remek programot kínál. A szervezők különösen ügyelnek arra, hogy minden generáció megtalálja a számára legérdekesebb programokat, legyen szó haditechnikáról, zenéről vagy kézműves hagyományokról.

Fontos tudnivalók a belépésről

A napközbeni hagyományőrző programok normál várbelépővel látogathatók. A látogatók napijegyet vagy két- illetve háromnapos bérletet is válthatnak, ezt majd a vár jegypénztárában tudják megtenni.
Az esti zenei programok közül a Fortuna Rock Band és a Nihil Chips koncertje ingyenesen látogatható, míg az EDDA Művek koncertjére és a retró diszkóra külön belépőjegy szükséges. Az esti koncert jegyek elővételben megvásárolhatók Siklóson a Vár jegypénztárában nyitvatartási időben (hétfőtől vasárnapig 9:30-17:30), a Városi Könyvtárban, valamint online a JEGYx1 oldalon.

Kedvezmény a koncertjeggyel

Fontos tudnivaló, hogy akik megvásárolják az esti koncertjegyet, azok 10% kedvezményt kapnak a Siklósi Vár belépőjegy árából, valamint a siklósi Thermal Spa strandbelépőből is. Így a fesztivál élménye még teljesebb lehet, hiszen a történelmi kalandok mellett a kikapcsolódás és feltöltődés is garantált.

Aki augusztus második hétvégéjén valódi történelmi élményre vágyik, annak irány Siklós. A múlt újra életre kel a vár falai között.

További információ, részletes program: Siklósi Vár , Béni Production
Jegyvásárlás: JEGYx1

Két érmet hozott a vívó világbajnokság mai napja

Ezüstérmet nyert magyar férfi párbajtőrcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

A Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor összeállítású magyar válogatott a hongkongiakat, a venezuelaiakat és a franciákat is megverte. Remek vívással jutottak el a döntőig, amelyben a japánokkal került szembe.

A döntő az ázsiaiak elképzelése szerint alakult, két szoros asszó után Koch, majd Andrásfi is háromtusos vereséget szenvedett. Ledolgozni később sem sikerült a hátrányt, végül a japánok 45-35-re nyertek.

A nap másik versenyszámában is remekeltek a magyarok! Bronzérmet nyert ugyanis a magyar női kardcsapat Battai Sugár, Pusztai Liza, Szűcs Luca, Katona Renáta összeállításban.

Az előző két világbajnokságot megnyerő magyarok a németek és a bolgárok legyőzésével jutottak el az elődöntőig. Itt négy találat különbséggel kikaptak az idei Európa-bajnok franciáktól.

A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a japánokkal került szembe a csapat. Szűcs 5-1-es győzelemmel kezdett, de Pusztai nem találta a ritmust Emurával szemben, 9-3-ra kikapott. A folytatásban Katona vívott a helyén.

A következő négy párharcot a magyarok nyerték, ezzel 9 tussal elhúztak. Végül 45-34-es győzelemmel lett meg a bronzérem.

Siklós felkerült a nemzetközi kerékpáros turizmus térképére

Sikeresen lezárult a kivitelezés a „Siklós (Máriagyűd) – 5701 és 5711 j. utak körforgalmi csomópontja közötti külterületi kerékpárút” című projekt, amely a térség kerékpáros turizmusát új dimenzióba helyezi. A 2,47 km hosszú, hiánypótló fejlesztés révén immár biztonságos és kényelmes kerékpáros kapcsolat jött létre a Siklósi szőlőhegy, Máriagyűd, valamint az EuroVelo13 nemzetközi kerékpárút között.

A projekt Siklós Város Önkormányzata és a Baranya Vármegyei Önkormányzati Hivatal konzorciumi együttműködésében valósul meg. A beruházás célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi szolgáltatók összekapcsolása, és a fenntartható, aktív turizmus ösztönzése.

A projekt részeként az önkormányzat egy többfunkciós útfenntartó gépet is beszerez, amely a kerékpárút egész éves karbantartását biztosítja.

A kerékpárút hiánypótló beruházás, hiszen eddig nem volt kerékpárosbarát kapcsolat a Siklósi szőlőhegyen működő borászatokhoz, sem Máriagyűd fontos vallási-turisztikai helyszínéhez. Az új útvonal nemcsak az elérhetőséget javítja, hanem közvetlen kapcsolatot teremt a Villányi borvidék hálózatával is. A fejlesztés így nemcsak a helyi turizmust, hanem a térség gazdasági fejlődését is elősegíti.

„A fejlesztés túlmutat egy egyszerű kerékpárút megépítésén – ez a beruházás közös jövőképünk záloga”

– mondta Riegl Gábor, Siklós polgármestere. „A projekt sikerének kulcsa az összefogás volt: a helyi szolgáltatók, turisztikai szereplők, önkormányzatok és szakmai partnerek együttműködése nélkül ez a mérföldkő nem jöhetett volna létre. Siklós ma már nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi kerékpáros turizmus térképére is felkerült. Az EuroVelo13 hálózathoz való csatlakozás révén városunk egy olyan turisztikai vérkeringés részévé vált, amely új lehetőségeket és vendégkört hoz a térségbe.” – emelte ki a polgármester.

A projekt részeként átfogó marketingstratégia is készült, mely kijelölte a turisztikai kommunikáció irányait. A város honlapján új információs felület jött létre, emellett szórólapok, térképes információs táblák és egy újonnan kialakított kerékpáros pihenő is segíti az idelátogatókat.

A családok hónapja lesz az augusztus a Zsolnay Negyedben

A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a világörökségi helyszínek fókuszában augusztusban a családok állnak! A mesés hangulatú kiállítások, árnyas parkok, izgalmas interaktív terek és történelmi emlékek most még kedvezőbb áron kínálnak több élményt kínálnak – írja közleményében az örökségkezelő.

A Zsolnay Örökségkezelő családi jegycsomagjai augusztusban extra kedvezménnyel vásárolhatók meg: a 4 fős családi belépő most 5 főre érvényes, így akár 2 felnőtt és 3 gyermek (6–18 éves) is közösen élvezheti a kulturális kalandokat. Ráadásul a jegyek két egymást követő napra érvényesek, így egyetlen látnivalóról sem kell lemondani!

A felfedezhető kiállítások sora szinte végtelen:

  • Zsolnay kerámiacsodák – három különböző tárlaton keresztül: A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény, Zsolnay Család- és Gyártörténeti Kiállítás, Rózsaszín Zsolnay Kiállítás
  • Zsolnay Látványmanufaktúra: bepillantás a kulisszák mögé: hogyan készülnek a Zsolnay termékek?
  • Labor – Interaktív Varázstér – játék és tanulás a „pécsi Csodák Palotájában”
  • VR Univerzum – több mint 40 lenyűgöző virtuális kaland VR szemüveggel
  • 1861 Kesztyűmanufaktúra – betekintés egy igazi pécsi ikon titkaiba
  • Bóbita Bábmúzeum – bábok, játék és interaktív felfedezés
  • m21 Galéria – kortárs művészet a LOKART tárlatán
  • Cella Septichora Látogatóközpont – ókeresztény sírkamrák és titkok tárulnak fel a föld alatt
  • Ókeresztény Mauzóleum – a történelem szentélyében 1600 évvel ezelőtti freskók mesélnek hitről, életről és öröklétről
  • Középkori Egyetem – a magyar felsőoktatás születésének helyszínén a 14. századi diákélet titkaira is fény derül

A kedvezmény az alábbi családi jegytípusokra érvényes:

  • Zsolnay családi jegy
  • Örökség családi jegy
  • Világörökség családi jegy
  • Időutazó családi jegycsomag

A jegyek megvásárolhatók online vagy a Zsolnay Negyed infopontjain. A Planetárium családi belépőjegyre az akció nem vonatkozik. További részletek ide kattintva érhetőek el.

Mohácson találkoznak augusztus elején a hazai éremgyűjtők

A Mohács500-hoz kötődő kísérőrendezvények szervezői között immár a numizmaták is „csatasorba” álltak. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete és a Magyar Numizmatikai Társulat Mohács önkormányzatának, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával és partnerségével a városban tartja jubileumi, 35. Hóman Bálint Numizmatikai Nyári Egyetemét.

Az esemény házigazdái azonban nem csak a szakmai résztvevők, hanem a szélesebb közönség érdeklődésére is számítanak augusztus 8-9-10-én – írja közleményében az önkormányzat.

A numizmatika az éremtant jelenti, amely a régi pénzekkel és érmékkel foglalkozó tudományág. Mohácson szintén számos jónevű értője és művelője ismert. Az augusztus 8-9-10-ei program során a Mohácsi Tankerületi Központban (amit a köznyelv máig inkább Batrának nevez) tartandó nyári egyetem résztvevőinek a szakmai előadások mellett városunk nevezetességeivel is alkalma nyílik megismerkedni. Szép gesztus lesz a találkozó közönségétől, hogy a II. Lajos emlékművet is megkoszorúzzák a város főterén, ezzel is kifejezésre juttatva a mohácsi csata hősei iránti tiszteletüket.

2026-ban szintén augusztusban Mohács várja a Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozó és Vándorgyűlés résztvevőit. A meghívottak között jónéhány külföldi és hazai szaktekintélyt, előadót ezúttal is ott találunk majd. A Selyemgyár Kulturális Negyedben sorra kerülő, kétnapos programot börzenap, vándorgyűlés, előadások, éremkiállítás és a Mohács 500-hoz kötődő kitüntetések átadása egyaránt színesíti.

Veszélyben a baranyai borvidék? Baranyában is fertőz a fitoplazma

A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma-fertőzés már Baranya több pontján is jelen van – a betegség súlyos károkat okozhat az ültetvényekben, és akár a borászat jövőjét is veszélybe sodorhatja. A fertőzött tőkéket csak kivágással lehet megmenteni, megelőzésre alig van eszköz.

Már Baranyát is elérte a fertőzés

A betegség Európában már régóta ismert probléma: Olaszország, Franciaország és Szlovénia borvidékei évekkel ezelőtt kezdtek küzdeni a fitoplazma ellen, mostanra viszont Magyarországon is tizennégy borvidéket érint a kórokozó – köztük Baranyát is. Bár a helyzet még nem olyan súlyos, mint például Zalában, a dél-dunántúli szőlészetek fokozott készültségben vannak. Dr. Teszlák Péter, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének kutatási igazgatója megerősítette, hogy a fitoplazma már több baranyai térségben is felütötte a fejét.

Nem létezik rá növényvédő szer

A betegség legnagyobb veszélye, hogy nincs ellene hatásos permetszer. A fertőzött tőkéket csak teljes kivágással lehet eltávolítani, és az újratelepítésre legalább két évet kell várni. A fertőzés első jelei a leveleken jelentkeznek: a zöld levelek sárgulnak, vörösödnek, a hajtások nem fásodnak be megfelelően, a termés mennyisége pedig jelentősen csökkenhet. A fehér bogyójú szőlő levelei sárgává, a kék szőlőé vörössé válik – innen ered az „aranyszínű sárgaság” elnevezés is. A vesszők gumiszerűvé válnak, a növény lassan elhal.

A kabóca a fő terjesztő

A kórokozót az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) terjeszti, amely néhány éve már meghonosodott hazánkban is. A kabóca nemcsak a szőlőt fertőzi: gyomnövényeken, erdei iszalagon, égeren vagy mogyorón is megtalálható a fitoplazma, innen is visszafertőzheti az ültetvényeket. A megelőzés kulcsa a kabóca elleni időzített, rovarölő szeres védekezés – ez kötelező az érintett területeken. Emellett kiemelten fontos a szaporítóanyagok szigorú ellenőrzése is.

A borra nem veszélyes, de a gazdaságra igen

A fertőzés nem jelent egészségügyi kockázatot az emberre, és a bor minőségére sincs közvetlen hatással. A gazdasági következmények azonban súlyosak: a terméshozam visszaesése, az ültetvények kiritkulása, a kivágások és az újratelepítések évekre visszavethetik a termelést. A hatóságok a fertőzött területeken karanténintézkedéseket rendelnek el, ezek betartása kulcsfontosságú lehet a járvány terjedésének megfékezésében.

Veszélyben a borászati hagyományok

Baranya híres borvidékei – Villánytól a Pécsi borvidékig – évszázados hagyományokat őriznek. A szőlő aranyszínű sárgasága azonban olyan fenyegetést jelent, amely nemcsak a gazdákat, de a térség kulturális örökségét is súlyosan érintheti. A szakértők szerint most még van lehetőség kézben tartani a helyzetet, de ehhez összefogás, megelőzés és folyamatos ellenőrzés szükséges. A szőlősgazdáknak ébernek kell maradniuk – mert ha a fertőzés elharapódzik, annak hatásait évtizedekig érezni fogja a baranyai borászat.

Mit tehetnek a gazdák?

A szőlő aranyszínű sárgasága elleni védekezés komplex feladat, hiszen közvetlen növényvédő szer nem létezik rá. A megelőzés és a folyamatos ellenőrzés kiemelten fontos, különösen a fertőzött vagy veszélyeztetett területeken, így Baranyában is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hivatalos oldalán részletes ajánlásokat és védekezési útmutatókat találnak a szőlősgazdák, amelyek segítik az amerikai szőlőkabóca elleni rovarölő szeres kezelések időzítését, a fertőzött tőkék eltávolítását, valamint a környezet megfelelő rendbetételét. Az ajánlások betartása kulcsfontosságú lehet a betegség megfékezésében és a baranyai borvidékek védelmében.

Elstartolt az Ördögkatlan Fesztivál 

Több mint 600 programmal és megújult helyszínekkel várják a közönséget Dél-Baranyában.

Kezdetét vette kedden az Ördögkatlan Fesztivál, amely idén is színes és összművészeti programkavalkáddal várja a látogatókat Nagyharsányban, Beremenden, Palkonyán és Kisharsányban. A rendezvény célja a kultúra minden rétegének bemutatása: a színháztól és zenétől kezdve az irodalmon és képzőművészeten át a népi hagyományokig és a közösségi faültetésig.

Újdonságként mutatkozik be az Elfogadás Tere, ahol fogyatékossággal élők és ép emberek együtt vehetnek részt különféle programokon.

A fesztivál egyik csúcspontja a Passió ősbemutatója lesz augusztus 1-jén: Háy János szövegére és Vass Gergely zenéjére kortárs színházi formában reflektálnak az SZFE hallgatói.

A zenei kínálat is gazdag: a 25 éves 30Y zenekar mellett olyan fellépők érkeznek, mint Harcsa Veronika, Lovasi András, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, valamint a Budapest Bár.

(Fotó: Kovács Milán | Ördögkatlan Fesztivál)

Magas kockázatú területet jelöltek ki Baranyában az afrikai sertéspestis miatt

Tovább romlik az afrikai sertéspestis-járványhelyzet Horvátországban, ezért a magyar állategészségügyi hatóság rendkívüli intézkedést hozott. Baranya vármegye egy részén magas kockázatú területet jelöltek ki – jelentette be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A döntés hátterében az áll, hogy július folyamán Horvátországban több ASP-kitörést is regisztráltak. Előbb Kácsfalu (Jagodnjak), majd Bolmány (Bolman) község házisertés-állományaiban igazolták a vírus jelenlétét. A helyzet azóta tovább romlott. Július 21-ei héten Kácsfalu és Valpó (Valpovo) külterületén vaddisznókban is megerősítették a fertőzést – alig 20 kilométerre a magyar határtól.

A magyar hatóságok a járvány gyors terjedésére reagálva úgy határoztak, hogy Baranya vármegye határ menti területén 15 vadgazdálkodási egységre kiterjedően magas kockázatú zónát hoznak létre.

Az érintett térségekben a védekezés hatékonysága érdekében szigorúan be kell tartani az 5/2025. számú országos főállatorvosi határozat mellékletében foglalt járványvédelmi előírásokat. Ezek a rendelkezések az afrikai sertéspestis magyarországi felszámolására kidolgozott mentesítési terv részei, és mind a vadállományra, mind a házisertés-állományra vonatkoznak.

A hatóság kiemelten fontosnak tartja a gazdák, vadászok és állattartók együttműködését, valamint az előírások szigorú betartását a fertőzés hazai megjelenésének megelőzése érdekében.

Az afrikai sertéspestis aktuális hazai hírei, a vadgazdálkodási egységek naprakész kockázati besorolása és további tudnivalók a Nébih hivatalos weboldalán olvashatók.

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Szerdán már több lesz a napsütés, csapadék sehol sem várható

Csapadékmentes, kellemes napra készülhetünk szerdán. A reggeli hűvösebb idő után délután már 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és sokfelé kisüt a nap.

Szerdán reggel változóan felhős időre ébredhetünk, csapadék nem várható. A hajnali minimumok 13 és 15 fok között alakul a hőmérséklet. Az északnyugati szél mérsékelt lesz, de egy-egy élénk lökés előfordulhat. Délelőtt folytatódik a változóan felhős idő, csapadék nem várható. A légmozgás mérsékelt marad, egy-egy élénk lökéssel.

Délután fokozatosan csökken a felhőzet, többfelé süt ki a nap, csapadék nem várható. A hőmérséklet maximuma 25 és 27 fok között alakulhat. Az északi szél mérsékelt lesz, de egy-egy élénk lökésre készülni kell. Estére kiderül az ég, már csak kevés felhő lehet az égen. A minimumhőmérséklet 20 fok alatt alakulhat. A légmozgás mérsékelt északi lesz.

Forrás: MeteoMecsek