Kezdőlap Blog Oldal 176

Nem akármilyen fészket rakott a gólya Márokon

Fából készült gólyafészek díszíti Márokon a Születések Ligetét. A 2000-től született gyermekeknek állít emléket.

A mároki önkormányzat néhány évvel ezelőtt a templom mögötti területen létrehozta a  Születések Ligetét, ahová a 2000-től született mároki gyerekek névtábláját helyezték el.  Sajnos az anyagok nem bírták az időjárás próbáját, így a liget csak rövid ideig élhetett. Később egy baglyos alkotás került ki ugyanide, utalva arra, hogy régen sok bagoly fészkelte be magát a templom mögötti fákra. A legújabb alkotás a ligetben pedig egy fából készült gólyafészek, amelyből úgy „bújnak elő” a nevek, mint a jövőt ígérő kis gólyák. Az ötletet Dombainé Fekete Ildikó adta, a megvalósítás pedig Kovács Tamás fafaragó művész munkáját dicséri. Jelenleg 94 gyermek neve „lóg alá”, azoké, akik 2000-től kötődnek Márokhoz. Van már olyan szívecske is, ahol az édesanya neve alatt már a gyermeke neve is megjelenik, ezek az apró kapcsolódások különösen szívmelengetőek.

Krizics Zsanett, Márok polgármestere Horányi Reginával közösen helyezte ki a kis szíveket a fészek alá, másnap pedig  is a helyi bölcsödés gyermekek avatták fel az alkotást. Hamarosan két új pad is kerül majd ide, hogy még meghittebbé váljon ez a kedves zug.

Ősszel újra fogadhatja a nézőit Pécsi Harmadik Színház

Megkezdődött a Pécsi Harmadik Színház épületének régóta esedékes felújítása. A beruházás költségét a pécsi önkormányzat biztosította.

Bruttó 370 millió forintból korszerűsítik a Pécsi Harmadik Színház önkormányzati tulajdonú épületét. A munkálatok során a közönségforgalmi vizesblokkok és a színészöltözők felújítása, egy többfunkciós tér kialakítása, és a színház megközelíthetőségét segítő akadálymentesítés is megvalósul. A közbeszerzési eljárás eredményeképpen a kivitelezést a VivaPalazzo Zrt. végzi, a beruházás lebonyolítója pedig a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. A tervek szerint idén ősszel fogadhatja nézőit újra a Pécsi Harmadik Színház.

A felújításról tavaly tavasszal döntött a pécsi képviselő-testület.

A kortárs magyar drámák műhelyeként országos hírnévnek örvendő teátrum a város kulturális életének meghatározó intézménye, az annak otthont adó épület azonban nem méltó hozzá. A pécsi önkormányzat az ingatlan tulajdonosaként elkötelezett a korszerűsítésben és a hosszú távú működés feltételeinek megteremtésében – mondta előterjesztőként Péterffy Attila polgármester a tavalyi városi közgyűlésen.

Hidegfront közelít: szombaton változékony időre számíthatunk

Szombaton még meleg, de már változékony időre számíthatunk. A nap folyamán sok lesz a felhő felettünk, elszórtan záporok, estétől pedig egy hullámzó hidegfront hozhat többfelé csapadékot. A szél is egyre élénkebbé válik.

Szombaton hajnalban sok felhő lesz felettünk, erősen felhős, borult lesz az ég, csapadék nem várható. Kezdetben a változó irányú szél mérsékelt lesz. A hajnali minimumok 16 és 18 fok között alakulnak. Délelőtt már elszórt jelleggel előfordulhatnak záporok, kis eséllyel zivatarok a térségben. Az északnyugati szél megélénkül.

Délután is sok felhő lesz térségünk felett, átmeneti csapadékszünet várható. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk. A hőmérséklet maximuma 28 és 30 fok között alakul. Este északnyugat felől megérkezik a hullámzó hidegfront, többfelé fordulhat elő zápor, zivatar, de heves zivatarra nincs kilátás. Az északnyugati szél zivataroktól függetlenül lesz élénk, zivatarok környezetében megerősödik. A minimumok 15 fok közelében alakulhatnak.

Forrás: MeteoMecsek

Pécsi hotelbe besurranó tolvajt fogtak el a rendőrök

A pécsi rendőrök egy órán belül elfogták azt a 24 éves helyi férfit, aki egy telefont lopott el az alvó szállóvendégektől.

A beszámoló szerint egy férfi tett bejelentést a rendőrségre június 30-án hajnalban, mert ellopták felesége telefonját. A bejelentő a rendőröknek elmondta, hogy egy pécsi hotelben szálltak meg feleségével. Nem zárták be az ajtót, és hajnalban arra ébredtek, hogy egy idegen férfi van a szobájukban. Az ismeretlen elszaladt, ezután vették észre, hogy az éjjeli szekrény fiókjából eltűnt a feleség mobiltelefonja.

A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, a 24 éves pécsi férfit egy órán belül, a helyszín közelében elfogták. A gyanúsított elismerte a bűncselekményt, és azt is elmondta, hogy a telefont eldobta az utcán. A rendőrök a mobilt megtalálták, majd visszaadták a tulajdonosnak.

A férfi ellen lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Kós Hubert világbajnok lett 200 méteres hátúszásban

Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri világbajnokságon.

A szám 22 éves olimpiai bajnoka saját rekordját közel egy másodperccel megjavítva, 1:53.19 perces eredménnyel csapott célba.

Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.

A döntőben a 100 méter háton győztes dél-afrikai Peter Coetze kezdett a legerősebben, de Kós tartotta vele a lépést. Az utolsó forduló után már ő jött fel elsőként a vízből, ráadásul ekkor még Aaron Peirsol világcsúcsán belül volt.

Végül be kellett érnie azzal, hogy az orosz Jevgenyij Rilov 2021-es Európa-rekordját adja át a múltnak. Végül nagy küzdelemben tudta maga mögött tartani a felzárkózó Coetzét.

Kós önmaga és a medencés úszóválogatott második érmét szerezte a szingapúri világbajnokságon. Ez volt a sportág történetének 36. magyar vb-aranya.

Minden magyar diák érmet nyert a Földrajzi Olimpián

Remekül teljesítettek a magyar diákok az idei Földrajzi Olimpián (iGeo).

A versenyt 2002 óta rendezik meg a Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) égisze alatt, idén Thaiföldön. A komplex megmérettetés írásbeli, terepi és multimédiás fordulókból áll össze. Magyarország végül 39 országot megelőzve a 8. helyen végzett összetettben az olimpián.

A csapat kiválasztását, felkészítését és kiutaztatását hagyományosan a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézet oktatói végzik. A csapatvezető dr. Trócsányi András, a kar dékánja és az intézet docense, segítője pedig dr. Máté Éva adjunktus volt – írja honlapján az egyetem.

A díjkiosztón minden magyar diák nyakába érem kerülhetett. Szilágyi Márton, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium végzett diákja, valamint Keresztesi-Kiss Máté, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója ezüstérmet nyert.

Márkus Emma Napsugár, a Milestone Institute, Schlotter Samu, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium képviseletében bronzérmet szerzett.

Elhunyt Papp Béla korábbi pécsi alpolgármester

Elhunyt Papp Béla, Pécs korábbi alpolgármestere – írta Facebook-oldalán Péterffy Attila polgármester.

Papp Béla 1952-ben született Pécsett, gyermekkorát Hegyszentmártonban töltötte. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a gödöllői egyetem elvégzése után friss gépészmérnök diplomával Pécsett kezdett el dolgozni. Fontos szerepet vállalt a rendszerváltásban, részt vett az akkori hatalommal való tárgyalásokon. Már az első szabadon tartott választásokon, 1990-ben önkormányzati képviselővé választották a pécsiek, majd később több cikluson keresztül is bizalmat szavaztak neki.

A pécsi SZDSZ alapítója tagja, 1990 és 1994 között a párt pécsi önkormányzati frakciójának vezetője, majd 1994 és 2002 között Pécs alpolgármestere volt. Alpolgármesterként több gazdaságfejlesztési program, a Pécs-Pogányi Repülőtér fejlesztése és a déli ipari park létrehozása is a nevéhez fűződött.

2002-ben felhagyott az aktív politizálással, előbb a Mecsekérc Zrt., majd a Mecsek-Öko Zrt. vezetője volt egészen 2008-ig, utána pedig az önkormányzat cégénél, a Biokomnál dolgozott, még a 2012-es nyugdíjazása után is, évekig.

Újjászületik a Nagyharsányi Szoborpark

Komplex restaurálással, 140 alkotás tudományos feldolgozásával és újrainduló alkotói szimpóziummal, három új szobor létrejöttével újul meg a Nagyharsányi Szoborpark – írja közleményében a park vezetése. A Villányi-hegység ikonikus kulturális helyszíne a Mohács 500 program keretében kap új lendületet. A munkába a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Pécsi Regionális Munkacsoportjának tagjai, Farkas Ádám szobrászművész, valamint Dévényi Sándor építész kapcsolódtak be.

A Fókuszban a Nagyharsányi Szoborpark című komplex projekt során új alkotásokat helyeznek el, illetve átfogó restaurálási, művészettörténeti és dokumentációs programot is megvalósítanak. A munkálatokat Péter Ágnes szobrászművész, a Symposion Alapítvány elnöke vezeti. A program célja nem pusztán a fizikai helyreállítás, hanem a szellemi örökség újraélesztése: a hatvanas–hetvenes években működő szobrász szimpóziumok és alkotótelepek szellemisége, közösségépítő ereje is újra teret kapott.

Az új szobrok elkészítésére szóló felhívásra 24 pályamű érkezett, ezek közül három nyertes alkotás valósulhat meg: Miklya Gábor SHIFT / Elmozdulás; Hegedüs Éva Nyugvópont és Sárkány Balázs Hosszúhajú állat IV – A jólfésült című művei.

Az alkotótábor 2025. június 27-én vette kezdetét, másnap pedig Villányban egy szakmai konferencia alapozta meg az együttműködést. A rendezvényen restaurátorok, szobrászok, hallgatók és a kuratórium tagjai vettek részt. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és hallgatói aktívan részt vettek a munkában, melynek keretében a három új szobor elkészítése mellett három korábbi mű restaurációjára is sor került. Emellett a Mohács 500 kapcsán a szoborpark valamennyi alkotásának állagvédelme, restaurálása és helyreállítása is megtörténik.

A megújulás nem áll meg a fizikai restaurálásnál: elindult a Villányi Nemzetközi Szobrász Symposium teljes művészettörténeti feldolgozása. A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság koordinálásával szoborregiszter, katalógus, 3D dokumentáció, riportsorozat és dokumentumfilm is készül.

A most zajló művészeti szimpózium zárásaként, az új és restaurált alkotások ünnepélyes átadására 2025. augusztus 15-én kerül sor a Nagyharsányi Szoborparkban.

Biciklibalesetben elhunyt Kathi Béla világbajnok testépítő

Elhunyt Kathi Béla Európa- és világbajnok, többszörös magyar bajnok testépítő. A kiemelkedő korábbi sportember 46 éves volt, Cipruson, családi nyaralása során biciklizés közben érte halálos kimenetelű baleset.

A tragédiáról a Scitec Gold Fitness Club számolt be a Facebook-oldalán péntek hajnalban.

Az 1979-ben Hajdúböszörményben született Kathi Béla sokféle sportban kipróbálta magát: küzdősportokban, atlétikában, majd az erőemelés következett. Volt junior és felnőtt országos bajnok erőemelésben és fekvenyomásban, utóbbiban Európa-bajnokságot is nyert.

2010-ben nem hivatalos világcsúcsot döntött guggolásban 360 kilogrammal, speciális erőemelő ruha nélkül. Ezt követően a testépítés felé fordult, ahol többek között a WABBA világbajnoki címét nyerte el, valamint a magyar Superbody versenyen kétszer is abszolút győzelmet aratott.

2012-ben hagyta abba a versenyzést, üzleti vállalkozásaira koncentrált, többek között a Cutler edzőterem-hálózatot építette ki, majd 2017-ben visszatért a versenyzéshez és második helyen végzett az ausztrál Arnold Classicon a 100kg feletti kategóriában.

„Béla nemcsak sportteljesítményével, hanem emberségével, szerénységével és hatalmas szívével is nyomot hagyott mindannyiunkban. Hiánya pótolhatatlan, emléke örökké velünk marad.”

– emlékeznek meg róla a fitnesz klub oldalán.

Kathi Bélának egy öt éves kislánya is van, a felesége Salamon Dia, aki szintén testépítő. A halálhírt ő is megerősítette, Instagram-történetében még két családi képet is megosztott.

Felfoghatatlan az a hatalmas űr, amit magad után hagytál, és a legszörnyűbb, hogy nem lehet ellene semmit tenni

– írta a fotóhoz Salamon Dia.

Fotó: Katona Tibor/MTI

Napsütéssel indul, borús idővel folytatódik a hétvége

Pénteken kevés felhőre ébredhetünk, gyengén felhős lesz az ég. A minimumhőmérséklet 15 és 17 fok között alakul, de a völgyekben ennél hidegebb is lehet. A délnyugati szél mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik a gyengén felhős idő, sok lesz a napsütés. A délkeleti szél időnként megélénkül.

Délután folytatódik a gyengén felhős idő, sok napsütés várható. A maximumok 29 és 31 fok között alakulhatnak. A déli-délkeleti szél időnként megélénkül. Este átmenetileg kissé növekedni kezd a felhőzet, de csapadékra nincs kilátás. A hőmérséklet kevéssel 20 fok alatt alakul. A légmozgás mérséklődik.

Szombaton hajnalban sok felhő lesz felettünk, erősen felhős, borult lesz az ég, csapadék nem várható. Kezdetben a változó irányú szél mérsékelt lesz. A hajnali minimumok 16 és 18 fok között alakulnak. Délelőtt már elszórt jelleggel előfordulhatnak záporok, kis eséllyel zivatarok a térségben. Az északnyugati szél megélénkül.

Forrás: Meteo Mecsek