Kezdőlap Blog Oldal 159

Szenzáció: 16 éves pécsi kapust igazolt le az AS Roma!

Óriási átigazolást jelentett be a PMFC! Kilvinger Levente, a klub saját nevelésű, 16 éves kapusát leigazolta ugyanis Olaszország egyik sztárcsapata, az AS Roma!

Kilvinger tíz év után búcsúzik a PMFC-től, és az olasz AS Roma színeiben folytatja pályafutását. A 16 éves, pécsi születésű, PMFC-nevelésű, korosztályos válogatott kapus játékjogát átigazolási díj ellenében értékesítették, így hivatalossá vált, hogy a fiatal hálóőr Olaszország fővárosában, az AS Roma színeiben folytatja tovább több, mint ígéretes kapuspályafutását – írják a klub honlapján.

A klub megszólaltatta a fiatal kapust, aki pályafutása fontos mérföldkövéről beszélt a nyilatkozatában. „Hatalmas hálával tartozom a PMFC-nek, ahol a legkisebb korosztálytól kezdve nevelkedtem. Szeretném megköszönni minden edzőnek a támogatást és a segítséget, amely hozzájárult a fejlődésemhez, különösen kapusedzőimnek: Bogyay Zoltánnak, Békési Andrásnak, végül pedig Sólyom Csabának, aki fiatal korom óta végig mellettem állt, és talán a legtöbbet köszönhettem neki az itt töltött évek során” – mondta.

Tudom, hogy ez még csak a kezdet. Mindent meg fogok tenni azért, hogy elérjem a céljaimat, és büszkévé tegyem a családomat, valamint a pécsi labdarúgást.

– zárta nyilatkozatát Kilvinger Levente.

A kapus 2015. szeptemberében csatlakozott a PMFC utánpótlásához, és azóta végigjárta a korosztályos csapatokat, egészen az U19-es bajnokságig. Idén áprilisban bemutatkozhatott az NB III-as felnőtt csapatban, azóta öt bajnokin védett.

Kép: pmfc.hu

Pálya- és életkezdő fiataloknak tartanak találkozót a máriagyűdi kegyhelynél

25 és 35 év közötti pálya- és „életkezdő” fiatal felnőtteknek tartanak találkozót a máriagyűdi kegyhelynél. Az I. Fiatal Felnőttek Találkozójára szeptember 26-28 között kerül sor, a programra még lehet jelentkezni.

„Ez a találkozó azzal a céllal jött létre, hogy rólunk szóljon. Olyan 25 és 35 év közötti pálya- és „életkezdő” fiatal felnőttekről, akik tanulmányaik befejeztével igyekeznek a munka, a párkeresés vagy családalapítás rögös útjain megtalálni a helyüket a világban, egy kis önismeretre szert tenni, jól érezni magukat hasonszőrűekkel, megosztani egymással bánatokat, örömöket és egyúttal lelki akkumulátoraikat is töltőre helyezni” – írják a találkozó eseményében.

A program során a máriagyűdi Domus Mariae ház nyújt szállást a résztvevőknek, a háromnapos találkozó költsége a szállással és étkezésekkel: 30 000 Ft.

A tervek szerint a programok között érdekes előadásokra, játékra, bibliodrámára, közös beszélgetésekre és imádságra lehet számítani.

A szállás korlátai és a bensőséges hangulat megtartása miatt a találkozó maximum 30 fővel kerülhet megrendezésre. Akik a létszám fölött jelentkeznek várólistára kerülnek és értesítést kapnak, ha esetleg lemondás érkezik.

Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 1.

Regisztráció az alábbi linken: https://forms.gle/XmXsbSjjQ6zwUfNZA

Visszatér a kánikula, 30 fok felett lesz szerdán

Szerdán is szűrt lesz a napsütés, fátyolfelhők lehetnek térségünk felett. A hőmérséklet hajnalban 14 és 16 fok között alakul. A délnyugati szél méréskelt marad. Délelőtt folytatódik a fátyolfelhős idő, a légmozgás mérésékelt lesz.

Délután is fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, de már csökken a felhőzet. A hőmérséklet maximuma 31 és 33 fok között alakul, visszatér a kánikula. A délnyugati szél mérsékelt lesz. Este derült égboltra tekinthetünk. A hőmérséklet 15 fok közelében alakul. A légmozgás pedig mérsékelt marad.

Csütörtökön hajnalban fátyolfelhők lehetnek az égen, melyek szűrhetik a napsütést. A hajnali minimumok 16 és 18 fok között alakulnak. A déli szél megélénkül. Délelőtt sok napsütés mellett fátyolfelhők lehetnek az égbolton, csapadék nem várható. A légmozgás élénk marad.

Forrás: Meteo Mecsek

Az új Szív- és Érgyógyászati Centrum megvalósításáért dolgozik dr. Cziráki Attila

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika igazgatója, illetve Egyetemváros képviselője szenvedélyes posztban számolt be vállalásáról. 

Mint videóüzenetében fogalmazott, szeretné, ha a régóta dédelgetett álma mostantól „közös ügyünk” lenne. A videóból kiderül, hogy egy új klinikát, egy Szív- és Érgyógyászati Centrumot kívánnak létrehozni.

Az emberi tragédiákat meg lehet és meg kell előzni

„Tüke pécsi polgár vagyok. Mindig is itt dolgoztam, itt éltem. A pécsiek egészségénél nincs fontosabb ügy számomra. Úgy is mondhatnám, hogy szívügyem Pécs” – kezdte a képviselő. Dr. Cziráki Attila elmondta, kollégáival már évek óta azon dolgoznak, hogy létrehozzanak egy új klinikát, amely a koszorúér betegség, az agyi érbetegség és a perifériás végtagi érbetegség gyógyítását és megelőzését komplex módon, a lehető legmagasabb szinten végzi. Ezáltal európai színvonalú, a jelenlegi elérhető legmagasabb szintű ellátásban részesülnének a pécsiek és a Dél-Dunántúl lakói. Hiszen mint emlékeztetett: „a mai napig is a legtöbb honfitársunk szív, érrendszeri betegségben hal meg. Szinte nincs olyan pécsi család, akit ne érintene ez a betegség valamilyen formában. Ezeket az emberi tragédiákat meg lehet és meg is kell előzni.”

A professzor üzenetében elmondta, orvosszakmai szemmel nézve az egészségügy fejlesztése nem lehetne pártpolitikai kérdés, hiszen számukra „csak egyfajta ember létezik, a nagybetűs beteg ember, akit a lehető legmagasabb szinten kell meggyógyítani”. 

Kulcsfontosságú számára az egészségügyi ellátás fejlesztése

„Ennek a lehetősége most a kezünkben van. Ezért fordulok minden pécsi politikai szereplőhöz, politikai párthoz és valamennyi pécsi polgárhoz, hogy egységben, együttműködve valósítsuk meg az álmunkat. Ha egészség van, minden van. Kérem önöket, hogy együtt lássunk munkához!” – zárta üzenetét a szívgyógyász professzor. Dr. Cziráki Attila a tavalyi önkormányzati választásokon nyerte el az Egyetemvárosban élők bizalmát, s lett önkormányzati képviselő. Párton kívüliként, jobboldali erők támogatásával indult a választásokon. Programjában célként tűzte ki a város egészségügyének és oktatásának fejlesztését, a közösség életminőségének javítását. Prioritás számára az egészségügyi ellátás modernizációja, az egyetemi infrastruktúra bővítése, valamint a fiatalok oktatásának és a pécsiek rekreációs lehetőségeinek fejlesztése.

Rendszeresen támogat egy jó ügyet a képviselői tiszteletdíjából

Korábban már többször a saját képviselői keretét, illetve tiszteletdíját is arra használta, hogy a vállalásait – lehetőségeihez mérten – teljesítse. Májusban például bevezetett egy olyan szoftvert az egészségügyi rendszerbe, amely azonnal továbbítja a képi vizsgálati adatokat (pl. EKG, terheléses EKG, szív ultrahang, mellkas RTG, 24 órás vérnyomás monitorozás adatai, stb.) az EEI Kardiológiai szakrendelés és a Szívgyógyászati Klinika dedikált kardiológus szakorvosai között. Így a betegekről szóló konzultáció és konzílium anélkül történhet meg, hogy magát a beteget az egyik intézményből a másikba küldenék. A szoftver és telepítésének költsége 600 ezer forint volt, amelyet dr. Cziráki Attila a képviselői tiszteletdíjából finanszírozott. Szintén saját képviselői keretéből már többször támogatott helyi óvodákat, bölcsődéket, szociális intézményeket, a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül rászorulókat, legutóbb pedig a Mosolymanó Egyesületnek utalt 500 ezer forintot, mellyel az iskolakezdést segítik a nélkülöző családok számára.

@czirki.attila

🤝🏻 Legyenek partnereim ebben a történelmi léptékű vállalásban, amely a pécsiek életéről, biztonságáról, egészségéről szól❗️

♬ eredeti hang – Cziráki Attila

Progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek Magyar Péterék

Háromkulcsos progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek Magyar Péterék – írja az Index egy birtokába került dokumentumra hivatkozva. A pártvezetésnek készített belső feljegyzésből kiderül, hogy csak egy nagyon szűk rétegnek maradna a mostani adószint, de már az átlagbér is 22 százalékos adósávba esne. 1 millió 250 ezer forint fölött pedig már jönne a 33 százalékos sáv is.

A lapnak több forrás is megerősítette annak hitelességét, eszerint valóban többkulcsus szja bevezetésében gondolkozatnak a Tiszánál. Egyik forrásuk még a birtokukba került dokumentumban szereplő összegeket előre bemondta.

Magyar Péter az Index-cikk megjelenése után Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy a portálon „eddig is hemzsegett az ócska hazugság a Tisza kapcsán, eddig is egyértelműen kézi irányítással szerkesztették Rogán Antalék.”

Egy harmadikos iskolás szintű, név nélküli hamisítványra hivatkozva állít olyat, hogy a Tisza adóemelésre készülne. Természetesen ebből egy szó sem igaz. Az Index által kitett papírfecninek semmi köze a Tiszához. A Tisza épp hogy adókat fog csökkenteni, ahogy azt már számtalanszor elmondtuk.”

Négy újonccal vág neki a vb-selejtezőknek a magyar fociválogatott

Lukács Dániel, Molnár Rajmund, Tóth Barna és Ötvös Bence először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe. arco Rossi csapata a szeptemberben sorra kerülő, írek és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden Telkiben hozta nyilvánosságra a 27 fős névsort, amelynek tagjai közül Vitális Milán már korábban is szerepelt a keretben, de pályára még ő sem lépett a címeres mezben.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón elmondta, a szokásosnál bővebb a keret, mert szeretnék megnézni, hogy melyik játékos milyen állapotban van. Ez igaz például Ötvösre is, akivel kapcsolatban a Ferencváros orvosi stábja Rossi elmondása szerint arról tájékoztatta a válogatottat, hogy a középpályás elutazhatott a csapattal Azerbajdzsánba, a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára.

Rossi arról is beszélt, hogy a paksi Tóth Barna az idén nagyon jól kezdett, remek teljesítményt nyújtott a nemzetközi kupamérkőzéseken is. Dublinban, az írek elleni találkozón jó szolgálatot tehet, ha az elsőszámú csatárt, Varga Barnabást le kell cserélnie.

Lukács Dánielről és Molnár Rajmundról Rossi azt mondta, mindketten gólérzékeny, a kaput nagyon érző játékosok. Közülük Lukács elsősorban Csoboth Kevint helyettesítheti, akit a kapitánynak most azért kellett kihagynia a keretből, mert nem kap játéklehetőséget svájci klubjában.

A soron következő mérkőzésekről az olasz szakember azt mondta, az írországi vb-selejtező kiemelten fontos lesz, s bár az a találkozó még nem döntő jelentőségű, de talán fontosabb még a portugálok elleni hazai összecsapásnál is.

„Dublinban játsszuk a selejtezőben az első meccsünket, amelyen a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk, különösen annak a tudatában, hogy milyen versenysorozatban veszünk részt”

– jelentette ki Rossi.

A magyar válogatott az európai vb-selejtező F csoportjának első fordulójában Írország vendége lesz szeptember 6-án, három nappal később pedig a Nemzetek Ligája-győztes Portugáliát fogadja a Puskás Arénában. A keret jövő hétfőn találkozik Telkiben.

A magyar labdarúgó-válogatott kerete:

kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)

védők:

Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Dárdai Márton (Hertha BSC), Kerkez Milos (Liverpool FC), Mocsi Attila (Rizespor), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)

középpályások:

Csongvai Áron (AIK Stockholm), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC Győr)

támadók:

Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (MTK Budapest), Sallai Roland (Galatasaray), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Kezdődik az iskola, változik a pécsi buszmenetrend

Az őszi menetrend az oktatási intézményekben kezdődő nevelési munkához igazodva 2025. szeptember 1-jén (hétfőn) kezdődik és tervezetten 2026. június 19-ig (péntekig) tart. A szeptember 1-jén induló menetrend célja a stabil és pontos autóbusz-közlekedési szolgáltatás Pécs közigazgatási területén, valamint a nyári időszakhoz képest megnövekedő utazási igények kiszolgálása. A menetrendi változások, bővítések a nyári menetrendet megelőző menetrendi struktúrába épültek be, a hétfőn életbe lépő változásokkal visszatérnek a társaság iskolai és gyorsjáratai is.

A legfontosabb menetrendi módosítások munkanapokon:

  • A Főpályaudvarról 16:44-kor, a Hőerőműtől 17:05-kor induló 20A/20Y járatpár megszűnik.
  • Kertvárosból 17:00-kor 121X járat indul.
  • A Hőerőműtől 18:07-kor 20X helyett 21X járat indul.
  • Uránvárosból 18:05-kor, a Baromfifeldolgozótól 18:32-kor induló 21/21X járatpár megszűnik.
  • Uránvárosból 18:00-kor 121X járat indul.
  • A Főpályaudvaról 20B 16:15 helyett 16:20-kor, Baromfifeldolgozótól a 21X járat 16:35
    helyett 16:37-kor indul.

A legfontosabb menetrendi módosítások szabad- és munkaszüneti napokon: Kertvárosból 17:00-kor, Uránvárosból 18:00-kor 121X indul.

A 2025. szeptember 1-jétől érvényes részletes menetrendi tájékoztatók és a menetrendfüzet a
társaság honlapján, illetve az egyes megállóhelyi tájékoztató táblákon, valamint a TükeBuszON+ applikációban érhetők el.

Amennyiben indokolt lesz, a szeptember 1-i sztrájkmenetrendről a társaság a törvényi előírásoknak megfelelően időben, külön tájékoztatást ad.

Pécs ötödik alkalommal is az argentin tangó fővárosává változik

Szeptember 26–28. között Pécs újra az argentin tangó fővárosává változik! Három napon át koncertek, táncverseny, előadások, bál és egy romantikus piknik várja a tánc szerelmeseit az V. Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnepen. A város szívében, a Zsolnay Negyedben és a Tettyei romoknál megrendezett esemény nemcsak a tangós közösségnek szól, hanem mindenkinek, aki szeretne elmerülni ebben a szenvedéllyel és érzelmekkel teli világban.

Szeptember 26. péntek

A nyitónapon az I. Pécsi Amatőr Tangó Táncverseny selejtezője adja meg az alaphangulatot. A párosok a zsűri és a közönség előtt mutatják be tudásukat, a legjobbak a szombati döntőbe jutnak. A selejtező után Milonga táncest következik, ahol mindenki parkettre léphet. Kísérőprogramként a Muchachos! – Argentína focilázban című argentin dokumentumfilmet vetítik a Művészetek és Irodalom Házában.

Szeptember 27. szombat

A rendezvény hivatalos megnyitóján Péterffy Attila, Pécs polgármestere, és María Lorena Capra, az Argentin Köztársaság magyarországi nagykövete köszönti a közönséget. A nap folyamán látható lesz a táncverseny döntője és eredményhirdetése, fellép a Mixtura Criolla duó és a Tango Harmony Budapest zenekar, látható lesz Colores De Tango címmel három tangópáros látványos bemutatója, az Argentin Tangó Táncszínház pedig bemutatja Létezés című előadását, végül az estét tangó bál zárja.

Szeptember 28. vasárnap

A fesztivál a Tettyei romoknál ér véget, ahol a Tangó Piknik romantikus, szabadtéri hangulata és a pécsi tangósok vendégszeretete várja a látogatókat. Hiszen az V. Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep nem csupán egy fesztivál, hanem találkozási pont: zenészek, táncosok, mesterek és érdeklődők együtt élhetik át az argentin tangó egyedülálló atmoszféráját.

Jegyvásárlás, versenyregisztráció és részletek ide kattintva!

Közel tízezren ünnepelték együtt a gyerekkor varázsát a pécsi Szamárfül Fesztiválon

Megközelítőleg 10.000 látogatót vonzott augusztus 22–24. között a 13. Szamárfül Fesztivál a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

A három nap alatt a színpadi produkciók szinte kivétel nélkül telt házzal zajlottak. A fesztiválra nemcsak a környékről, hanem az ország távoli pontjairól, sőt külföldről is sokan érkeztek, így a Szamárfül mára valóban országos jelentőségű rendezvénnyé vált – írják közleményükben a szervezők.

Az egyik legnagyobb közönségkedvenc az idei évben a mesés esti pizsamás séta volt. Mintegy 130 gyerek csatlakozott a különleges kalandhoz, ahol óriásbábok kísérték őket a Negyed titokzatos útvonalain, a végén pedig hatalmas cukorszórás tette felejthetetlenné az élményt. A Szamárfül Fesztiválon voltak továbbá bábelőadások, koncertek, interaktív mesevilág, kézműveskedés, sport- és ügyességi játékok, robotika és buborékfújás. A Bóbita Bábszínház új bemutatója, az Ali király ünnepi vacsorája is nagy sikerrel debütált.

Topjátékost verve jutott tovább Bondár Anna a US Openen

Bondár Anna óriási győzelmet aratott a US Open főtáblájának első fordulójában.

A világranglistán 97. magyar játékos kedden a 12. helyen kiemelt ukrán Jelina Szvitolinával találkozott.

A két teniszező egymás után a harmadik Grand Slam-tornán került szembe egymással. A Roland Garroson a második fordulóban szorosan, Wimbledonban az első körben simán nyert Szvitolina.

Harmadik mérkőzésükön Bondár 0:1-nél egy, 1:2-nél pedig öt bréklabdát hárított. Majd el tudta nyerni Szvitolina következő két szervagémjét, így 48 perc után szettelőnyben volt.

A második játszma is álomszerűen kezdődött Bondárnak, ugyanis 5:1-re elhúzott a rengeteget hibázó ukrántól. Ezt követően ugyan kicsit megremegett a magyar teniszező keze, de másodszorra simán kiszerválta a találkozót.

US Open női egyes, 1. forduló:

Bondár Anna – Jelina Szvitolina (ukrán, 12.) 6:2, 6:4