Kezdőlap Blog Oldal 157

Éves őszi lomtalanítás Pécsen – minden utca, dátum és szabály egy helyen

A 2025. évi őszi lomtalanítás Pécsen szeptember 1. és november 4. között zajlik. A Dél-Kom Kft. utcánkénti bontásban tette közzé a pontos időpontokat, egyes helyeken előzetes bejelentés szükséges. Fontos, hogy a lomot csak a kijelölt napon tegyék ki, a szabályok be nem tartása hatósági intézkedést vonhat maga után.

Pécsen tavasszal már lezajlott a lomtalanítás, de ősszel is minden évben sor kerül egy újabb fordulóra. A Dél-Kom Nonprofit Kft. közlése szerint az őszi lomtalanítás 2025-ben szeptember 1-jétől november 4-ig tart. Az utcákra vonatkozó pontos dátumok a szolgáltató által közzétett táblázatban találhatók, ahol érdemes használni a kereső funkciót, hiszen előfordulhat, hogy egy utca különböző szakaszaira különböző időpontok vonatkoznak.

Egyes utcákban a lom elszállítása előzetes bejelentéshez kötött, a Dél-Kom Kft. ezért javasolja a bejelentés mielőbbi megtételét. A bejelentéseket írásban, a kitöltött igénybejelentő lappal lehet megtenni, amelyet személyesen az ügyfélszolgálati irodákban (Búza tér 8/b. vagy Siklósi út 58.), postai úton (7602 Pécs, Pf. 176), vagy e-mailben (lomtalanitas@delkom.hu) lehet elküldeni. A határidő az őszi igények esetében 2025. szeptember 5.

Környezetvédelmi és városképi szempontok miatt a lomot csak a kijelölt napon és időpontban szabad a közterületre kirakni. A szállító jármű megérkezése előtt a lom kihelyezése tilos. Az időpont betartása elengedhetetlen, a nem megfelelő napokon kirakott hulladékot nem szállítják el, és hatósági intézkedésre is számítani kell.

A lomtalanítás során elszállítják a háztartásokban feleslegessé vált, a rendszeresített hulladékgyűjtő edényben el nem férő, nagyobb bútorokat, berendezési tárgyakat és egyéb lomokat. A bútorokat célszerű szétszerelve kihelyezni. A zsákok és dobozok súlya legfeljebb 25 kg lehet, és nem tartalmazhatnak veszélyes vagy a munkát veszélyeztető anyagokat (például üveget).

A lomtalanítás keretében nem szállítanak el többek között: építési törmeléket, fémhulladékot, kerti biohulladékot, elektronikai és veszélyes hulladékot, gumiabroncsot, háztartási vegyes hulladékot, valamint állati tetemet. Ezeket a hulladékokat a város három hulladékudvarában lehet leadni:

  • Eperfás út 3. (hétfőtől szerdáig 12:00–20:00; csütörtöktől szombatig 08:00–16:00)
  • Szigeti tanya 12-14. (ugyanaz a nyitvatartás)
  • Postagalamb utca 3. (ugyanaz a nyitvatartás)

A lomtalanítás sikeres lebonyolítása érdekében a tulajdonos vagy meghatalmazottja a szállítás ideje alatt otthon tartózkodjon, mivel a Dél-Kom munkatársai az ingatlanba nem léphetnek, és a lom kirakodása a megrendelő feladata.

A részletes utcák szerinti lomtalanítás dátumokkal itt olvasható.

Záporos, zivataros hétvégénk lesz – vasárnap estére érkezik a felhőszakadás vége

Szombaton hajnalban záporok és zivatarok érkeznek térségünkbe, délután pedig a belassuló hidegfront hoz tartós esőt és élénk szelet. Vasárnap is folytatódik a csapadékos idő, de estére már felszakadozik a felhőzet, és derültebb égbolttal zárul a hétvége.

Szombaton hajnalban délnyugat felől több hullámban éri el térségünket zápor, illetve zivatar, heves események nem várhatóak, elsősorban csak elszórtan alakulhat ki csapadék. A hajnali minimumok 18 és 20 fok között alakulnak. A délnyugati szél mérsékelt lesz, de egy-egy élénk lökés előfordulhat. Délelőtt folytatódik az ismétlődő jellegű zápor és zivatar. A légmozgás élénk lesz. Szombaton délután megérkezik a hullámzó hidegfront, mely térségünk felett belassul. Több hullámban alakulnak ki záporok és zivatarok a térségben, de egyes területeken tartós eső sem kizárt. A zivatarokat felhőszakadás kísérheti (20-30 mm) illetve a szél is feltámadhat (50-60 km/h), de heves eseményekre nem kell készülnünk. A hőmérséklet maximuma 22 és 25 fok között alakulhat, a hűvösebb a tartósan csapadékos területeken várható. Este további csapadék érkezik, a térség nagy része kaphat jelentős mennyiségű csapadékot. A zivataros jelleg később csendesedik, és jobbára esős idő várható. A légmozgás mérsékelt északnyugati lesz. A hőmérséklet pedig kevéssel 20 fok alatt alalul.

Vasárnap hajnalban is kitartani látszik a csapadék, záporok mellett tartós esőre is kilátás van. A hajnali minimumok 16 és 18 fok között alakulhatnak. Az északnyugati szél nagy területen élénkül meg. Párás lesz a levegő. A csapadék a délelőtti órákban is kitart, záporokra és tartós esőre egyaránt számíthatunk, de kisebb csapadékszünetek előfordulhatnak. Az északnyugatias légmozgás továbbra is élénk marad. A délután első felében még záporokra kilátás van, majd nyugat felől szűnik a csapadék és a felhőzet is szakadozni kezd. A hőmérséklet maximuma 24 és 26 fok között alakulhat. Az északnyugati szél élénk lesz. Estére már derült lesz az ég és a légmozgás is mérséklődik. A minimumhőmérséklet 16 fok közelében alakul.

Forrás: MeteoMecsek

Drasztikus díjemeléseket vezet be ősztől a pécsi városvezetés

Rendkívüli testületi ülésen tárgyaltak pénteken délután az ősztől bevezetendő díjemelésekről. Van olyan tétel, amely majdnem a duplájára emelkedik.

Péterffy Attila pécsi polgármester pár napja videót posztolt a közösségi oldalán arról, hogy milyen állami elvonások sújtják Pécs városát. S mint a videóban elhangzik, az a céljuk, hogy ezeket ne a pécsiek fizessék meg. A péntek délutáni közgyűlésen ugyanakkor olyan díjak emeléséről döntött a grémium, amelyet mégiscsak a pécsiek fizetnek meg.

Az Időskorúak Szociális Intézményében alkalmazott napi térítési díjat például 3000-ről 5500 Ft-ra, a havi térítési díjat pedig 90 ezerről 165 ezer Ft-ra emelték. Mint elhangzott, azért emelnek ennyire drasztikusan, mert sokáig nem nyúltak hozzá a díjakhoz. Nyőgéri Lajos képviselő elmondta, Pécsen eddig is, és az emelés után is legalacsonyabb lesz térítési díj az országban. Az emelés drasztikus, 2010 óta folyamatosan kellett volna emelni a díjakat, mert a költségek emelkedtek, az intézményrendszert megfelelő szinten kell működtetni, például szükség van létszámbővítésre, amit ez a díjemelés finanszírozhat. Ágoston Andrea szerint, mivel a pécsiek látják a folyamatos növekvő inflációt, ez nem olyan emelés, amin a pécsiek fel fognak hördülni. Csizmadia Péter (Fidesz) elmondta, nagyjából 60-70 családot érint az emelés, ezért valóban a pécsiek – többsége – nem hördül fel az emelésen, viszont azok igen, akiket érint. Szociális szempontokat nem vettek figyelembe a díjemelés meghatározásánál. Elnyújtott díjemelést szorgalmaznának.

Emelkednek a parkolódíjak és a parkolóbérletek

Részben a kialakult bérinfláció, részben a rendszer működtetési költségeinek növekedése miatt a parkolási rendszer működtetésével kapcsolatos bevételek nem fedezik teljes mértékben a kiadásokat, ezért azonnali intézkedésre van szükség. Az alábbi díjemeléseket vita nélkül 13 igen, 0 nem és 8 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.

Október elsejétől az 1-es zónában 400-ról 600-ra, a 2-esben 200-ról 320 forintra emelik a parkolási díjat óránként.

Védett övezet: Az éves parkolóbérlet 8.400 Ft-ról 12.000 Ft-ra emelkedett. A második autóra a bérlet 40.000 Ft lett. Így a díjemeléssel a védett övezetben lakó háztartások éves díjfizetési kötelezettsége 35.200 Ft-tal nőtt.

I. zóna: Az éves parkolóbérlet 6.600 Ft-ról 10.000 Ft-ra emelkedett. A második autóra a bérlet 30.000 Ft lett. A díjemeléssel a védett övezetben lakó háztartások éves díjfizetési kötelezettsége 26.800 Ft-tal nőtt.

II. zóna: Az éves parkolóbérlet 3.800 Ft-ról 5.000 Ft-ra emelkedett. A második autóra a bérlet 20.000 Ft lett. A díjemeléssel a védett övezetben lakó háztartások éves díjfizetési kötelezettsége 17.400 Ft-tal nőtt.

Kedvezményekről is határoztak: Városi Parkolókártyát vezetnek be a pécsi lakosok számára , amellyel ingyenes lesz a parkolás az egészségügyi intézményekben igénybe vett kezelések és ellátások idejére. Ezen kívül csökken a díjfizetési kötelezettség ideje az I. parkolózónában: 19 óra helyett csak 18 óráig tart a díjköteles parkolási időszak.

Drágább buszjegyek

A jegy ára 400-ról 500-ra (buszon 600-ra) emelkedik. A teljes árú bérlet 7300 helyett 7600 Ft lesz, a diák és nyugdíjas bérlet 3900-ról 4100-ra változik. Tüke Kártyával továbbra is 10 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak bérletet a pécsiek. Ruzsa Csaba alpolgármester az előterjesztés ismertetésekor elmondta, a Tüke Busz Zrt. a befolyó bevételek felét kötelezően az év végi egyszeri kifizetésekre kell, hogy fordítsa. Ezzel jelzi a városvezetés, hogy fontos számára a társaságnál dolgozók bérének rendezése.

Pécs baloldali polgármestere is támogatja dr. Cziráki Attila kezdeményezését

Dr. Cziráki Attila szívgyógyász professzor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Centrum igazgatója – egyben pécsi önkormányzati képviselő – személyesen egyeztetett Péterffy Attilával, Pécs polgármesterével az új Szív- és Érgyógyászati Centrum kapcsán. A városvezető támogatja a klinika létrehozását.

Mint arról a napokban beszámoltunk, dr. Cziráki Attila a pécsiek és a döntéshozók támogatását kérte videóüzenetében egy pártpolitika felett álló ügyben. A professzor a kollégáival évek óta azon dolgozik, hogy létrehozzon egy új Szív- és Érgyógyászati Centrumot, amely a koszorúér betegség, az agyi érbetegség és a perifériás végtagi érbetegség gyógyítását és megelőzését végezné a lehető legmagasabb szinten. Ezáltal európai színvonalú, a jelenlegi elérhető legmagasabb szintű ellátásban részesülnének a pécsiek és a Dél-Dunántúl lakói.

A professzor a hét közepén dr. Péterffy Attilát, Pécs baloldali polgármesterét is felkereste, hogy személyesen egyeztessen vele erről a tervéről. Hiszen az emberek egészsége nem lehet pártpolitikai kérdés.

– Konstruktív, nyílt hangvételű megbeszélést folytattunk. Hiszem, hogy érti és átérzi kezdeményezésünk súlyát, mert a pécsiek egészségénél semmi sem lehet fontosabb – mondta a professzor a megbeszélés után.

Péterffy Attila: A városvezetés részéről tehát számíthatnak a támogatásomra

Az egyeztetésről a pécsi polgármester is posztolt a közösségi oldalán. Mint írta:

„Személyesen keresett fel Dr. Cziráki Attila képviselőtársam, az egyetem Szívgyógyászati Klinikájának igazgatója, hogy bemutassa igazán nemes kezdeményezését. A cél egy új, modern integrált szív- és érgyógyászati centrum létrehozása a meglévő pécsi szívklinika mellett. Ez az ügy túlmutat egy intézmény falain, hiszen a pécsiek, a baranyaiak, az egész dél-dunántúli régió egészségét és jövőjét szolgálná. A szív- és érrendszeri betegségek sajnos ma is a vezető halálokok közé tartoznak, ezért különösen fontos, hogy a gyógyítás és megelőzés terén városunk a legmodernebb megoldásokat kínálhassa. A professzor minden önkormányzati képviselőt megszólított, hogy politikai hovatartozástól függetlenül közösen álljunk ki a kezdeményezés mellett. Meggyőződésem, hogy az egészség nem lehet pártpolitikai kérdés, és örömmel támogatom a tervet. Hiszem, hogy Pécsnek helye van a legmodernebb egészségügyi központok között. A városvezetés részéről tehát számíthatnak a támogatásomra.”

Dr. Cziráki Attila a tervezett klinika kapcsán a napokban arról nyilatkozott, hogy az orvosszakmai és kórháztechnikai tervezésben az engedélyeztetési tervekig már eljutottak. A következő lépés a kiviteli tervek készítése és komplettálása, amelyhez azonban jelentős kormányzati támogatás szükséges.

– Most el kell érnünk, hogy a Szív- és Érgyógyászati Centrum ügyét a kormány kiemelt projektként kezelje, és a következő tíz év baranyai nagyberuházásainak sorába emelje – mondta az intézetigazgató, aki szerint mindez csak széleskörű helyi összefogással lehetséges.

Soha nem látott nagy tömeg az éjszakai futáson – VIDEÓ

Rekordot döntött a FutaPécs SE élményfutása, közel félezren rajtoltak a Pécs-Pogány Repülőtér kifutópályáján. A naplemente fényei, a csillagos égbolt és a közösségi hangulat egyedülálló sportélményt teremtett minden résztvevőnek.

A FutaPécs SE történetében még sosem indult el egyszerre ennyi futó a reptéren. A rekordnak számító közel 500 nevező között gyermekes családok, kerekes székes sportbarátok, kutyás futók és babakocsis anyukák is ott voltak. A közös cél a mozgás öröme és a közösségi élmény megélése volt, nem a versengés – hiszen a tét nélküli futást ezúttal nem díjazták.

„Külön öröm látni, hogy sokan először vettek részt a rendezvényen. A jelképes nevezési díj, 2025 forint, mindenkinek éremmel járt, így tényleg mindenki győztesként távozhatott” – mondta Papp F. Ferenc, a FutaPécs SE elnöke.

A futás hangulatát a naplemente és a kifutópálya fényei tették varázslatossá. Az éjszakai pálya lehetőséget adott arra, hogy a családtagok és barátok többször is láthassák egymást a körök során, erősítve a közösségi élményt. A hagyomány 2014-ben indult Békés Attila pilóta ötlete nyomán. Azóta pedig az éjszakai futás egyre népszerűbb a helyi futós társadalomban.

A félmaratoni távot idén kevesen vállalták, többen inkább az 1–2 körös, élményfutásban vettek részt, ami jól mutatja: a résztvevők számára a legfontosabb az öröm és a közösségi élmény volt. A Pécs-Pogány Repülőtéren rendezett esemény így nemcsak sportesemény, hanem igazi nyárzáró ünnep is lett: történelmi rekord, felejthetetlen hangulat és közös mozgás öröme jellemezte a 2025-ös nyarat.

Csaknem félmilliós bírság a 206-tal száguldó baranyai motorosnak

Versenypályának nézte az utat egy motoros az 57-es főúton: a megengedett 90 km/óra helyett több mint kétszázzal repesztett, ráadásul szabálytalanul előzött is. A szabályszegésért 494 ezer forint közigazgatási bírságot és 14 büntetőpontot kapott.

A Baranya vármegyei rendőröknek akadt dolguk egy motorossal, aki az 57-es főúton hajmeresztő tempót diktált. A férfi 206 km/órával haladt azon az útszakaszon, ahol legfeljebb 90 km/óra a megengedett sebesség.

A gyorshajtást tetézte egy szabálytalan előzéssel is, amivel nemcsak saját, hanem más közlekedők életét is veszélyeztette. A rendőrök végül megállították, és a szabálysértés-sorozatért súlyos következményekkel kellett szembenéznie: közel félmillió forintos bírságot szabtak ki rá, valamint 14 büntetőponttal is sújtották.

A hatóság ismételten felhívja a figyelmet: a közutak nem versenypályák, a sebességkorlátozások betartása pedig minden közlekedő biztonságát szolgálja.

130 éves jubileumát ünnepli a Pécsi Nemzeti Színház – ünnepi évaddal készül a társulat

Különleges évadot indított a Pécsi Nemzeti Színház. A Színház téri patinás épület idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. Az évadnyitón új tagok érkezését jelentették be, díjakat adtak át. Bemutatták az idei bemutatók sorát is, köztük egy jubileumi Bánk bán-premiert is.

Ünnepi hangulatban tartotta évadnyitó társulati ülését a Pécsi Nemzeti Színház. A vezetők és művészek közösen tekintettek vissza a sikeres elmúlt évadra, valamint ismertették a 2025/2026-os szezon terveit. Lipics Zsolt igazgató kiemelte: a most kezdődő évad különleges jelentőséggel bír, hiszen 130 éve nyitotta meg kapuit a Színház tér ikonikus épülete.

Az évadnyitón bemutatták a társulat új tagjait is: Juhász Bence és Balaskó Bence színművészeket, Rajnai Rebekát, a közönségszolgálat új munkatársát, valamint négy fiatal színészhallgatót, akik Pécsett töltik gyakorlati évüket. Az elmúlt évad közönségdíját Illés Alexa és Józsa Richárd nyerte el, míg Győrfi István operaénekest Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki.

Az ünnepségen 29 jubiláló munkatársat köszöntöttek, akik közül a több évtizede a társulat mellett kitartó művészek és dolgozók egyedi emlékgyűrűt is kaptak. Átadásra került a Csaba Zita-díj, amelyet idén Bodonyi Diána öltöztető és Krajcsovics Csaba díszletfestő vehetett át. A színház Örökös Tag címmel tüntette ki Bukszár Márta énekművészt és dr. István Miklóst, a társulat négy évtizede szolgáló orvosát.

A 2025/2026-os évad gazdag programmal várja a közönséget: többek között Werner Schwab Elnöknők című abszurd drámáját Vincze János rendezésében, valamint a jubileumhoz méltó módon Erkel Ferenc Bánk bán című nemzeti operáját is műsorra tűzik. A Pécsi Balett idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját, amit szintén különleges koprodukciós előadásokkal tesznek emlékezetessé.

A XIX. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó szintén része lesz az ünnepi évadnak, amelyet Vincze Balázs művészeti vezető mutatott be. Az eseménysorozat a világ táncművészetének sokszínűségét hozza el a pécsi közönségnek.

A hivatalos évadnyitó után a társulat hagyományosan közös ünnepléssel kezdte meg a jubileumi szezont, melynek részletes műsorfüzete már elérhető a színház honlapján.

A Pécsi Nemzeti Színház 2025/2026-os évadának műsora
XIX. Nemzetközi Tánctalálkozó programja

Forrás: Pécsi Nemzeti Színház

Választást kell nyerni, és utána mindent lehet a Tisza Párt alelnöke szerint

Miközben Magyar Péter azt állítja, hogy a Tisza az adócsökkentés kormánya lesz, Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke – és európai parlamenti képviselő – az etyeki fórumon mondta az adóprogram kérdése kapcsán, hogy erről most nem lehet beszélni. Úgy fogalmazott: választást kell nyerni, és utána mindent lehet.

Dálnoki Áron, a Tisza párt gazdasági munkacsoportjának vezetője egy Etyeki Tisza Fórumon megszavaztatta a jelenlévőkkel, hogy a progresszív vagy az egykulcsos adót támogatják. Eszerint a tiszások 80-90 százaléka a progresszív adót támogatja, és mint Dálnoki fogalmazott, az egykulcsost „egy-két héja ott hátul”.

Tarr Zoltán ezután átvette a szót és leszögezte, hogy erről most nem lehet beszélgetni. – Ha ez kikerül, akkor majd magyarázkodunk, de annak se lesz semmi értelme – mondta. Sok mindent lehet, meg kellene…választást kell nyerni, és utána mindent lehet – fogalmazott a gyűlésen.

Az etyeki fórumról készült videófelvétel itt nézhető meg, a fent elhangzó beszélgetés részlet pedig 1:30-tól elérhető.

Új fejezet kezdődik: több mint kétmilliárd forint jut a Janus Gimnázium felújítására

Hosszú várakozás után végre jó hírt kaptak a pécsi Janus Pannonius Gimnázium diákjai és tanárai. Sikeres pályázatnak köszönhetően 2,3 milliárd forintos forrás nyílik meg az iskola felújítására. A beruházás a helyi közösség egyik legfontosabb oktatási intézményét érinti.

A Janus Pannonius Gimnázium régóta az élmezőnyben szerepel Baranya oktatási rangsorában. Ugyanakkor az épület állapota már régen időszerűvé tette a korszerűsítést. A támogatásról Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke számolt be közösségi oldalán. Mint írta, a projekt megvalósítása 2,3214 milliárd forintból történhet meg, ami komoly előrelépést jelent az intézmény számára.

A politikus hangsúlyozta: a siker nem egyetlen szereplő érdeme, hanem közös munka eredménye. A vármegyei önkormányzat, a tankerület és Pécs város önkormányzata egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a támogatás elnyerhető legyen. Külön kiemelte Ritter Attilát, az iskola igazgatóját, aki kitartásával és lelkesedésével folyamatosan bátorította a tanulókat és a pedagógusokat.

A felújítás konkrét részleteit egyelőre nem ismertették, de a döntés már most reményt ad a gimnázium közösségének: a jövőben méltó környezetben folytathatják a tanítást és a tanulást.

Forró péntek elé nézünk – délután 36 fok is lehet

Pénteken egész nap kitart a nyári meleg, a hőmérséklet csúcsértéke 34–36 fok között alakul. Bár a délnyugati szél többfelé megélénkül, csapadék továbbra sem várható, így marad a napos, helyenként felhősebb, de száraz idő.

Pénteken hajnalban már lesznek felhősebb területek, de csapadékra nem kell számítani. A hajnali minimumok 20 és 23 fok között alakulnak. A délnyugati szél mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik a változóan felhős idő, csapadék nélkül. A délnyugatias légmozgás a déli órákhoz közeledve megélénkül.

Délután is változóan felhős lesz az ég, csapadék nem várható. A délnyugati szél tovább élénkül, 35-40 km/h között várható. A hőmérséklet maximuma 34 és 36 fok között alakul. Estére megnövekszik a felhőzet, de még ekkor sem várható csapadék. A délnyugati szél mérséklődik. A hőmérséklet 20 fok közelében alakul.

Forrás: MeteoMecsek